Tetőtér-beépítés és emelet-ráépítés - így lehet olcsóbb
A tetőtér-beépítés remek alternatíva lehet nagyobb lakás vásárlása helyett. Pláne jó ötlet, ha egyébként szeretitek a házatokat, közel van az iskolához vagy a munkahelyetekhez, csak éppen jó lenne, ha nagyobb lenne. Így a költözéssel járó hercehurcát is elkerülitek, bár némi felfordulás így is lesz.
A tetőtér-beépítés költségei nem mérhetők egy lakásvásárlással járó kiadáshoz. A munkák általában 30-40 000 forintos négyzetméteráron elvégeztethetők, a teljes bővítés kijöhet tehát 3-4,5 millió forintból. Ha már eldöntöttétek, hogy belevágtok, célszerű egy statikussal felméretnetek a házat még a tervezés előtt. Ez nem kötelező, de szerintem sok bosszúságtól kímélhetitek meg magatokat. Így pontosan tudjátok majd, hogy mi megvalósítható és mi nem.
Azt javaslom, hogy ha jogosultak vagytok rá, akkor ne hagyjátok ki az elérhető állami támogatásokat. A tetőtér-beépítéshez CSOK támogatást is kaphattok, de a Babaváró hitel is jól használható bővítéshez. Ha pedig nem jöhetnek szóba a támogatások, akkor könnyen elérhető és gyors megoldást kínál a személyi kölcsön.
Úgy érzed, hogy kinőttétek az otthonotokat? A jelenlegi gazdasági körülmények között nem biztos, hogy a lakásvásárlás az első gondolatod. A tetőtér-beépítés vagy az emelet-ráépítés viszont jó módszer lehet arra, hogy megnöveljétek az élettereteket. De kinek éri meg és milyen támogatásokat vehettek igénybe hozzá? Megmutatjuk.
- Mikor építhetem be a tetőteret?
- Mit vizsgál a statikus, és miért célszerű felfogadni?
- Milyen engedélyeket kell beszereznem a tetőtér beépítéshez?
- Mennyibe kerül a tetőtér-beépítés?
- Tetőtér-beépítésre CSOK is elérhető
- CSOK hitel kalkulátor
- A Babaváró hitel is jó megoldás lehet a tetőtér beépítésére
- Személyi kölcsönből is be lehet építeni a tetőteret
- Személyi kölcsönök tetőtér-beépítésre
- Ilyen lakáshitelt tudsz felvenni tetőtér-beépítésre
- Ha lakáshitel, akkor egészségpénztár!
- Maradtak kérdéseid?
Egyáltalán nem olcsó mostanában új házat venni. Ráadásul a vásárlás után gyakran még némi felújításra is szükség van, ami tovább terheli a családi költségvetést. Ha pedig nagyobb ingatlanba költöznétek, akkor valószínű, hogy hitelre is szükségetek lesz hozzá, ez pedig hosszú távú kiadást jelent, hisz a törlesztőrészleteket évekig fizetitek majd. A végén persze ott lesz a szép, új, megfelelő méretű lakásotok.
Jó lenne, de lehet, hogy most inkább kicsit óvatosabbak lennétek, és nem fognátok bele vásárlásba. Így felmerülhet bennetek a kérdés, vajon mennyibe kerülne, ha inkább a jelenlegi házatokat próbálnátok meg élhetőbbé tenni, és megtoldani néhány helyiséggel.
Az is lehet, hogy egyikőtök szüleinek szép nagy háza van, amit szívesen alakítanátok többgenerációs otthonná. Ez régen egyáltalán nem volt ritkaság, és most újra szívesen választják ezt az utat a fiatal családok, részben azért, mert kisebb költséggel jár, részben pedig azért, mert ha gyermekeket neveltek, akkor a nagyszülők közelsége nagyon hasznos tud lenni.

Az persze nem baj, ha mindkét családnak megvan a maga kis birodalma, de ha együtt töltenétek az időt, vagy gyerekfelügyeletre mozgósítanátok az ősöket, akkor ezt könnyű megszervezni.
Akár a saját házatokat bővítenétek, akár a szülőkét, a tetőtér beépítése vagy egy új emelet ráépítése jó megoldás lehet. Sokkal olcsóbb lehet, mint oldalirányban bővíteni egy házat, ráadásul még támogatás is elérhető rá.
A finanszírozás és az engedélyeztetés szempontjából nagy különbség nincs a tetőtér-beépítés és az emeletráépítés között, ezért mi csak tetőtér-beépítésként hivatkozunk rá.
Attól függően, hogy hol a ház, amit átalakítanátok, CSOK, vagy akár falusi CSOK támogatást is igényelhettek, akár kiegészítve CSOK hitellel is. Ha tervezitek bővíteni a családot, akkor a Babaváró hitel is megoldást kínálhat (ezekről lejjebb szó lesz még).
