Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek
revolut magyarországi fióktelep illusztráció

Jönnek az értesítések: így helyezi át a magyar ügyfelek számláit a Revolut, ékkortól élnek az új díjak

Írta: Barát Mihály Tamáspublikálva: 2026. május 19.

Elkezdte értesíteni a hazai ügyfeleit a Revolut arról, hogy a számláikat hamarosan áthelyezik a magyarországi fióktelephez, ezzel párhuzamosan pedig – az itteni banki szabályozással is összhangban – változhatnak egyes kondíciók is. Az új díjak legkorábban az értesítést követő 15 nap múlva lépnek hatályba.

Megkapták a Revolut egyes hazai ügyfelei a hivatalos értesítést arról, hogy a számlájukat hamarosan áthelyezik a Revolut Bank UAB Magyarországi Fióktelepéhez – értesült a BiztosDöntés.hu.

„Az általános szerződési feltételeinkkel és a magyar banki szabályozással összhangban a számladíjakat részben módosítjuk, hogy tükrözzék a helyi magyarországi szolgáltatási költségeket” – áll a levélben.

Ez azt jelenti, hogy

  • a Standard és Plus csomagoknál 0,45 százalékos átutalási díj vonatkozik minden 50 000 forintot meghaladó átutalásra
  • a Premium és Metal csomagnál az ügyfelek havi egymillió forint összegű kerettel rendelkeznek, amelynek erejéig a díjat nem számítják fel – a keret a tranzakcióik 50 000 forintot meghaladó részére vonatkozik
  • az Ultra csomagnál az ügyfelek teljesen mentesülnek e díjtétel alól
  • az átutalási díjak felső határa minden esetben 20 000 forint
  • ezek az átutalási díjak viszont nem vonatkoznak más Revolut-számlákra történő átutalásokra
  • az új díjak legkorábban az e-mail beérkezésétől számítva 15 nap múlva lépnek hatályba, de előfordulhat, hogy csak később alkalmazzák azokat
  • a módosított díjak csak az adott számla magyarországi fióktelephez történő áthelyezése után lépnek érvénybe.

Jönnek a magyar számlaszámok is

A magyarországi fióktelephez kerüléssel minden itteni lakossági revolutos ügyfél magyar nyelvű ügyfélszolgálatot kap, egyelőre chaten, később pedig várhatóan telefonon is.

Ami azonban ennél fontosabb, hogy a lakossági ügyfelek csatlakoznak majd a hazai Azonnali Fizetési Rendszerhez, magyar bankszámlaszámot kapnak, és megnyílik előttük az azonnali belföldi átutalás, a fizetési kérelem és a QR-kódos fizetés lehetősége is. Így tehát a revolutosok akár a fizetésüket vagy más bevételüket is a magyar bankszámlára utaltathatják, azt azonnali fizetéssel megkaphatják – vagyis elsődleges bankszámlaként is használhatják a Revolut számlát.

Bankszámla kalkulátor 2026

Számlára érkező jövedelem:
Életkorod:
A jövedelmed alapján, általunk beállított tranzakciókkal számoltunk. A részletes kalkulációra kattintva ezeket személyre szabhatod.
Részletes kalkuláció

Válaszd ki milyen mobilbanki szolgáltatások érdekelnek:

Válaszd ki hogyan listázzuk a találatokat:

Elektronikus utalások bankon kívülre havonta

Utalások
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Automatikus beszedések
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Rendszeres utalások
Hány darab?
db
Összesen
Ft

Készpénzfelvétel és bankkártyás vásárlás havonta

Kp felvétel a bank saját ATM-jéből
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Kp felvétel másik bank ATM-jéből
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Bankkártyás vásárlás
Hány darab?
db
Összesen
Ft

Csak ezektől a bankoktól szeretnék bankszámlákat látni


				
Bezár
Rendezés:
  • Gránit Plusz számlacsomag
    Számlanyitási akció
    60 000 Ft
    Havi összköltség
    0 Ft
    az 1. évben
    0 Ft
    a 2. évben
    • Válaszd a Plusz számlát akár 0 Ft havi számlavezetési díjjal!
    • Szelfis számlanyitás
    • Kedvezményes devizaváltás havi 650 000 Ft-ig
    Részletek a bank oldalán
  • CIB ECO bankszámla
    Számlanyitási akció
    Akár 100 000 Ft
    Havi összköltség
    694 Ft
    az 1. évben
    1 261 Ft
    a 2. évben
    • Számlanyitás és befektetés akár 100 000 Ft jóváírással
    • Szelfis számlanyitás
    • Ingyenes számlavezetés
    Részletek a bank oldalán
  • Erste George Díjcsomag Kedvezményes szinten
    Számlanyitási akció
    Akár 50 000 Ft
    Havi összköltség
    806 Ft
    az 1. évben
    806 Ft
    a 2. évben
    • Szelfis számlanyitás
    • Kedvezményes devizaváltás havi 600 000 Ft-ig
    Részletek a bank oldalán
  • MagNet Fix 2 számlacsomag
    Számlanyitási akció
    30 000 Ft
    Havi összköltség
    1 300 Ft
    az 1. évben
    1 425 Ft
    a 2. évben
    • Online számlanyitás videóazonosítással banki munkaidőben
    • 30 000 Ft jóváírást kapsz ajándékba
    Részletek a bank oldalán
Rajtunk keresztül nem igényelhető bankszámlák
  • OTP TOP számlacsomag új ügyfeleknek
    Számlanyitási akció
    30 000 Ft
    Havi összköltség
    106 Ft
    az 1. évben
    2 225 Ft
    a 2. évben
    Nem elérhető nálunk
  • UniCredit Mobil Aktív Plusz számlacsomag
    Számlanyitási akció
    Akár 50 000 Ft
    Havi összköltség
    181 Ft
    az 1. évben
    1 237 Ft
    a 2. évben
    Nem elérhető nálunk
  • Raiffeisen Aktív Számla
    Számlanyitási akció
    Akár 120 000 Ft
    Havi összköltség
    455 Ft
    az 1. évben
    1 289 Ft
    a 2. évben
    Nem elérhető nálunk
  • K&H minimum plusz számlacsomag 50% számlavezetési díjkedvezmény 1 feltétel teljesítésével
    Számlanyitási akció
    Akár 60 000 Ft
    Havi összköltség
    1 284 Ft
    az 1. évben
    2 039 Ft
    a 2. évben
    Nem elérhető nálunk
  • MBH Kedvezmény Plusz Számlacsomag
    Számlanyitási akció
    60 000 Ft
    Havi összköltség
    1 755 Ft
    az 1. évben
    1 755 Ft
    a 2. évben
    Nem elérhető nálunk

A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!

További szöveg megjelenítése
Itt a havi átlagban kiszámolt összes díjat látod, amit a banknak fizetsz, tehát:
- a bankszámla havi számlavezetési díja
- a bankkártya éves díja
- a digitális szolgáltatások díja (ha van)
- a tranzakcióid díjai (mint pl. átutalások, készpénzfelvételek).

Minden kedvezményt figyelembe vettünk, így ha emiatt a díjak eltérnek az első két évben a későbbi évek összegétől, akkor az első két évben érvényes havi összköltséget külön is kijelezzük "Kezdetben" megjelöléssel. A ma ismert díjakkal számolunk, mely az inflációval nőhet évente. További részletek a "Feltételek, díjak" linkre kattintva.

Legfrissebb útmutatóink bankszámla témában