A hazai banki mobilapplikációk közül már kettő is nyújt egyénileg beállítható bankkártyás vásárlási kedvezményeket, ebből az egyik az előző negyedévben jelent meg. Két másik fintech cégnél is választhatnak hasonló kedvezményt a magyar ügyfelek, így szélesedni látszik a paletta a korábbi, szinte kizárólag hitelkártyával elérhető kedvezmények világához képest. Ez a négy lehetőség ugyanis már azzal a bankkártyával is elérhető, amelyet a bankszámlájukhoz kapcsolnak az ügyfelek, azaz nem kell semmilyen külön bankkártyát kiváltani hozzá. A kedvezmények iránti fogyasztói érdeklődést a magasabb fokozatra kapcsolt infláció is hajthatja. Cikkünkből kiderül, hogy az idei második negyedévben milyen újdonságokkal bővült a hazai pénzügyi mobilapplikációk köre.

Egyre többen használunk mobiltelefont a mindennapi fizetések során

A BiztosDöntés.hu szakértőiként minden magyar nagybanknál van lakossági bankszámlánk, melyeket több éve aktívan használunk. Ezzel a háttérrel egy több száz szempontból álló adatbázist építettünk fel a mobilbankok funkcióiról, melyet hetente frissítünk.

Erre alapozva a Forbes.hu hasábjain rendszeresen beszámolunk arról, milyen változások zajlanak a mobilról intézhető pénzügyeink piacán idehaza és mi az, amit hiányolunk. Minden negyedévben elmondjuk az újdonságokat, melyekből kiderül, merre halad a hazai pénzvilág fejlődése a mindennapi pénzügyekben.

Az előző negyedéves összefoglaló után, mely részben a fizetési kérelemről szólt, ebben a negyedévben a bankkártyás vásárlást ösztönző banki kedvezményekről esik majd szó, tekintettel arra, hogy az Erste Bank egy újfajta szemléletű kedvezményrendszert vezetett be.

Lány mobiltelefonnal vásárol

A hivatalos adatokban is már jól látható

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint egy 2021. első félévi stagnáló állapot után az elmúlt egy évben ismét folyamatos növekedésben volt a mobiltárcákba regisztrált hazai bankkártyák száma.

A 2020-as, pandémiás hatásokkal még nagy részben nem érintett első negyedévi adatok (507 000 mobiltárcába regisztrált bankkártya) után két év múlva, 2022. március 31-én már közel háromszor annyi (1 398 171 darab) bankkártya volt a hazai mobiltárcákba regisztrálva.

Mivel a mai értelemben vett hazai mobilfizetés 2014-ben indult el, ezért az első hat évi félmillió regisztráció eredményéhez képest a pandémia alatt elért közel háromszoros növekedés - különösen a nagyobb bázisszámok tartományában - jelentős előrelépésnek számít.

Ezzel az eredménnyel a koronavírus-járvány kezdetén mért 5 százalék helyett ma már az összes hazai bankkártya 14 százaléka van mobiltárcában. A jelenlegi trend alapján a további fejlődés biztosnak látszik, melyet támogat az egyre nagyobb számú hazai digitális kártyakibocsátó-szereplő és a fizetőóriások megoldásainak - Google Wallet (volt Google Pay), Apple Pay - magyarországi megjelenése is.

A mobiltárca regisztrációval szinte teljesen megegyező arányú változást mutat a mobiltárca-használat is Magyarországon. A 2020 utolsó negyedévétől 2021 első negyedévéig tartó mozdulatlanság után jelentősen megugrott a mobiltelefonos fizetések száma és a költések összege is.

A fizetések darabszámát tekintve négyszeres, a mobilos kártyás vásárlások értékét tekintve közel ötszörös a növekedés az elmúlt két év alatt.

Az alábbi ábrán az látható, hogy a hazai kibocsátású digitális bankkártyákkal lebonyolított összes mobiltárcás vásárlási tranzakció értékének aránya az összes érintéses tranzakció értékéhez képest bel- és külföldön egyre nagyobb szeletet hasít ki az összes kártyás vásárlás tortájából, a legutóbbi negyedévben is megtartva a trendet:

A pandémia alatt kiugró növekedés oka valószínűleg a fertőzés elkerülésében keresendő. A vásárlók a napi bevásárlásaikat igyekeztek az érintéssel potenciálisan fertőző készpénzhasználatot visszaszorítani az érintésmentes elektronikus fizetés javára. Ezen belül a mobilfizetés azért értékelődött fel, mert ha választani kellett, hogy a vásárlók a bankkártyájukat és a mobiltelefonjukat is rendszeresen fertőtlenítik, akkor a mobiltelefont választották a pénztárca helyett is, hogy csak egyetlen eszközt kelljen fertőtleníteni. Az érintéssel történő fertőzéstől való félelem a második hullámtól kezdve azonban fokozatosan vesztett a jelentőségéből a cseppfertőzéssel terjedő fertőzéssel szemben, és azok a vásárlók, akik már átszoktak a mobilos fizetésre, nem feltétlenül tértek vissza a plasztik használatára. Sőt, bátorítást adtak a környezetükben másoknak is a mobiltárcás fizetésre.

A mobiltárcás fizetéseket bár javarészt a pandémia ösztönözte, emellett több tényező is hatott rá. Ezek voltak:

  • az egyre általánosabbá váló NFC képesség elterjedése a mobilkészülékek körében az olcsóbb telefonoknál is,
  • a bankok egyre szélesedő kínálata a mobiltárcás fizetésekre,
  • a techóriások fizetési megoldásainak hazai megjelenése (Apple Pay elsőként 2019. május 21., OTP Bank; Google Wallet elsőként 2021. március 30., K&H Bank).

Jelenleg a nyolc hazai nagybank mindegyike nyújt mobilfizetési megoldást, közülük a Takarékbank az egyetlen, mely a két nagy mobil operációs rendszer közül csak az egyiket támogatja. Legkésőbb a jövő évi MKB Bank-os egyesüléskor azonban várható az androidos fizetési lehetőség megjelenése is a hitelintézet kínálatában, s ezzel minden hazai nagybanknál mind Android, mind iOS (iPhone) rendszeren elérhető lesz a mobilos fizetés.

Jelenleg mind a nyolc hazai nagybank támogatja az Apple Pay, és közülük négy a Google Wallet mobilfizetési megoldásokat, melyek időközben az adott operációs rendszer részévé váltak, így már gyárilag rákerülnek a telefonokra.

Az azonnali fizetési rendszer új szolgáltatásainak állása

Az azonnali fizetési rendszer (AFR) három új szolgáltatása (fizetési kérelem, utalás másodlagos azonosítókkal, QR-kódos fizetés) közül a másodlagos azonosítók segítségével (tehát bankszámlaszám használata helyett e-mail címre, mobiltelefonszámra vagy adószámra, adóazonosító jelre) indított átutalást ma már minden bank mobilapplikációja „tudja” Magyarországon, így csak a másik két szolgáltatás fehér foltjainak eltűnése a versengés tárgya.

2022 második negyedévében elsősorban az OTP Bank volt hangos a fizetési kérelem fejlesztésétől. Az OTP Bank nemrég megújított mobilalkalmazása, az OTP MobilBank a fejlesztések eredményeképpen olyan funkciókkal bővült a második negyedévben, mint a kapott fizetési kérelmek elutasítása, fix összeg esetén kifizetése, fizetési kérelmek küldése mentett partnereknek, vagy a fizetési kérelmek törlése.

Az MNB-s szabványú QR-kód szolgáltatás szolgáltatói köre, melynek a bankkártyát helyettesítő fizetésekben lehet szerepe, a CIB Bank Mobilalkalmazással bővült ebben a negyedévben. A felhasználók küldeni és fogadni is tudnak pénzt az applikációban. A funkció a #withQR nevet kapta, utalva arra, hogy a szolgáltatás a CIB Mobilalkalmazás közösségi funkciói között is helyet kapott.

Mint a fentiekből látszik, ebben a negyedévben annyi változás történt az azonnali fizetési rendszer új szolgáltatásai kapcsán, hogy egyedül a CIB Bank vezetett be QR-kódos fizetést. A Magyar Nemzeti Bank egyik komoly célja, hogy a hazai fizetési rendszerben a vásárlás QR-kód alapon legyen, de a három újdonság közül ez terjedt el eddig a legkevésbé.

A fizetési kérelem teljes elterjedése sok közműszolgáltató és számlákat kibocsátó szolgáltató számára adna egy nagy löketet, hiszen ez hozná meg a rendszer sokak által várt előnyét. Ehhez viszont a másodlagos számlaazonosítóhoz hasonló teljes lefedettségre lenne szükség a fizetési kérelem terén is a hazai bankszektorban.

A fizetési kérelem a csoportos beszedés korszerűbb változata, mely ugyan nem teljesen automatikus, viszont nagyon rugalmas. A számlát fizető ügyfél csak egy értesítést kap a bankjától az új fizetendő számláról, de a bank nem terheli meg a számláját, csak amikor az ügyfél ezt kifejezetten jóváhagyja.

A jóváhagyás pedig akár még két hónap múlva is megtörténhet, függetlenül a fizetési határidőtől. (Természetesen a késedelmes fizetés szokásos következményei ettől még megmaradnak.)

Hazai vásárlási kedvezmények betéti bankkártyával

Új vásárlásösztönző és pénzmegtakarítási program jelent meg az Erste George mobilalkalmazásában 2022. május 4-én. A Moneyback nevű programot csak a mobilalkalmazás támogatja, az internetbank felülete nem.

A Moneyback újdonsága a testre szabott vásárlási kedvezmények felkínálása az ügyfeleknek a saját korábbi kártyás vásárlásaik alapján. A lehetőség nemcsak a hitelkártyás, hanem a betéti bankkártyás vásárlásokra is pénzvisszatérítést biztosít, amely bár nem egyedülálló hazánkban, de mindenképpen az újdonságok közé tartozik.

A kedvezmények az eddigi kedvezményeken felül járnak, melyek szintén megmaradnak.

A kedvezményeket a saját szegmenseikben toplistás hazai kereskedők nyújtják, akár 10 százalékos kedvezményig is. Minden kedvezményt aktiválni kell, automatikusan egyik sem érvényes. Az új ajánlatokról a bank különböző csatornákon értesíti a felhasználókat.

Egy adott vásárlási profil induláskori legnagyobb kedvezményei például az alábbiak:

  • Spar akár 10%
  • Bubbles 6% 1 550 forintos vásárlás felett
  • Samsung 5% az első 10 vásárlásra
  • Líra akár 7%
  • Vuch.hu webáruház 10% 7 300 forintos vásárlás felett
  • Alinda.hu webáruház 5%
  • Dormeo.hu webáruház 5%
  • Ugyismegveszel.hu webáruház 5%
  • TopShop.hu webáruház 5%
  • Dublino Home 10%
  • Delimano.hu webáruház 5%
  • Walkmaxx.hu webáruház 5%
  • Wellneo.hu webáruház 5%
  • Akkuk.hu webáruház 7%

Az ajánlatok, melyeket egy harmadik fél, a Dateio cseh startup bevonásával adják, jellemzően 2-3 hónap múlva járnak le. A cég az Erste Banktól kapott anonimizált adatokból számít vásárlóerőt, melyet a kereskedőknek kínál fel, akik aztán vásárlási kedvezményeket biztosítanak valamilyen ügyfélaktivitást (vásárlást, vagy többlet-költést, illetve a konkurenciától történt átcsábítást) követően.

A szolgáltatás ingyenes és semmilyen kötelezettséget nem jelent az ügyfelek számára.

Az összegyűjtött kedvezményeket a következő hónap elején írja jóvá az Erste Bank a bankkártyához kapcsolódó bankszámlán vagy hitelkártyaszámlán.

Az Erste Banktól kapott tájékoztatás szerint az Erste Csoport három bankja közül, amelyekben már bevezették ezt a szolgáltatást, Csehországban havonta átlagosan 3-4 eurót spórolnak meg az ügyfelek, azaz legalább a bankköltségeket biztosan visszakapják. Magyarországon az első hónapban az ügyfelek átlagos visszatérítése közel 2 000 forint volt.

Az Erste kedvezményprogramjának már vannak versenytársai a magyar piacon, ezért az újdonsága elsősorban a testreszabottságában rejlik.

A versenytársak ajánlatai a fintechek és a hazai bankok körében is megjelentek. Ezeket az ajánlatokat betéti bankkártyával, azaz bankszámlához kapcsolódó kártyával is el lehet érni.

Curve-be integrálható bankkártyák

A Curve is tud hasonlót

Az egyik ilyen lehetőség a Curve nevű mobilapplikáció, amely néhány globális kereskedőnél biztosít 2-3 százalékos kedvezményt. Az ingyenes csomaggal az első három hónapban választhatóak olyan magyar kereskedőláncok (például Aldi, Spar, Tesco), ahol 1 százalékos kedvezmény jár. A havi 9,99 eurós, illetve 14,99 eurós havi díjfizetésű csomag választása esetén ez a visszatérítés a díjfizetés alatt végig megmarad 3, illetve 6 választott kereskedőnél.