Ha számotokra a támogatás nem elérhető, vagy korábban már igényeltétek, akkor gondolkodhattok személyi kölcsönben is, illetve tetőtér-beépítésre akár lakáshitelt is igényelhettek. A végén pedig még egy plusz ötlettel is szolgálunk.
De kezdjük az elején, lássuk, milyen munkálatokra és költségekre számíthattok!
Mikor építhetem be a tetőteret?
Ahhoz, hogy beépíthesd a tetőteret, a házadnak erre alkalmasnak kell lennie. A házba plusz anyagokat fognak beépíteni, lehet, hogy meg kell erősíteni a födémet, szigetelni kell, és új ablakokra lesz szükség. A falaknak és az alapnak ezt a többlet terhelést el kell bírnia.
Ezt persze ránézésre nem tudod megállapítani, mert hiába van szép állapotban az épület, bele és alá nem látsz. Ezért mielőtt tervet készíttetnél, és szakembereket keresnél, érdemes megbíznod egy statikust, aki megvizsgálja a házat, és megmondja, hogy megvalósítható-e, amit elterveztetek.
A szakvélemény birtokában már bátran mehetsz a tervezőhöz, aki majd az átépítésre vonatkozó szabályokat szem előtt tartva fogja megtervezni a tetőtér beépítését.
Mit vizsgál a statikus, és miért célszerű felfogadni?
Előfordulhat, hogy a házat eleve úgy építették meg, hogy a tetőtér-beépítés lehetőségével is számoltak. Van, hogy első körben csak padlás készül, de már eleve megteremtik a lehetőségét annak, hogy később a család felfelé terjeszkedjen majd. Ez egy szerencsés helyzet, és ilyenkor a tetőtér beépítése is olcsóbb lesz.
Ha viszont a tetőtér egy új gondolat, akkor több feladattal állhattok szemben. Lehet, hogy meg kell erősíteni a szerkezetet ahhoz, hogy biztonságosan lehessen terhelni.
A statikus tehát megnézi, hogy mit bír el a ház szerkezete. Ez egyáltalán nem mellékes, mert ha például cserélni kell a födémet vagy a tetőt, az többmillió forinttal fogja megdobni a költségeket, de a ház így lesz biztonságos.
Talán nem hangzik túl jól, de a statikusnak fel kell tárnia a helyszínt. Ugyan nem régész, de ásni is fog. Az alap feltárásához a ház mellett egy lyukat kell ásni, amíg el nem éritek az alap alját. Ezt méri majd a padló vagy a pince szintjéhez.
Ezenkívül megvizsgálja a falazatot és a födémet. Ehhez a vizsgálat helyén le kell verni a vakolatot, vagy fel kell szedni a rétegeket, hogy meg tudja nézni a gerendákat.
Így viszont pontosan fogjátok tudni, hogy milyen tetőteretek lehet.

Milyen engedélyeket kell beszereznem a tetőtér beépítéshez?
Bár a falakon belül végezteted majd a munka nagy részét, a tetőtér-beépítés engedélyköteles, vagy legalábbis egyszerű bejelentésköteles tevékenység. Ez akkor is így van, ha az ingatlan alapterületét nem növeled.
Ha az alapterület nem éri el a 300 m2-t, akkor valószínűleg az egyszerű bejelentési eljárás is elég lesz. Ha viszont ennél nagyobb, akkor építési engedélyt kell beszerezned.
Az építési engedélykérelemhez szükséged lesz egy építési jogosultságot igazoló okiratra. Erre a dokumentumra azért van szükség, mert igazolnod kell, hogy jogod van az építkezésre, azaz te vagy a tulajdonos, vagy a tulajdonos engedélyezte, hogy elvégeztesd a munkálatokat. Mivel te leszel az építtető, a munkák végeztével tulajdonrészt szerzel az ingatlanban.
A tulajdonjogodat az ingatlan tulajdoni lapjával és az adásvételi szerződéssel is igazolhatod. Szükség lesz térképmásolatra is.
A terveket be kell nyújtanod a helyileg illetékes kéményseprő hatóságnak is, és a munkák végeztével használatbavételi engedélyt is kérned kell.
Mennyibe kerül a tetőtér-beépítés?
Ez attól függ, hogy milyen munkákat választasz, de egy 100 m2-es háznál nagyjából 3-4,5 millió forinttal kell számolnod. Ebben már benne van a lépcső kialakítása is, ami 3-400 000 forint körül van.
Ha nagyobb átalakításokat kell elvégezni, akkor 30-40 000 forintos négyzetméterárral kalkulálhatsz.
Milyen munkákra lesz szükség?
A tetőteret meg kell tisztítani, szigetelni kell, illetve burkolni, laminálni és festeni. Ha több helyiséget is kialakítanátok, akkor gipszkartonból vagy téglából válaszfalakat kell húzni. Ennek általában 5-15 000 forintba kerül négyzetmétere. Szükség lesz vízvezetékre és világításra is, az ezt végző szakemberek óradíjat szoktak felszámolni.
Kelleni fognak ablakok is. A tetőtéri ablakok ára 70-120 000 forint körül van, a beépítés költsége pedig 40-60 000 forint.
A tetőtér gyakran meleg, szükség lehet légkondicionálásra is, ez 150-200 000 forint körül elérhető. Emellett fűtést is ki kell alakítanod. Ha lesz fürdőszoba és mosdó, akkor ehhez is be kell szerezned a csaptelepeket és szanitereket.
Az újonnan kialakított tetőteret el is kell tudni érni, ezért ki kell alakítani egy lépcsőt. Ez lehet a házon belül és akár a házon kívül is. A lépcső ára attól is függ, hogy milyen anyagokból készül. Egy egyszerű falépcső olcsóbb, mint egy beton, vagy egy különleges technikával készült lépcső. Az ára 200-900 000 forint körül van, attól függően, hogy milyen anyagot választasz hozzá.
A munkákhoz megbízhatsz generálkivitelezőt is, aki minden munkáért felel, vagy szerződhetsz te magad az összes szakemberrel külön.

Tetőtér-beépítésre CSOK is elérhető
A tetőtér-beépítéshez CSOK vagy falusi CSOK támogatást is igényelhetsz. A CSOK bárhol igényelhető, de a falusi CSOK-ra csak akkor lehetsz jogosult, ha a ház egy, a jogszabályban felsorolt preferált kistelepülésen van. Ilyenkor a ház korszerűsítésére is használhatjátok a támogatást.
CSOK igénylésénél nem mindegy, hogy hogyan építed be a tetőteret. Más szabályok vonatkoznak a bővítésre, és mások arra, ha a tetőtér-beépítéssel új lakást hozol létre.
- Ha a tetőteret úgy építed be, hogy legalább egy helyiséggel megnöveled a lakás alapterületét, akkor a CSOK-ot bővítésre igényelheted.
- Ha viszont az ingatlan nem a te tulajdonod, de a tetőtér-beépítéssel külön lakást hozol létre, ami majd a tiéd lesz, akkor az építésre igényelhető magasabb CSOK összeget is kérheted.
Mennyi pénzt igényelhetek?
Ha a saját ingatlanodat bővíted, akkor
- 1 gyermeknél 600 000 forint,
- 2 gyermeknél 1 430 000 forint,
- 3 gyermeknél 2 200 000 forint,
- 4 vagy több gyermeknél pedig 2 750 000 forint lehet a támogatás.
Ha új, különálló lakást hozol létre a tetőtérből, akkor
- 1 gyermekre 600 000 forintot,
- 2 gyermekre 2 600 000 forintot,
- 3 vagy több gyermekre 10 000 000 forintot kaphatsz.
Mikor kaphatok CSOK hitelt?
Ezek – a 10 millió forinttól eltekintve – nem túl magas összegek, de ha a 2 vagy 3 gyermeket neveltek vagy vállaltok, akkor a támogatás mellett kedvezményes, kamattámogatott CSOK hitelt is igényelhettek.
CSOK hitelt csak akkor vehettek fel, ha építkeztek, azaz ha új, különálló lakást hoztok létre a tetőtérből. Ha bővítenétek, akkor csak akkor kaphatjátok meg, ha a házat is akkor vásároljátok.
A CSOK hitel összege 2 gyermek esetén 10 millió, 3 vagy több gyermeknél 15 millió forint lehet. A futamideje legfeljebb 25 év, a kamata pedig fix 3%.
CSOK hitel kalkulátor
Itt megnézheted, hogy milyen CSOK hiteleket kínálnak a bankok, utána további megoldásokat mutatunk neked.
Azon dolgozunk, hogy a rengeteg lakáshitel közül megtalálhasd a legjobbat.
