Cikkek  

A KHR, azaz Központi Hitelinformációs Rendszer egy adatbázis, amely nyilvántartja a bankok és más hitelezéssel foglalkozó pénzügyi intézmények ügyfeleinek hitelfelvétellel kapcsolatos adatait. Negatív státusszal olyan ügyfelek adatai szerepelnek benne, akik korábban már rossz adósok voltak, azaz késedelmesen fizették a hitelük törlesztőrészleteit, vagy csalást követtek el. Ha ezen szerepelsz, az megnehezítheti, vagy akár lehetetlenné is teheti, hogy később hitelt kapj. De a KHR-nek van egy pozitív listája is, amely azokat a szerződőket tartja nyilván, akik pontosan törlesztenek. Ha a pozitív listán szerepelsz, az előnyt jelenthet neked egy következő hitel igénylésénél. Útmutatónkból megtudhatod, hogyan működik a negatív és pozitív KHR lista, hogyan kerülsz fel rá, hogyan kérheted le, hogy rajta vagy-e és egyáltalán jó-e az neked, ha szerepelsz rajta.

Mire való a KHR lista?

A KHR-ben, vagy Központi Hitelinformációs Rendszerben minden hitelszerződést nyilvántartanak. A KHR-t a BISZ Zrt. működteti, és 2011 óta tartja nyilván az adósokkal és adóstársakkal kapcsolatos adatokat. A rendszer működését törvény szabályozza (elsősorban a 2011. évi CXXII. törvény, vagy más néven KHR törvény, de más jogszabályok is tartalmaznak rá vonatkozó előírásokat).

Tehát nemcsak a késedelmesen, vagy egyáltalán nem törlesztett hitelek szerepelnek benne, hanem azok is, amelyeket rendben és időben fizet az adós. Minden kölcsönt felvett ügyfél és szerződés adatai kötelezően belekerülnek.

De ha minden szerződés benne van, akkor miért kell tartani a KHR-től?

Tartani azért nem kell. Sőt, számos esetben még segíthet is.

A KHR főként arra szolgál, hogy a bankok számára információt nyújtson arról, ha egy ügyfél a korábbi hiteleit késedelemmel törlesztette, vagy esetleg csalást követett el. Ilyen ügyfeleknek a bankok érthető módon nem szívesen adnak kölcsönt, és minden bank érdeke, hogy ezeket az információkat megosszák egymással.

A nemfizető és a korábban visszaélést elkövető ügyfelek szerepelnek a negatív adóslistán. Ha ezen szerepelsz, akkor nehezen, azaz kedvezőtlenebb feltételek mellett, vagy egyáltalán nem kapsz hitelt. Épp ezért érdemes elkerülnöd, hogy felkerülj rá.

Korábban is volt egy hosszabb ideje hátralékban lévő, úgynevezett rossz adósokat nyilvántartó lista, ez volt a BAR lista. Ez hasonló volt a KHR negatív adóslistájához.

A KHR-nek ezen túl van egy pozitív adóslistája is, ahol a mindig rendben törlesztő ügyfelek adatait tartják nyilván. Itt már kifejezetten jó helyen van a neved. Erre akkor kerülhetsz fel, ha hozzájárulsz ahhoz, hogy a kölcsönszerződésed lejárta után további öt évig tárolják az adataidat.

Ezen a listán tehát önkéntes a szereplés. Önkéntes, de megéri. A bankok ugyanis szeretik a megbízható ügyfeleket, és szívesen adnak nekik kölcsönt. A korábbi pontos fizetési gyakorlatodat akár jutalmazhatják is alacsonyabb kamattal vagy akciós induló költségekkel.

Ki tölti fel az adatokat a KHR listába?

A jogszabály előírásai szerint minden hitelezéssel, vagy hasonló jellegű termékek, szolgáltatások nyújtásával foglalkozó pénzügyi vállalkozás feltölti a KHR-be az általuk kötött szerződések adatait.

Amikor személyi kölcsönt igényelsz, a bank a hiteligénylési folyamat során meg fogja nézni, hogy szerepelsz-e a KHR-ben, és milyen státusszal. Így elkerülheti, hogy olyan ügyfeleknek adjon hitelt, akik aztán jó eséllyel nem, vagy késedelmesen törlesztenek majd. Ezzel csökkentheti az esetleges veszteségeit.

Talán felmerül benned a gondolat, hogy akkor ez neked, mint hitelfelvevőnek csak a károdra lehet, hisz minden rejtegetni valód azonnal felszínre kerül.