Egy magyar startup kicsit másképp csinálja ugyanezt

Egy másik ilyen lehetőség a hazai gyökerű Recash mobilalkalmazás, mely ma már a Gránit, K&H, MKB, OTP, Raiffeisen, Revolut és UniCredit Bank kártyáit is befogadja. A teljesen ingyenes és folyamatosan változó kedvezményekhez biztosított hozzáférés nincs határidőhöz kötve.

A Recash-sel fizetve egy sor ismert hazai kereskedőláncban 2-4 százalék közötti kedvezményeket lehet visszakapni, de kuponokkal akár 20 százalékos kedvezmény is elérhető.

Az OTP Banknál régóta van már kedvezményprogram

Az OTP Banknál is fut egy Kedvezményprogram a Játékszigetnél, az Istyle-nál, a Líránál, a Starbucksnál, a Praktikernél, vagy a book24.hu-n. A kedvezmények nagyon hasonlóan működnek, mint az Erste Moneyback programjában. Ezekért egyszer az elején regisztrálni kell, majd utána azokat egyenként (vagy egyben is lehet) aktiválni is kell.

Aktiválás után a kedvezmények a néhány hónapos lejáratukig érvényesek. A vásárlások után járó kedvezményeket az OTP Bank a következő hónap elején írja jóvá a bankszámlán.

Reagált az ukrajnai háborúra a magyar bankszektor

Az ukrajnai háború kitörése óta az első hír az volt, hogy az Erste Bank George Appjának márciusban frissített verziója lehetővé tette, hogy a felhasználó egyetlen koppintással az utalási felületre jusson, ahol már kitöltve szerepel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számlaszáma és a közlemény mező. A funkció használatával az ukrajnai háború menekültjeinek megsegítésére lehet pénzt küldeni.

Hasonló kezdeményezés látott napvilágot március közepén a CIB Bank Mobilalkalmazásában is, de verziófrissítés nélkül. A mobilalkalmazásban szereplő bannerre kattintva a felhasználó az utalási űrlapra jut, ahol már kitöltve szerepel a címzett és a közlemény. Az adományozónak már csak az összeget kell kitöltenie és alá kell írnia az átutalást, amely máris elindul a Magyar Református Szeretetszolgálat felé, az Ukrajnából menekülők megsegítése céljából.

A második negyedévben is folytatódott az ukrajnai háború menekültjeinek megsegítése a hazai bankszektorban: a CIB Bank Mobilalkalmazás egy része ukrán nyelven is elérhetővé vált, például az átutalás és egyéb tranzakciós funkcióknál. A bank közlése szerint ezzel támogatják a háború menekültjeit az alapvető pénzügyi szükségleteik kezelésében.

Újdonságok és kényelmi fejlesztések a hazai mobilalkalmazásokban

Szokás szerint ebben a negyedévben is több újdonságot fejlesztettek a hazai bankok a mobilalkalmazásaikban.

Erste Bank

Az Erste Bank George mobilalkalmazásának az Áttekintés nevű oldala újult meg. Az új elrendezésben innen érhető el a Profil menü, valamint a termékcsempékről közvetlenül is megnyithatók a kapcsolódó funkciók, mint megjelenítés beállítása, számlaszám megosztása, QR-kódos fizetés, kártyalimit-módosítás, számlakivonat-letöltés.

A változtatás lényege, hogy ezek mindössze két érintéssel elérhetőkké váltak. Később a csoportos beszedési megbízások kezelésével bővült az applikáció funkcióinak listája. Emellett a felhasználók már a mobilalkalmazásban is cseveghetnek Mirával, az Erste Bank digitális asszisztensével.

Lány boldogan használja az Erste George mobilbankot

MagNet Bank

A MagNet Bank MagNet MobilBank alkalmazása 3D Security (3DS) támogatást kapott, melynek keretében július közepétől a mobilalkalmazással is jóvá lehet hagyni internetes bankkártya-tranzakciókat.

MKB Bank

Mivel 2022. április elsejétől MKB Bank néven egyesült a korábbi Budapest Bank és MKB Bank, az integráció miatt a hitelintézet frissítette Budapest Bank Mobil App (korábban BB) nevű mobilapplikációját. Az egyesült bank a Takarékbankkal jövőre kiegészülve fog majd egységes digitális banki szolgáltatásokat kínálni.

