A közelgő nyugdíjkatasztrófáról sokat lehet hallani a hírekben. Vannak, akik nem veszik komolyan a nyugdíjkorhatár emelésének problémáját, míg mások annyira megrémülnek a helyzettől, hogy inkább nem is gondolkodnak a megoldáson. De vajon milyen tényezők állnak a nyugdíjjal kapcsolatos gondok hátterében? Mi lehet a megoldás? Útmutatónkból választ kaphatsz a kérdéseidre és a nyugdíjcélú megtakarítások előnyeit és működését is megismerheted.

A pszichológia szerint léteznek olyan személyiségtípusok, akik hajlamosabbak a spórolásra, míg másoknak nehezebb visszafogni magukat a költekezésben. A neurobiológia szerint ennek a jelenségnek a hátterében biológiai okok állnak, az insula nevű agyterület felelős a költekezésért.

Az insula a fájdalomérzet és egyes alapérzelmek kialakulásáért felel. Ha neked pont egy aktívabb insulát dobott a genetika, akkor fájdalmasabb tapasztalatnak fogod megélni a vásárlást és hajlamosabb leszel félretenni. Ha az insulád nem olyan aktív, akkor nagyobb valószínűséggel fogsz költekezni és nehezebb lesz számodra a spórolás.

Sajnos a biológiai sajátosságokon nem nagyon lehet változtatni, de szerencsére nem csak ettől függenek a pénzügyeid. A jó szokások kialakításának, a tájékozottságnak és az akaraterőnek legalább olyan nagy szerepe van, mint az öröklött tulajdonságaidnak.

Két nyugdíjas biciklin a korhatár emeléséről beszélget

Ha gondjaid vannak a spórolással, akkor különösen nehéz lehet egy olyan hosszú távú elköteleződés mint a nyugdíjcélú megtakarítás. Ilyenkor a pénzedet hosszú évek (vagy akár évtizedek) munkájával kell félretenned, és csak a nyugdíjkorhatár elérése után férhetsz hozzá az összeghez.

Sokan nem foglalkoznak az öngondoskodással, mert úgy érzik, hogy még messze vannak a nyugdíjas évek. Mások abban reménykednek, hogy a nyugdíjválság problémáját az állam fogja megoldani.

Arányaiban nagyon kevesen indítanak nyugdíjcélú megtakarítást, az emberek inkább máshol gyűjtögetik a pénzt. Összesen 1,5 millió magyar rendelkezik valamilyen nyugdíjcélú megtakarítással.

Ez nem a legjobb taktika, hiszen az öngondoskodásra specializálódott termékek egyik célja, hogy megkönnyítsék és motiválják a rendszeres megtakarítást.

Nézzük meg, hogy miért érdemes egyáltalán foglalkozni a nyugdíjkorhatár emelésével és hogy ez rád hogy fog kihatni!

Mi áll a nyugdíjkorhatár emelése mögött?

Rengeteg hír szól arról, hogy a nyugdíjkorhatárt valószínűleg magasabbra kell emelni, ráadásul a nyugdíjválság rémével is folyamatosan foglalkozik a média. Sajnos ezeknek a híreknek egy része csak a pánikkeltést szolgálja, és nem magyarázza el részletesen a probléma mögött meghúzódó tényezőket.

A nyugdíjazással kapcsolatos gondok két fő kiváltója:

  1. az egyre hosszabb várható élettartam és
  2. a születések számának a csökkenése.

Ez a két tényező együttesen azt eredményezi, hogy arányaiban egyre több idős ember él, akit egyre kevesebb aktív dolgozónak kell eltartania. Természetesen nem arról van szó, hogy pár éven belül egyáltalán nem kapnak majd nyugdíjat az emberek! Ehelyett a következő évtizedekben a nyugdíj összegének jelentős lecsökkenésére kell számítani.

A helyzet javítása érdekében természetesen vannak már megoldási kísérletek, de ezek nem kezelik teljeskörűen a nyugdíjválságot. Ilyen például:

  • a nyugdíjasok foglalkoztatása,
  • a nyugdíjkorhatár emelése,
  • az öngondoskodás ösztönzése.

Nem jelentenek megoldást

A nyugdíjasok foglalkoztatása vagy a nyugdíjkorhatár magasabbra emelése nem mindenki esetében jelent megoldást.

Gondolj csak bele!

Akadnak olyan szerencsések, akik 70 évesen is teljes erőbedobással tudnak dolgozni, de ez sajnos nem várható el mindenkitől. Te sem lehetsz biztos abban, hogy idősebb korodban is a munkavégzéshez megfelelő állapotban leszel.

A nyugdíjkorhatár megemelése nem egy olyan intézkedés, aminek holnap várható a bejelentése. Jelenleg egy nyugdíjkorhatár-emelési ciklus végén járunk és az előrejelzések szerint nem valószínűsíthető újabb növelés a közeljövőben.

Segítünk összehasonlítani a nyugdíj előtakarékosságokat!
Partnerünk, a GRANTIS Hungary Zrt. szakértőjével
  • átbeszélitek az igényeidet,
  • ezek alapján versenyeztetjük az ajánlatokat,
  • végül a teljes ügyintézést és papírmunkát is ránk bízhatod.
Promóció

Oké, de ha mégis változtatásra kerülne sor, akkor mire kell számítanom?

A jegybank javaslatcsomagja szerint a nyugdíjkorhatárt a születéskor várható élettartamhoz kellene igazítani. Természetesen sokan nem értenek egyet ezzel az ajánlással és úgy gondolják, hogy inkább az átlagosan egészségben töltött éveket kellene figyelembe venni.

Egyes szakértők úgy gondolják, hogy már így is elég szigorú a nyugdíjrendszer. Például 2012 óta már nincs lehetőség korkedvezményes nyugdíjba vonulásra. Más országokban létezik ilyen opció, ha az érintettek elfogadják, hogy kevesebb pénzt kapnak az előbbi nyugdíjba vonulással arányosan.

A nyugdíjak jövője még meglehetősen bizonytalan, de az összegek csökkenése szinte garantált.

Szerencsére nem az állami megoldások jelentik az egyetlen opciót! Ha idejében elkezdesz foglalkozni az öngondoskodás kérdésével, akkor rengeteg pénzt takaríthatsz meg nyugdíjas korodig.

Nyugdíjcélú megtakarítással a nyugdíjkorhatár emelése ellen

A nyugdíjcélú megtakarítások több szempont miatt is előnyösek. Ha van nyugdíjcélú megtakarításod akkor:

  • nem kell aggódnod az alacsony összegű nyugdíjak miatt, hiszen a megélhetésed biztosítva van
  • nem kell tartanod a nyugdíjkorhatár emelésétől, hiszen a megtakarításodnak köszönhetően akár előbb is nyugdíjba vonulhatsz
  • a félretett pénzből megvalósíthatod a nyugdíjaskori álmaidat
  • biztosíthatod magadnak a stresszmentes és anyagi biztonságban töltött időskort

Fontos azonban, hogy a nyugdíjkorhatár emelésének a problémája nem kerülhető el a nyugdíjcélú megtakarítás minden formájával.

Nézzük meg, hogy milyen pénzügyi megoldások vannak!

A nyugdíjkorhatár emelése és a nyugdíjbiztosítás

A nyugdíjbiztosítások azért számítanak nagyon előnyös választásnak, mert garantálják, hogy, a nyugdíjkorhatár emelése nincs hatással a megtakarításod futamidejére. Ha a szerződéskötéskor a nyugdíjkorhatár a 65. születésnap elérése, akkor ez a lejárati idő nem fog megváltozni a futamidő végéig.

Képzeld csak el! Az általános nyugdíjkorhatár felemelkedik 68 éves korig. Hivatalosan te is 68 évesen leszel nyugdíjas, és csak a 68. születésnapod után kapod meg az állami nyugdíjat. Azonban a magánnyugdíj-megtakarításodhoz már 3 évvel korábban hozzáférhetsz, és ha elég nagy összeget gyűjtöttél, akkor már nem kell dolgoznod.

A nyugdíjbiztosításnak rengeteg más előnye is van! Jól jársz például azzal, hogy:

  1. kapsz egy eseti számlát is, amire bármikor rakhatsz pénzt
  2. a döntéseid meghozatalában nyugdíjszakértők segítenek
  3. akkor is kaphatsz állami támogatást, ha nem fizetsz személyi jövedelemadót
  4. az idődnek és a szakértelmednek megfelelően kell foglalkoznod a befektetéseddel.
Nyugdíjas vigyáz a nyugdíjára malacperselyben

Léteznek klasszikus és befektetési egységhez kötött nyugdíjbiztosítások. A klasszikus nyugdíjbiztosítások garantált (2-2,5 százalékos) hozamot biztosítanak, ráadásul a pénzeddel szakértők foglalkoznak.

A befektetési egységekhez kötött nyugdíjbiztosítások segítségével akár 5-9 százalékos hozamot is elérhetsz, viszont neked kell kiválasztani a megfelelő eszközalapokat. Ehhez elengedhetetlen némi pénzügyi jártasság.

Az önkéntes nyugdíjpénztár és a nyugdíj-előtakarékossági számla esetében csak akkor veheted fel a pénzed, ha elérted az éppen aktuális nyugdíjkorhatárt. Ha ezt nem is várod meg, fontos, hogy minden nyugdíjcélú megtakarítás esetében a számlanyitástól a pénz felvételéig legalább 10 évnek kell eltelnie.

Természetesen nem ezt az egyetlen aspektust célszerű figyelembe venni! Ha kíváncsi vagy, hogy milyen tipikus hibákat szoktak elkövetni, akkor olvasd el erről szóló útmutatónkat is!

Ha a megfelelő nyugdíj-előtakarékosság kiválasztásához fontos szempont az, hogy elkerülhesd a nyugdíjkorhatár emelésének kellemetlen következményeit, akkor érdemes fontolóra venned a nyugdíjbiztosítást!

Mutatunk pár olyan nyugdíj-előtakarékosságot, amikben félre tudsz tenni és adókedvezményt is kapsz.

Vissza
A lenti listában 20 pénzintézet 44 nyugdíjajánlatát listáztuk.
Olvasd el tájékoztatónkat az összehasonlítás jellegéről és a termékek megjelenítésének sorrendjéről! A megjelenített termékek mindegyike megfelel az MNB nyugdíjbiztosításokról szóló ajánlásában foglalt Teljes Költség Mutató (TKMny) határoknak.
Bezár

Csak ilyen típusú megtakarításokat szeretnék látni

Csak ezektől a biztosítóktól szeretnék ajánlatot látni


					
Bezár

Azon dolgozunk, hogy a rengeteg biztosítás közül megtalálhasd a legjobbat.

Most kalkuláljuk a(z)
    biztosításait...
    A kalkulátor szolgáltatója a GRANTIS Hungary Zrt.
    Rendezés:
    • Vienna Time ERSTE
      UNION ügyfeleinek értékelése
      4,5
      184 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 28 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 3,02% - 4,27% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 28
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 3,02% - 4,27%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Vienna Time Select
      UNION ügyfeleinek értékelése
      4,5
      184 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 28 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,83% - 4,09% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 28
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,83% - 4,09%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Next
      Groupama ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 25 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,79% - 2,91% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 25
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,79% - 2,91%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Easy GB
      Groupama ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 25 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,79% - 2,91% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 25
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,79% - 2,91%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Jövőkulcs Bonus
      UNIQUA ügyfeleinek értékelése
      4,6
      16 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 23 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,44% - 4,09% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 23
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,44% - 4,09%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Harmónia Bónusz
      UNIQUA ügyfeleinek értékelése
      4,6
      16 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 21 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,44% - 4,12% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 21
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,44% - 4,12%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Nyugdíj KötvényE
      CIG Pannónia ügyfeleinek értékelése
      4,7
      721 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 21 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,41% - 4,69% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 21
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,41% - 4,69%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • EUR Motiva 158
      NN Biztosító ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 19 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,75% - 4,42% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 19
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,75% - 4,42%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Motiva 158
      NN Biztosító ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 19 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,85% - 4,59% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 19
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,85% - 4,59%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Életprogram
      Allianz Hungária Biztosító ügyfeleinek értékelése
      3,9
      8 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 19 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,93% - 3,30% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 19
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,93% - 3,30%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Bónusz Életprogram
      Allianz Hungária Biztosító ügyfeleinek értékelése
      3,9
      8 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 19 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,77% - 3,08% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 19
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,77% - 3,08%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • GravisE
      CIG Pannónia ügyfeleinek értékelése
      4,7
      721 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 18 egyösszegű nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,91% - 4,10% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 18
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,91% - 4,10%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Klikk
      CIG Pannónia ügyfeleinek értékelése
      4,7
      721 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 18 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,15% - 4,47% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 18
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,15% - 4,47%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • MET-628
      MetLife ügyfeleinek értékelése
      4,6
      460 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 15 egyösszegű nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,60% - 2,78% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 15
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,60% - 2,78%
      20 éves TKM mutató
      Tovább

      Az MNB 5/2015. (V.05.) sz. ajánlása alapján tájékoztatjuk, hogy ezt a terméket a MetLife Europe d.a.c. Magyarországi Fióktelepe értékesíti.

    • MyLife
      Generali Biztosító ügyfeleinek értékelése
      4,6
      518 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 15 egyösszegű nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,78% - 2,70% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 15
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,78% - 2,70%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Nyugdíj Terv Plusz
      SIGNAL IDUNA ügyfeleinek értékelése
      4,5
      241 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 15 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,39% - 4,08% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 15
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,39% - 4,08%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Nyugdíjprogram
      SIGNAL IDUNA ügyfeleinek értékelése
      4,5
      241 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 15 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,92% - 4,30% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 15
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,92% - 4,30%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Nyugdíjprogram - Forint
      MetLife ügyfeleinek értékelése
      4,6
      460 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 15 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,87% - 4,05% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 15
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,87% - 4,05%
      20 éves TKM mutató
      Tovább

      Az MNB 5/2015. (V.05.) sz. ajánlása alapján tájékoztatjuk, hogy ezt a terméket a MetLife Europe d.a.c. Magyarországi Fióktelepe értékesíti.

    • Kabala
      Generali Biztosító ügyfeleinek értékelése
      4,6
      518 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 14 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,28% - 3,41% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 14
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,28% - 3,41%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Mylife Extra Plusz
      Generali Biztosító ügyfeleinek értékelése
      4,6
      518 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 14 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,33% - 3,86% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 14
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,33% - 3,86%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • MET-728
      MetLife ügyfeleinek értékelése
      4,6
      460 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 12 egyösszegű nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,86% - 2,72% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 12
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,86% - 2,72%
      20 éves TKM mutató
      Tovább

      Az MNB 5/2015. (V.05.) sz. ajánlása alapján tájékoztatjuk, hogy ezt a terméket a MetLife Europe d.a.c. Magyarországi Fióktelepe értékesíti.

    • Nyugdíjprogram - Euró
      MetLife ügyfeleinek értékelése
      4,6
      460 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 12 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 3,16% - 4,06% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 12
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 3,16% - 4,06%
      20 éves TKM mutató
      Tovább

      Az MNB 5/2015. (V.05.) sz. ajánlása alapján tájékoztatjuk, hogy ezt a terméket a MetLife Europe d.a.c. Magyarországi Fióktelepe értékesíti.

    • Relax Plusz
      Aegon Biztosító ügyfeleinek értékelése
      4,6
      5 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 10 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 3,04% - 3,51% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 10
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 3,04% - 3,51%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • OTP
      OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 6 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 0,45% - 1,61% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 6
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 0,45% - 1,61%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Alfa
      Aegon Biztosító ügyfeleinek értékelése
      4,6
      5 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 6 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 1,28% - 1,67% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 6
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,28% - 1,67%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Aranykor
      Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 5 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 0,89% - 1,21% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 5
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 0,89% - 1,21%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Prémium
      Prémium Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 4 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 0,60% - 1,18% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 4
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 0,60% - 1,18%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • MBH Gondoskodás
      MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 4 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 0,59% - 1,32% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 4
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 0,59% - 1,32%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Generali
      Generali Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 4 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 1,15% - 1,75% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 4
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,15% - 1,75%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Életút
      Életút Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 4 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 0,62% - 0,84% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 4
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 0,62% - 0,84%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Allianz
      Allianz Hungária Biztosító ügyfeleinek értékelése
      3,9
      8 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 4 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 0,99% - 1,08% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 4
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 0,99% - 1,08%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Pannónia
      Pannónia Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 3 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 0,86% - 1,22% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 3
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 0,86% - 1,22%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Erste
      Erste Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 3 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 1,35% - 1,92% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 3
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,35% - 1,92%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Budapest
      Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 2 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 1,11% - 1,36% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 2
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,11% - 1,36%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Motiva 455
      NN Biztosító ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 4,57% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 4,57%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Easy
      Groupama ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 9,13% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 9,13%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Next
      Groupama ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 9,13% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 9,13%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • MyPlan
      Generali Biztosító ügyfeleinek értékelése
      4,6
      518 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,64% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,64%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Jövőkulcs Classic
      UNIQUA ügyfeleinek értékelése
      4,6
      16 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,91% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,91%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Harmónia Classic
      UNIQUA ügyfeleinek értékelése
      4,6
      16 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,91% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,91%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • GAW5FH (EUR)
      Grawe ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,58% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,58%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • GAW5FH (HUF)
      Grawe ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 3,72% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 3,72%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Relax Bázis
      Aegon Biztosító ügyfeleinek értékelése
      4,6
      5 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 3,56% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 3,56%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Értékmegőrző 2016
      CIG Pannónia ügyfeleinek értékelése
      4,7
      721 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,75% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,75%
      20 éves TKM mutató
      Tovább

    Így juthatsz hozzá a nyugdíjcélú megtakarításodhoz!

    A nyugdíjcélú megtakarítások kapcsán sok szó esik a számla elindításáról vagy az állami támogatások igényléséről, de kevés információ található meg arról, hogy hogyan juthatsz hozzá a nyugdíjcélú megtakarításodhoz.

    Nézzük meg ezeket, hogy időben és problémamentesen nyugdíjba vonulhass!

    A nyugdíjbiztosítás nemcsak akkor fizet, ha eléred a szerződéskötéskor érvényes nyugdíjkorhatárt, hanem más esetekben is. Hozzáférhetővé válik az összeg, ha:

    • a biztosított meghal
    • a biztosított legalább 40 százalékos egészségkárosodást szenved
    • a biztosított eléri a szerződéskötéskor érvényes nyugdíjkorhatárt
    • a biztosított jogosulttá válik nyugdíjszolgáltatásra a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény szerint.

    Habár nyugdíjbiztosítások esetén is érvényes az a kritérium, hogy a szerződéskötéstől 10 évnek kell eltelnie a futamidő lejártáig, de szerencsére itt van egy kiskapu!

    Ha például 56 évesen kötsz szerződést, akkor a 10 év csak 66 éves korodban jár le, egy évvel a nyugdíjkorhatár betöltése után. Ilyenkor nem egy összegben kapod meg az összegyűjtött pénzt, hanem járadékként. Természetesen ez csak a 10 év leteltéig kötelező, utána van arra is lehetőséged, hogy egyben kérd a pénzed.

    A járadékfizetést akkor is választhatod, ha nem érint téged a 10 éves szabály. Ha járadékfizetésre kerül sor, akkor általában egy teljesen új szerződést kell kötnötök a biztosítóval, és a kifizetésre a mindenkori járadékkifizetési szabályok lesznek érvényesek.

    Megegyezhettek abban, hogy a járadékodat egy előre meghatározott időtartam alatt kapod, de olyan szerződések is léteznek, amelyek a biztosított élete végéig érvényesek.

    Önkéntes nyugdíjpénztár

    Az önkéntes nyugdíjpénztár esetében a kifizetés akkor válik lehetségessé, ha eléred az éppen aktuális nyugdíjkorhatárt.

    A megtakarított összeget felveheted járadékként vagy egy összegben, de akár kombinálhatod is ezt a két opciót. Arra is van lehetőséged, hogy tovább fizesd a tagdíjat és gyarapítsd a megtakarításaidat. A járadékoknak is vannak különböző típusaik.

    Választhatsz határozott futamidejű biztos járadékot, évente újraszámított, az elért hozamokat és költségeket figyelembe vevő ütemezett pénzkivonást vagy a biztosítótól vásárolt életjáradékot is.

    A nyugdíj-előtakarékossági számla esetében csak egyösszegű pénzfelvételre van lehetőség, és itt is legalább 10 évnek kell eltelnie a számlanyitástól. Ha hozzá akarsz férni a megtakarításodhoz, akkor igazolnod kell az szja törvény szerinti nyugdíjjogosultságodat.

    Ezért nem érdemes előbb kivenni a nyugdíjcélú megtakarításodat!

    Fontos, hogy a nyugdíjcélú megtakarítások mind olyan termékek, amelyek hosszú távra szólnak. Érdemes alaposan átgondolnod, hogy mekkora összeget szeretnél félretenni. Ne felejtsd el, hogy hirtelen nem gondolhatod meg magad.

    Ha igénybe veszed az évi 20 százalékos állami támogatást, akkor különösen fontos az átgondoltság. A számla megszüntetése esetén ugyanis a támogatás összegét 20 százalékos büntetőkamattal együtt kell visszafizetned.

    A nyugdíjbiztosítások fenntartási költsége általában magasabb a futamidő elején. Ha kitartó vagy, akkor ez az összeg fokozatosan csökken. Ha az első években megszünteted a nyugdíjbiztosításodat, akkor komoly tőkeveszteséget szenvedhetsz el.

    Az önkéntes nyugdíjpénztárak egy kicsit megengedőbbek. Ha a szerződéskötéstől számítva eltelik 10 év, akkor adómentesen veheted fel a megtakarításod hozamait. Erre az első 10 év után háromévente egy alkalommal van lehetőséged. Fontos, hogy csak a hozamok esetén adómentes a pénzfelvétel!

    Ha a tőkéhez szeretnél hozzáférni, akkor azt is 10 év után teheted meg először, és szja-t és eho-t is fizetned kell rá. A fizetendő adó kiszámításakor 10 és 20 év között egyre kisebb százalékát kell figyelembe venni a tőkédnek. A 11. évtől minden évben 10 százalékkal kisebb az adóalap és 20 év után végül megszűnik.

    A nyugdíj-előtakarékossági számla esetében csak a hozamok után kell adót fizetned, amennyiben a futamidő vége előtti feltörés mellett döntesz.

    Összefoglalva

    A nyugdíjcélú öngondoskodás elkerülhetetlen, hiszen a nyugdíj összege egyre alacsonyabb, a nyugdíjkorhatár pedig egyre magasabb lesz.

    Sokan tartanak attól, hogy még 70-75 éves korukban is dolgozniuk kell majd. Szerencsére van lehetőséged megelőzni ezt a helyzetet, ha jó nyugdíj-megtakarítási formát választasz. A nyugdíjbiztosítás mindig ahhoz a nyugdíjkorhatárhoz igazítja a lejárati idejét, amely a szerződéskötéskor érvényben van.

    A korai nyugdíjba vonuláshoz azt is tudnod kell, hogy hogyan juthatsz hozzá a megtakarításodhoz. Azzal is érdemes tisztában lenned, hogy miért nem érdemes idő előtt megszüntetni a számládat.

    Maradtak kérdéseid a nyugdíjkorhatár emelésével kapcsolatban?

    • Milyen ütemben fog emelkedni a nyugdíjkorhatár?

      A nyugdíjkorhatár emelése általában nem egy drasztikus, egyik évről a másikra megtett lépés, ehelyett fokozatos változásra lehet számítani. Ne úgy képzeld el, hogy két év múlva már meg is emelkedik a korhatár 70 évre! Ne felejtsd el, hogy a nyugdíjkorhatár 65. évre emelése is csak fokozatosan következett be, és ez a folyamat 2022. január 1-jén zárult csak le teljesen. Az állami nyugdíjrendszer akkor működik jól, ha a nyugdíjasok nagyjából 30 százalékát teszik ki a teljes lakosságnak. Ahhoz, hogy ez az arány tartható lehessen, folyamatosan növelni kell a nyugdíjkorhatárt, hiszen a várható élettartam növekedése és a születésszám csökkenése miatt egyre több lesz az idős ember.

    • Mennyi adókedvezmény jár a nyugdíj-előtakarékossági formák után?

      A nyugdíjbiztosítás, az önkéntes nyugdíjpénztár és a nyugdíj-előtakarékossági számla esetében is az évente befizetett összeg után 20 százalék adóvisszatérítés jár, amelyet a saját személyi jövedelemadódból igényelhetsz vissza. Az állami támogatás maximális összege azonban megtakarítási formánként különböző. A nyugdíjbiztosítás esetén maximum 130 000 forintot kaphatsz évente, az önkéntes nyugdíjpénztár esetében ez az összeg évi 150 000 forint, a nyugdíj-előtakarékossági számlák pedig évi 100 000 forintban húzzák meg a felső határt.

    • A nyugdíj-előtakarékossági számlán gyűjtött megtakarításomhoz hogyan férhetek hozzá adómentesen?

      A legegyszerűbb módszer, ha megvárod a szerződéskötéstől számított 10 év leteltét, illetve a nyugdíjkorhatár betöltését. Ha gyorsabban szeretnél hozzáférni a pénzedhez, akkor van számodra egy kiskapu. A nyugdíj-előtakarékossági számla átalakítható TBSZ számlává. Ilyenkor már csak a tartós befektetési számla szabályai vonatkoznak a pénzedre, nem kell foglalkoznod a nyugdíjkorhatárral. Az egyetlen hátránya ennek a módszernek, hogy az utolsó két évben felvett állami támogatást vissza kell fizetned egy 20 százalékos büntetőkamat kíséretében.

    Segítünk összehasonlítani a nyugdíj előtakarékosságokat!
    Partnerünk, a GRANTIS Hungary Zrt. szakértőjével
    • átbeszélitek az igényeidet,
    • ezek alapján versenyeztetjük az ajánlatokat,
    • végül a teljes ügyintézést és papírmunkát is ránk bízhatod.
    Promóció
    Gergely Péter
    Gergely Péter pénzügyi szakértő
    Linkedin
    Gergely Péter pénzügyi szakértő

    Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam.