Lakáseladáskor így mutasd meg a lakásod, hogy megvegyék

Nem is gondolnád milyen előnybe kerülsz más eladókhoz képest, ha ezekre odafigyelsz.

Ha úgy döntöttél, hogy eladod a lakásodat, megírtad a hirdetést és már vannak érdeklődők is, akkor itt az ideje, hogy elkezdj a lakásbemutatásra koncentrálni. Az első benyomás a hirdetésed volt, itt az ideje, hogy személyesen is jó benyomást tegyél. Ha mindent jól előkészítesz, akkor sokkal nagyobb esélyed van rá, hogy a te lakásodba szeressenek bele. Így gyorsabban el tudod adni és kevesebbet kell az irányárból engedned. Hasznos tanácsokkal segítünk, hogy minél többet ki tudj hozni a lakás bemutatásából.

Szabadulj meg a felesleges lomoktól

Itt az ideje, hogy végre nekiess a régóta halogatott „lomtalanításnak” és gondold végig, mi az, amire valóban szükséged van. Ez itt nem az ideiglenesen elpakolandó dolgaidra vonatkozik, hiszen feltehetőleg neked is kevés helyed van az ilyesmik eltüntetésére.

Szinte mindannyiunk lakásában van egy hely, ahová a szórólapokat, évekkel ezelőtti Kisokosokat, felesleges újságokat és kacatokat dobáljuk azzal az ígérettel, hogy egyszer majd az összeset átnézzük és kiválogatjuk. Itt a megfelelő alkalom: ne feledd, a fő cél, hogy az érdeklődő el tudja képzelni, hogy itt tudna lakni, ezt pedig megnehezíti, ha zsúfoltnak és szűknek találja a lakást.

Kitakarított lakás ami várja a vásárlókat

Végezz el kisebb munkálatokat, ha szükséges

A penészfolt a falon, a beázás maradványa semmiképpen nem maradhat, ezt legjobb elintézni még mielőtt egyáltalán meghirdetnéd a lakást.

Szintén szereltesd meg a csöpögő csapot, radiátort vagy a szikrázó, meglazult konnektort. Ezek mind olyan dolgok, amik még ha nem is tántorítják el a vevőt, teljesen jogos alapot adnak neki az ár lealkudására, pedig lehet, hogy olcsóbban megúszod, ha egyszerűen megcsináltatod magadtól.

Törekedj egyszerűségre

Kicsit kidekorálni a lakást nem rossz ötlet, de ne ess túlzásokba. Tartsd szem előtt, hogy a túl sok dekoráció csak a zsúfoltság érzetét fogja kelteni.

Igyekezz átlagos, nem túlságosan kirívó színeket választani, lehetőleg világos, de meleg palettát, mert az nem sötétíti le a szobát.

Még ha nem is felel meg az ízlésednek, sőt, lehet, hogy a vevőének sem, mégis több potenciált fog benne látni, hogy majd a saját kedvére díszíthesse. A növények, esetleg egy csokor vágott virág kihelyezése mindig nyerő ötlet, életet ad a szobának és nem kelti azt az érzést, hogy túl sok tárgy van bent.

Ha vágott virágot választasz, nagyon jól fest, ha nagyjából egyezik a bútorok színével.

Fordíts különös figyelmet a fürdőszobára és a konyhára

Ez az a két helyiség, aminek a lehető legtisztábbnak kell lennie. A csempék legyenek makulátlanok, a kádat, mosdókagylót alaposan súrold ki, és jó, ha tudod, hogy a fém felületekkel egy felületápoló csodákat tesz.

A fürdőszobában csak a legfontosabb kozmetikai dolgokat hagyd elöl, ne legyenek túlzsúfoltak a polcok. Azt is tartsd észben, hogy a szekrényekbe is benézhetnek, így ne oda zsúfold be mindazt, amit a polcokról eltüntetsz, vagy legalább tedd egy dobozba és legyen minden rendezett.

Ha a konyhádban konyhapult van, pakolj le róla mindent és úgy súrold végig. Ezen se legyenek felesleges dolgok, elöl hagyott ételek. Egy szép gyümölcskosár nagyon jól mutat a konyhában. A háztartási gépeket is szépen tisztítsd le, a hűtőajtót se felejtsd el lemosni, és tedd rendbe a fiókokat is.

