Így válaszd ki a megfelelő nyugdíjpénztári portfóliót vagy vált másikra
Ha nem akarunk idősen csak az állami nyugdíjra támaszkodni, akkor időben el kell kezdeni a saját megtakarítást. Fiatalon sem érdemes legyinteni erre, mert ha elég korán nekifogunk a spórolásnak, akkor kisebb összeg is sokat érhet később. Az sem mindegy, miben tartjuk ezt a pénzünket. A nyugdíjpénztáraknál jó tudni, hogy a választható befektetési portfóliók közül melyiknél mire számíthatunk. Segítünk eligazodni, hogyan válassz vagy akár válts egyikről a másikra.
Miért érdemes belépni egy nyugdíjpénztárba?
Könnyebb mondani, mint megtenni, hogy gondoskodjunk az időskori anyagi helyzetünkről már fiatalon, hiszen ilyenkor még gyakran számos nagy kiadással járó életesemény áll előttünk, mint például a lakásvásárlás vagy a családalapítás. Az öngondoskodás legnagyobb szövetségese azonban éppen az idő. Minél korábban kezdünk el félretenni, annál inkább nekünk dolgozik. Ilyenkor még kisebb összegű befizetés mellett is szép összeggé nőheti ki magát a megtakarításunk, ez pedig kevésbé terheli a pénztárcánkat.
Az önkéntes nyugdíjpénztárhoz állami támogatás kapcsolódik. A pénztárba befizetett összeg 20 százaléka adóvisszatérítés formájában a nyugdíjpénztárba kérhető legfeljebb 150 ezer forintig.
A keret közös az egészség- és önsegélyező pénztári befizetésekkel, aki viszont nyugdíjbiztosítással vagy nyugdíj-előtakarékossági számlával is kombinálja a megtakarítását, összesen évi 280 ezer forintig terjedő adójóváírást érhet el.
A nyugdíjpénztári tagság munkahelyi cafeteria elemként is kérhető, amennyiben ezt a munkáltató lehetővé teszi. Ilyenkor a tagdíjat részben vagy egészben a munkáltató fizeti, de ezt a nyugdíjpénztári tag saját befizetéssel is kiegészítheti. Az adóvisszatérítés mind az egyéni, mind a munkáltatói befizetés után kérhető.
Így teljesítettek a nyugdíjpénztárak
2025-ben a nyugdíjpénztárak továbbra is jól teljesítettek. Az átlagos, záró vagyonnal súlyozott nettó hozam 9,0 százalék volt, és a portfóliók egyharmada kétszámjegyű hozamot ért el. Ez a 3,3 százalékos éves inflációval együtt is 5,6 százalékos reálhozamot jelentett, vagyis a megtakarítások vásárlóereje is érdemben nőtt.
Nem érdemes azonban egyetlen évet önmagában nézni, hiszen a nyugdíjmegtakarítás hosszú távú befektetés, egy vagy akár több évtizedre is szólhat, így egy-egy kiugróan jó vagy gyenge év keveset számít, a hosszú távú átlag viszont annál inkább. A pénztárak 10, 15 és 20 évre is megadják a nettó és reál hozamot is, utóbbi az átlagos inflációval korrigált hozam.
2025 végén a 10 éves nettó átlaghozam 6,6 százalék, 15 évre 6,8 százalék, 20 évre pedig 6,4 százalék, és a reálhozam is mindhárom időtávon pozitív maradt. A kockázatosabb, növekedési vagy dinamikus portfóliók különösen jól teljesítettek 2025-ben 13 és 24 százalék közötti hozammal, de a konzervatívabb, klasszikus vagy pénzpiaci portfóliók is 5-6 százalék körüli hozamot értek el.
Fontos még tudni, hogy a nyugdíjpénztári számlának költségei is vannak, ezek azonban viszonylag alacsonyak. A befizetésekből általában kisebb hányadot von csak el a pénztár, és a portfólióváltás költsége is alacsony.
Kinek milyen befektetési portfólió való?
Ez egy fontos, bár egyáltalán nem végleges döntés. Általában az a szabály, hogy minél messzebb van a pénztártag a nyugdíjkorhatártól, annál inkább megteheti, hogy kockázatosabb portfóliót válasszon. Hosszabb távon a piaci ingadozások kiegyenlítődnek, így ez a fajta portfólió hosszabb távon összességében magasabb hozamot eredményezhet.
A nyugdíjhoz közelebb azonban érdemes fokozatosan a konzervatívabb portfóliók felé elmozdulni, hogy a kifizetéshez közeledve a megtakarítás kiszámíthatóbb legyen és jobban tartsa az értékét. Vannak pénztárak, amelyek lehetővé teszik, hogy a pénztártag két különböző portfólió között ossza meg a pénzét, így aki szeretne magasabb hozamot, annak sem kell feltétlenül a teljes megtakarítását kockázatos portfólióban tartania.
