
45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitelnél!
Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.
Maximális életkor Otthon Start igénylésekor
Bár az Otthon Start hitel esetében a jogszabály alapján nincs ilyen életkori maximum, ez azonban nem jelenti azt, hogy az életkor nem számít.
A bankok minden hitelnél megszabják azt a maximális életkort, amelyet igényléskor nem léphetsz túl. Ennek logikus oka van, hiszen ha 65 éves korodban 25 éves futamidőre igényelnél hitelt, akkor 90 éves korodig kellene törlesztened, ilyen magas életkor pedig nem mindenkinek adatik meg.
Maximális életkort megjelölnek a bankok az Otthon Start esetén is. Mivel azonban ezt a bankok a saját belső szabályaik alapján határozzák meg, bankonként eltérő lehet.
Lakáscélú jelzáloghiteleknél, mint amilyen az Otthon Start is, általában megengedőbbek a szabályok, mint fedezetlen kölcsönök esetén. A hitel futamidejének végén 70-75 év között kell lenned, ami azt jelenti, hogy Otthon Start hitelt 25 évre 45-50 éves korodig igényelhetsz.
Ha tehát elmúltál 45, akkor érdemes a bankválasztásra külön figyelmet fordítanod.
Milyen maximum életkor mellett adnak Otthon Start hitelt a bankok?
Bank | Maximális életkor a futamidő végén | Maximális életkor igényléskor |
CIB Bank | 75 év | 50 év |
Erste Bank | 70 év | 45 év |
Gránit Bank | 75 év | 50 év |
K&H Bank | 75 év | 50 év |
MagNet Bank | 75 év | 50 év |
MBH Bank | 70 év | 45 év |
OTP Bank | 75 év | 50 év |
Raiffeisen Bank | 70 év | 45 év |
UniCredit Bank | 72 év | 47 év |
Mit tehetek, ha 50 felett vagyok?
Ha 50 felett vagy, akkor 25 éves futamidővel egyik banknál sem igényelhetsz Otthon Start hitelt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem elérhető számodra a 3 százalékos hitel.
Rövidebb futamidőre igényelheted ugyanis az Otthon Startot. A legtöbb bank a futamidőt évenkénti lépésközökben határozza meg. Mivel az Otthon Start hitel kamata igen kedvező, érdemes azt a leghosszabb futamidőt megjelölni, amellyel még beleférsz az életkori korlátba.
Ha rövidebb futamidőt választasz, akkor a havi törlesztőrészleted magasabb lesz, és ehhez a bank is magasabb jövedelmet kér majd igazolni.
50 millió forint Otthon Start hitel havi törlesztőrészlete és a teljes visszafizetendő összeg különböző futamidők mellett
Futamidő hossza | Havi törlesztőrészlet | Teljes visszafizetendő összeg | Szükséges nettó jövedelem minimum |
10 év | 482 804 Ft | 58 051 047 Ft | 810 000 Ft/hó |
15 év | 345 290 Ft | 62 257 548 Ft | 600 000 Ft/hó |
20 év | 277 299 Ft | 66 656 912 Ft | 560 000 Ft/hó |
Lehet adóstársam az Otthon Start hitelben?
Ha hiteligényléskor az látszik, hogy a hitel futamidejének lejártakor túllépnéd a maximális életkort, akkor a legtöbb bank lehetővé teszi, hogy a hitelbe olyan adóstársat vonj be, aki megfelel az életkori előírásoknak.
Az Otthon Start hitel esetében az adós házastársa és szülei lehetnek adóstársak, ezt a jogszabály is nevesíti. Egyéb esetekben azonban a bankok szigorúbbak lehetnek, még akkor is, ha az adóstársnak nem feltétlenül kell megfelelnie a támogatott hitel minden előírásának.
Hiteligénylés előtt érdemes érdeklődni a bankoknál.
Mi a helyzet a jövedelemmel?
Amikor 45-50 éves korod körül hosszú futamidőre igényelsz lakáshitelt, akkor számítani lehet arra, hogy a futamidő alatt nyugdíjba mész. 50 év felett ehhez már 15 éves futamidő is elég, korkedvezmény esetén még kevesebb.
Az öregségi nyugdíjat elfogadják a bankok jövedelemként, hiszen biztosabbnak tekinthető, mint a munkavégzésből származó jövedelem. A nyugdíjas státuszt nem lehet elveszíteni, ha egyszer nyugdíjas lettél, életed végéig az is maradhatsz.
A nyugdíj általában alacsonyabb, mint a fizetésed, és nem nő akkora mértékben.
Ha futamidő alatt nyugdíjas leszel, érdemes olyan törlesztőrészletet vállalnod, amit majd nyugdíjaskorodban is tudsz fizetni.
Ilyen esetben különösen fontos, hogy legyen valamilyen nyugdíjcélú megtakarításod, ami idős korodban kiegészíti majd az alacsonyabb jövedelmedet.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.