- Törlesztő szerint
- THM szerint
- Visszafizetendő szerint
- Kezdeti költség szerint
-
Törlesztő 55 460 Ft Kamatperiódus: 5 évTHM 3,16% Kamat: 3,00%Visszafizetendő 13 390 142 Ft
- Egyes induló költségek visszatérítésével akár 150 000 Ft megtakarítás
Futamidő: 60-300 hó • THM: 3,15% - 4,30% • Hitel teljes díja: 3 390 142 Ft • Ebből kamat: 3 310 342 Ft • Kezdeti díj: 52 600 Ft • Kamatperiódus: 5 év • Kamat: 3,00%PROMÓCIÓ -
Törlesztő 55 669 Ft Kamatperiódus: 5 évTHM 3,18% Kamat: 3,00%Visszafizetendő 13 408 058 Ft
- 40 000 Ft-os jóváírási akció
Futamidő: 60-300 hó • THM: 3,16% - 6,77% • Hitel teljes díja: 3 408 058 Ft • Ebből kamat: 3 360 458 Ft • Kezdeti díj: 84 000 Ft • Kamatperiódus: 5 év • Kamat: 3,00%PROMÓCIÓ -
Törlesztő 55 669 Ft Kamatperiódus: 5 évTHM 3,19% Kamat: 3,00%Visszafizetendő 13 373 058 Ft
- Minden új ügyfél után 1 facsemetét ültet a bank
Futamidő: 60-300 hó • THM: 3,18% - 5,32% • Hitel teljes díja: 3 373 058 Ft • Ebből kamat: 3 360 458 Ft • Kezdeti díj: 49 600 Ft • Kamatperiódus: 5 év • Kamat: 3,00%PROMÓCIÓ -
Törlesztő 55 669 Ft Kamatperiódus: 5 évTHM 3,19% Kamat: 3,00%Visszafizetendő 13 376 058 FtFutamidő: 60-300 hó • THM: 3,18% - 8,60% • Hitel teljes díja: 3 376 058 Ft • Ebből kamat: 3 360 458 Ft • Kezdeti díj: 57 600 Ft • Kamatperiódus: 5 év • Kamat: 3,00%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 55 669 Ft Kamatperiódus: 5 évTHM 3,25% Kamat: 3,00%Visszafizetendő 13 485 158 FtFutamidő: 72-300 hó • THM: 3,22% - 10,39% • Hitel teljes díja: 3 485 158 Ft • Ebből kamat: 3 360 458 Ft • Kezdeti díj: 118 100 Ft • Kamatperiódus: 5 év • Kamat: 3,00%PROMÓCIÓ
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, illetve promóciós szerződés.
A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk.
További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Tájékoztatunk, hogy kalkulátorunk nem számol a megvásárolni kívánt vagyonbiztosításának díjával, mivel az ingatlan hitelbiztosítéki értéke nem ismert. Előzőek miatt az általunk megjelenített THM összege a vagyonbiztosítás díját nem tartalmazza. Felhívjuk figyelmedet, hogy a bankok többsége kötelezően előírja a vagyonbiztosítás megkötését és fenntartását a teljes futamidő vonatkozásában, ezért a rendszeres havi kiadásokhoz az ingatlan vagyonbiztosításának összege hozzászámítandó.
A vagyonbiztosítás díját figyelembe kell venni a THM plafon számításánál. A THM plafon jelenleg az alapkamat 24 százalékponttal növelt összege. A THM plafon értékének átlépése esetén nem adható ajánlat a hitelt igénylő részére, így kölcsön sem nyújtható számára.
A vagyonbiztosítás pontos díjáról javasoljuk, hogy előzetesen tájékozódj.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
A Babaváró hitel is jó megoldás lehet a tetőtér beépítésére
A Babaváró hitel egy kamattámogatott kölcsön, amit akkor igényelhettek, ha új taggal bővül a családotok. Ez nem lakáscélú hitel, hanem szabad felhasználású, így bármire elkölthetitek, beleértve a lakásfelújítást vagy -bővítést is.
A lakáscél egyébként nagyon gyakori felhasználási módja a Babavárónak, sokan szeretik a lakhatásukra költeni. Az elérhető összeg ugyanis elég magas, 10 millió forint is lehet, amiből kényelmesen kijöhet egy tetőtér-beépítés.
A Babaváró nagyon kedvező, mivel kamat nélkül kezditek el törleszteni, és ha a futamidő első 5 évében gyermeketek születik, vagy örökbe fogadtok, akkor végig kamatmentes is marad. Második és harmadik gyermek születésekor pedig az állam elengedi a fennálló tartozásotok 30, illetve 100%-át.
Mivel a Babaváró nem lakáscélú, sem az állam, sem a bank nem kérdezi meg, hogy mire költitek. Nem kell benyújtanotok terveket és költségvetést, és ha másra is költenétek a pénzből, az sem baj.
A Babaváróhoz fedezet nem szükséges, és a havi törlesztőrészlete nem lehet 50 000 forintnál nagyobb. A futamidő hosszú, akár 20 év is lehet.
Itt megnézheted, milyen Babaváró hiteleket kínálnak a bankok. A részletek pontban több információt is találsz a hitelekről.
Azon dolgozunk, hogy a rengeteg hitel közül megtalálhasd a legjobbat.