Ez igaz, de éppen emiatt a lista téged is véd. Ha negatív státusszal szerepelsz a rendszerben, akkor ez a te érdekeidet is szolgálja. Ha olyan hiteleid vannak, amelyeket így sem tudsz már visszafizetni, akkor jobban jársz, ha nem kapsz újabb hitelt. A lista tehát megvéd téged a túlzott eladósodástól.

Ha pedig a bank mégis nyújt neked hitelt, akkor ne lepődj meg, ha extra biztosítékokat vagy további fedezetet kér, kevesebb pénzt ad, vagy magasabb kamatot számít fel. Így próbálja magát jobban bebiztosítani arra az esetre, ha a törlesztés veszélybe kerülne.

Hogyan és miért kerül fel valaki a negatív adóslistára?

Talán felmerült benned a kérdés, hogy tehetnél-e valamit az ellen, hogy felkerülj a rendszer által nyilvántartott késedelmes fizetők listájára, azaz a negatív KHR listára.

Valójában egyetlen dolgot tehetsz: ne ess a megszabott feltételek szerinti fizetési késedelembe, és ne kövess el a hitelekkel és bankkártyákkal kapcsolatos csalást vagy visszaélést. A korábbi, a köznyelvben még ma is ismert kifejezéssel élve ugyanis BAR listásnak (azaz a KHR negatív listáján) lenni nem jó.

A listára való felkerülés ugyanis nem önkéntes. Ha kimeríted a feltételeket, a bank ugyan tájékoztat, de ha nem intézkedsz azonnal, akkor a listára fel fogsz kerülni, akár akarod, akár nem. A rossz múltadat pedig minden bank látni fogja egészen addig, amíg az adataid el nem tűnnek a rendszerből.

KHR listáról való ügyféltudakozványt írnak alá a hiteligénylők

Hitelmulasztás

A negatív adóslista elsősorban a hitelmulasztást tárolja. A listára akkor kerülsz fel, ha a lejárt tartozásod nagyobb, mint a mindenkori minimálbér összege, és ezzel a pénzzel legalább 90 napos késedelemben vagy.

2024-ben a havi minimálbér összege 266 800 forint, és ezzel legalább 90 napja tartoznod kell. Ha a havi törlesztőrészleted mondjuk 150 000 forint, akkor egy részlet elmulasztása esetén még nem kerülsz fel a KHR negatív listájára. Ha viszont már két havi részlettel csúszol legalább 3 hónapja, akkor igen.

Tehát ha a tartozásom a minimálbér összege alatt van, akkor nem kerülök negatív listára?

Nem.

Hiába késel a fizetéssel hosszú ideje, amíg a tartozásod nem éri el a minimálbér szintjét, addig nem kerülsz fel a listára.

Ezen túl nem elég, hogy a késedelmed magasabb, mint a minimálbér, ennek a tartozásnak 90 napig folyamatosan fenn kell állnia. Csak akkor kerülsz tehát az adóslistára, ha ez a két feltétel együtt teljesül.

Ha a három hónap alatt a késedelmes tartozásod akár egyetlen napra is a minimálbér alá csökken, akkor a 90 napos periódus számolása újraindul. Ugyanígy, ha például a 89. napon kiegyenlíted a tartozásod (egy részét), nem kerülsz fel a listára.

Ha a tartozásod meghaladta az értékhatárt, és így telnek a napok, akkor a bank számít arra, hogy hamarosan a listára fogsz kerülni. Ezért 30 nappal a 90 nap lejárta előtt küld egy figyelmeztetést, illetve tájékoztat, hogy baj lesz, az adataidat hamarosan át kell adniuk a KHR-nek. De ha a tartozásod időben rendezed, vagy legalább a minimálbér alá csökken az összege, akkor ez az átadás nem történik meg. A számlálás leáll, és csak akkor indul újra, ha ismét átléped az értékhatárt.

Amint a hátralékkal átléped a minimálbér összegét, és letelik a 90 nap türelmi idő, negatív státuszba kerülsz. Innentől kezdve bármilyen kölcsönt szeretnél igényelni, minden bank látni fogja, hogy egy meglévő hitelednél tartós késedelemben vagy. Az adataid átadásáról nem rendelkezhetsz, ilyen esetben azok automatikusan a negatív listára kerülnek és a többi hitelintézet szabadon megtekintheti ezeket. Ez pedig egy újabb hitelfelvételnél a legtöbb ajtót bezárja előtted.

Csalás, visszaélés

A rendszer rögzíti a bankkártya-, és hitelcsalásokat is. Ilyen lehet például az, ha hiteligénylés esetén hamis dokumentumokat mutatsz be, vagy nem a valódi jövedelmedről adsz igazolást. Ez egyrészt bűncselekménynek számít, másrészt a bankot is megkárosítod vele.

