Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek

Van még kétszámjegyű betéti ajánlat a magyar bankpiacon – kár, hogy már nemcsak, hogy beetető ajánlatról van szó, hanem az is, hogy a feltételeinek az emberek elenyésző része tud megfelelni – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ugyanakkor van bank, ahol még emeltek is a betéti ajánlaton.

Miközben a jegybanki alapkamatot 7,25 százalékra csökkentette a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, a banki top megtakarítási ajánlatok is egyre mélyebbre csúsznak. Miközben alig több, mint egy hónappal ezelőtt még több bank is kínált olyan terméket, ahol a feltételeknek megfelelő ügyfelek kétszámjegyű kamatot is kaphattak, mára egyedül a K&H Banknál elérhető ilyen magas kamatszint – emlékeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője.

A mixelt ajánlatok is a mélybe tartanak

A szakember szerint ugyanakkor az ajánlat kifejezetten beetetős – egy roppant szűk ügyfélkörnek szól. A bank valóban 12 százalékos kamatot kínál, ám csak azoknak az ügyfeleknek, akik megtakarításra szánt pénzük 60 százalékát befektetési alapokban helyezik el. A pénzintézet a K&H mix megtakarítási lépj! ajánlat keretében a fennmaradó 40 százalékra fizet évi 12 százalékot – ám a kombi termék kiemelt betéti ajánlata csak 60 napig érvényes. Ráadásul a kiemelt kamat további feltétele, hogy csak azok az ügyfelek vehetik igénybe – és ők is maximum korábbi betétjük (és az arra fizetett kamat) értékéig -, akik januártól Rajt betétesek voltak.

Az elmúlt hónapig 3 hónapos lekötésre évi 12 százalékot kínáló konstrukcióban pedig azok a már legalább 6 hónapja K&H ügyfelek vehettek részt, akik addig még nem indítottak semmilyen megtakarítási programot. A korábbi, bázistermékként kezelhető K&H Mix megtakarításra a korábbi 12 százalék helyett már csak évi 8 százalékos kamat jár, de itt 6 hónapig őrizhetjük a megtakarításunk betéti részét alapkamat feletti kamaton, ráadásul itt a lekötésre szánt pénzünk marad bankbetétben – emlékeztet a BiztosDöntés.hu szakértője.

A „sima”, csak betéti jellegű megtakarítások listáját a néhány hónapja még szintén a 2 számjegyű tartományban lévő MBH Bank akciós prémium betétje vezette, ám a mostani, 6,5 százalékos éves kamat már nem topkamat itt sem. Gergely Péter szerint ráadásul ennek az ajánlatnak az eléréséhez – ahogy a neve is mutatja - prémium banki ügyfélnek kell lenni az MBH-nál, amihez a Blochamps Capital közelmúltbeli jelzése szerint a korábbi 50 millió forint helyett legalább 75 milliós vagyon bankra bízása szükséges. Ráadásul az akciós kamatot a már a banknál lévő pénzre nem hajlandó kifizetni a bank, még a szupergazdagoknak sem – csak új, bankon kívüli pénz vagy közvetlenül állampapír lejáratból származó összeg fektethető be ilyen kamat mellett.

Az egyszerű kamatvadászoknak maradnak tehát azok a bankok, akikre a korábbi hónapokban is számítani lehetett. Fontos ugyanakkor látni, hogy ezek, a lakossági forrásokért egymással versengő bankok árgus szemmel várják a hónapok utolsó keddjén a Monetáris Tanács döntését, hogy azt ottani kamatszinthez igazítsák ajánlatukat. Van olyan termék (pl. a Gránit Bank KamatMax Plusz vagy a MagNet Mentor plusz betéte) ahol a kamatszint a mindenkori alapkamathoz kötődik – emlékeztet a BiztosDöntés.hu szakértője.

Családanya kiszámolja számológéppel, hogy a banki betétek mennyi kamatot hoznak

A Cetelem nem kapkod legyek után

A kamatverseny nyertese jelenleg a Magyar Cetelem – annak köszönhetően, hogy a pénzintézet az elmúlt hónapokban lényegében csak a látra szóló takarékszámla kamatát nyírta meg – 5 százalékot lekötés nélkül ma nem kínál más bank. Ugyanakkor a lekötött betétek kamat-ajánlatai az év eleje óta állandóak – mostanra viszont a piac a februárban még nem versenyképes ajánlati szintek alá csökkent. Így mára abszolút listavezetőnek számít a 8 hónapra és 18 hónapra 6,25 százalékos kamatot ajánló Magyar Cetelem – emlékeztet a szakértő.

A MagNet Bank 3 hónapos Prizma betétjének és az Aktív Plusz betétjének első 3 hónapra fizetett kamata 6,07%-ról 5,76%-ra csökkent. Az Aktív Plusz betét a 4. hónaptól az alapkamat mínusz 4 százalékos éves kamatot fizet - ami tehát így most 3,25 százalék. Ugyanekkora kamattal számolhatnak a Mentor Plusz betétesek – nekik legalább nem kell új pénzt hozniuk a bankba ezért a kamatért, míg az előző két betét csak máshonnan érkező megtakarításra jár. A BiztosDöntés.hu szakértője arra hívja fel a figyelmet, hogy az MNB kamatlépésénél szerényebb mértékben 33-40 bázisponttal csökkentek a MagNet Hűség Betét kamatai is.

Van ahol emelkedik is a kamat

Az Oberbanknál a rövidebb lekötési időkre lesz kamatcsökkentés hétfőtől: a legmagasabb kamatot – 5,3%-ot – 1 hónapos lekötésre fizet a bank (ez korábban 6% volt). A 6 hónapos lekötésnél már nincs változás – évi 5% a bank ajánlata. Ugyanakkor a banki topkamatot kínálók körében egyedüliként az Oberbanknál kamatemelés is van – nyomatékosítja a BiztosDöntés.hu szakértője azt, hogy 9 hónapos lekötésnél 4,60% helyett 5,00% az új kamat a banknál, míg éves lekötés esetén a korábbi 4,35 százalékra 45 bázispontot ígér rá a bank – így 4,80% az ajánlat – mondja Gergely Péter, hozzátéve, hogy a banknál a TOP betét kamata is változott.

A Gránit Banknál a már említett, alapkamathoz kötött, annál minden hónapban 1,75 százalékkal alacsonyabb kamatot kínáló 13 hónapos KamatMax Plusz betét új kamata 5,5 százalék lett – és ennyit fizet a Gránit Tripla 3 betét is – szintén 3 hónapra. Így most a Gránit Bankhoz hozott új pénzekre kínált, 3 hónapra éves 5,75 százalékos eBank betét ajánlat a legkedvezőbb a pénzintézetnél – jelezte a BiztosDöntés.hu szakértője.

Gergely Péter
Gergely Péter pénzügyi szakértő
Linkedin
Gergely Péter pénzügyi szakértő

Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam. 15 éve foglalkozom lakáshitel, személyi kölcsön, bankszámla, banki betét, állampapír termékcsoportok összehasonlításával. 2006-ban végeztem közgazdászként az International Business School (IBS) főiskolán.

Kapcsolódó címkék

Legfrissebb útmutatóink lekötött betét témában