- Népszerűség szerint
- Jóváírási akció szerint
- Törlesztő szerint
- THM szerint
- Visszafizetendő szerint
-
Induló törlesztő 45 833 FtTHM 0,40%Visszafizetendő 10 528 542 Ft
Induló törlesztő 45 833 Ft THM 0,40% Visszafizetendő 10 528 542 Ft Futamidő: 60-240 hó • THM: 0,00% - 12,10% • Hitel teljes díja: 528 542 Ft • Ebből kamat: 0 Ft • Kezdeti díj: 0 FtPROMÓCIÓ -
Induló törlesztő 45 833 FtTHM 0,40%Visszafizetendő 10 528 542 Ft
Induló törlesztő 45 833 Ft THM 0,40% Visszafizetendő 10 528 542 Ft Futamidő: 61-240 hó • THM: 0,00% - 12,10% • Hitel teljes díja: 528 542 Ft • Ebből kamat: 0 Ft • Kezdeti díj: 0 FtPROMÓCIÓ -
Induló törlesztő 45 833 FtTHM 0,44%Visszafizetendő 10 528 542 Ft
Induló törlesztő 45 833 Ft THM 0,44% Visszafizetendő 10 528 542 Ft Futamidő: 62-240 hó • THM: 0,00% - 12,17% • Hitel teljes díja: 528 542 Ft • Ebből kamat: 0 Ft • Kezdeti díj: 0 FtPROMÓCIÓ -
Induló törlesztő 45 833 FtTHM 0,40%Visszafizetendő 10 528 542 Ft
Induló törlesztő 45 833 Ft THM 0,40% Visszafizetendő 10 528 542 Ft Futamidő: 60-240 hó • THM: 0,00% - 11,84% • Hitel teljes díja: 528 542 Ft • Ebből kamat: 0 Ft • Kezdeti díj: 0 FtPROMÓCIÓ -
Induló törlesztő 45 833 FtTHM 0,40%Visszafizetendő 10 528 542 Ft
Induló törlesztő 45 833 Ft THM 0,40% Visszafizetendő 10 528 542 Ft Futamidő: 72-240 hó • THM: 0,00% - 12,10% • Hitel teljes díja: 528 542 Ft • Ebből kamat: 0 Ft • Kezdeti díj: 0 FtPROMÓCIÓ -
Induló törlesztő 45 833 FtTHM 0,40%Visszafizetendő 10 528 542 Ft
Induló törlesztő 45 833 Ft THM 0,40% Visszafizetendő 10 528 542 Ft Futamidő: 72-240 hó • THM: 0,00% - 12,10% • Hitel teljes díja: 528 542 Ft • Ebből kamat: 0 Ft • Kezdeti díj: 0 FtPROMÓCIÓ -
Induló törlesztő 45 833 FtTHM 0,40%Visszafizetendő 10 528 542 Ft
Induló törlesztő 45 833 Ft THM 0,40% Visszafizetendő 10 528 542 Ft Futamidő: 60-240 hó • THM: 0,00% - 12,10% • Hitel teljes díja: 528 542 Ft • Ebből kamat: 0 Ft • Kezdeti díj: 0 FtPROMÓCIÓ -
Induló törlesztő 45 833 FtTHM 0,40%Visszafizetendő 10 528 542 FtJóváírási akció legfeljebb 0 Ft
Induló törlesztő 45 833 Ft THM 0,40% Visszafizetendő 10 528 542 Ft Futamidő: 64-240 hó • THM: 0,00% - 12,17% • Hitel teljes díja: 528 542 Ft • Ebből kamat: 0 Ft • Kezdeti díj: 0 FtPROMÓCIÓ
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, illetve promóciós szerződés.
A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Duna Takarék Bank, Polgári Bank.
Arra figyeljetek, hogy ha az első 5 évben nem születik gyermeketek, akkor a kamatkedvezményre elvesztitek a jogosultságotokat, és a támogatást büntetőkamattal együtt vissza kell fizetnetek. Ez pedig elég nagy összeg.
Személyi kölcsönből is be lehet építeni a tetőteret
A személyi kölcsön nagyon kényelmes megoldás lehet, ha szükséged van némi pénzre a tetőtér-beépítéshez. Kisebb összegek is elérhetők rövidebb futamidőre, és a kapott összeget bármire költheted.
A bank nem szól bele, hogy mire használod a pénzt, de kapcsolódhatnak kedvezmények például zöld lakáscélokhoz. Ha a bank által meghatározott energiahatékony módon építkezel, akkor kamatkedvezményt vagy jóváírást kaphatsz.
A személyi kölcsönök kamata magasabb, mint a lakáshiteleké, viszont itt nem kell bevonnod a lakásodat fedezetként a hitel mögé. Ez különösen akkor hasznos, ha már van rajta jelzálog egy korábbi lakáshitel miatt.
A személyi kölcsön előnye, hogy nagyon gyors az ügyintézés. A pénz akár napok alatt a számládon lehet, és mindössze néhány dokumentumot kell beszerezned hozzá.
Mivel nincs ingatlanfedezet, magas kezdeti költséggel sem kell számolnod, sőt, néhány banknál egyáltalán nincs induló költség.
A személyi kölcsönt gyakran online is igényelheted, így még a szerződéskötéshez sem kell bemenned a bankba. Mindent elintézhetsz az otthonod kényelméből.