Ne feledkezz meg a bejáratról

Míg a lakás rendbeszedése magától értetődő, a bejáratról gyakran megfeledkezünk, pedig ez az első benyomás, ami a látogatókat éri.

Ezzel persze nem kell túlságosan kreatívnak lenni, csak tisztítsd le az ajtót, pakold el a folyosóra kirakott dolgokat, söpörj fel és győződj meg róla, hogy az ajtó előtt is minden tiszta. Ha van egy kinti lámpád, ellenőrizd, hogy működik-e, mert a komoly érdeklődők valószínűleg szeretnének majd egy esti megtekintést is.

Bejárat és tiszta folyosó

Igazodj a képekhez

Ez talán meglepő most számodra, de elsősorban arra gondolok, hogy az ingatlanod fotózásakor lehet, hogy átrendezted kicsit a lakást, vagy ideiglenesen el tudtál pakolni olyan nagyobb tárgyakat is, mint egyes háztartási gépek vagy egy felesleges fotel.

Ha viszont az érdeklődő belép a lakásodba és az az érzése támad, hogy ez nem is az az ingatlan, amelyet ő kinézett, becsapva érezheti magát. Lehet, hogy zsúfoltabbnak tűnik neki, vagy lehet, hogy a fotózáskor a nagyobb térhatás kedvéért több tükröt tettél a falra, amik most már nincsenek ott.

Igyekezz olyan állapotba hozni a lakást, ahogy az a képeken szerepelt. Ha nincs időd mindent elpakolni, meg is mondhatod, hogy egyes tárgyakat természetesen magaddal vinnél, így ezen a helyen több lehetőségük lesz rendezkedni.

Ha van lehetőséged, vigyél le pár olyan dolgot a pincébe, ami a képeken nem szerepelt. Ez persze nem lehetséges, ha utolsó pillanatban tudtok időpontot egyeztetni. Ilyenkor sokkal inkább a takarításra koncentrálj, de a tükröket például rendezd úgy, ahogy a hirdetésben is láthatták.

Engedj be minél több fényt

A redőnyöket húzd fel teljesen, ahogy a függönyöket is. Tisztítsd le alaposan az összes ablakot, mindez nagyobb tér hatását fogja kelteni.

Ha pedig késő délután vagy estefelé jönnek, előre kapcsold fel az összes villanyt, hogy mikor belépnek, a lakást világosan lássák.

Figyelj a hőmérsékletre

Az ember közérzetére nagyban hat, hogy milyen hőmérsékletű a szoba. Évszaktól függ, mire kell figyelned, télen 22-23°C, nyáron pedig 25°C az a hőmérséklet, amin a legtöbb ember komfortosan érzi magát a lakásban.

Arra azonban figyelj, hogy a légkondira nagyon sokan érzékenyek, ezért inkább kérdezd meg előre, mit szólnak hozzá, az előzékenységedet biztosan értékelni fogják.

Télen pedig gyakran a hidegtől való félelem miatt elfelejtünk szellőztetni, az áporodott levegő azonban senkinek sem jó, sőt, kifejezetten álmosít, pedig a te célod épp az érdeklődő teljes figyelmének lekötése. Mielőtt megérkeznek hozzád, jól szellőztesd ki a lakást, engedj be friss levegőt, majd hagyj időt arra, hogy utána felmelegedjen a lakás.

A kedvenc kisállatod nem biztos, hogy másokat is lenyűgöz

Míg neked talán elképzelhetetlen, hogy a kisállatod nem vesz le mindenkit a lábáról, sokan sajnos allergiásak a kutya- vagy macskaszőrre, vagy esetleg félnek tőle. Ha egzotikusabb állatod van, akár pók, vagy valamilyen hüllő, kígyó, szintén kockáztatod, hogy a potenciális vevő alig fogja várni, hogy kiszabadulhasson.

Ha teheted, vidd át valakihez ilyenkor az állatod, vagy ha nincs más opció, legalább kérdezd meg az érdeklődőt, mit szólna a jelenlétéhez. Ha azt érzed, hogy nem igazán teszi boldoggá, tegyél meg mindent, hogy pár órára el tudd vitetni.