Az MKB Mobil App (korábban BB) azonban a logócserén kívül új funkciókkal is frissült. A fejlesztők lehetővé tették az utolsó 3 bankszámlakivonat egy gombnyomással történő letöltését, emellett megújították az internetbank belépést, így az még egyszerűbben használható lett.

Egy későbbi frissítés során mindkét MKB Bank-os applikáció olyan frissítést kapott, mely összekapcsolja a számlatörténetet az átutalás funkcióval. Utólag is elmenthetővé vált az átutalási partner a számlatörténetből az adott megbízásra koppintva. Emellett a gyakori partnerek helyét a legutóbbi partnerek vették át.

OTP Bank

Az OTP Bank OTP MobilBank alkalmazása új partnerkezelési funkcióbővítést kapott. Itt is az ügyfelek visszajelzései alapján végezték el azt a fejlesztést, amelynek köszönhetően immár a hamburgermenüből a Partnereim almenüt, majd az adott partnert kiválasztva az új Másolás ikonnal könnyen ki lehet másolni a hozzá tartozó bankszámlaszámot, vagy más azonosítót.

Júniustól már saját tetszőleges költségkategóriát is létrehozhatnak a felhasználók a számlatörténetben, ami egy fontos változás a statisztika személyre szabása szempontjából.

Raiffeisen Bank

A Raiffeisen Bank myRaiffeisen mobilapplikációjában az ügyfelek kérésére váltak elérhetővé a megtakarítási számlák. Használhatják továbbá az ügyfelek az arcfelismerést biometrikus azonosítóként, valamint már 6 hónapra kereshetnek a számlatörténetben. Egy későbbi frissítés során pedig új bankkártyafunkciók jelentek meg az applikációban.

Szintén az ügyfelek kérésére bővült az applikáció a bankkártya aktiválása, felfüggesztése és annak feloldása, továbbá az internetes vásárlás engedélyezése funkciókkal. Emellett készítettek egy animációt is a kedvezményezettek kezeléséről.

Revolut

A Revolut mobilalkalmazásban a költések immár bankkártyánként is nyomon követhetőkké váltak. Ezt azonban nem a számlatörténetben lehet látni, hanem a bankkártyakezelési menüben. Itt a Revolut fiókhoz tartozó bankkártyák jobbra-balra lapozásával a kártyakezelő gombok alatt láthatók az adott kártyához tartozó tranzakciók.

Fizetés Revolut bankkártyával

UniCredit Bank

Az UniCredit Bank mBanking mobilalkalmazása bővült azzal a funkcióval, hogy a kimenő átutalási tranzakcióból állandó átutalási megbízás is készíthető.

A számlatörténetben a kimenő átutalásra koppintva megjelenik egy új gomb „Tegye ismétlődő...” felirattal, amelyből egy gombnyomásra létrejön az állandó átutalási megbízás összefoglaló képernyője, minden mezőadattal kitöltve, amit az átutalásból át lehet venni, kivéve a közleményt.

Ezt az állandó átutalásra jellemző további adatok megadása után már csak jóvá kell hagyni ahhoz, hogy a megbízás létrejöjjön. Ugyanebben az applikációban kezdeményezhetővé vált az Apple Pay regisztráció, akár Apple Watch-ra is, míg korábban a Google Wallet regisztrációra vonatkozó hasonló funkcióbővítés már február első felében megérkezett az androidos verzióra.

Egy későbbi frissítéssel néhány további új funkció is érkezett a mobilalkalmazásba. Lehetővé vált a hitelkártyákhoz kapcsolódó limitek módosítása, a számlainformációk másolása, a számlatörténetben megjelenő hasznos információk pedig be- és kikapcsolhatókká váltak.

Hibajavítások

Ebben a negyedévben több olyan frissítés is történt, melyet a szokásos „hibajavítás” mellett bővebben is kommentáltak a fejlesztők.

A Takarékbank hibajavítást végzett a Takarék Mobilapp mobilalkalmazásán, továbbá védelmet iktatott be adathalász incidens megelőzése érdekében, de erről bővebb információt nem volt hajlandó megosztani.

A Simple by OTP mobilalkalmazásban - egyéb hibajavítások mellett - a fejlesztő javította a Facebook azonosítóval történő belépés problémáját, továbbá optimalizálta a készülékbiztosítás igénylésének folyamatát.

Az MKB Bank az MKB Mobil App (korábban BB) mobilalkalmazásában Android rendszeren kijavította a mobilfizetés használata során keletkezett problémát, mely miatt a mobilos fizetés addig fennakadásokba ütközött.

