Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek

Szeptember és november között mintegy 160 milliárd forintnyi Otthon Start-hitel folyósítása történhet meg a BiztosDöntés.hu becslése szerint, ami közel 4800 szerződést jelent. A 3 százalékos kamatozású konstrukció az őszi hónapokban a teljes lakáshitelpiacon akár 60 százalékos arányt is elérhet, ami történelmi arányeltolódást jelenthet a támogatott hitelek javára – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A BiztosDöntés.hu becslése szerint szeptember és november között mintegy 160 milliárd forintnyi Otthon Start-hitel folyósítása történhet meg, ami közel 4 800 szerződést jelenthet. A konstrukció az őszi hónapokban akár a teljes lakáshitelpiac közel kétharmadát is adhatja.

Gyors felfutás várható

A Magyar Nemzeti Bank szeptemberi adatai szerint az Otthon Start mintegy 20 milliárd forintos folyósítással indult, ami körülbelül 850 szerződés teljesítését jelentette. A BiztosDöntés.hu modellszámításai szerint októberben már 60 milliárd forintnyi, novemberben pedig 70-80 milliárd forintnyi folyósítás várható, ahogy a szeptember–októberben aláírt szerződések tömegesen beérnek.

A lakáshitelek piacán az igényléstől a folyósításig jellemzően 4–6 hét telik el, így az őszi hónapokban a korábban beadott kérelmek hatása a statisztikákban késve jelenik meg – emlékeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Bár a piacon – teszi hozzá – az első roham lecsengéséről lehet hallani, ez nem a kereslet visszaesését, hanem a visszatartott kereslet berobbanását követően beálló, normalizálódó szakasz kezdetét jelzi.

Novemberben is folyamatosan érkeznek új igénylések, ráadásul egyre több közülük már a beadást követő hetekben folyósításra kerülhet, ahogy a banki folyamatok rutinosabbá válnak – emlékeztet a szakértő.

Lakáshitelről van szó, viszonylag nagy az átfutási idő

Az Otthon Start felfutása nem a babaváró hitelhez vagy a munkáshitelhez hasonlítható, amelyek gyors, fogyasztási típusú konstrukciók voltak, 3-5 napos átfutási idővel. Az új termék klasszikus jelzálog alapú hitel, amelynél az értékbecslés, bírálat és földhivatali bejegyzés miatt hosszabb feldolgozási idő az általános, új építésű projekteknél pedig akár hosszú hónapokban mérhető lehet.

A BiztosDöntés.hu értékelése szerint ezért az Otthon Start dinamikája a CSOK Plusz programhoz áll közelebb: ott is fokozatos, hónapról hónapra bővülő folyósítás volt jellemző, az a termék a csúcsot 4–5 hónappal az indulás után érte el. Gergely Péter egyértelműsíti: az Otthon Startnál ugyanez a minta ismétlődik, de némileg gyorsabb ütemű felfutás és mindenképp nagyobb volumen mellett: a szeptemberi 20 milliárdot októberre 60 milliárd, novemberre akár 70–80 milliárd forint követheti.

Történelmi arányeltolódás a támogatott hitelek javára

Szeptemberben már egyértelműen látszott az Otthon Start hatása: a támogatott hitelek aránya egyetlen hónap alatt 21-ről 35 százalékra ugrott, miközben a piaci lakáshitelek volumene 81,7 milliárd forintról 69,8 milliárdra esett vissza. Ez a váltás gyakorlatilag az Otthon Start 20 milliárd forintos szeptemberi megjelenésének tudható be, vagyis az új konstrukció részben kiszorította a piaci hiteleket – fogalmazott Gergely Péter.

Az MNB adatai szerint augusztus-szeptemberben összesen 228 milliárd forint lakáshitelt folyósítottak (piaci és támogatott együtt), így a BiztosDöntés.hu számításai szerint október-novemberben, amikor az Otthon Start már 60-70 milliárdos havi szinten fut, a támogatott hitelek aránya a teljes lakáshitelpiacon 60 százalék fölé emelkedhet. Ez csúcsot jelenthet, hiszen eddig az MNB Zöld Otthon hitelének csúcspontján, 2022. májusában álltak a legmagasabban a támogatott hitelek, 52 százalékos részesedéssel – emlékeztet Gergely Péter.