Ha olyan kisállatod van, aki hullajtja a szőrét, természetes, hogy még nagyobb figyelemmel porszívózol ki, de ilyenkor a bútorkárpitokat se feledd. Nem elég leszedegetni róluk az állatszőrt, ugyanis a szövetbe bele is ragadhat és szintén allergiás tünetet válthat ki, úgyhogy porszívózd ki alaposan és használj kárpittisztítót is.

Lakásbemutatás ingatlanossal

Tedd minél személytelenebbé

Kegyetlenül hangozhat, ha azt kérik, távolítsd el szeretett otthonodból azokat a dolgokat, amik személyessé teszik, de képzeld magad a vevő helyébe: belépsz egy lakásba, ahol az eljövendő életedet próbálod elképzelni, és magad előtt csakis más családi képeit, emlékeit látod.

Sokkal nehezebb meglátni a potenciált egy olyan ingatlanban, amelynek minden szöglete azt üzeni, hogy valaki másé.

Így azt ajánlom, tedd el a személyes fotókat, a te ízlésednek megfelelő díszeket, posztereket és adj helyet általánosabb és minimális dekornak. Egy-egy váza maradhat, egy csokor virág különösen jól is mutat, de ne tömd tele a szabad helyeket.

Hogyan válasszak időpontot?

Gyakori, hogy az érdeklődő igyekszik a lehető leghamarabb elmenni megnézni a lakást, ám ha másnap délelőttre kér időpontot, gondolkozz el azon, hogy készen fogsz-e állni rá.

Hacsak a lakás nincs tipp-topp állapotban, frissen takarítva, rendezve, ne menj bele, hogy az utolsó pillanatban jöjjenek.

Udvariasan kérd meg őket, hogy beszéljetek meg egy másik időpontot, amikorra el tudod intézni, hogy csak te legyél otthon. A lakás a lehető legjobb formájában kell legyen és így te is össze tudod szedni magad, hogy felkészülj minden kérdésre.

Hogyan szűrjem meg azt, akit beengednék a lakásomba?

Telefonon már érdemes megszűrni az érdeklődőket és valamennyit mesélni a lakásról. Nem biztos, hogy mindenki végig elolvasta az ingatlanhirdetésedet. Így ha olyan fontos tudnivaló van, ami nem átlagos és mindenképpen felhívnád rá a figyelmet, akkor ezt már telefonon tedd meg. Így egyrészt időt spórolsz magadnak is és nem kell feleslegesen idegeneknek bemutatnod a lakást.

Amikor a pontos címed elmondod telefonon, akkor jobb, ha csak utcát és házszámot mondasz, és kérd meg az érdeklődőt, hogy hívjon fel, ha a ház előtt van. Jobban jársz, ha lemész érte, így nem téved el, illetve neked is van lehetőséged megnézni.

Ha annyira unszimpatikusak vagy gyanús külsejűek, akkor a legjobb, ha fel sem engeded őket a lakásba. Kellemetlen lehet a helyzet, de még mindig jobb, mintha már az ajtódon kopogtatnának és onnan kellene kitessékelned őket.

7 tanács, hogy mire figyelj oda a lakás bemutatásakor

Ez egy korántsem mindennapi helyzet: beengedsz valakit a lakásodba, figyelned kell a saját viselkedésedre, a lehető legjobb színben feltüntetni az ingatlant és mindeközben az illetőt is figyelni, hogy az a vevő-e, akit te szeretnél. Ebben az útmutatóban kitérünk arra is, hogy a lakásturistákat hogy kerüld el és hogyan válaszd ki a legjobb vevőt.

Ha eljön a várva várt pillanat és megérkeznek a lakásodba, könnyű elveszettnek, zavartnak érezned magad. Jó, ha ilyenkor nem egyedül vagy itthon, mert ha az érdeklődők többen jönnek, akkor kissé elnyomva érezheted magad.

Eladó boldogan kávézik mielőtt jönnek a lakását megnézni

1. Udvariasság mindenekfelett

Ez a legfontosabb része. Kezeld úgy a helyzetet, mintha állásinterjún lennél és ez esetben, amit meg szeretnél szerezni, az a vásárlási döntés. Tehát egyszerre kell felkészülten, közvetlenül, de professzionálisan viselkedned. Ez egy üzleti találkozó elsősorban. Azt a benyomást kell kelteni, hogy egy komoly és megbízható fél vagy, akinek lehet adni a szavára.