Hasonlóképpen szerepelnek rajta a bankkártyával történt visszaélések is, például, ha fedezetlen bankkártyával fizetsz, vagy valaki más kártyáját vagy kódját használod. Bankkártyával való visszaélés az is, ha bejelented a banknak, hogy ellopták a kártyádat vagy valaki más tudomására jutott a PIN kódod, de a bejelentés után mégis használod a kártyát.

A fedezetlen bankkártyával végrehajtott sikeres tranzakciót a rendszer hitelmulasztásként tárolja, de csak abban az esetben, ha az összege meghaladja a minimálbér összegét és 90 napig fennáll. Tehát ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá, mint egy normál hitelmulasztásra.

Bankkártyával való csalás miatt beszél az ügyfél telefonon a bankja ügyfélszolgálatával

Mi a helyzet a hitelügylet többi szereplőjével?

Ha nem te vagy a hitelfelvevő, hanem kezes vagy adóstárs vagy egy kölcsönszerződésben, akkor szintén felkerülhetsz a listára. A kezes és az adóstárs ugyanúgy felel a hitel visszafizetéséért, mint maga az adós.

Ha az adós nem fizet, akkor nekik kell a helyébe lépni, és törleszteni a kölcsönt. Ők tulajdonképpen az adóssal egyenrangú felek az ügyletben.

Ha tehát adóstársként neked kell törlesztened a hitelt, és ezt késedelmesen teszed, akkor te is aktív státuszt kapsz a negatív listán, ha a tartozásod meghaladja a minimálbér összegét és 90 napon túl tartozol.

A zálogkötelezett viszont csak az általa felajánlott fedezet erejéig felel, így ő azzal a szerződéssel kapcsolatban, amelyben ő a zálogkötelezett, nem kerülhet fel a negatív adóslistára. Természetesen, ha olyan kölcsönnél van mulasztása, amelyikben ő az adós, akkor az ő adatai is a rendszerbe kerülnek. A zálogkötelezett státuszát is megvizsgálják a bankok a hitelfelvétel során, de nem mindegyiknél kizáró ok, ha szerepel a rendszerben.

Mi az az aktív és passzív negatív lista?

A KHR-ben az adatokat egy meghatározott ideig tárolják, utána azok törlődnek onnan. Ha tehát minden tartozásodat kiegyenlítetted, akkor egy idő múlva újra tiszta lappal nyújthatsz be hiteligénylést. Ez igaz a visszaélésekre is, azok is elévülnek, és lekerülsz a negatív listáról.

Hitelmulasztások, aktív és passzív státusz

  • Aktív státusz: Aktív státusszal szerepelsz a negatív listán mindaddig, amíg 90 napot meghaladó, a minimálbér összegénél magasabb összegű tartozásod van. Ezek tehát az élő hitelmulasztások.
  • Passzív státusz: Ide a lezárt hitelmulasztások tartoznak. Ezek adatait a KHR 1, illetve 5 évig tárolja.

De mit kell tennem ahhoz, hogy az adataim minél rövidebb idő alatt lekerüljenek a negatív listáról?

Ehhez valamilyen módon vissza kell fizetned a hátralékodat. Törlesztheted te, vagy valaki más is kifizetheti helyetted. Az is megoldás, hogy a fedezet felhasználásával jut hozzá a bank, azaz elárverezi a hitel fedezetéül felajánlott ingatlanodat. Illetve a bankkal közösen átütemezhetitek a fizetést úgy, hogy számodra teljesíthető legyen.

Az adatok ebben az esetben 1 évig maradnak a listán passzív státuszban onnantól kezdve, hogy valamilyen módon rendezted a tartozásodat. Az 1 év letelte után az adataid eltűnnek a rendszerből.

5 évig maradsz passzív státuszban akkor, ha a tartozásodat nem rendezed, és a bank kénytelen azt veszteségként leírni.

Visszaélések, csalások

Csalásoknál és visszaéléseknél nincs aktív és passzív lista. Az adataid a rendszerben 5 évig elérhetők, és ezt semmilyen módon nem lehet lerövidíteni. Ezalatt a bankok szabadon lekérdezhetik az adatokat, a hozzájárulásod nélkül is.

Negatív listán vagyok. Kaphatok hitelt?

Amikor kölcsönt igényelsz, a bank minden esetben ellenőrzi az adataidat a KHR-ben. Ha szerepelnek a rendszerben az adataid, akkor megvizsgálja, hogy milyen listán vannak, és pontosan miért kerültek oda.

