Ekkor lehet eurónk Magyarországon – így látják az elemzők
Az év második felében már több tényező is fékezheti a forint erősödését, és 2026. végére a 365-ös szint környékén alakulhat az euróval szembeni árfolyam. Az infláció gyorsulhat az előttünk álló hónapokban, ám az éves, átlagos infláció így is alacsonyabb lehet a tavalyinál. Az euró bevezetését illetően ambiciózusak, de nem tűnnek elérhetetlennek a kormányzati célok.
Bár a parlamenti választás után a forint jelentősen erősödött, a továbbiakban a várt magasabb infláció, a költségvetés kedvezőtlen állapota, valamint a közel-keleti háború miatti romló külső egyensúly várhatóan fékezi a további forinterősödést – vélik az Erste elemzői. Középtávon viszont már látszik tér a nominális felértékelődésre, miután a reálárfolyam hosszú távú alakulása alapján Magyarország az összes régiós versenytársa mögött maradt az elmúlt években. Mindezek nyomán az Erste elemzői az idei év végére 365 forint körüli, 2027 decemberére pedig 350 forintos, euróval szembeni árfolyamot várnak.
Ekkor lehet euró Magyarországon
Ami az euróbevezetés kérdését illeti, Nyeste Orsolya, az Erste vezető makrogazdasági elemzője szerint a négy éven belüli – tehát 2030-ig végrehajtott – konvergenciakritérium-teljesítés kifejezetten ambiciózus vállalás, hiteles végrehajtás esetén érdemben javíthat az ország gazdaságpolitikai megítélését. Tartós fiskális fegyelemmel és érdemi dezinflációs pályával alátámasztva – tette hozzá – az euróbevezetés melletti elköteleződés csökkentheti az országkockázati felárakat és erősítheti a befektetői bizalmat. Ugyanakkor a program sikerét jelentős végrehajtási és politikai kockázatok övezik.
Nyeste Orsolya szerint mindezek alapján az euró bevezetése reálisan 2030. és 2035. között történhet meg Magyarországon.
Infláció: nem alakulnak jól a körülmények
Az Erste elemzői szerint az infláció alakulása szempontjából több tényező is kedvezőtlenül alakul. A következő hónapoktól a közel-keleti háború okozta energiaár-emelkedés a magyar gazdaságot is elérheti. Minden előretekintő ármutató, így az ipari termelői árak, a globális élelmiszer- és mezőgazdasági termelői árak, valamint a kiskereskedelmi és a szolgáltatói szektorokban a várakozások alakulása egyaránt drágulást vetít előre, ami a következő hónapokban fokozatosan beépülhet a hazai fogyasztói árakba. Ezzel együtt az év eleji kedvező számok és a kormányzati intézkedések meghosszabbítása miatt az éves átlagos infláció 2026-ban valamivel mérsékeltebb lehet a korábban vártnál: a 2025-ös 4,4 százalékos pénzromlás 3,2 százalékra lassulhat. Ugyanakkor az árkorlátozások esetleges, legalább részbeni kivezetése,a bázishatás és az élénkülő konjunktúra miatt 2027-ben ismét magasabb lehet az átlagos infláció: az Erste várakozásai szerint 4,5 százalék lehet.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.