2. Levetessem-e a cipőt?

Hacsak teheted, ne. Akármennyire is zavar, gondolj arra, hogy ez egy üzleti találkozó. Utána nyugodtan kitakaríthatsz, fertőtleníthetsz, amit csak szeretnél, de semmiképp nem szeretnéd kínos helyzetbe hozni a látogatókat.

Ha nagy sár, hó van kint, szerezz be cipőzsákot és azt vetesd fel, de ezt ilyen időben valószínűleg úgyis felajánlanák. Ha nem adódik az időjárásból, ezt se tedd, ha kibírod nélküle, bár a legtöbben valószínűleg megértik és szívesen felhúzzák.

3. Kínáld meg őket

Akár a nyári melegből jönnek be, vagy kint hideg van, jó, ha meg tudod őket kínálni ásványvízzel (buborékossal és mentessel is) vagy akár egy cappuccinóval.

Ha esetleg van otthon egy kis házi készítésű süteményed, annak is nagyon fognak örülni. Utóbbit akkor érdemes felkínálni, ha azt látod, hogy komolyan érdekli őket a lakás a körbevezetés után. Ilyenkor általában le szoktak ülni a konyhába és beszélgetni, hogy mi tetszett nekik, honnan költöznek és miért.

Érdemes minél többet megtudni róluk akár már telefonon is, meg a lakás bemutatásakor is. Ha elmondják, hogy miért költöznek, esetleg mi nem tetszett nekik a régi lakásban, az fontos információ lehet.

Ha nálad ezek jobbak, vagy akár közelebb vannak a boltok, parkolók, csendesebb a lakás, akkor ezeket ki tudod emelni a bemutatáskor is. Ne túl rámenősen, de finoman építsd ezeket be a bemutatódba.

4. Ne te urald a beszélgetést

Valószínűleg benned van a kényszer, hogy minden apró részletet elmondj a lakásról. Ráadásul az ember időnként hajlamos folyamatos beszéddel fedni az idegességét, de itt nem te vagy a főszereplő, hanem a lakásod.

A vevő azt szeretné megismerni, ha valamit meg szeretne tudni, úgyis rákérdez. Persze az sem szimpatikus, ha síri csöndben tereled őket végig a lakáson. Találd meg az arany középutat. A legjobb, ha egy-egy szobába érve pár mondatban elmondod a fő információkat, előnyöket, majd hagyod, hogy ők maguk fedezzék fel a helyiséget.

Ezt akár be is gyakorolhatod előre, hogy zavarodban ne felejtsd el, mit szerettél volna közölni.

5. Ne sürgesd az érdeklődőt

Ez fontos szerepet játszik abban, hogy mit fognak gondolni rólad és a lakásról. Abban a napszakban, amikor jönnek, amúgy is szabaddá kell tenned magadat, hogy addig maradhassanak, amíg úgy érzik, hogy már eleget tudnak.

Ha terelgeted őket egyik helyről a másikra, nemcsak azt fogják érezni, hogy sürgeted őket, és hogy nincs elegendő idejük felfedezni a lakást, hanem azt is gondolhatják, hogy valami hiba van a szobában és azt igyekszel rejtegetni.

Ne te menj elöl, hagyd, hogy a saját tempójukban, a saját elképzeléseik szerint menjenek végig, elég, ha elmondod, mit merre találnak és követed őket az adott helyre.

Ha egymás után több érdeklődőt is vársz, akkor érdemes legalább másfél óránként leszervezni az időpontokat. Az is lehet, hogy késik, aki először nézné meg, és jó, ha van idő még beszélgetni, akár egy kávét meginni és a kérdéseire válaszolni.

Nappali esti fényekkel amíg kint esik az eső

6. Ürítsd ki a lakást

Nem előnyös, ha rajtad, vagy a párodon kívül más is van a lakásban, mert feszélyezheti a potenciális vevőket.