A CIB Bank applikációjának androidos verziójának átutalási funkciója egy frissítés után meghibásodott. Ezt a felhasználók a belépési képernyőn elérhető #withKEY funkcióba történő belépéssel javíthatták ki. Ha a hiba ezt követően is fennállt, akkor az applikáció újraregisztrálásával vagy a helyreállító kód segítségével vált megszüntethetővé a probléma.

Végül pedig az Erste Bank javította ki a George Magyarország mobilalkalmazása indításakor iOS rendszeren felmerült hibát.

Értékelések változása az alkalmazásáruházakban

Az alkalmazások értékelése során minden banktól a fő mobilalkalmazását vettük figyelembe.

Ha valamilyen funkcióra kiegészítő applikációt fejlesztett (ilyen például az Erste Bank Erste MobilePay alkalmazása főleg pár közlekedési és mobilszolgáltatás díjának kiegyenlítésére, vagy a RaiPay, amely egy bolti érintéses mobilfizetési alkalmazás), azt nem vettük figyelembe, hiszen jóval kevesebb funkcióval bír, mint az általános mobilapplikációk.

Ez alól egyetlen kivételt tettünk, ez a Simple by OTP mobilalkalmazás, amely egyrészt számtalan fizetésre alkalmas, másrészt bő kétmillió hazai felhasználójával mindenképpen helyet érdemel a palettán.

Az OTP MobilBank folytatólagosan szerepel elődjével, a zárt körű tesztelésre használt, korábbi nevén OTP Mobilalkalmazással (tehát nem az OTP SmartBankkal!), mely az OTP SmartBankkal párhuzamosan működött. Idén márciusban az OTP SmartBankot a hitelintézet megszüntette.

Az MKB Bank Mobil App (korábban BB) a korábbi Budapest Bank fejlesztése. A Budapest Bank és az MKB Bank az utóbbi néven egyesült 2022. március 31-én. Hozzájuk csatlakozik majd jövőre a Takarékbank. Várhatóan ekkor, vagy ezt követően jelennek meg egy közös internetbankkal és mobilapplikációval. Addig a három bank eredeti alkalmazásai használhatók tovább.

A Takarékbank mobilalkalmazása iOS rendszeren nem volt értékelhető a tavaly ősszel megújult applikáció megjelenéséig, így erről az időszakról nincsenek adatok.

A görbék hirtelen emelkedései valószínűleg a bankok értékelésre felhívó kampányainak az eredményei.

Nagyon kevesen értékelték az MKB Mobilalkalmazást és a Takarék Mobilappot iOS rendszeren, ezért a nagy kiugrásokat viszonylag kevés értékelő is okozhatta.

Milyen bankszámlát válasszak?

Minden negyedéves értékelésben kiemelünk különféle bankszámlákat, melyek segíthetnek a Forbes.hu olvasóinak a mindennapi bankolás hatékonyabb lebonyolításában.

Most a cikk tematikájához illeszkedő vásárlási kedvezményekhez használható bankszámlákat tekintettük át. Ebben a szegmensben bár nem muszáj annyira spórolni egy-egy jó konstrukció érdekében, hiszen a banktól kapott visszatérítéssel úgyis csökken a bankolási költség, ennek ellenére érdemes mégis az ingyenes bankszámlákat választani, ha már vannak ilyenek a piacon.

A bankkártyás vásárlások valamennyi bankszámla esetében ingyenesek.

Aki ingyenes számlavezetést is keres mellé és minden évben ingyenes bankkártyát, az ilyen ajánlatot ma már nem talál. Ha megelégszik az első évben ingyenes éves díjú bankkártyával az ingyenes számlavezetés mellett, akkor 3 banktól 15 bankszámlát találhat.

A legkedvezőbb összköltség a Gránit Banké, ahol a Gránit Digitális számla esetében a feltétel nélküli ingyenes számlavezetés mellett csak a GRÁNIT MOST bankkártyáért kell évi 1 390 forintot fizetni, azt is csak a második évtől.

Férfi keresi a legjobb bankkártyát

A CIB Bank Eco bankszámlája hasonlóan ingyenes számlavezetésű, de itt ehhez már szükség van legalább a minimálbér bankhoz utalására havonta. Első évben nem kell fizetni a Visa Inspire Elektronikus Bankkártya éves díját, utána ez a díj 4 844 forint évente.

Az OTP Banknál a Smart számlacsomag szintén jövedelemfeltétellel (35 éves korig minimálbér, afelett 150 000 forint) tehető ingyenessé, a hozzá kapcsolódó Mastercard Online Smart kártya évente 4 645 forintba kerül, de az első évben ingyenes.