Fokozatosan emelkedő hitelösszegek

A program rajtjánál jellemző 25 millió forintos átlaghitel novemberre 28–30 millió forint körülire nőhetett. A BiztosDöntés.hu szerint az év végére a 30 millió forintot meghaladó átlaghitel is reális, ráadásul a következő hónapokban az új építésű lakások belépése további felfelé ható tényezőt jelenthet.

Ugyanakkor Gergely Péter szerint az Otthon Start kereslete itt is fokozatosan kiegyenlítődik: míg a rajtnál Budapest dominált, a későbbiekben a vidéki és agglomerációs igénylések arányának növekedése jöhet, ami – az ottani alacsonyabb árak miatt – ellensúlyt képezheti a fővárosi és új építésű projektek magasabb hitelösszegeinek.

A BiztosDöntés.hu ezért 30 millió forint körüli átlaghitellel számol. Az Otthon Start lendülete jól mutatja, hogy van igény a fix, kedvezményes kamatozású lakáshitelekre. Az eddigi volumenek alapján a program átrendezte a magyar lakáshitelpiacot, s egyelőre ennek a hatásnak a tartósságát sem kérdőjelezi meg senki, amíg a feltételek fennállnak – emlékeztet a BiztosDöntés.hu szakértője.

Mindent bevetnek a bankok

A BiztosDöntés.hu Otthon Start hitel kalkulátora szerint mindenesetre a pénzintézetek nagyon nagy energiákat mozgósítanak az új támogatott lakáshitel értékesítése érdekében, számos kedvezményt és egyszeri jóváírásokat is kínálva az Otthon Start hitel mellé.

Bezár
Hitelösszeg
Futamidő
Havi nettó jövedelmetek
További beállítások
Bezár

Ha tudod előre, hogy hamarabb vissza tudod fizetni, állítsd be, hány év múlva, hogy még kedvezőbb lakáshiteleket tudjunk mutatni.

Csak ezektől a bankoktól szeretnék lakáshiteleket látni


				
Bezár
Válassz a kiemelt hitelek közül!
További hitelek
Rendezés:
  • UniCredit Otthon Start Lakáshitel
    Törlesztő 117 257 Ft
    THM 2,97%
    Visszafizetendő 35 217 187 Ft
    Részletek
    átirányítunk partnerünk oldalára
    Kamat 2,90%, rögzített
  • CIB Otthon Start Kamattámogatott Hitel
    Törlesztő 117 904 Ft
    THM 3,02%
    Visszafizetendő 35 381 710 Ft
    Részletek
    átirányítunk partnerünk oldalára
    Kamat 2,95%, rögzített
  • Raiffeisen Otthon Start Lakáshitel
    Törlesztő 118 553 Ft
    THM 3,04%
    Visszafizetendő 35 576 449 Ft
    Részletek
    átirányítunk partnerünk oldalára
    Kamat 3,00%, rögzített
  • OTP Otthon Start Lakáshitel
    Törlesztő 118 553 Ft
    THM 3,07%
    Visszafizetendő 35 641 049 Ft
    Részletek
    átirányítunk partnerünk oldalára
    Kamat 3,00%, rögzített

A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Tájékoztatunk, hogy kalkulátorunk nem számol a megvásárolni kívánt vagyonbiztosításának díjával, mivel az ingatlan hitelbiztosítéki értéke nem ismert. Előzőek miatt az általunk megjelenített THM összege a vagyonbiztosítás díját nem tartalmazza. Felhívjuk figyelmedet, hogy a bankok többsége kötelezően előírja a vagyonbiztosítás megkötését és fenntartását a teljes futamidő vonatkozásában, ezért a rendszeres havi kiadásokhoz az ingatlan vagyonbiztosításának összege hozzászámítandó.
A vagyonbiztosítás díját figyelembe kell venni a THM plafon számításánál. A THM plafon jelenleg az alapkamat 24 százalékponttal növelt összege. A THM plafon értékének átlépése esetén nem adható ajánlat a hitelt igénylő részére, így kölcsön sem nyújtható számára.
A vagyonbiztosítás pontos díjáról javasoljuk, hogy előzetesen tájékozódj.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!