Ha aktív státusszal szerepelsz a negatív listán, akkor ez a legtöbb banknál kizáró ok szinte minden hitelfajta esetében. Nem tudsz felvenni lakáshitelt, személyi kölcsönt és Babaváró hitelt sem. CSOK-ot viszont kaphatsz, mert az nem kölcsön, hanem egy vissza nem térítendő támogatás, így az igénylésnek nem feltétele, hogy ne szerepelj a negatív adóslistán.

Hiteligny átbeszélése banki ügyintézővel a khr lekérdezés után

Arra viszont figyelj, hogy a CSOK támogatáshoz kapcsolódóan igényelhető kamattámogatott hitelt (CSOK hitelt) már nem kaphatod meg aktív státusszal. Ennél ugyanis már a normál hitelekre való szabályok érvényesek, így kizáró ok, ha rajta vagy a negatív adóslistán.

Vannak olyan bankok, ahol megoldást jelenthet az, ha adóstársat vonsz be a hitelügyletbe. Fontos viszont, hogy az adóstárs ne szerepeljen a KHR negatív listáján. Az adóstárs is felel a hitel visszafizetéséért, éppúgy mint te, és ugyanazoknak a feltételeknek kell megfelelnie, mint neked. Ha így kapsz kölcsönt, akkor számítanod kell arra, hogy a bank keményebb feltételeket szab a hitelfelvételnél.

Bizonyos feltételek mellett lehet lehetőséged arra, hogy gyorskölcsönt vegyél fel heti vagy havi visszafizetéssel. Jelenleg a Provident kínál ilyen kis összegű, rövid futamidejű kölcsönöket. Általában 100-500 000 forint közötti összeget vehetsz fel, és a futamidőt időnként hetekben számolják. A kölcsön igénylése egyszerű, és pozitív elbírálás esetén a pénz órák alatt a számládon lehet. Viszont ez a hitel drágább, mint a személyi kölcsön.

Vannak olyan bankok, amelyek lehetővé teszik, hogy passzív státusszal lakáshitelhez juss, de a feltételeket itt is szigorítani szokták. A hitelkalkulátor, illetve a hitelszakértők segíthetnek a megfelelő bank megtalálásában.

Vannak más, hitelfelvételt kizáró okok is?

Önmagában is kizárja a hitelfelvétel lehetőségét, ha a KHR negatív adóslistáján szerepelsz, de nem ez az egyelen ok, ami miatt a bankok elutasíthatják a kérelmedet.

Mik azok a körülmények, amik mellett nem kaphatok hitelt?

Nem megfelelő jövedelem

A megfelelő jövedelem alapfeltétel, mert anélkül nem tudod törleszteni a hiteledet.

Mit tekintenek a bankok megfelelőnek?

Ha a béred és egyéb bevételeid együtt nem érik el a minimálbér szintjét, akkor biztosan nem juthaszt hitelhez. A legtöbb bank 150 000 forintos nettó jövedelemnél húzza meg az alsó határt. Mindig nettó jövedelemmel számolnak, hiszen ez az, amiből törlesztesz majd.

A bankok azt feltételezik, hogy ha a béred alacsony, akkor annak nagy része, vagy épp az egész elmegy a megélhetési költségeidre.

A törlesztőrészletnek pedig bele kell férnie a jövedelmedbe, méghozzá nem is akárhogy. A bankoknak jogszabály írja elő a JTM-korlát alkalmazását, ami meghatározza, hogy a bevételednek legfeljebb hány százaléka lehet a törlesztő.

Nem megfelelő munkaviszony

Ahhoz, hogy a törlesztőrészleteket a futamidő végéig fizetni tudd, stabil jövedelmi helyzet kell. A bankok ezért nem fogadják el, ha próbaidőn vagy, vagy ha túl rövid a munkaviszonyod.

Általában nem felel meg, ha 3 hónapnál rövidebb ideje vagy a jelenlegi munkahelyeden, de ha a próbaidőd hosszabb, akkor is várnod kell az igénylés beadásával.

A határozott idejű szerződéseket sem szeretik annyira, de azért itt néhány feltétel mellett van lehetőséged hitelt felvenni.

Elfogadják a határozott időt, ha már több mint egy éve dolgozol így, vagy legalább egyszer már hosszabbították a szerződésed.

Hiteligénylő megy be a bankba a munkaviszony igazoló papírokkal a kezében

Életkor

Általános gyakorlat, hogy csak akkor kapsz hitelt, ha a futamidő végén nem vagy 75 évesnél idősebb.

A legtöbb bank nem ad bizonyos életkor, például 65 év felett hitelt (vagy csak korlátozottan), és egyéb biztosítékot is kér, például fiatalabb adóstársat kell bevonnod.

