Lakástakarékpénztár felújításra - minden, amit tudni akarsz róla 2024-ben
Számos lakáscélra használhatók a kamattámogatott lakáshitelek és támogatások, de a jelenleg elérhető konstrukciók egyike sem tartalmazza a felújítást. A lakástakarékpénztári megtakarítás azonban továbbra is felhasználható meglévő ingatlan felújítására. Mutatjuk hogyan.
Milyen megtakarítás a lakástakarékpénztár?
A lakástakarékpénztár korábban az egészségpénztár és a nyugdíjpénztár mellett a harmadik olyan öngondoskodási forma volt, amelyet az állam adóvisszatérítés támogatással jutalmazott. 2018-ban azonban az állami támogatás megszűnt, és a lakástakarékpénztárban való takarékoskodás többé nem volt olyan vonzó a lakáscélra gyűjtőknek.
Egy darabig csak a Fundamentánál lehetett lakáskassza számlát nyitni, majd újra belépett mellé az OTP Lakástakarék és az Erste Lakástakarék, két-két új megtakarítási konstrukcióval, és kedvező kamatprémiumokkal.
Ugyan állami támogatás továbbra sincs, hanem – a feltételek teljesítése esetén – a lakástakarékpénztárak maguk adják a kamatprémiumokat a megtakarítások mellé. Így újra versenyképes opció a lakáskassza azok számára, akik kényelmesen és egyszerűen, akár kis összegekkel folyamatosan tennének félre a lakáscéljaikra.
Fontos tudnod, hogy a kamatprémiumokat csak akkor kapod meg, ha a megtakarítási időszak végéig gyűjtesz (hosszabb futamidős megtakarítás megszakításakor esetleg megkaphatod a rövidebb futamidőhöz tartozó alacsonyabb kamatprémiumot), és az is feltétel, hogy az összeget valóban lakáscélra használd.
Hogyan takarékoskodhatok?
A lakástakarék lényege, hogy rendszeres összegekkel takarékoskodsz a megtakarítási idő végéig. A megtakarítási idő a konstrukciótól függően lehet 4, 8 vagy akár 16 év is. Az OTP és az Erste 4 vagy 8 évre kínál megtakarításokat, de a Fundamentánál több különböző hosszúságú megtakarítás között választhatsz.
A megtakarítást kezdheted 20 000 forinttal is, de akár 50 000 forintig is elmehetsz havonta. A Fundamentánál ez is egy kicsit másképp van, náluk havi 100 000 forint is lehet a megtakarított összeg.
Több szerződésed is lehet egyszerre. Ennek akkor van értelme, ha magasabb összeget tennél félre havonta, mint a maximum, vagy ha külön szeretnéd választani az egyes megtakarításokat. A takarékpénztárban gyűjtött pénzt ugyanis átruházhatod egy közeli hozzátartozódra.
Így a gyermekeid, unokáid, szüleid, nagyszüleid, házastársad vagy testvéreid számára is indíthatsz a saját neved alatt megtakarítást. Célszerű lehet például több gyereknek külön számlákat nyitni, de azt vedd figyelembe, hogy ebben az esetben minden számlához külön ki kell fizetned a hozzá kötődő költségeket (például számlanyitás díja).
Hitel is igényelhető mellé
A megtakarításod mellé hitelt is igényelhetsz.
A megtakarítás és a hitel együtt adja ki a szerződéses összeget. Persze ha tudod, hogy nem lesz szükséged hitelre, akkor nem muszáj felvenned, illetve ha úgy látod a megtakarítási idő végén, hogy máshol jobb feltételeket kapsz, akkor illeszthetsz a lakástakarékpénztári megtakarításodhoz más, akár támogatott hitelt is.
A lakáskasszában gyűjtött pénzt más lakáshiteleknél felhasználhatod önerőként, és előtörleszthetsz belőle már meglévő lakáshiteleket. Ha minősített fogyasztóbarát lakáshitelt törlesztenél elő, akkor a bank előtörlesztési díjat nem fog felszámítani.
A hitel összege a szerződéses összeg egy adott százaléka lehet, általában 40 százalék körül, tehát a lakástakarékon belül általában 10 millió forint alatti hitelösszegek szoktak előfordulni.
A lakáskassza szerződés keretében igényelhető lakáshitel általában kedvező, a futamidő végéig fix kamatozású hitel. A Fundamentánál a hitelhez akár már a megtakarítás kezdetén vagy a megtakarítási időszak alatt is hozzájuthatsz, de ilyen esetben figyelj a speciális feltételekre.
Lakástakarék felújításra
Előfordulhat, hogy előre tudod, hogy a meglévő lakásodat újítanád fel a lakáskasszából, és eleve nem is kérsz mellé lakáshitelt, de az is lehet, hogy a megtakarítás és a hitel együtt fedezi majd a felújítás költségét.
A lakástakarékpénztár nem határozza meg, hogy milyen hitelcélhoz milyen összegű megtakarítást illeszthetsz. Saját magad határozhatod meg, hogy az általad választott célhoz mekkora összegre lenne szükséged.
Arra sincs szükség, hogy előre megmondd, hogy mire használod majd a pénzt, ezt ráérsz eldönteni a megtakarítási időszak végén is.
A felújítás különösen hasznos felhasználási területe a lakáskasszáknak, hiszen erre a célra ritkán elérhető támogatás vagy kamattámogatott hitel. A lakástakaréknak előnye továbbá, hogy nem szükséges hozzá gyermekvállalás, TB jogviszony vagy egyéb, a támogatásoknál gyakori feltétel.
Itt elsősorban az előre tervezés, és a lassúbb ütemű megtakarítás a lényeg. Mivel a legtöbb ingatlanon szükséges 5-10 évente egy nagyobb felújítást végeztetni, célszerű lehet már az előző felújítás befejezésekor nyitni egy újabb lakáskasszát a következő felújításhoz, hogy addigra meglegyen rá a fedezet, vagy az önerő egy hitelhez.
Ilyen felújítási munkákra költhető a lakáskasszában tartott pénz
A megtakarításod kifizetése előtt meg kell jelölnöd a lakáscélt.
A megtakarítási időszak végén van egy két hónapos időszak, ez a kiutalási időszak. Itt kell véglegesítened, hogy mit kezdenél a pénzzel, és a lakáscélt is itt kell igazolnod. Erre a lakáskasszáknak saját nyomtatványuk van, amelyet akár elektronikusan is benyújthatsz.
Ha a szerződésed ennél korábbi, akkor a kifizetés előtt szükséged lesz a lakás tulajdoni lapjára is, amelyen a lakástakarék ellenőrizni fogja, hogy az ingatlan megfelel-e a felhasználás feltételeinek. A tulajdoni lapot nem kell beküldened, azt lekéri a lakáskassza.
A tulajdoni lapon ellenőrzik majd, hogy lakóingatlan-e a lakásod, és hogy te vagy az általad megjelölt kedvezményezett tulajdonos-e a lakásban, vagy van-e haszonélvezeti joga rajta.
A felújításhoz szükséges számos eszközt és munkálatot elszámolhatsz, de arra figyelj, hogy csak a megtakarításod kiutalása után keltezett számlákat fogadja el a lakástakarékpénztár.
A számlákról általában számlaösszesítőt is kér a pénztár, de a számlákat több részletben is benyújthatod.
Mit számolhatok el?
Elszámolhatod a felújításhoz szükséges anyagokat, berendezéseket, de akár a szerszámokat vagy a gépek bérleti díját is.
A lakás bármely helyiségén végezhetsz munkálatokat, így a konyha, fürdő, szobák, a terasz vagy a garázs is felújítható. A garázs esetén feltétel, hogy annak legyen a házzal közös fala, tehát ne különálló garázs legyen.
Lássunk néhány példát!
- Beépített konyhabútor, illetve konyhai gépek. Ide tartozhat a tűzhely, a hűtőszekrény, a mikrohullámú sütő, mosógép, mosogatógép vagy a víztisztító berendezés.
- Fürdő esetében a burkolatok (csempe, padlólap), a beépített fürdőszoba-bútor, bojler, kád, szaniterek, de akár a zuhanyrózsa és a WC-ülőke is.
- A nappali és a szobák tekintetében elszámolhatod a burkolatokat, kilincseket, rolókat és árnyékolókat, riasztórendszert, központi porszívót.
- Kiépíthetsz teraszt, vagy felújíthatod a meglévőt, és kialakíthatsz kerti sütőt, szalonnasütőt, de csak akkor, ha azok rögzítve vannak.
- Megújíthatod a fűtés- és világítás rendszert, felszereltethetsz napelemet, radiátort, kandallót, vízteres kályhát, cserélheted a konvektorokat, csillárokat vagy az izzókat.
- Szereltethetsz be légkondicionáló berendezést, falhoz rögzített napellenzőt, redőnyöket vagy beépített szúnyoghálót.
Fontos, hogy általában olyan berendezésekre költhetsz, amelyek a ház részét képezik, és sokáig megmaradnak. Így tehát nem számolhatod el például a bútorok, mobil grillsütők, olajradiátorok, mobilklíma, szemetes, törölköző, konyhai eszközök, például edények, evőeszközök árát.
A megtakarításodat a kerten vagy udvaron végzett munkákra is felhasználhatod. Ilyenek:
- Bejárati ajtó, kapu és kerítés
- Térburkolatok, térkövezés
- Kútfúrás
- Kerti faház
- Beépített öntözőrendszer kiépítése
Nem használhatod ugyanakkor kertépítés, füvesítés finanszírozására, nem építhetsz belőle medencét vagy kerti tavat, és a burkolat nem lehet kavics.
Széles körben felhasználható
A lakástakarékpénztári megtakarításodat tehát széles körben felhasználhatod. Akkor sem kell aggódnod, ha olyan tétel szerepel a számlákon, amelyet nem számolhatsz el, a pénztár ezeket a tételeket le fogja vonni a számla végösszegéből.
A lakástakarékpénztár akkor neked való, ha a megfelelő hozamon túl az is fontos neked, hogy ne kelljen túl sok energiát fektetned a takarékoskodásba, hogy már kis összeggel is elkezdhesd. Megfelelő ez a megtakarítás, ha egyébként nehezen szánod el magad a rendszeres megtakarításra, vagy inkább automatizálnád az egész folyamatot.
Maradtak kérdéseid?
-
Bármelyik lakáskassza számla használható felújításra?
Igen, az egyetlen kikötés, hogy lakáscélra használd a lakástakarékban gyűjtött pénzed. Csak ekkor kaphatod meg a hozzá tartozó kamatprémiumot. Azt te döntöd el, hogy mi ez a lakáscél, lehet építés, vásárlás, felújítás vagy korszerűsítés is. -
Csak én használhatom fel a lakástakarékpénztári megtakarításomat?
A lakáskasszában gyűjtött összeget te, vagy az általad megjelölt kedvezményezettek használhatják fel. A kedvezményezettek közeli hozzátartozóid lehetnek, tehát házastárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő vagy testvér. -
Mennyi ideig kell gyűjtenem a lakáskasszában?
Az általad választott konstrukciótól függ. Már 4 éves megtakarítások is léteznek, de egész hosszú futamidőt is választhatsz. A hosszabb megtakarítási időhöz általában magasabb kamatbónusz tartozik.
Bár közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, később a humán tárgyak felé fordultam. Szerettem az irodalmat, műveket elemezni, kritikákat írni. Angol szakon végeztem, a diplomamunkámat amerikai drámákból írtam. Az egyetem után egy nagy cégnél helyezkedtem el, ahol visszacsöppentem a pénzügyek világába. Annyira beszippantott, hogy visszaültem az iskolapadba, és közgazdász lettem. Az írás szeretetét és a banki világ iránti érdeklődésemet végül a gazdasági tartalmak írásában sikerült egyesítenem. Szívesen mélyedek el egy-egy témában, és mutatom meg az olvasónak, hogy pénzügyi témákról olvasni nemcsak hasznos vagy szükséges, de érdekes is lehet. Szabadidőmben szívesen olvasok és szeretem a reneszánsz táncokat. Szakértője vagyok a lakáshitel, személyi kölcsön, egészségpénztár, állami támogatások és babaváró termékcsoportoknak. 2014-ben végeztem a Corvinus egyetemen számvitel és pénzügy szakon.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.