Több banknál elérhető a fogyasztóbarát személyi kölcsön, ami az MNB minősít annak, ha a kölcsön megfelel a feltételeknek. Ez még kedvezőbb lehet, és mivel a bankok egységes feltételek mellett kínálják, könnyebben össze tudod hasonlítani őket. A fogyasztóbarát kölcsönök igényelhetők online is.
Személyi kölcsönök tetőtér-beépítésre
Megmutatjuk, hogy jelenleg milyen kamatok mellett tudsz személyi kölcsönt igényelni. Állítsd be, hogy mekkora összeget szeretnél, és milyen futamidőre. A részletek pontban minden fontos információt megtalálsz az adott kölcsönről.
Azon dolgozunk, hogy a rengeteg kölcsön közül megtalálhasd a legjobbat.
- Népszerűség szerint
- Törlesztő szerint
- THM szerint
- Kamat szerint
- Visszafizetendő szerint
- Kezdeti költség szerint
-
Törlesztő 75 615 Ft Fix kamatTHM 15,27% Kamat: 14,10%Visszafizetendő 6 351 682 Ft
- Egyhavi törlesztő visszajár + online igénylésért 30 000 forint visszajár akció
Futamidő: 12-96 hó • THM: 14,29% - 17,43% • Hitel teljes díja: 2 351 682 Ft • Ebből kamat: 2 351 682 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 14,10%PROMÓCIÓ -
Törlesztő 75 824 Ft Fix kamatTHM 15,77% Kamat: 14,39%Visszafizetendő 6 409 254 FtFutamidő: 36-84 hó • THM: 15,77% - 16,19% • Hitel teljes díja: 2 409 254 Ft • Ebből kamat: 2 369 254 Ft • Kezdeti díj: 40 000 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 14,39%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 76 269 Ft Fix kamatTHM 15,61% Kamat: 14,39%Visszafizetendő 6 406 636 Ft
- Az igényléshez nem kell CIB ügyfélnek lenned
Futamidő: 12-96 hó • THM: 14,45% - 15,61% • Hitel teljes díja: 2 406 636 Ft • Ebből kamat: 2 406 636 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 14,39%PROMÓCIÓ -
Törlesztő 78 732 Ft Fix kamatTHM 17,12% Kamat: 15,47%Visszafizetendő 6 613 487 FtFutamidő: 12-96 hó • THM: 17,12% - 26,98% • Hitel teljes díja: 2 613 487 Ft • Ebből kamat: 2 613 487 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 15,47%PROMÓCIÓ
-
30 000 Ft jóváírás akcióTörlesztő 78 778 Ft Fix kamatTHM 17,14% Kamat: 15,49%Visszafizetendő 6 617 350 Ft
- Fix kamat a futamidő végéig
Futamidő: 12-84 hó • Hitel teljes díja: 2 617 350 Ft • Ebből kamat: 2 617 350 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 15,49%PROMÓCIÓ -
Törlesztő 79 425 Ft Fix kamatTHM 17,82% Kamat: 15,99%Visszafizetendő 6 750 880 FtFutamidő: 24-84 hó • THM: 17,69% - 20,47% • Hitel teljes díja: 2 750 880 Ft • Ebből kamat: 2 671 740 Ft • Kezdeti díj: 30 000 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 15,99%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 83 375 Ft Fix kamatTHM 19,21% Kamat: 17,46%Visszafizetendő 7 003 525 FtFutamidő: 61-84 hó • THM: 16,30% - 19,21% • Hitel teljes díja: 3 003 525 Ft • Ebből kamat: 3 003 525 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 17,46%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 86 408 Ft Fix kamatTHM 21,17% Kamat: 18,99%Visszafizetendő 7 298 298 FtFutamidő: 24-96 hó • THM: 21,13% - 24,41% • Hitel teljes díja: 3 298 298 Ft • Ebből kamat: 3 258 298 Ft • Kezdeti díj: 40 000 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 18,99%PROMÓCIÓ
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, illetve promóciós szerződés.
A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk.
További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Ilyen lakáshitelt tudsz felvenni tetőtér-beépítésre
Tetőtér-beépítéshez igényelhetsz lakáshitelt is. Ennek előnye, hogy a személyi kölcsönhöz képest alacsony a kamata, az igényelhető összeg magasabb, a futamidő viszont hosszabb lehet.
Arra figyelj, hogy alacsony összegnél nem biztos, hogy érdemes lakáshitelt felvenned. A lakáshitelhez ingatlanfedezetre is szükséged lesz. Ez lehet a most bővítendő lakásod, vagy egy másik ingatlan is, ha azt a bank elfogadja. A fedezet csak tehermentes ingatlan lehet, amelynek az értéke legalább 5-6 millió forint, tehát ha a jelenlegi házadon már van jelzálog, akkor az nem lesz megfelelő.