Cselekvőképesség

Ez egy jogi kifejezés. Ha korlátozás nélkül cselekvőképes vagy, az azt jelenti, hogy nagykorú vagy, és saját nevedben, önnállóan jogokat szerezhetsz és kötelezettségeket vállalhatsz. Tehát köthetsz például szerződést.

Minden nagykorú ember cselekvőképes, kivéve, ha valamilyen okból korlátozzák a cselekvőképességét, például gyámság alá helyezik. Ezt csak olyan esetben teszik meg, ha orvosi vagy egyéb okok indokolják.

A cselekvőképesség tehát alapfeltétele a hitelfelvételnek, hiszen tudnod kell dönteni a pénzügyeidet illetően.

Jövedelem típusa

Nem mindegy, hogy honnan származik a jövedelmed. A bank két típusba sorolja őket: vannak önállóan elfogadható és kiegészítő jövedelmek.

  • Önállóan elfogadható például a munkabér, a vállalkozásból származó jövedelem, az öregségi nyudgíj, az őstermelői jövedelem vagy az ügyvédi, közjegyzői díjak, megbízási díjak.
  • Kiegészítő jövdelmek a járadékok, GYES, GYED, GYET, árvaellátás, osztalék, ingatlan bérbeadásából származó jövedelmek.

A kiegészítő jövedelmeket csak akkor fogadja el a bank, ha mellette önállóan elfogadható jövedelmet is fel tudsz mutatani.

Pozitív KHR adóslista – miért jó rajta szerepelni és hogyan kerülhetek fel rá?

Minden bank közös érdeke, hogy az ügyfeleik hitelmúltjával kapcsolatos adatokat megosszák egymással. De nem csak azt érdemes tudniuk, hogy kik a rosszul fizető adósok.

A bankok szívesen kötnek szerződést megbízható ügyfelekkel. Nemcsak azért, mert szerződés szerint visszakapja a kölcsönbe adott pénzét, hanem mert jelentős adminisztrációs költséget és többletmunkát is jelent felszólító leveleket írni, fizetést átütemezni és tárgyalni.

És ezt te is kihasználhatod. Hogy hogyan?

A KHR-nek van egy pozitív adóslistája is, amelyen a rendben fizető ügyfelek adatai szerepelnek. Ezt elképzelheted úgy is, mint a repterek VIP váróját. Ingyen kávé ugyan nincsen, de más előnyöd származhat belőle.

Miben más ez, mint a negatív lista?

Ha 90 napon túli, a minimálbért meghaladó hitelmulasztásod van, akkor negatív státusszal felkerülsz a KHR adóslistájára. Erről a bank tájékoztat téged, de hacsak nem csökkented vagy fizeted ki a tartozásod, az adataidat a bank átadja a KHR negatív listájának, akár akarod, akár nem.

Amíg a listán vagy, a többi bank szabadon, a hozzájárulásod nélkül is hozzáférhet ezekhez. Látják, mikor mennyi a tartozásod, és mióta törlesztesz késedelmesen. Csalás és visszaélés esetén még ennyi mozgástered sincs, mindenképp negatív listára kerülsz, és mindaddig ott is maradsz, amíg azt a jogszabály előírja.

Nem érti az ideges hiteligénylő, hogy miért mutat a khr lekérdezés nála passzív státuszt

A pozitív lista nem így működik

Ezen a listán tehát önkéntes a szereplés. Egy nyilatkozattal engedélyt adhatsz arra, hogy miután a hitelt rendben visszafizetted, a KHR-ben további öt évig tárolják az adatokat. Ezáltal lehetővé teszed, hogy újabb kölcsön igénylésénél a bankok szabadon lekérdezzék azokat.

Ha hozzájárulsz az adataid kezeléséhez, akkor ez minden hitelszerződésedre érvényes lesz. Ugyanígy, ha megtagadod a hozzájárulásod, akkor minden kölcsönre kiterjed. Ezt bármikor szabadon módosíthatod. A hozzájárulást mindig öt évre adod.

Pontosan milyen adatokat tárol rólam és a szerződéseimről a KHR lista?

A KHR nyilvántartja a szerződések és az ügyfelek személyes adatait. Ezenfelül a magáról a hitelmulasztásról is tárol információkat.

Személyes adatok

  • Név, születési név
  • Születési hely, idő
  • Anyja neve
  • Állampolgárság
  • Személyi igazolvány száma, útlevélszám
  • Jogosítvány száma
  • Egyéb azonosító okmány
  • Lakcím, levelezési cím
  • E-mail cím
  • Miként szerepel az ügyfél a szerződésben (adós vagy adóstárs)

Ha több hitelszerződésed is van, vagy adóstárs vagy egy kölcsönnél, akkor a nevedhez kötődően mind megtalálható a KHR-ben. A személyes adataid egész addig szerepelnek, amíg van olyan szerződésed, amit a rendszer tárol.