További szöveg megjelenítése

Az Erste a most futó akciójában 200 ezer forint jóváírást ad az Otthon Start hitel mellé, ha azt folyósítják, és az adós pozitív marketing nyilatkozatot is tesz. Vagyon- és törlesztésvédelmi biztosítás megkötésével, illetve új ügyfélként való számlanyitással további 40-40 ezer forintos egyszeri jóváírás is szerezhető az Ersténél, tehát az ajándékpénz összege akár a 360 ezer forintot is elérheti, ha pár igényli a kölcsönt.

A Gránit Bank jelenleg 2,85 százalékos, éves kamat mellett kínálja a konstrukciót, és 200 ezer forintos egyszeri jóváírást is ad mellé. A pénzintézet emellett átvállalja, illetve visszatéríti a hitelhez kapcsolódó induló költségek egy részét is: utóbbiak közül például nem számítják fel a folyósítási jutalékot sem. A kedvezmények feltétele, hogy az adósok vállalják, hogy együttesen legalább 250 ezer forint rendszeres havi jövedelem jóváírás érkezik a banknál vezetett számlájukra – már a kölcsön folyósítását megelőzően is.

A MagNet Banknál 100 ezer forint értékű IKEA elektronikus utalványt adnak az Otthon Start hitelhez, ám ehhez az kell, hogy az igénylő december 31-ig közvetlenül a banknál kérjen legalább 10 millió forint összegű kölcsönt, valamint folyósításkor folyószámlával is rendelkezzen a pénzintézetnél. A MagNet Bank az induló költségeknél is nyújt kedvezményeket.

Az MBH Bank 100 ezer forint értékű Mol ajándékkártyát ad az Otthon Start hitelt igénylőknek, ha a helyben vezetett folyószámlára érkező rendszeres jövedelmük eléri a 350 ezer forintot. Az MBH Bank most további 100 ezer forint egyszeri jóváírást is ad a támogatott kölcsönhöz, ám a legalább 350 ezer forintos jövedelem, illetve a helyben vezetett számla itt is feltétel.

A K&H Bank 200 ezer forintos jóváírást ad az Otthon Start hitel mellé, ha azt helyben vezetett folyószámláról törlesztik, a hitel fedezetéül szolgáló ingatlanra K&H otthonbiztosítást köt az adós, és pozitív marketingnyilatkozatot is tesz. Emellett további, összesen 120 ezer forint jóváírás járhat akkor, ha az adós és az adóstárs is bankot vált a hitel igénylésével párhuzamosan.

A CIB Bank 2,95 százalékos kamat mellett kínálja az Otthon Start hitelt, és 250 ezer forint egyszeri jóváírás is elérhető a feltételek teljesítése esetén. A pénzintézet két lakossági számlacsomagnál 0 forintos számlavezetést is kínál a hitel futamidejének végéig – illetve legkésőbb a fennálló tartozás visszafizetéséig.

Az OTP Banknál egy éves türelmi idővel is igényelhető a támogatott kölcsön, amelynek időszaka alatt csak kamatot törleszt az ügyfél.

Az UniCredit Bank kedvezményes, évi 2,9 százalékos kamattal kínálja az Otthon Start hitelt, és egy havi részletet – de minimum 100 ezer forintot – visszatérít az igénylőknek.

A Raiffeisen Banknál 200 ezer forintos, egyszeri jóváírás járhat az Otthon Start hitel mellé, miközben az induló költségeknél is nyújtanak kedvezményeket.

Legfrissebb útmutatóink Otthon Start Hitel témában