Arra is figyelj, hogy a hitelt még a munkálatok megkezdése előtt igényeld. Ha ugyanis az ingatlan jelenleg nincs lakható állapotban, például le van bontva a konyha vagy a mosdó, akkor a bank nem fogja elfogadni a lakást fedezetként.
A lakáshitel magas induló költségekkel jár, és az igénylési folyamat is több időt vesz igénybe. Az ingatlannal kapcsolatos ügyintézés és a jellemzően magasabb hitelösszeg miatt több dokumentumra lesz szükség, a folyósításig pedig akár 4-6 hét is eltelhet.
Lakáshitelben akkor érdemes gondolkodnod, ha több pénzre van szükséged, azaz legalább 5 millió forintot igényelnél.
Ne feledd, hogy bővítéshez a bank lehet, hogy építési hitelt ad, amihez pontos tervdokumentációt kér, a hitel összegét pedig szakaszosan, az építkezés készültségi fokától függően utalja.
A lakáshiteleknek is van fogyasztóbarát változata, ezt viszont nem mindegyik bank kínálja építésre. Ha ilyet szeretnél, érdemes külön megnézned, hogy mire igényelhető az adott hitel.
Lakáshitel kalkulátor
Itt megnézheted, hogy milyen lakáshiteleket kínálnak a bankok építéshez.
Azon dolgozunk, hogy a rengeteg lakáshitel közül megtalálhasd a legjobbat.
- Törlesztő szerint
- Kamatperiódus szerint
- THM szerint
- Kamat szerint
- Visszafizetendő szerint
- Kezdeti költség szerint
-
Törlesztő 49 108 Ft Kamatperiódus: 10 évTHM 9,08% Kamat: 8,34%Visszafizetendő 8 874 471 Ft
- 40 000 Ft-os jóváírás akció
Futamidő: 120-360 hó • THM: 8,80% - 10,93% • Hitel teljes díja: 3 874 471 Ft • Ebből kamat: 3 839 371 Ft • Kezdeti díj: 77 500 Ft • Kamatperiódus: 10 év • Kamat: 8,34%PROMÓCIÓ -
Törlesztő 49 703 Ft Kamatperiódus: 10 évTHM 9,43% Kamat: 8,54%Visszafizetendő 9 017 931 Ft
- Lakásvásárlási hitelek türelmi idővel - 2 évig alacsonyabb törlesztőrészlettel is
Futamidő: 60-420 hó • THM: 8,42% - 14,84% • Hitel teljes díja: 4 017 931 Ft • Ebből kamat: 3 946 531 Ft • Kezdeti díj: 113 400 Ft • Kamatperiódus: 10 év • Kamat: 8,54%PROMÓCIÓ -
Törlesztő 51 850 Ft Kamatperiódus: 10 évTHM 10,29% Kamat: 9,38%Visszafizetendő 9 445 963 Ft
- Egyes induló költségek visszatérítésével akár 150 000 Ft megtakarítás
Futamidő: 120-360 hó • THM: 9,06% - 10,61% • Hitel teljes díja: 4 445 963 Ft • Ebből kamat: 4 332 963 Ft • Kezdeti díj: 102 600 Ft • Kamatperiódus: 10 év • Kamat: 9,38%PROMÓCIÓ -
Törlesztő 53 814 Ft Fix kamatTHM 11,17% Kamat: 9,89%Visszafizetendő 9 821 217 FtFutamidő: 132-360 hó • THM: 11,69% - 17,23% • Hitel teljes díja: 4 821 217 Ft • Ebből kamat: 4 686 517 Ft • Kezdeti díj: 128 100 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 9,89%PROMÓCIÓ
Ezeket a termékeket jelenleg nem tudod rajtunk keresztül igényelni
-
Törlesztő 49 531 Ft Kamatperiódus: 10 évTHM 9,71% Kamat: 8,60%Visszafizetendő 9 080 896 FtFutamidő: 180-360 hó • THM: 8,64% - 10,93% • Hitel teljes díja: 4 080 896 Ft • Ebből kamat: 3 915 491 Ft • Kezdeti díj: 138 330 Ft • Kamatperiódus: 10 év • Kamat: 8,60%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 50 845 Ft Kamatperiódus: 10 évTHM 9,79% Kamat: 8,30%Visszafizetendő 9 203 983 FtFutamidő: 120-360 hó • THM: 9,17% - 12,72% • Hitel teljes díja: 4 203 983 Ft • Ebből kamat: 3 828 582 Ft • Kezdeti díj: 110 850 Ft • Kamatperiódus: 10 év • Kamat: 8,30%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 51 673 Ft Kamatperiódus: 10 évTHM 10,05% Kamat: 9,24%Visszafizetendő 9 364 831 FtFutamidő: 24-360 hó • THM: 8,78% - 13,61% • Hitel teljes díja: 4 364 831 Ft • Ebből kamat: 4 256 346 Ft • Kezdeti díj: 108 485 Ft • Kamatperiódus: 10 év • Kamat: 9,24%PROMÓCIÓ
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, illetve promóciós szerződés.