Ha kiegyenlíted az utolsó hiteltörlesztődet, és a szerződésed a bankkal megszűnik, akkor az adataid törlődnek a rendszerből. Hacsak nem engedélyezed, hogy a pozitív listán további öt évig szerepeltessék őket.

Ha hitelmulasztásod van, akkor a személyes adataid mindaddig szerepelnek a rendszerben, amíg a tartozásod ki nem egyenlíted, és a bank le nem zárja az ügyletet.

Milyen adatok szerepelnek a hitelszerződésről?

  • A szerződés megkötésének és lejáratának dátuma
  • Termék típusa
  • Hitel összege és devizaneme
  • A fennálló tőketartozás összege
  • A törlesztésre és az előtörlesztésre vonatkozó információk
  • Ha a bank a szerződést egy másik banktól vette át, például tulajdonosváltáskor, akkor az erre vonatkozó információ
  • Hozzájárult-e az ügyfél, hogy az adatait pozitív listán tárolják

A törlesztésre vonatkozó információkat, azaz, hogy mennyi az aktuális törlesztőrészlet, milyen gyakran és hogyan törleszti az ügyfél, minden hónapban frissíti a bank. Ha közben kölcsönt igényelsz valahol máshol, akkor ez a bank is értesülni fog arról, hogy pontosan mekkora a jelenlegi tartozásod, és azt hogyan fizeted, akkor is, ha nem vagy késedelemben.

A KHR tartalmazza azt is, hogy a szerződéseidet melyik bankkal kötötted, de ez az információ a többi bank számára nem látható, csak a hitelre és a rád vonatkozó adatokat látják.

A személyes adataid addig vannak a rendszerben, amíg tartozik hozzá szerződés. Ha élő hiteled már nincs, és letelt az öt év, amíg pozitív listán tárolják az adatokat, akkor a személyes adataid is törlődnek a hitelszerződésével együtt.

Negatív lista esetében addig vannak az adataid a listán, amíg a tartozásod nem rendezed, vagy a bank el nem könyveli veszteségként, plusz egy vagy öt év a passzív listán. Utóbbi attól függ, hogy te fizetted vissza vagy a bank írta le a tartozásod.

Ingatlan amit pénzért árvereznek mert a khr listára került az adós

Hitelmulasztás, csalás

Ha késedelmesen törlesztesz, akkor az erre vonatkozó adatok is megjelennek a KHR-ben. Ugyanígy, ha csalást vagy visszaélést követsz el, akkor ennek a részleteit is tárolja a rendszer.

  • A hitelmulasztás összege
  • A mulasztás kezdete és vége
  • Hogyan szűnt meg a hitelmulasztás (pl. az ügyfél rendezte, más fizette ki, a fedezet elárverezésével egyenlítették ki, megegyezett az adós és a bank, vagy nem törlesztették)
  • Csalás dátuma, formája
  • Okirati bizonyítékok (a hamisított okmányok leírása)
  • A bírósági határozatra vonatkozó adatok
  • Visszaélés esetén a kártya típusa, azonosítója
  • A visszaélés típusa
  • Az okozott kár összege
  • A bírósági határozatra vonatkozó adatok

Magáncsőd

A KHR 2015. óta tartalmazza a magáncsődre vonatkozó adatokat is. Ezt a kifejezést hallhattad már a vállalkozások vonatkozásában. Az eljárás magánszemélyek esetében is hasonló. A csődeljárás olyan családoknak ad lehetőséget az adósságaik rendezésére, akik önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek.

Az adósságrendezési eljárás egy nehezen végigjárható folyamat, de kiutat jelenthet egy kilátástalannak tűnő helyzetből.

A csődeljárás alatt álló magánszemélyek csak nagyon szigorú feltételek mellett kaphatnak kölcsönt.

KHR lekérdezés - hogyan tudhatom meg, hogy rajta vagyok?

Bármelyik KHR-hez csatlakozott pénzügyi vállalkozásnál és a rendszert kezelő BISZ Zrt-nél közvetlenül is kérhetsz írásban tájékoztatást arról, hogy milyen adatokat tartanak rólad nyilván. A választ a törvényben meghatározott határidőn belül levélben vagy e-mailben kapod meg.

Milyen információt kaphatok meg?

