Akár lekötés nélkül is elérhetsz jó betéti kamatokat – ezekre érdemes figyelni
Az elmúlt időszakban mind a lekötött forintbetéteknél, mind a látra szóló konstrukcióknál is több, versenyképes kamatot kínáló termék jelent meg a pénzügyi szolgáltatóknál. Mint minden megtakarítási konstrukciónál, a magas látra szóló kamatot kínáló, és a lekötött betéteknél is érdemes ugyanakkor feltérképezni a feltételeket, mielőtt döntenél egy adott ajánlat mellett.
Az elmúlt időszakban olyan megtakarítási konstrukciók is megjelentek a pénzügyi szolgáltatóknál, amelyeknél lekötés nélkül is érdemi – akár 3-4 százalékos – éves kamatot is el lehet érni. Ezeknél a termékeknél ráadásul napi kamatozást alkalmaznak a pénzügyi szolgáltatók, tehát a számlán tartott pénz minden egyes nappal termel kamatot. A lekötött forintbetéteknél viszont a jelenleg 6,25 százalékos jegybanki irányadó rátát közelítő – sőt, helyenként meg is haladó – éves kamatokkal is lehet találkozni a kínálatban. A vonzó kamatokhoz ugyanakkor sokszor feltételek is társulnak: éppen ezért, mielőtt döntést hoznál, érdemes alaposan tanulmányoznod a feltételeket is.
Mikor jöhet jól a magas látra szóló kamat?
Bár a látra szóló betétek után rendszerint nem fizetnek érdemi kamatot a bankok, a magyar háztartások igen sok pénzt tartanak lekötetlenül a folyószámlán. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint január végén több mint 14 000 milliárd forint betétállománnyal rendelkezett a lakosság, amelynek több mint 85 százaléka lekötés nélkül pihent a folyószámlákon.
Ennek részben az lehet az oka, hogy a lakossági betétek legnagyobb része a napi kiadások fedezését szolgálja, illetve váratlan helyzetekre teszik félre tartalékként, vagyis a lehetséges felhasználás bizonytalan időpontja miatt nincs lehetőség a lekötött betétben történő elhelyezésre, vagy a szabadon álló összegek befektetésére.
Az ilyen pénzeszközök elhelyezésére kínálnak jó megoldást az itthon elérhető, magas látra szóló kamatot kínáló megtakarítási számlák vagy folyószámla-csomagok, amelyek több előnnyel is rendelkeznek, így például:
- a piacon általánosnál jóval nagyobb az elérhető kamat
- az elhelyezett pénz bármikor, kamatveszteség nélkül hozzáférhető, tehát rendkívül rugalmas a konstrukció
- gyakorlatilag kockázatmentes megtakarításról van szó
- a látra szóló betét hirtelen jött, később befektetni vagy felhasználni kívánt, nagyobb pénzösszegek átmeneti elhelyezésére is alkalmas
- egyes szolgáltatóknál különösebb feltételek, vagy költségek nélkül is elhelyezhető a pénz.
Érdemes figyelni a feltételekre
Bár a magas látra szóló kamatot kínáló konstrukcióknál általában nem kell magas költségekkel számolnod, mindenképpen érdemes figyelni arra, hogy ez a lehetőség több esetben is olyan lakossági számlacsomagokhoz kapcsolódik, amelyek igénylésénél élnek bizonyos feltételek.
A BiztosDöntés.hu adatai szerint utóbbiak szempontjából jelenleg a legrugalmasabb a Magyar Cofidis Banknál elérhető Cofidis Takarékszámla, amelynél évi 4,00 százalék a látra szóló, éves kamat, 4,07 százalékos, egységesített betéti kamatláb mutató (EBKM) mellett. A Cofidis Takarékszámlánál teljesen díjmentes a számlanyitás, a számlavezetés, a számla megszüntetése, a bankon kívüli utalás és nem számolnak fel költséget havi egy számlakivonat után sem. A számlanyitás több csatornán keresztül is lehetséges: ha rendelkezel DÁP alkalmazással, akkor online is egyszerűen megnyithatod a számládat, de adott a lehetőség a személyes számlanyitásra is a Magyar Cofidis Bank központi ügyfélszolgálatán, vagy a postahivatalokban is.
A Gránit Bank két lakossági számlacsomaghoz kapcsolódóan kínál versenyképes látra szóló betéti kamatot. A Prémium számlacsomaghoz tartozó Megtakarítási számlán évi 4,55 százalékos – a mindenkori jegybanki alapkamatnál 1,70 százalékponttal alacsonyabb – a látra szóló kamat. Ennek a számlacsomagnak a díja havi 1 400 forint, és az igénylésének feltétele, hogy havonta legalább 300 000 forint jóváírás történjen a számlán. A Kamat Plusz számlacsomagnál 3,25 százalékos a folyószámlán lévő összeg utáni látra szóló kamat, miközben a számlavezetés díjmentes. Itt viszont az a feltétel, hogy havonta legalább 200 000 forint jövedelem-jóváírás érkezzen a számlára.
A Trive Bank betéti elszámolási számláján 1,50 százalék a látra szóló, éves kamat. Itt fontos tudni, hogy a számla kizárólag online nyitható meg, és az igénylőnek saját mobiltelefonnal, e-mail címmel, és stabil internetkapcsolattal is rendelkeznie kell. A számlavezetés díja itt havi 900 forint, a kiutalás költsége pedig – az 50 000 forint feletti összegrészre vetítve – 0,45 százalék, de legfeljebb 20 000 forint. Ezt a két díjtételt viszont most akciós jelleggel elengedik.