A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk.
További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Tájékoztatunk, hogy kalkulátorunk nem számol a megvásárolni kívánt vagyonbiztosításának díjával, mivel az ingatlan hitelbiztosítéki értéke nem ismert. Előzőek miatt az általunk megjelenített THM összege a vagyonbiztosítás díját nem tartalmazza. Felhívjuk figyelmedet, hogy a bankok többsége kötelezően előírja a vagyonbiztosítás megkötését és fenntartását a teljes futamidő vonatkozásában, ezért a rendszeres havi kiadásokhoz az ingatlan vagyonbiztosításának összege hozzászámítandó.
A vagyonbiztosítás díját figyelembe kell venni a THM plafon számításánál. A THM plafon jelenleg az alapkamat 24 százalékponttal növelt összege. A THM plafon értékének átlépése esetén nem adható ajánlat a hitelt igénylő részére, így kölcsön sem nyújtható számára.
A vagyonbiztosítás pontos díjáról javasoljuk, hogy előzetesen tájékozódj.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Ha lakáshitel, akkor egészségpénztár!
Az egészségpénztár első látásra talán nem illik ide, de a pénztár olyan lehetőséget kínál, amivel csökkentheted a lakáshiteledet. Ez tehát egy legális trükk, amit mindenkinek érdemes bevetnie, aki lakáshitelt törleszt.
Ha lakáscélú hitelt veszel fel az építkezéshez, azaz lakáshitelt vagy akár CSOK hitelt, akkor annak egy részét törlesztheted egészségpénztáron keresztül. A pénztárban tartott megtakarításodból a minimálbér 15%-át törlesztheted havonta.
És hogy ez miért éri meg?
Mert az egészségpénztárba befizetett összeg 20%-át, legfeljebb 150 000 forintot visszaigényelhetsz az abban az évben fizetett személyi jövedelemadódból. Így a törlesztőd ennyivel olcsóbb lehet.
Nem tűnik nagy összegnek, de egy nagyobb hitelen akár milliós összeget tudsz ezzel spórolni. Ha pedig csak kisebb hiteled van alacsony törlesztővel, akkor annak még nagyobb részét tudod a pénztárból fizetni.
Ha a hitelt a házastársaddal együtt igényeltétek, és mindkettőtöknek van egészségpénztári számlája, akkor akár duplázhatjátok is a pénztárból való törlesztést.
Maradtak kérdéseid?
-
Mennyibe kerül a tetőtér-beépítés?
Ez attól függ, hogy milyen munkákat szeretnél elvégezni, milyen anyagokat használsz, illetve mennyi átalakítás szükséges a már meglévő házon. Átlagosan 3-4,5 millió forintra számíthatsz egy 100 m2-es ház esetében.
-
Beépíthetem a tetőteret személyi kölcsönből?
Igen. A személyi kölcsön szabad felhasználású, így tetőtér-beépítéshez is használhatod. Előnye, hogy gyors, egyszerű és nem kell hozzá ingatlanfedezet. Akár kis összeget is igényelhetsz, bár gyakran megéri több pénzt felvenni, mert kamatkedvezményt kaphatsz a magasabb összeg miatt. Hátránya, hogy magasabb a kamata, mint a lakáshitelé. -
Kaphatok támogatást a tetőtér-beépítéshez?
Igen. A CSOK támogatást tetőtér-beépítéshez is igényelheted. Az viszont nem mindegy, hogy a saját házad bővítenéd, vagy a tetőtérből egy új, külön helyrajzi számon lévő lakás jön létre. Utóbbi esetben a magasabb, építéshez igényelhető CSOK támogatást kaphatod. -
A Babaváró hitelt használhatom a tetőtér-beépítéshez?
Igen. A Babaváró szabad felhasználású, így bármire költheted, akár lakáscélra is. Előnye, hogy nagyon kedvező, és viszonylag magas összeg elérhető. Ingatlanfedezet nem kell hozzá.
Bár közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, később a humán tárgyak felé fordultam. Szerettem az irodalmat, műveket elemezni, kritikákat írni. Angol szakon végeztem, a diplomamunkámat amerikai drámákból írtam. Az egyetem után egy nagy cégnél helyezkedtem el, ahol visszacsöppentem a pénzügyek világába. Annyira beszippantott, hogy visszaültem az iskolapadba, és közgazdász lettem. Az írás szeretetét és a banki világ iránti érdeklődésemet végül a gazdasági tartalmak írásában sikerült egyesítenem. Szívesen mélyedek el egy-egy témában, és mutatom meg az olvasónak, hogy pénzügyi témákról olvasni nemcsak hasznos vagy szükséges, de érdekes is lehet. Szabadidőmben szívesen olvasok és szeretem a reneszánsz táncokat.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.