
Mennyi Otthon Start hitelre elég a jövedelmed? Nézd meg a kalkulátorral!
Már most hatalmas az érdeklődés az Otthon Start lakáshitel iránt, hiába csak szeptembertől lesz elérhető. Érthető, hiszen a 3 százalékos végig fix kamat alig fele a piaci lakáshitelekének. Mindenki gőzerővel ellenőrzi, hogy jogosult-e a hitelre, mert ha igen, akkor érdemes időben elkezdeni a felkészülést. Ennek fontos eleme, hogy ellenőrizd, mire elég a jövedelmed!
Ezeket már tudjuk
Már tudható, hogy az Otthon Start hitel az első saját lakás megvásárlására lesz igényelhető, és elég lehet hozzá akár 10 százalék önerő is, szemben az egyébként elvárt 20 százalékkal. Az is biztosnak látszik, hogy az Otthon Start hitel összege legfeljebb 50 millió forint, a futamideje pedig 25 év lehet, a megvásárolni kívánt ingatlan pedig nem kerülhet többe 100 millió forintnál, míg a négyzetméterárat illetően 1,5 millió forint a plafon.
Sokan számolgatják most azt is, hogy meddig nyújtózkodhatnak, mennyi hitelt tudnak majd felvenni, hiszen ez alapján dől el, hogy milyen ingatlanra futja majd. Ez jórészt az igénylő igazolt, nettó jövedelmétől függ, hiszen a bank ez alapján határozza meg a vállalható törlesztőt, valamint a felvehető hitel összegét. A BiztosDöntés.hu Otthon Start Program kalkulátora ebben segít számodra.
Így használd a kalkulátort:
- Add meg a nettó jövedelmedet.
- Add meg, hogy mennyi hitelt vennél fel.
- Válassz futamidőt.
Ezt tudhatod meg az Otthon Start kalkulátorból:
- A kalkulátor kiszámolja, hogy a jövedelmed alapján megkaphatod-e a kívánt összeget, és ha nem, akkor azt is megtudhatod, reálisan mennyi hitelre számíthatsz.
- Láthatod, hogy a megadott hitelösszegnek mennyi lesz a havi törlesztője, így átgondolhatod, hogy tudod-e majd ezt vállalni. Érdemes többször kalkulálni, hogy pontosan lásd a lehetőségeidet. Ha albérletben élsz, akkor rögtön összevetheted annak díját a havi törlesztővel! Mivel az Otthon Start kamata fix, a kamat és a törlesztő a futamidő alatt nem változhat.
- A kalkulátor pontosan megadja, hogy a futamidő alatt mekkora összeget kell visszafizetned majd a banknak. Ez a hitel teljes költsége. (Ha lesz állami garancia, ennek lehet még plusz díja.)
- A kalkulátor kiszámolja azt is, hogy az általad megadott paraméterekkel mennyibe kerülne most egy átlagos kamatú piaci lakáshitel.
Mennyi a havi törlesztője az Otthon Start lakáshitelnek? Kalkulálj!
-
PROMÓCIÓTörlesztő 118 553 FtTHM 3,04%Visszafizetendő 35 565 849 FtFutamidő: 60-300 hó • Hitel teljes díja: 10 565 849 Ft • Kamat típusa: rögzített kamat • Kamat: 3,00%
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások.
A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk.
További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Tájékoztatunk, hogy kalkulátorunk nem számol a megvásárolni kívánt vagyonbiztosításának díjával, mivel az ingatlan hitelbiztosítéki értéke nem ismert. Előzőek miatt az általunk megjelenített THM összege a vagyonbiztosítás díját nem tartalmazza. Felhívjuk figyelmedet, hogy a bankok többsége kötelezően előírja a vagyonbiztosítás megkötését és fenntartását a teljes futamidő vonatkozásában, ezért a rendszeres havi kiadásokhoz az ingatlan vagyonbiztosításának összege hozzászámítandó.
A vagyonbiztosítás díját figyelembe kell venni a THM plafon számításánál. A THM plafon jelenleg az alapkamat 24 százalékponttal növelt összege. A THM plafon értékének átlépése esetén nem adható ajánlat a hitelt igénylő részére, így kölcsön sem nyújtható számára.
A vagyonbiztosítás pontos díjáról javasoljuk, hogy előzetesen tájékozódj.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!
A fenti beállításokkal
- Egy átlagos piaci lakáshitel törlesztőrészlete 7,0%-os kamattal havi 176 695 Ft lenne, a teljes visszafizetendő összeg 53 008 440 Ft.
- Az Otthon Start lakáshitel törlesztőrészlete havi 58 142 forinttal lenne kevesebb, így összesen 17 442 591 Ft-ot takarítasz meg ezzel a hitellel.
- 10%-os önerővel 27 777 778 Ft értékű ingatlant vásárolhatsz.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.