A K&H Banknál is szükséges a jövedelemátutalás a K&H minimum plusz számlacsomag ingyenes számlavezetéséhez, méghozzá legalább havi 133 000 forint értékben. Emellett folyamatosan szükséges teljesíteni az 500 000 forint megtakarítást is a havi számlavezetési díj lenullázásához. A számlához kapcsolódó K&H Mastercard érintőkártya éves díja az első évben ingyenes, utána 6 906 forint évente.

A Raiffeisen Banknál megnyitható Online bankszámla havi számlavezetési díja 0 forint és ebben az évben nem kell megfizetni a különleges, függőleges grafikájú VertiCard Mastercard dombornyomásmentes bankkártya kibocsátási díját, mellyel 3 142 forint spórolható meg. Az éves kártyadíjat (5 799 forint) azonban itt az első évben is meg kell fizetni.

A MagNet Banknál is elérhető az ingyenes számlavezetés. A Diamond számlacsomag havi díja becsületkasszás, amelynél a havi számlavezetési díj alapértelmezetten 0 forint, a Mastercard Alap bankkártyáért pedig havi 202 forintot kell fizetni, ami kevésbé megterhelő, mint az évi 2 424 forintot kifizetni egyben.

Bankszámla-kalkulátor

Vissza
Havonta
számlára érkező jövedelemmel és az általad beállított tranzakciókkal kalkuláltunk.
Részletes kalkuláció
Bezár

A kalkulációhoz állítsd be az alábbi értékeket és nyomd meg a bankszámlák keresése gombot!

Életkorod
év

Elektronikus utalások bankon kívülre havonta

Utalások
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Automatikus beszedések
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Rendszeres utalások
Hány darab?
db
Összesen
Ft

Készpénzfelvétel és bankkártyás vásárlás havonta

Kp felvétel a bank saját ATM-jéből
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Kp felvétel másik bank ATM-jéből
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Bankkártyás vásárlás
Hány darab?
db
Összesen
Ft

Csak ezektől a bankoktól szeretnék bankszámlákat látni


					
Bezár

Azon dolgozunk, hogy a rengeteg bankszámla közül megtalálhasd a legjobbat.

Most kalkuláljuk a(z)
    bankszámláit...
    Mit szeretnél mobilról elintézni?
    Rendezés:
    • Bajnok bankszámla
      Mobilbanki ügyintézés
      4,2
      Mi ez?
      Havi összköltség 378 Ft Kezdetben 315 Ft
      Számlanyitási akció 40 000 Ft jóváírás a bankszámlán
      Mobilbanki ügyintézés
      4,2
      Megnézem
      a bank oldalán
      Részletek
      • 40 000 Ft jóváírást kapsz, ha új ügyfélként szelfivel nyitod meg a számlát
    • Smart számlacsomag - Alap csomaggal
      Mobilbanki ügyintézés
      5,0
      Mi ez?
      Havi összköltség 450 Ft Kezdetben 304 Ft
      Számlanyitási akció 0 Ft
      Mobilbanki ügyintézés
      5,0
      Megnézem
      a bank oldalán
      Részletek
    • ECO bankszámla
      Mobilbanki ügyintézés
      4,2
      Mi ez?
      Havi összköltség 1 015 Ft Kezdetben 710 Ft
      Számlanyitási akció 0 Ft
      Mobilbanki ügyintézés
      4,2
      Megnézem
      a bank oldalán
      Részletek
    • Mobil Aktív Plusz számlacsomag
      Mobilbanki ügyintézés
      4,1
      Mi ez?
      Havi összköltség 1 207 Ft Kezdetben 694 Ft
      Számlanyitási akció 35 000 Ft jóváírás a bankszámlán
      Mobilbanki ügyintézés
      4,1
      Megnézem
      a bank oldalán
      Részletek
    • Privilégium "X" Díjcsomag Kedvezményes szinten
      Mobilbanki ügyintézés
      4,5
      Mi ez?
      Havi összköltség 1 575 Ft Kezdetben 1 003 Ft
      Számlanyitási akció 40 000 Ft jóváírás a bankszámlán
      Mobilbanki ügyintézés
      4,5
      Megnézem
      a bank oldalán
      Részletek
    • MBH Kedvezmény Számlacsomag
      Mobilbanki ügyintézés
      2,7
      Mi ez?
      Havi összköltség 3 087 Ft Kezdetben 2 591 Ft
      Számlanyitási akció 0 Ft
      Mobilbanki ügyintézés
      2,7
      Megnézem Részletek

    A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
    Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.

