Két év után emelkedett 1 százalék fölé a 10 évre fixált jelzáloghitelek átlagos kamatfelára. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint emiatt a bankok ősztől komolyabb lakáshitel-akciókba kezdhetnek – a jövőre változó CSOK és Babaváró támogatást ősszel igénylőkre bizonyosan kedvező ajánlatok várnak majd.

Szánalmas fél évet produkált a magyarországi lakáshitelpiac: az év első hat hónapjában kevesebb mint 257 milliárd forint értékű lakáshitelt vettek csak fel a magyar családok, így az elmúlt évhez képest a kihelyezések kétharmada tűnt el a bankokból. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ugyanakkor óvatos jelek mutatnak arra, hogy a következő hónapokban felélénkülhet a piac, mivel csökkenni fognak a lakáshitelkamatok.

Csökkennek a hitelkamatok

A szakértő szerint a jegybanki alapkamat csökkenése két irányból jelent majd támaszt azoknak, akik lakáshitel-felvételben gondolkodnak. Egyrészt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által beindított kamatcsökkentési ciklusnak köszönhetően az elmúlt hónapokban számottevően csökkentek a bankközi piacon a referenciakamatok, amelyek meghatározzák a lakáshitelek árazását is.

A legnépszerűbb kamatperiódus, a 10 éves futamidőre fixált hitelek referenciamutatója, a 10 éves BIRS értéke a 2022. december végi 9,6 százalékról már közel 400 bázispontot csökkent: július végén 6,86 százalékon állt. A bankok az MNB kamatcsökkentését követően a piaci lakáshitelkamatoknál is óvatosan érvényesíteni kezdték a kamatcsökkentést.

A jegybank júniusi kimutatása szerint egy 10 évre fixált lakáshitelt átlagosan 8,1, a futamidő végig fix törlesztéssel bíró kölcsönt 8,75 százalékos kamat mellett lehetett kapni júniusban. A kamatok csökkenése április óta tart.

Hiteligénylő házaspár átnézik a havi kiadásaikat papíron

Nagyobb a tér banki akciókra

Gergely Péter szerint azonban a legnagyobb változást a piacon az okozhatja, hogy a pénzpiaci kamatláb csökkenésének köszönhetően a lakáshitelkamatokban újra megjelent a kamatfelár, azaz a bankok magasabb kamaton tudtak szerződni ügyfeleikkel, mint amekkora kamatot akkor kapnának, ha a pénzüket a bankközi pénzpiacon helyeznék ki.

A 10 évre fix hitelek esetében a kamatfelár 2021. decembertől kezdve negatív volt, a fordulat idén márciusban következett be. Az MNB júniusi statisztikái szerint a 10 éve fixált hitelek esetében az aktuális pénzpiaci kamat és az átlagos hitelkamat közötti kamatkülönbözet 2021 júliusát követően újra 1 százalékpont fölé emelkedett.

Utoljára ilyen kamatfelárral 2021 júniusában tudtak dolgozni a pénzintézetek.

Gergely Péter ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy a megnövekedett kamatfelár a jelen piaci környezetben nem azért fontos, mert a bankok számára így komolyabb megtérülést hoz a lakáshitelek kihelyezése, hiszen az érdeklődés egyelőre gyenge a termékek iránt.

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint a megnövekedett kamatfelár a korábbiaknál sokkal nagyobb lehetőséget biztosít a pénzintézeteknek arra, hogy a következő hónapokban érdemi lakáshitel-akciókkal, egyedi kamatkedvezményekkel kínáljanak még versenyképesebb kamatokat a lakáshitel iránt érdeklődő ügyfelek számára.

A szakember szerint ezeknek az akcióknak legfőbb címzettjei azok a fiatal családok lehetnek, akik szeretnék kihasználni a családtámogatási rendszer 2024-től megszűnő kedvezményeit, így a városi CSOK-ot és a hozzá kapcsolódó CSOK-hitelt, valamint babaváró támogatást. Az ő lakáshoz jutásukhoz szükséges további hitelfelvételnél egész biztosan komoly kamatkedvezményekkel számolhatnak majd.

Gergely Péter
Gergely Péter pénzügyi szakértő
Linkedin
Gergely Péter pénzügyi szakértő

Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam.