Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek

A szocho (szociális hozzájárulási adó) egy olyan állami elvonás, mely a kamatokat érinti. Van néhány lehetőség kikerülni. Ebben az útmutatóban sorra vesszük ezeket.

A kamatokra kivetett szocho

A szociális hozzájárulási adó, azaz a szocho nem új adónem, csak a kamatok megadóztatása szempontjából új. Először is, tisztázzuk, hogy mire alkalmazzák ezt az adófajtát!

Minden olyan kamat jellegű jövedelemre, amely

  • a 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet ideje alatt keletkezik, 2024. augusztus 1-től pedig a Szocho tv. alapján állandóan, tehát a veszélyhelyzettől függetlenül keletkezett kamat jellegű jövedelmekre is
  • csak a lakossági betétek kamataira, a cégeket ez nem érinti
  • csak azokra a kamatokra, amelyek 2023. július 1. után esedékesek

Ezek azonban nem kötelező érvényűek minden esetben, ezért lássuk az ez alóli kivételeket!

Mire nem vonatkozik a szocho?

  • az ingatlanalap befektetési jegyéből származó kamatjövedelemre (de a kamatadót itt is fizetni kell!)
  • az állampapírokra, ha azokat 2019. június 1-je után a lakosságnak bocsátották ki, a babakötvény állampapírokra pedig egyáltalán nem
  • a tartós befektetési számlán (tbsz) 5 naptári év után megszerzett kamatokra 2025. január 1-től
  • azokra a lekötött betéti kamatokra, melyek (első) futamideje még 2023. július 1-jét megelőzően indult, bármeddig tartson is a futamidő
  • a 2023. július 1-jét megelőzően vásárolt értékpapír kamatára
  • a személyi jövedelemadóról szóló, 1995. évi CXVII. törvény. 65. § (1) bekezdés e) pontja szerint 2023. július 1. előtt nyújtott tagi kölcsön kamatára és f) pontja szerinti kamatjövedelem 2023. július 1-ig időarányos részére

Ezek azonban zömmel olyan esetek, amelyekről 2023. július 1. előtt kellett döntést hozni. Ilyenek például a 2023. június 30-ig lekötött betétek.

Házaspár befektetései

Így úszd meg a szochót

Ezekkel nem kell megfizetned a 13 százalékos szochót a kamatjövedelmed után.

Tartós befektetési számla (TBSZ)

A TBSZ számlára helyezett értékpapír kamatának szocho terhe alól mentesít 5 év után (2025. január 1-től). A tbsz-nek két fajtája van. Az egyiken csak lekötött betétet gyűjthetsz (Tartós Befektetési Betétszámla), a másikon pedig csak értékpapírt (Tartós Befektetési Értékpapírszámla).

Egyszerre mindkét fajta tbsz-ed lehet párhuzamosan és bankonként 1-1 ilyen számlát nyithatsz minden évben.

A számlanyitás naptári évében még vehetsz ki pénzt a számláról és meg is szüntetheted.

Ha nem teszed ezt, akkor az első teljes naptári évtől kezdve öt teljes naptári éven át nem szabad kivenned pénzt a kamatadó mentesség és a szocho-mentesség érdekében a számládról. A hatodik évben már kiveheted a megtakarításod kamatadó mentesen és szocho-mentesen.

Ha előbb veszed ki mégis, akkor az első három teljes naptári évben a 15 százalékos kamatadót és 13 százalékos szochót ki kell fizetned, még akkor is, ha az eredeti feltételek szerint nem kellett volna (például állampapír esetében).

A negyedik és ötödik teljes naptári évben kivéve a pénzt kedvezményes, 10 százalékos kamatadót és 8 százalékos szochót kell fizetned. Részkivétre nincs lehetőség, ha kiveszel, a teljes összeget ki kell venni.

A TBSZ-en az öt naptári éves megtakarítási időn belül bármit csinálhatsz a befektetett pénzeddel. Vehetsz vagy eladhatsz részvényeket, befektetési jegyeket, köthetsz le új bankbetétet, stb. Az egyetlen megkötés, hogy a számláról nem kerülhet ki az összeg, feltéve, hogy személyi jövedelemadó-mentesen és szocho-mentesen szeretnél hozzájutni a megtakarításaidhoz.

Állampapír

Minden lakossági állampapír, melyet 2019. június 1. után bocsátottak ki, mentes a szocho és a kamatadó alól. Ez valószínűleg nem fog változni, hiszen az állam célja pont az volt a kamat-szocho bevezetésével, hogy átcsatornázza a lakosság pénzét a bankoktól az államkasszába.

Ingatlanbefektetési alap jegye

Az ingatlanbefektetési jegyekre állandó kivételt tett a kormány, így ezeket szocho-mentes veheted meg, folyamatosan.

Mielőtt befektetsz, kérdezd meg a pénzügyi szolgáltatódat, hogy biztosan szocho-mentes-e az általad kinézett konstrukció.

Az életbiztosításokra is vonatkozik a szocho

Az életbiztosítások hozamait 13 százalékos szociális hozzájárulási adóval (szocho) sújtja a kormány.

A Pénzügyminisztérium állásfoglalása alapján a korábban kötött életbiztosítások 2023. június 30. utáni eseti befizetéseinek hozama szocho köteles, amennyiben az eseti befizetésnél a befizetéstől számított 5 éven belül, a rendszeres befizetésnél pedig a befizetéstől számított 10 éven belül pénzkivonást indít az ügyfél vagy felmondja a szerződést, miközben a veszélyhelyzet, vagy a szociális hozzájárulási adóról szóló törvény szerinti szabályozás még érvényben van.

Hogyan kell kiszámolni a szochót?

A szocho csak a kamatot érinti, a befektetett tőkét nem.

Ha mondjuk a kamatod 100 egységnyi pénz, akkor abból ugyanarra a 100 egységre vetítve kell megfizetni a 15 százalékos kamatadót és a 13 százalékos szochót. Vagyis a kamat összesen 28 százalékát vonja el az állam.

Ez azt jelenti, hogy a banki hirdetményekben, reklámokban feltüntetett kamatból 28 százalék lejön, így csak azok 72 százalékával számolhatsz, amit végül kézhez is kapsz. Például, ha 11 százalékos éves kamatot látsz egy hirdetésben, akkor annak a 72 százalékát kapod kézhez, ami 7,92 százalék. Azaz, ha mondjuk 1 millió forintot teszel be egy évre 11 százalékos kamatért, akkor 79 200 forintot kapsz kézhez az adózás után.

A szocho a devizabetétek kamataira is vonatkozik.

Ha jogilag vállalkozóként, cégként fektetsz be vagy kötsz le betétet, akkor nem kell szochót fizetned a kamatok után, mivel az csak a lakosságra vonatkozik.

A szocho előnyei és hátrányai

  • a kamat-szocho arra ösztönzi a lakosságot, hogy ne hagyja elértéktelenedni a megtakarításait a magas infláció közepette
  • van néhány kivétel, ahol nem kell szochót fizetni a kamat jellegű jövedelmek után
  • ha kifizető adja a kamatot, akkor nincs dolgod a szocho megfizetésével és bevallásával, ezt a pénzügyi szolgáltató elintézi helyetted, nem kell feltüntetni az adóbevallásban sem
  • cégeknek, vállalkozásoknak nem kell szochót fizetniük a befektetéseik után
  • a kamatadóval együtt már igen jelentős a kamat utáni elvonás ott, ahol a szochót fizetni kell
  • bár eleinte csak a veszélyhelyzet alatt kellett fizetni a szochót, de aztán 2024. augusztus 1-től már állandóan, tehát a veszélyhelyzettől függetlenül is
  • nem kifizetőtől származó, kamat jellegű jövedelem esetén külön macera bevallani és megfizetni a szochót
  • a szocho ugyan nem vonatkozik az állampapírra, de azért született, hogy az állampapírok felé terelje a lakossági befektetéseket – viszont az állampapírnak is van idő előtti visszavásárlási kockázata

Maradtak kérdéseid?

  • A szochónak felső határa van, a minimálbér 24-szereséig kell fizetnünk a jövedelmünk után. Ez hogy érvényesül a kamatjövedelmeknél?

    Sajnos sehogy. A kamat jellegű jövedelmeknél ezt a felső határt nem veszik figyelembe, a szochót tehát mindenképpen levonják, az említett kivételeket nem számítva.

  • A számlámra beérkező jövedelmemet érintheti a szocho elvonás?

    Nem. A szocho semmilyen adózott jövedelmet, vagy abból befektetett tőkét nem érint. Csak a kamat jellegű jövedelmekre vonatkozik, tehát amely jövedelmeket a leadózott pénzeddel kerestél.

  • A lakástakarékpénztári (ltp) kamatot érinti a szocho elvonás?

    Nem.

  • Ahol kell személyi jövedelemadót fizetnem a megszerzett kamat után (kamatadót), ott mindig kell szochót is fizetnem?

    Nem. Az ingatlanbefektetési alapok esetében csak kamatadó van, de szocho nincs és ugyanez igaz az 5 naptári éves idő lejárata után a feltört tartós befektetési számlákra (TBSZ) is.

  • Mi volt a Szocho elődje?

    Korábban a kamatadó mellett egészségügyi hozzájárulást (eho) is fizetni kellett.
Homa Péter
Homa Péter bankszámlaszakértő
Linkedin
Homa Péter bankszámlaszakértő

Kisgyerekkoromban a golyós számológépen szocializálódva fogtam bele a pénzügyekbe, amiből végül merő véletlenségből egy közgazdász diploma lett. Közben rájöttem, hogy a bankkártya nem csak levélbontásra alkalmas, hanem ha ATM-be dugjuk, az el is nyelheti. Ebből a felismerésből született meg több ezer szakmai cikk többféle pénzügyi-gazdasági portálon, immáron harmadik évtizede. Eretnek nézeteim tálalására végre megtaláltam végleges helyemet a BiztosDöntésnél, ahol célom, hogy közérthetően hozzam el neked mindazt, amivel megtalálod a helyed a napi pénzügyekben. 20 éves tapasztalatom van a bankszámla, banki betét, hitelkártya, állampapír és nyugdíjmegtakarítások területén. 2003-ban végeztem a Corvinus Egyetemen közgazdászként.

Kapcsolódó címkék

Legfrissebb útmutatóink lekötött betét témában