A Revolut megtakarítási számlájánál a választott számlacsomagtól függ, hogy mekkora látra szóló kamatot fizet a szolgáltató. Az Ultra csomagnál érheted el a legmagasabb, évi 4,75 százalékos EBKM-et, ám ennél a csomagnál a havi számlavezetési díj jelenleg 19 500 forint. Az ingyenes elérhető Standard csomagnál, és a havi 1 600 forintba kerülő Plus csomagnál 1,25 százalékos EBKM-mel számolhatsz.
Mi a helyzet a lekötött forintbetéteknél?
A lekötött betétekkel értelemszerűen már jóval magasabb kamatot is bezsebelhetsz a folyószámlán lekötés nélkül tartott pénzzel elérhetőhöz képest. A lekötött betétnél viszont ügyelni kell arra, hogy a futamidő lejárta előtt ne törd fel a megtakarításodat, hiszen akkor rendszerint elesel minden kamattól: éppen ezért csak olyan futamidőre kösd le a pénzed, amíg egészen biztosan nélkülözni tudod. Kivétel persze itt is akad: a Cofidis Bank Takarékszámláján lekötött betéteknél, ha a lekötés óta több mint 90 naptári nap telt el, a megszüntetéskor a banknak nincs kamatfizetési kötelezettsége, de jogosult saját hatáskörben úgy dönteni, hogy az előre meghatározott mértékű kamat 30 százalékát időarányosan számítva kifizeti a részedre. Hasonló lehetőség él a Gránit Bank 6 hónapos futamidejű, Felemelő betétjénél is, amelynél idő előtti feltörés esetén az eltelt napok száma alapján számolják ki a fizetendő kamatot.
Ami a most elérhető ajánlatokat illeti, a Magyar Cofidis Bank Takarékszámlája több futamidőnél is igen kedvező kamatot kínál: jelenleg az egyéves futamidőre lekötött betéteknél 6,00 százalékos kamatot fizet, míg a 2 éves lekötésnél évi 6,15 százalék a kamat. Hat hónapos lekötésnél 5 százalékos, éves forintkamatot kínál a szolgáltató, de a 3 éves lekötésnél is évi 6,25, a 4 évesnél évi 3, az 5 éves futamidőnél pedig évi 3,50 százalék kamatot fizet a pénzintézet.
Az OTP Bank Prémium Betét nevű konstrukciójánál legalább 100 000 forint friss pénzt lehet elhelyezni, 6 százalékos, éves kamat mellett. Fontos, hogy a konstrukciót csak prémiumbanki ügyfelek vehetik igénybe.
A Gránit Bank 6 hónapos futamidejű KamatMax betétjénél évi 6 százalék az elérhető éves kamat: itt az a feltétel, hogy az ügyfél a lekötés ideje alatt a számlájához tartozó kártyával havonta legalább 20 000 forint értékű vásárlást hajtson végre. A betétben legalább 50 000 forint helyezhető el.
A MagNet Bank most futó akciójában a 3 hónapos futamidejű Prizma betétnél most évi 7,08 százalékos, a 6 hónaposnál 6,45 százalékos, a 12 hónaposnál pedig 5,52 százalékos, éves kamatot fizet a pénzintézet. Ezeknél a konstrukcióknál fontos feltétel, hogy számlát is kell vezetned a pénzintézetnél, illetve legalább 500 000 forint új forrás elhelyezése is szükséges.
A Trive Bank többféle futamidőre, egyszeri és ismétlődő lekötésre is kínál kedvező kondíciójú lekötött betéteket. Tizenkét hónapos futamidőnél, ismétlődő lekötésnél az első fordulónapig évi 8 százalékos kamatot fizet a szolgáltató: viszont itt nagyon fontos feltétel, hogy az ajánlat a betételszámolási számla megnyitása utáni 30 napon belül befizetett és lekötött összegekre érvényes.
Az MBH Bank 12 hónapos futamidőre kínál akciós betétet, évi 5,25 százalékos kamattal. Itt a legfontosabb feltétel, hogy legfeljebb egy hónappal korábban kötött Fundamenta-Lakáskassza szerződésed is legyen.
Maradtak kérdéseid? Itt vannak a válaszok
Miben más a látra szóló kamat a lekötött betéti kamathoz képest?
A látra szóló kamatot a számlán lévő egyenleg után, napi kamat-elszámolással fizetik a pénzügyi szolgáltatók, és a pénzed egészen addig kamatozik, amíg a számlán tartod. A lekötött betétnél egy adott összeget helyezel el, adott futamidőre, és a futamidő lejártakor írják jóvá az elért kamatot. A lekötött betét futamidő alatti feltörésekor viszont általában nem jár kamat. (Ez alól jelentenek kivételt például a Cofidis Takarékszámlán lekötött betétek, ahol bizonyos esetekben számíthatsz a kamat egy részére idő előtt feltörés esetén is.)
Mekkora a maximális, kamatozó összeg?
A magas látra szóló kamatot fizető folyószámla-csomagoknál, illetve a megtakarítási számláknál többnyire meghatároznak maximális összeget a bankok, de ezek kellő rugalmasságot biztosítanak: rendszerint több tízmillió forintnál húzódik a felső határ.
Hogyan adózik az elért kamat?
A legtöbb megtakarítási konstrukcióhoz hasonlóan a látra szóló kamat után is 15 százalék személyi jövedelemadót, és 13 százalék szociális hozzájárulási adót (szocho) kell fizetni, amelyet automatikusan levon a szolgáltató.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.