Ha gyerekeid is vannak, akkor próbáld meg elintézni, hogy addig máshol legyenek. Ha pedig nem sikerül, kérd meg őket, hogy maradjanak nagyrészt a szobájukban a megtekintés alatt, és a végén jöjjenek ki, hogy azt is meg tudják nézni.

A kutyát, macskát, egyéb háziállatot pedig igyekezz akár a szomszédba átvinni a megtekintés idejére.

7. Ne mássz a nyakukra

Könnyű ráállni, hogy mindent te akarsz megmutatni annak, aki az otthonodban van, de nem biztos, hogy a legjobb képet festi rólad, ha körülöttük sürögsz-forogsz, azt hihetik, nem bízol bennük. Persze érthető, ha egyedül sem szeretnéd hagyni őket, hiszen mégiscsak idegeneket engedtél be a lakásodba és fő a biztonság, ezt nyilván ők is tudják.

A legjobb taktika, ha miután megmutattad a fontos dolgokat a szobában megállsz az ajtóban, amíg ők körülnéznek vagy addig csinálsz egy kávét.

Tapasztalatom szerint jó, ha pár percre magukra hagyod az érdeklődőket, főleg, ha a párjukkal jönnek. Így el tudják egymásnak mondani, hogy mit gondolnak, mi tetszik nekik anélkül, hogy attól kellene tartaniuk, hogy hallod őket.

Nem azt mondom, hogy menj ki a lakásból, inkább csak távolabb, akár a konyhába, hogy csinálj nekik egy kávét. Ha visszajőve azt látod, hogy azon tanakodnak, hogy elfér-e itt a régi kanapéjuk, vagy hogy a lakást, hogy rendeznék be, akkor nyert ügyed van.

Miket lehetne megjavítani?

Mivel te mindennap látod a lakásod berendezését, lehet, hogy hozzászoktál a kávéfolthoz a kanapén, vagy a rojtokhoz a szőnyegen, és már észre sem veszed, de a potenciális vevőidnek rögtön fel fog tűnni.

Nézd végig az összes bútort, amit ott szeretnél hagyni, keresd meg rajtuk a hibákat, és ha tudod, javítsd meg. Ez jelenthet kárpitcserét, vagy egy új lámpabúra megvételét, szőnyegtisztítást, de akár a parketta lelakkozását is. Ez a befektetés kifizetődő lesz a későbbiekben: valószínűleg olcsóbban úszod meg, mintha engednél egy lealkudott árból.

Ha azon gondolkozol, hogy újrafested a falakat, ne kapkodd el a színválasztást. Ahogy a dekorációnál, úgy a színnél is az a fontos, hogy minél átfogóbb, általánosabb legyen, hogy a vevőnek tetsszen annyira, hogy ott szeretne élni, vagy legalább el tudja képzelni, milyenné alakíthatná át.

Milyen legyen a megvilágítás?

Ez attól függ, hogy milyen hatást szeretnél elérni és mi illik szerinted a lakáshoz.

Az állólámpáktól, asztali lámpáktól és a meleg fénytől otthonosnak, kellemesnek tűnik majd a lakásod, ha pedig jól világítod meg, a nagyobb tér érzetét kelted a látogatókban. Energiatakarékos lámpákat ma már nem nehéz találni, és szintén bónuszt adhatnak a lakáshoz, ráadásul a potenciális vevők szimpátiáját is elnyerheted vele.

Te is nézz ki jól

Ne felejtsd el. Nem csak a lakást adod el, hanem magadat is. Ez hasonló, mint amikor használt autót akarsz venni. Tudod, hogy lehetnek rejtett hibái, amik csak később derülnek ki. Így az eladót, a tulajdonost is megnézed.

Ha azt látod, hogy tiszta és ápolt benyomást kelt és úgy általában igényes magára és a megjelenésére, akkor ebből azt gondolod, hogy ez a lakásra is vonatkozik. Vagyis karbantartotta, ha valami elromlott, vagy ha bármit felújított rajta, akkor normális szakemberekkel és igényes anyagokból csinálta.

Ennek az ellenkezője is igaz. Ha egy eladó slampos, le van nőve a körme, látszik, hogy régen nem volt fodrásznál és a ruhája is pecsétes, akkor az a lakásra sem vet jó fényt.

Hasznos további tippeket találsz még a Zillow oldalán.