Így lehet választani és váltani a nyugdíjpénztáraknál
Az OTP Nyugdíjpénztárnál hat különböző portfólió közül lehet választani. A befektetés megosztására nincs lehetőség, de a portfóliók között tetszőleges gyakorisággal lehet váltani, a díja egy ezrelék, maximum 2000 forint.
Az OTP Nyugdíjpénztár szeptember 7. és október 31. között. akciót hirdetett, amelyben az első 1000 belépőnek automatikusan 10 ezer forintot írnak jóvá a számláján, három nyertesnek pedig 100 ezer forintot az időszak végén. A kedvezményt az kaphatja meg, aki online nyit nyugdíjpénztári számlát, és arra egy összegben 30 forint érkezik tagi vagy munkáltatói befizetésként.
A Pannónia Nyugdíjpénztárnál három bázis portfólió és két kiegészítő portfólió közül lehet választani. A három bázis portfólió között helyet kapott egy alacsony, egy mérsékelt és egy magas kockázatú befektetés, a kiegészítő portfóliók közül az egyik alacsony, a másik magas kockázatú. A kiegészítő portfóliók választása nem kötelező, de aki úgy dönt, hogy megosztja a befektetését, az kiegészítő portfólióba a bázisban lévő összeg legfeljebb 70 százalékát helyezheti. A portfóliók közti váltás minimum háromhavonta 0,1 százalék, legfeljebb 2000 forint díj ellenében lehetséges.
A Pannónia Nyugdíjpénztár vizsgálja az Ametiszt ESG portfólió bevezetésének lehetőségét, amelyben a hagyományos pénzügyi szempontok mellett a fenntarthatóság is szerepet játszanak a befektetési döntésekben, és megjelenik a vállalatok környezeti és társadalmi felelősségvállalása és a felelős vállalatirányítás is.
A Pannóniánál jelenleg nyereményjáték fut, amelyben az új belépők az első tagdíjbefizetésük 20 százalékát garantált ajándékként megkapják a számlájukra, így akár 100 ezer forint ajándék is elérhető.
Az Aranykor Nyugdíjpénztár kilenc különböző portfóliót kínál az alacsonytól a magas kockázatig. Az ESG Dinamikus Portfóliójának érdekessége, hogy kiemelt szerepe van benne a fenntarthatósági szempontoknak. Ez a portfólió magas kockázatú, a befektetésen belül nagyobb súlyt képviselnek a részvénypiaci eszközök. A kínált portfóliók közül három céldátumhoz kötött. Az Aranykornál egyszerre két portfólióban is tarthatjuk a megtakarításainkat, és a portfóliók között minimum háromhavonta válthatunk. A váltásnak költsége van, ami 0,1 százalék, de legfeljebb 2000 forint.
Jelenleg az Aranykornál belépési akció keretében 20 ezer forintos utalványt kap, aki vállalja, hogy legalább havi 15 ezer forintot takarít meg a pénztárban.
Az Allianz Nyugdíjpénztárnál a tagok négy portfólió közül választhatnak. A pénztárnál korlátlan számú, ingyenes portfólióváltásra van lehetőség, azonban érdemes tudni, hogy a portfóliók közötti gyakori váltás hozamvesztéshez, és akár veszteség-realizáláshoz is vezethet.
A Gondoskodás Nyugdíjpénztárnál öt különböző portfólió van, és a tagok egyszerre két portfólióban is tarthatják a megtakarításukat. Portfóliót váltani három hónapnál gyakrabban nem lehet, a díja itt is egy ezrelék, de legfeljebb 2000 forint.
A Gondoskodásnál október 30-ig belépési akció keretében akár 50 ezer forint értékű Rossmann ajándékutalványt kaphatnak azok a tagok, akik legalább 50 ezer forintot befizetnek a pénztári számlájukra a kampány időszaka alatt, regisztrálnak az elektronikus ügyintézésre és feliratkoznak a hírlevélre.
A Prémium Nyugdíjpénztár 2025-ben lejáró portfóliója múlt év végén olvadt be a Klasszikus portfólióba, így a pénztár jelenleg négy különböző, köztük három céldátumos portfóliót kínál. Utóbbiakban kezdetben magasabb, majd a lejárathoz közeledve egyre alacsonyabb kockázatú eszközöket tart. A megtakarítást az egyes portfóliók között a tagok nem tudják megosztani, váltani viszont egy ezrelék, legfeljebb 2000 forint díj mellett lehetséges.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.


