
Dőltek a rekordok az önkéntes nyugdíjpénztáraknál (ÖNYP) is 2024-ben
Több szempontból is rekordot hozott a tavalyi év a hazai önkéntes nyugdíjpénztáraknál: amellett, hogy az általuk kezelt vagyon is új csúcsra emelkedett, minden portfóliónál jelentős mértékű reálhozamot könyvelhettek el a tagok.
Nemcsak a lakosság megtakarításainál és hiteleinél hozott új csúcsokat 2024, hanem az önkéntes nyugdíjpénztári szektor is szállította a rekordokat – derül ki az eddig nyilvánosságra hozott adatokból.
A Magyar Nemzeti Bank napokban megjelent, pénzügyi számlákra vonatkozó statisztikái szerint a nyugdíjpénztári díjtartalékok állománya 2 934,1 milliárd forintra emelkedett december végére, ami közel 15 százalékos emelkedést tükröz éves alapon. Ebből nagyjából 339 milliárdot tett ki a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott összeg, miközben az önkéntes nyugdíjkasszák állományát is tartalmazó egyéb pénztári díjtartalékok mennyisége – 15,2 százalékos növekedést követően – új csúcsra, 2 600 milliárd forint közelébe emelkedett.
Egyre többet fizetnek be a pénztártagok és a munkáltatók is
Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) nemrég megjelent, legújabb szektorelemzése alapján* szintén nem lehet az önkéntes nyugdíjpénzárak teljesítményére panaszkodni: a szervezethez tartozó pénztáraknál 2024-ben 15,6 százalékkal, 2 200 milliárd forint fölé emelkedett a kezelt vagyon, ami szintén új rekord.
„A teljes szektorra vonatkozó, részletes jegybanki statisztikákra ugyan még pár napot várni kell, de az eddig közzétett adatokból már most is egyértelmű, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak által kezelt vagyon új csúcsra emelkedett 2024-ben, úgy, hogy a portfólió éves bővülésének mértéke egész biztosan két számjegyű volt” – nyilatkozta Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Hozzátette: az önkéntes nyugdíjkasszák vagyonának tempós növekedése egyrészt annak köszönhető, hogy évről évre nőnek a tagi és munkáltatói befizetések a pénztáraknál, másrészt annak, hogy a pénztári hozamok is kedvezően alakulnak – utóbbiban persze a tőkepiacok jó tavalyi teljesítménye is szerepet játszott.
Húsz százalék feletti hozamok is előfordultak
A Magyar Nemzeti Bank által összesített adatok alapján kivétel nélkül nagyon meggyőző hozamokat értek el a hazai nyugdíjkasszák: még az idősebb, közvetlenül nyugdíj előtt álló tagoknak ajánlott klasszikus (vagyis legkevésbé kockázatvállaló) portfólióknál is sikerült 5-8 százalékos, éves hozamokat elérni, ami a 2024-es, 3,7 százalékos inflációt figyelembe véve érdemi reálhozamot jelent.
A nagyobb kockázatvállalás mellett futó portfólióknál viszont még ennél is jóval szebb számokat szállítottak a kasszák: az OTP Nyugdíjpénztárnál például a „Dinamikus” névre keresztelt portfólió közel 21,2 százalékos, éves hozamot ért el tavaly, de a „Növekedési” portfólió hozama is meghaladta a 16,6 százalékot.
Az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztárnál – ahol egyébként öt portfólióból választhatnak a tagok, kockázatvállalási hajlandóságuktól függően – a „Lendületes” nevű portfólióval 16,8 százalék körüli éves hozamot lehetett elérni, ami szintén figyelemre méltó teljesítmény.
Az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár ESG Dinamikus nevű portfóliója szintén nagyon szép, 22,8 százalékos hozamot szállított tavaly a pénztártagoknak, de a „Lendület” nevű portfólióval is 18 százalék feletti hozamot lehetett elérni.
Gondozásmentes megtakarítások
Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításnál leginkább az adott évi befizetések 20 százalékát kitevő, de legfeljebb 150 ezer forintnyi adóvisszatérítést szokták említeni fő vonzerőként, pedig több más fontos előnye is van ennek a nyugdíjcélú megtakarításnak.
“Így például nem szabad megfeledkezni az alacsony költségszintről, illetve arról sem, hogy egy jól átlátható konstrukcióról van szó, amelynél ráadásul magával a befektetéssel nem is kell foglalkozniuk a tagoknak, mindössze az élethelyzetüknek, illetve a kockázatvállalási hajlandóságuknak leginkább megfelelő befektetési portfóliót kell kiválasztaniuk” – hívta fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam. 15 éve foglalkozom lakáshitel, személyi kölcsön, bankszámla, banki betét, állampapír termékcsoportok összehasonlításával. 2006-ban végeztem közgazdászként az International Business School (IBS) főiskolán.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.