Tájékoztatást kapsz arról, hogy:

  1. milyen adatok szerepelnek a KHR-ben rólad,
  2. ezeket az adatokat melyik bank adta át,
  3. ki, mikor és milyen jogcímen kérdezte le az adataidat a rendszerből.

Ezeket az információkat a bank vagy a BISZ Zrt. ingyenesen adja meg neked.

Mit tehetek, ha az adataim rosszul szerepelnek a KHR-ben?

Ha olyan adatokat találsz, amelyek nem felelnek meg a valóságnak, vagy úgy gondolod, hogy kerültek be a rendszerbe, akkor írásban kérheted a bankot vagy a BISZ Zrt-t, hogy törölje vagy helyesbítse ezeket. A kifogásaidat kivizsgálják, és az eredményéről írásban tájékoztatnak.

KHR lekérdezés online Ügyfélkapun keresztül

A hitelmúltadra vonatkozó adataidat online, az Ügyfélkapun keresztül is lekérdezheted, ha van Ügyfélkapus regisztrációd. Ez jóval egyszerűbb és gyorsabb ügyintézést tesz lehetővé, és ingyenes is.

Ha hitelfelvételt tervezel, akkor érdemes előre ellenőrizned a státuszodat a KHR-ben, hogy ne akkor érjen kellemetlen meglepetés, amikor már benne vagy a hiteligénylésben.

A lekérdezés maga gyors és egyszerű, ha tudod mit keress, hisz ahogy más ügyekben talán már tapasztaltad, a funkciók megtalálása feladhatja a leckét az Ügyfélkapu rendszerében. Most lépésről lépésre megmutatjuk mit kell tenned.

1. Lépj be az Ügyfélkapu fiókodba.

A KHR lekérdezés neve az Ügyfélkapun Saját hiteljelentés. Legegyszerűbben úgy találod meg, ha beírod az oldal tetején található keresőbe a "hiteljelentés" vagy "saját hiteljelentés" szavakat. Az oldalsó menüben a Közigazgatás, jog -› Adatkezelés, adatszolgáltatás pontban találod, ahol hosszú listán legörgetve találod a Saját hiteljelentést.

2. Itt az Ügyintézés indítása gombra kattintva indíthatod el a KHR lekérdezést.

3. Ellenőrizd a Saját hiteljelentésed

Egy nyomtatvány jelenik meg, a Saját hiteljelentés kérelem. A dokumentum tetején a saját adataid szerepelnek, amelyet a rendszerben szereplő adataiddal feltölt az Ügyfélkapu. Ezeken változtatni nem tudsz.

Ha lejjebb görgetsz, akkor egy pipával el kell fogadnod a BISZ Zrt. adatkezelésére vonatkozó nyilatkozatot, alatta pedig kiválaszthatod, hogy milyen formában szeretnéd megkapni a hiteljelentést.

Kérheted a saját ügyfélkapus értesítési tárhelyedre elektronikus formában, illetve postán is. Ha számít a gyorsaság, akkor jobban jársz az elektronikus verzióval.

4. Küldd be a kérelmet

Ezt a honlap fejlécében található Kitöltés befejezése gombra kattintva teheted meg. (A nyomtatvány alján található információ szerint a "Beküldés" parancsikonra kell kattintanod a beküldéshez, de ne higgy neki, mert olyan parancsikon nem szerepel a fejlécben.)

5. Fejezd be a lekérdezést

Újabb oldal jelenik meg, ahol a beküldést kell véglegesítened. Itt kattints a Beküldés folytatása gombra.

A kérelem benyújtásáról a tárhelyedre értesítés érkezik, és ha a hiteljelentést elektronikusan kérted, akkor azt is ide kapod majd.

Mennyi idő múlva kapom meg a KHR státuszomról szóló jelentést?

A lekérdezés eredményét elektronikusan 3 munkanapon belül megkapod, de az ügyintézés akár gyorsabb is lehet. Ha hétvégén vagy munkaidőn kívül igényelted az igazolást, akkor a BISZ azt a következő munkanapon kezdi el feldolgozni.

Hogyan kérheted le a KHR státuszod online, ha nincs Ügyfélkapud?

Elindíthatsz egy Ügyfélkapu regisztrációt a kormányablakban, de a bankfiókban is kérheted, hogy kérjék le a KHR státuszodat.

Összefoglalva

Hacsak teheted, érdemes elkerülnöd, hogy negatív státusszal a KHR listára kerülj, mert jelentősen megnehezíti, sokszor lehetetlenné is teszi a hitelfelvételt. Negatív státusszal csak ritka esetben vehetsz fel hitelt, és akkor is kedvezőtlenebb feltételekre kell számítanod, mint tiszta hitelfizetési múlt esetén.

Ha nem tudod elkerülni, hogy a negatív listára kerülj, próbálj meg törekedni arra, hogy a tartozásod minél előbb kiegyenlítsd. Ha szükséges, ülj le a bankkal és beszéljetek a fizetés átütemezéséről. Erre a legtöbb bank nyitott, mert az ő érdekük is az, hogy a hiteled minél nagyobb részét visszafizesd. Hiába kerültél nehéz helyzetbe, a negatív státusz nem örökre szól. 1 illetve 5 év múlva az adataid törlődnek a rendszerből.

De a KHR említésére nem feltétlenül kell összeszorulnia a gyomrodnak. A bankok nagyra értékelik, ha valaki rendben fizeti a hitele törlesztőrészleteit, tehát jó adós. Szívesen tudnak az ügyfeleik között, ha rendesen törlesztesz, és a kölcsön részleteibe is teljeskörű betekintést engedsz nekik. Így tudhatják, hogy jó a hitelmúltad.

Te pedig élvezheted az egyszerűbb hitelbírálati eljárást, az alacsonyabb kamatot vagy a kedvezőbb díjakat. És ki ne szeretne kedvezőbb feltételeket vagy egyszerűbb ügyintézést? Érdemes tehát az adataidhoz hozzáférést biztosítanod a hitelszerződéseid lezárása után is.

Maradtak kérdéseid a KHR lekérdezésről?

  • Mi a különbség a BAR lista és a KHR lista között?

    A BAR lista a régi formájában már nem létezik. Ez volt a Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer rövidítése, és a rossz adósok adatait tárolták rajta. Ma a KHR negatív adóslistájának felel meg. A KHR azonban nem csak a rossz adósok adatait tartalmazza, hanem mindenkiét, aki hitelt vesz fel.

  • Hogyan kerülhetek a KHR-be?

    Ha hitelt veszel fel, akkor az adataid bekerülnek a rendszerbe. Ha a törlesztőrészleteket fizetted, akkor a hitel lezárásának másnapján az adataid kikerülnek onnan. Ez alól kivétel, ha te magad nyilatkozol, hogy a pozitív adataidat a KHR még öt évig tárolja, vagy ha (bizonyos nagyságú) hátralékod van, vagy visszaélést követtél el.
  • Hogyan tudom meg, hogy szerepelek-e a KHR-ben?

    Új hitelt felvételénél ez mindig kiderül, mert a bank mindenképpen le fogja kérni a KHR státuszodat. Te magad is megkérdezheted bármelyik KHR-hez csatlakozott bankban, hogy tartanak-e nyilván rólad bármilyen adatot (ennek a dokumentumnak ügyféltudakozvány a neve és évente egyszer ingyenesen kikérhetsz ilyet). Az eredményt írásban kapod meg levélben vagy e-mailben. Ha az adatok nem helyesek, javítást kérhetsz.

    Ha arra gyanakszol, hogy rajta lehetsz a negatív KHR listán vagy csak biztosra akarsz menni, akkor már pár hónappal hitelfelvétel előtt érdemes ügyféltudakozvány útján lekérni a státuszodat. Láttunk már többször olyat, hogy valami ősrégi hitel, vagy be nem zárt bankszámla miatti felgyűlt tartozások valaki a KHR-re került és nem tudott róla, mert például a régi lakcímére küldték az értesítést.

Simondán Eszter
Simondán Eszter Pénzügyi szakértő
Linkedin
Simondán Eszter Pénzügyi szakértő

Bár közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, később a humán tárgyak felé fordultam. Szerettem az irodalmat, műveket elemezni, kritikákat írni. Angol szakon végeztem, a diplomamunkámat amerikai drámákból írtam. Az egyetem után egy nagy cégnél helyezkedtem el, ahol visszacsöppentem a pénzügyek világába. Annyira beszippantott, hogy visszaültem az iskolapadba, és közgazdász lettem. Az írás szeretetét és a banki világ iránti érdeklődésemet végül a gazdasági tartalmak írásában sikerült egyesítenem. Szívesen mélyedek el egy-egy témában, és mutatom meg az olvasónak, hogy pénzügyi témákról olvasni nemcsak hasznos vagy szükséges, de érdekes is lehet. Szabadidőmben szívesen olvasok és szeretem a reneszánsz táncokat. Szakértője vagyok a lakáshitel, személyi kölcsön, egészségpénztár, állami támogatások és babaváró termékcsoportoknak. 2014-ben végeztem a Corvinus egyetemen számvitel és pénzügy szakon.

Legfrissebb útmutatóink személyi kölcsön témában