    További szöveg megjelenítése

    Töretlen a hazai mobilapplikációk fejlesztése

    A negyedév egyik fontos híre volt, hogy a kormányzat extraprofitadó néven új jogszabályban határozta meg a pénzügyi tranzakciós illetékemelés mértékét. Bár a hazai, napi bankolásra használt mobilalkalmazások világában ez nem sok változást okoz, az európai fintech piacon viszont alapos felforgatást hozhat.

    A hazai bankok ügyfelei számára, ha a bankok át is hárítják az illeték felső határának 6 000 forintról 10 000 forintra növelt összegét, az csak a 2 millió feletti, de 3 333 333 forint alatti átutalásokat érinti, azokat is utalásonként legfeljebb 4 000 forint plusz költség mértékéig.

    Ennek azonban a harmadik negyedév elején még nem látszik a hatása, mivel a külföldi fintech cégeknek csak szeptember 1-ig kell bejelentkezniük az illeték hatálya alá. Nagy kérdés, hogy bejelentkeznek-e a Revolut, Wise, PayPal és társai, vagy nem jelentkeznek be, vagy esetleg megtámadják ezt a döntést egy európai uniós perben, ahogy egy korábbi hasonló esetben is tették a külföldi szerencsejátékot nyújtó fogadóirodák.

    Ha bejelentkeznek, további kérdés, hogy áthárítják-e az illetéket az ügyfelekre, hiszen ezt az egyoldalú szerződésmódosítási szabályok értelmében eddigi nullás díjnál nem tehetik meg.

    Ezért csak a harmadik negyedévben lehet majd megmondani, hogy a díjakban eddig fennállt versenyelőny megmarad-e a külföldi fintech szolgáltatóknál a nullás díjak esetében. Ez azonban valószínűleg kevéssé érinti majd a mobilalkalmazásokat.

    Ami viszont egyre növekvő szerepet játszhat a mobilappok életében, az egy új trend, mely a bankkártyás, illetve mobilos fizetésekhez kapcsolódik. Az angol mozaikszó alapján ezt BNPL-nek hívjuk (Buy Now Pay Later, azaz vásárolj most, fizess később), amely a klasszikus áruhitel egy átcsomagolt változata.

    Hazánkban már 2015 óta elérhető a POS terminálon keresztül beállítható részletfizetés szolgáltatás, ami most új ruhába öltöztetve kétségkívül egy jelentős marketinglökést kapott a világtrend hatására. Idehaza ezt a szolgáltatást a Magyar Cetelem Bank és az OTP Bank nyújtja a hitelkártyái esetében, míg az Erste Bank a hitelkártyái és a folyószámlahitellel rendelkező bankszámlákhoz kapcsolt betéti kártyái esetében is.

    Az Erste Banknál ez azonban úgy is működik (Easy Pay néven), hogy az internetbankban vagy a mobilapplikációban az ügyfél kijelöli a részletfizetéssel rendezni kívánt tranzakciót, melynek visszafizetését a szokásosnál kedvezőbb feltételekkel intézheti aztán havi részletekben.

    A BNPL azonban mostanában - elsősorban külföldön - problémákba ütközhet. Egyrészt hiányos a hitelkonstrukció szabályozási oldala, másrészt jelentős a túlzott eladósodás kockázata is. Idehaza viszont egyelőre nem látszanak ilyen kockázatok a jelenlegi szabályozás és a konstrukció mostani működése mellett.

    Ugyanakkor a hazai szakemberek nem is látnak benne akkora újdonságot, mint amit a BNPL körüli külföldi felhajtás okoz, elsősorban az Egyesült Államokban, ahol a felelőtlen hitelfelvételek nyomán sok esetben aztán a kereskedők fizetik meg a bedőlt kölcsönöket.

    Összefoglalva

    Összességében, mint látható a második negyedév beszámolójából, mind a magyar bankok, mind pedig az európai fintech cégek gőzerővel fejlesztenek a jövő legáltalánosabb bankolási felülete, a mobiltelefon terén, így egész biztosan a következő negyedévben is több újdonsággal találkozhatunk majd a napi pénzügyek területén.

    Gergely Péter
    Gergely Péter pénzügyi szakértő
    Linkedin
    Gergely Péter pénzügyi szakértő

    Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam.