Nem kell már a bankkártyádat használnod, ha fizetni szeretnél, ha nálad van az iPhone mobilod. Fizethetsz azzal is. Ehhez azonban szükség lesz egy bankkártyára és egy hozzá tartozó bankszámlára. Mutatunk 7 ilyen hazai bankszámlát, melyekkel megkezdheted a fizetést a mobiloddal.

Bármely hazai boltban, ahol online pénztárgép van, kötelező az elektronikus fizetés biztosítása Magyarországon. Ebből a bankkártya elektronikus fizetési mód került ki győztesen, mely addig is megkerülhetetlen volt. 2021-től kezdve minden ilyen boltban lehet bankkártyával fizetni. Ahol ezek közül érintéssel lehet fizetni, ott az iPhone-od is használható mobilfizetésre, ha az legalább 6-os modellszámú.

Lássuk, milyen előnyösebb bankszámlák kapcsolhatók hozzá!

Erre figyelj

Az Apple Pay használatának feltételei vannak. Egyrészt kell hozzá egy legalább 6-os iPhone, mint már említettük, de ez még önmagában kevés.

Az Apple Pay ugyanis bankkártyára épül. Tehát szükséges hozzá egy magyar bankkártya is. Szerencsére ilyet ma már minden banknál találhatsz, de nem biztos, hogy minden kártya digitalizálható a kiválasztott bank esetében, azaz nem biztos, hogy be tudod tenni az Apple Pay-be.

Erről a bankodnál kell érdeklődnöd, mivel az Apple Pay-be digitalizálható kártyák idővel változhatnak.

Mi az az Apple Pay és hogyan használhatod?

Az Apple Pay lényegében ugyanott és ugyanúgy, tehát érintéssel használható bolti vásárlásra, mint egy érintéses bankkártya, azaz érintőkártya. Tehát a kereskedő oldaláról teljesen mindegy, hogy a mobiloddal vagy a plasztik kártyáddal fizetsz.

Mindkettő pontosan ugyanazt a technológiát használja, nincs különbség a kettő között. A kártyában és a telefonban is van egy chip, mely a POS terminállal érintkezve fizetést tesz lehetővé az NFC szabvány keretében. Az NFC mintegy 4 centiméteres távolságból képes adatkommunikációra.

Apple telefonnal fizetés kávézóban

Az NFC nemcsak fizetésre, hanem más adatátvitelre is használható, de messze a fizetések tették népszerűvé, és így kerülhetett bele szinte minden mobiltelefonba. Az iPhone-ok a 6-os verziótól felfelé minden modellben tartalmazzák az NFC chipet és teszik lehetővé az érintéses mobilfizetést.

Az Apple Pay használatához szükség van a banknál lévő kártyád digitalizálására, amit az Apple Walleten vagy Walleten keresztül végezhetsz el.

Az alkalmazással bedigitalizált kártyák egy másik kártyát fognak jelenteni, mint amit bedigitalizáltál, tehát a számlakivonaton egy másik kártyaszámot fogsz látni, ha a digitális kártyáddal vásárolsz, mint a plasztik kártyád esetében.

Nem kell fizetned ezért a második kártyáért, de adódhat olyan, hogy csak digitális kártyát kapsz a banktól és azt önállóan is használhatod, fizikai kártya nélkül. Ennek előnye, hogy a bank a számlanyitáskor azonnal ki tudja bocsátani, így a számládat a fizikai kártya kézhez kapásáig is tudod használni kártyás fizetésre a boltokban és az interneten.

Most a BiztosDöntés.hu bankszámla kalkulátora következik, amelyből megismerheted, hogy jelenleg milyen kedvező bankszámlák vannak, amikkel az Apple Pay használható. A kalkulátor alatt az útmutató az első ígért banki ajánlat ismertetésével folytatódik.

Bezár
Havonta
számlára érkező jövedelemmel és átlagos költések alapján kalkuláltunk.
Részletes kalkuláció
Bezár
Életkorod
év

Elektronikus utalások bankon kívülre havonta

Utalások
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Automatikus beszedések
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Rendszeres utalások
Hány darab?
db
Összesen
Ft

Készpénzfelvétel és bankkártyás vásárlás havonta

Kp felvétel a bank saját ATM-jéből
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Kp felvétel másik bank ATM-jéből
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Bankkártyás vásárlás
Hány darab?
db
Összesen
Ft

Csak ezektől a bankoktól szeretnék bankszámlákat látni


					
Bezár

Azon dolgozunk, hogy a rengeteg bankszámla közül megtalálhasd a legjobbat.

Most kalkuláljuk a(z)
    bankszámláit...
    Mit szeretnél mobilról elintézni?
    Rendezés:
    • Bajnok bankszámla
      Mobilbanki ügyintézés
      3,9
      Mi ez?
      Havi összköltség 393 Ft Kezdetben 331 Ft
      Számlanyitási akció 40 000 Ft jóváírás a bankszámlán
      Mobilbanki ügyintézés
      3,9
      Megnézem
      a bank oldalán
      Részletek
      • 40 000 Ft jóváírást kapsz, ha új ügyfélként szelfivel nyitod meg a számlát
    • Smart számlacsomag - Alap csomaggal
      Mobilbanki ügyintézés
      5,0
      Mi ez?
      Havi összköltség 498 Ft Kezdetben 352 Ft
      Számlanyitási akció 0 Ft
      Mobilbanki ügyintézés
      5,0
      Megnézem
      a bank oldalán
      Részletek
    • ECO bankszámla
      Mobilbanki ügyintézés
      4,3
      Mi ez?
      Havi összköltség 1 095 Ft Kezdetben 793 Ft
      Számlanyitási akció 0 Ft
      Mobilbanki ügyintézés
      4,3
      Megnézem
      a bank oldalán
      Részletek
    • MBH Kedvezmény Plusz Számlacsomag
      Mobilbanki ügyintézés
      2,7
      Mi ez?
      Havi összköltség 3 743 Ft Kezdetben 2 215 Ft
      Számlanyitási akció 0 Ft
      Mobilbanki ügyintézés
      2,7
      Megnézem Részletek

    A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
    Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.

    További szöveg megjelenítése

    Apple Pay a CIB Banknál

    A CIB Banknál a CIB Mastercard és CIB Visa Inspire kártyák használhatók Apple Pay-es fizetésre.

    Mellé a CIB Bank ECO bankszámlája ajánlható, melynél nettó minimálbér számlára érkezése esetén ingyenes a számlavezetési díj. Az eseti átutalások első 20 000 forintjáig ingyenes az átutalás, akciós jelleggel.

    Bezár
    Havonta
    számlára érkező jövedelemmel és átlagos költések alapján kalkuláltunk.
    Részletes kalkuláció
    Bezár
    Életkorod
    év

    Elektronikus utalások bankon kívülre havonta

    Utalások
    Hány darab?
    db
    Összesen
    Ft
    Automatikus beszedések
    Hány darab?
    db
    Összesen
    Ft
    Rendszeres utalások
    Hány darab?
    db
    Összesen
    Ft

    Készpénzfelvétel és bankkártyás vásárlás havonta

    Kp felvétel a bank saját ATM-jéből
    Hány darab?
    db
    Összesen
    Ft
    Kp felvétel másik bank ATM-jéből
    Hány darab?
    db
    Összesen
    Ft
    Bankkártyás vásárlás
    Hány darab?
    db
    Összesen
    Ft

    Csak ezektől a bankoktól szeretnék bankszámlákat látni

    
    					
    Bezár

    Azon dolgozunk, hogy a rengeteg bankszámla közül megtalálhasd a legjobbat.

    Most kalkuláljuk a(z)
      bankszámláit...
      Mit szeretnél mobilról elintézni?
      Rendezés:
      • ECO bankszámla
        Mobilbanki ügyintézés
        4,3
        Mi ez?
        Havi összköltség 1 095 Ft Kezdetben 793 Ft
        Számlanyitási akció 0 Ft
        Mobilbanki ügyintézés
        4,3
        Megnézem
        a bank oldalán
        Részletek
      • ECO Plusz bankszámla
        Mobilbanki ügyintézés
        4,3
        Mi ez?
        Havi összköltség 7 126 Ft Kezdetben 6 070 Ft
        Számlanyitási akció 0 Ft
        Mobilbanki ügyintézés
        4,3
        Megnézem
        a bank oldalán
        Részletek
      • Classic Magánszámla
        Mobilbanki ügyintézés
        4,3
        Mi ez?
        Havi összköltség 2 887 Ft
        Számlanyitási akció 0 Ft
        Mobilbanki ügyintézés
        4,3
        Megnézem
        a bank oldalán
        Részletek

      A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
      Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.

      További szöveg megjelenítése

      Apple Pay az Erste Banknál

      Az Erste Banknál minden bankkártya digitalizálható az Apple Pay-be, függetlenül attól, hogy Mastercard vagy Visa és betéti vagy hitelkártya.

      Az Erste Banknál a kártya mögé a George Online Díjcsomag ajánlható, melynek havidíja a havi átutalási és csoportos beszedési forgalomtól függ, ha a számlára érkező jövedelem eléri a havi 100 000 forintot. Ebben az esetben havi 400 000 forintig ingyenes az átutalás és a csoportos beszedés.

      Bezár
      Havonta
      számlára érkező jövedelemmel és átlagos költések alapján kalkuláltunk.
      Részletes kalkuláció
      Bezár
      Életkorod
      év

      Elektronikus utalások bankon kívülre havonta

      Utalások
      Hány darab?
      db
      Összesen
      Ft
      Automatikus beszedések
      Hány darab?
      db
      Összesen
      Ft
      Rendszeres utalások
      Hány darab?
      db
      Összesen
      Ft

      Készpénzfelvétel és bankkártyás vásárlás havonta

      Kp felvétel a bank saját ATM-jéből
      Hány darab?
      db
      Összesen
      Ft
      Kp felvétel másik bank ATM-jéből
      Hány darab?
      db
      Összesen
      Ft
      Bankkártyás vásárlás
      Hány darab?
      db
      Összesen
      Ft

      Csak ezektől a bankoktól szeretnék bankszámlákat látni

      
      					
      Bezár

      Azon dolgozunk, hogy a rengeteg bankszámla közül megtalálhasd a legjobbat.

      Most kalkuláljuk a(z)
        bankszámláit...
        Mit szeretnél mobilról elintézni?
        Rendezés:
        • George Online Díjcsomag Kedvezményes szinten
          Mobilbanki ügyintézés
          4,5
          Mi ez?
          Havi összköltség 2 418 Ft Kezdetben 806 Ft
          Számlanyitási akció 40 000 Ft jóváírás a bankszámlán
          Mobilbanki ügyintézés
          4,5
          Megnézem
          a bank oldalán
          Részletek
        1 / 1 találat

        A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
        Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.

        További szöveg megjelenítése

        Apple Pay a Gránit Banknál

        A Gránit Banknál minden bankkártya használható az Apple Pay-ben. Ingyenes bankszámlaként a Sztár bankszámla ajánlható, melynél teljesen ingyenes a számlavezetés, méghozzá feltétel nélkül, folyamatosan.

        Bezár
        Havonta
        számlára érkező jövedelemmel és átlagos költések alapján kalkuláltunk.
        Részletes kalkuláció
        Bezár
        Életkorod
        év

        Elektronikus utalások bankon kívülre havonta

        Utalások
        Hány darab?
        db
        Összesen
        Ft
        Automatikus beszedések
        Hány darab?
        db
        Összesen
        Ft
        Rendszeres utalások
        Hány darab?
        db
        Összesen
        Ft

        Készpénzfelvétel és bankkártyás vásárlás havonta

        Kp felvétel a bank saját ATM-jéből
        Hány darab?
        db
        Összesen
        Ft
        Kp felvétel másik bank ATM-jéből
        Hány darab?
        db
        Összesen
        Ft
        Bankkártyás vásárlás
        Hány darab?
        db
        Összesen
        Ft

        Csak ezektől a bankoktól szeretnék bankszámlákat látni

        
        					
        Bezár

        Azon dolgozunk, hogy a rengeteg bankszámla közül megtalálhasd a legjobbat.

        Most kalkuláljuk a(z)
          bankszámláit...
          Mit szeretnél mobilról elintézni?
          Rendezés:
          • Sztár bankszámla
            Mobilbanki ügyintézés
            3,9
            Mi ez?
            Havi összköltség 733 Ft Kezdetben 670 Ft
            Számlanyitási akció 40 000 Ft jóváírás a bankszámlán
            Mobilbanki ügyintézés
            3,9
            Megnézem
            a bank oldalán
            Részletek
            • 40 000 Ft jóváírást kapsz, ha új ügyfélként szelfivel nyitod meg a számlát
          1 / 1 találat

          A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
          Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.

          További szöveg megjelenítése

          Apple Pay a K&H Banknál

          A K&H Banknál bármilyen bankkártyával használhatod az Apple Pay-t. Náluk a K&H minimum plusz számlacsomag ajánlható. A számlavezetési díj itt ingyenes, ha a banknál van összesen 500 000 forint vagyonod és a mindenkori nettó minimálbér bankszámlára érkezik.

          Néhány átutalástípusból havi 1-2 darab minden hónapban kedvezményes díjjal használható, mert csak a pénzügyi tranzakciós illetéknek megfelelő banki díjat kell megfizetned.

          Apple Pay az OTP Banknál

          Az OTP Banknál minden bankkártya bedigitalizálható az Apple Pay-be, függetlenül attól, hogy Mastercard vagy Visa, betéti vagy hitelkártyáról van-e szó.

          Az OTP Banknál a Smart számlacsomag ajánlható a bankkártya mellé. Ha a számlára legalább a mindenkori havi nettó minimálbér érkezik és mellette elektronikus a számlakivonatod, akkor nem kell fizetned számlavezetési díjat.

          A Smart számlacsomag kedvező díjazást biztosító átalánydíjas csomagelemeket is kínál, melyekkel bizonyos keretek között átalánydíjas bankolás is megvalósítható.

          Bezár
          Havonta
          számlára érkező jövedelemmel és átlagos költések alapján kalkuláltunk.
          Részletes kalkuláció
          Bezár
          Életkorod
          év

          Elektronikus utalások bankon kívülre havonta

          Utalások
          Hány darab?
          db
          Összesen
          Ft
          Automatikus beszedések
          Hány darab?
          db
          Összesen
          Ft
          Rendszeres utalások
          Hány darab?
          db
          Összesen
          Ft

          Készpénzfelvétel és bankkártyás vásárlás havonta

          Kp felvétel a bank saját ATM-jéből
          Hány darab?
          db
          Összesen
          Ft
          Kp felvétel másik bank ATM-jéből
          Hány darab?
          db
          Összesen
          Ft
          Bankkártyás vásárlás
          Hány darab?
          db
          Összesen
          Ft

          Csak ezektől a bankoktól szeretnék bankszámlákat látni

          
          					
          Bezár

          Azon dolgozunk, hogy a rengeteg bankszámla közül megtalálhasd a legjobbat.

          Most kalkuláljuk a(z)
            bankszámláit...
            Mit szeretnél mobilról elintézni?
            Rendezés:
            • Smart számlacsomag - Alap csomaggal
              Mobilbanki ügyintézés
              5,0
              Mi ez?
              Havi összköltség 498 Ft Kezdetben 352 Ft
              Számlanyitási akció 0 Ft
              Mobilbanki ügyintézés
              5,0
              Megnézem
              a bank oldalán
              Részletek
            • Bázis számla Prémium Next szolgáltatással
              Mobilbanki ügyintézés
              5,0
              Mi ez?
              Havi összköltség 10 000 Ft Kezdetben 9 238 Ft
              Számlanyitási akció 0 Ft
              Mobilbanki ügyintézés
              5,0
              Megnézem
              a bank oldalán
              Részletek

            A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
            Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.

            További szöveg megjelenítése

            Apple Pay a Raiffeisen Banknál

            A Raiffeisen Banknál az összes lakossági Mastercard betéti kártyákkal és a Mastercard hitelkártyával is használható az Apple Pay.

            A kártya mögötti számlaként a Díjnyertes Számla ajánlható, melynél ingyenes a számlavezetés, ha a számlára bruttó (!) minimálbérnyi jóváírás érkezik legfeljebb két tételben havonta, mellette havi 20 darab bankkártyás vásárlás történik plasztik vagy digitalizált kártyával. Feltétel lehet még havi 1 darab eseti átutalás indítása is a myRaiffeisen mobilalkalmazáson keresztül.

            20 000 forintig ingyenesek az átutalások és ingyenesek a csoportos beszedések, feltétel nélkül.

            Apple Pay az UniCredit Banknál

            Az UniCredit Banknál minden bankkártya használható az Apple Pay szolgáltatásban, így a hitelkártyák is.

            Az UniCredit Banknál a Mobil Aktív Plusz számlacsomag ajánlható, amelyhez nemcsak az első évben ingyenes bankkártya (akciósan), hanem korlátlanul ingyenes belföldi átutalás is kapcsolódik. A korlátlan ingyenesség csak a mobilalkalmazással érhető el, internetbankkal nem. A számlacsomagban a csoportos beszedések is ingyenesek, de azok már nemcsak mobilalkalmazással, hanem minden csatornán benyújtva.

            Bezár
            Havonta
            számlára érkező jövedelemmel és átlagos költések alapján kalkuláltunk.
            Részletes kalkuláció
            Bezár
            Életkorod
            év

            Elektronikus utalások bankon kívülre havonta

            Utalások
            Hány darab?
            db
            Összesen
            Ft
            Automatikus beszedések
            Hány darab?
            db
            Összesen
            Ft
            Rendszeres utalások
            Hány darab?
            db
            Összesen
            Ft

            Készpénzfelvétel és bankkártyás vásárlás havonta

            Kp felvétel a bank saját ATM-jéből
            Hány darab?
            db
            Összesen
            Ft
            Kp felvétel másik bank ATM-jéből
            Hány darab?
            db
            Összesen
            Ft
            Bankkártyás vásárlás
            Hány darab?
            db
            Összesen
            Ft

            Csak ezektől a bankoktól szeretnék bankszámlákat látni

            
            					
            Bezár

            Azon dolgozunk, hogy a rengeteg bankszámla közül megtalálhasd a legjobbat.

            Most kalkuláljuk a(z)
              bankszámláit...
              Mit szeretnél mobilról elintézni?
              Rendezés:
              • Mobil Aktív Plusz számlacsomag
                Mobilbanki ügyintézés
                4,1
                Mi ez?
                Havi összköltség 1 207 Ft Kezdetben 694 Ft
                Számlanyitási akció 35 000 Ft jóváírás a bankszámlán
                Mobilbanki ügyintézés
                4,1
                Megnézem
                a bank oldalán
                Részletek
              • Ikon Plusz számlacsomag
                Mobilbanki ügyintézés
                4,1
                Mi ez?
                Havi összköltség 7 230 Ft Kezdetben 5 241 Ft
                Számlanyitási akció 0 Ft
                Mobilbanki ügyintézés
                4,1
                Megnézem
                a bank oldalán
                Részletek

              A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
              Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.

              További szöveg megjelenítése
              Homa Péter
              Homa Péter bankszámlaszakértő
              Linkedin
              Homa Péter bankszámlaszakértő

              Kisgyerekkoromban a golyós számológépen szocializálódva fogtam bele a pénzügyekbe, amiből végül merő véletlenségből egy közgazdász diploma lett. Közben rájöttem, hogy a bankkártya nem csak levélbontásra alkalmas, hanem ha ATM-be dugjuk, az el is nyelheti. Ebből a felismerésből született meg több ezer szakmai cikk többféle pénzügyi-gazdasági portálon, immáron harmadik évtizede. Eretnek nézeteim tálalására végre megtaláltam végleges helyemet a BiztosDöntésnél, ahol célom, hogy közérthetően hozzam el neked mindazt, amivel megtalálod a helyed a napi pénzügyekben.