Cikkek  

Miközben a bankok zöme nem is kínál változó kamatozású lakáshitelt, 2024. márciusában minden 5. szerződés és 10-ből 3 forint hitel ilyen konstrukcióban került az ügyfelekhez. Az ellentmondás feloldását Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a rendkívül jól induló CSOK Pluszban kell keresni.

Első ránézésre teljesen érthetetlen módon, 6 éves csúcsra futott fel a változó kamatozású, vagy maximum 1 éves kamatperiódussal bíró lakáshitelek részaránya: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2024 márciusában minden ötödik, a családok által felvett hitelnek maximum egy évre volt fixálva a törlesztő részlete - hívta fel a figyelmet Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a folyósított összegen belül még magasabb a változó kamatozású lakáshitelek aránya: az idei év harmadik hónapjában folyósított 97,84 milliárd forint 27 százaléka, 25,35 milliárd forintot rövid kamatfixálás mellett folyósítottak a bankok. Ilyen adatokkal 2018 óta nem találkoztunk.

Kamatcsökkenéskor áldás, kamatemeléskor átok

A változó kamatozású hiteleken az ügyfelek akkor nyernek, amikor a kamatszintek hónapról-hónapra csökkennek, hiszen a rövid kamatperiódusoknak köszönhetően hitelük kamatát gyakrabban igazítják az aktuális piaci kamatszinthez, így kisebb törlesztőrészletet fizethetnek. Abban az esetben viszont, ha a pénzpiaci kamatok emelkedésnek indulnak, a változó kamatozású hitelek kamatai is gyorsan emelkedni kezdenek és így a törlesztőrészletek is jelentősen megugorhatnak.

Épp ezért a lakossági hitelezésben, kiváltképp pedig a hosszú távú, 10-20 éves időtartamra felvett lakáshitelek esetében általános az a vélekedés, hogy a hitelek törlesztő részletének stabilitása a legfontosabb, épp ezért az MNB is a hosszan fix hiteleket ajánlja az ügyfelek figyelmébe. A bankok megfogadták ezt az ajánlást és így a legtöbb pénzintézetnél ma nem is érhető el változó kamatozású lakáshitel – emlékeztet Gergely Péter.

Társasház erkélyei oldalról

Repülőrajtot vett a CSOK Plusz

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint épp ezért a mostani adatok valójában nem a változó kamatozású piaci hitelek előretörését jelzik, hanem azt, hogy a lakáshitelezésen belül számottevő részarányt értek el idén a támogatott a lakáshitelek, kiemelten a CSOK Plusz. Gergely Péter emlékeztet arra, hogy a januártól érvényes új szabályok szerint a folyósítást követő első két évben a CSOK Plusz éves kamatfixálású hitelként működik és csak a harmadik évtől lesz a hitel kamatciklusa 5 év. A kamatciklus meghatározása az ügyfelek számára valójában nem jelent semmit, hiszen ők évi maximum 3 százalékos kamaton juthatnak hozzá a CSOK Pluszhoz. A költségvetésnek ugyanakkor, aminek az ügyfelek által fizetett kamat és a rendelet alapján meghatározott ügyleti kamat közötti különbséget kamattámogatásként kell kifizetnie a bankoknak, jól jöhet az, hogy nem az év eleji magas kamatokkal kell éveken keresztül elszámolnia.

A hitelek harmada lehet a CSOK Plusz

Hornung Ágnes családügyi államtitkár az Indexnek adott interjújában arról beszélt, hogy a CSOK Plusz indulása az eredeti CSOK startnál is kedvezőbb adatokat hozott: az év első három hónapjában az igénylések száma meghaladta a 3 100-at, a bankok által befogadott hitelkérelmek összege átlépte a 83 milliárd forintot. Gergely Péter ezeket a számokat nem lehet közvetlenül párhuzamba állítani a folyósított adatokon alapuló MNB számokkal, ám a trendeket jól mutatja, hogy az év első 3 hónapjában 17 384 lakáshitel szerződést írtak alá az ügyfelek, 265 milliárd forint értékben. Az adatok alapján nem túlzás azt mondani, hogy a folyósított összeg tekintetében az év eleji lakáshitel-piaci aktivitás közel harmada köthető a CSOK Pluszhoz.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a következő hónapokban a piaci hitelezés még inkább magára találhat, ám miután a piaci kamatszintekben érdemi csökkenés már nem igazán várható, azok számára, akik a feltételeknek megfelelnek, rendkívül olcsó finanszírozást kínál majd a CSOK Plusz, így a támogatott hitelek részaránya a szakértő szerint továbbra is markáns maradhat.

Gergely Péter
Gergely Péter pénzügyi szakértő
Linkedin
Gergely Péter pénzügyi szakértő

Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam. 15 éve foglalkozom lakáshitel, személyi kölcsön, bankszámla, banki betét, állampapír termékcsoportok összehasonlításával. 2006-ban végeztem közgazdászként az International Business School (IBS) főiskolán.

Kapcsolódó címkék

Legfrissebb útmutatóink lakáshitel témában