Nyugdíjpénztári megtakarítás felhasználása lakáscélra
2025-ben az önkéntes nyugdíjpénztári (ÖNYP) megtakarítás lakáscélra is felhasználható volt. A program 2025 végével lezárult. Mutatjuk hogyan lehetett kihasználni.

2025-ben az önkéntes nyugdíjpénztári (ÖNYP) megtakarítás lakáscélra is felhasználható volt. A program 2025 végével lezárult. Mutatjuk hogyan lehetett kihasználni.

Közhely, de ezzel együtt nagyon is igaz az a megállapítás, hogy a rendszeres megtakarítást nem lehet elég korán elkezdeni. Bár diákként még általában meglehetősen behatárolt a pénzügyi mozgásterünk, már ebben az időszakban is érdemes rendszeresen félretenni – legyen szó akár kisebb összegekről is. Megmutatjuk, mik a lehetőségeid, és mire érdemes figyelned, ha takarékoskodni kezdesz.
Egyre többen rendelkeznek megtakarítással, a havonta átlagosan félretett összeg pedig öt év alatt több mint a duplájára nőtt, idén már meghaladja a 46 ezer forintot. A legtöbben még mindig a hagyományos eszközökre esküsznek, elsősorban valamilyen biztosításban, illetve megtakarítási számlákon tesznek félre, de egyre nő a nyugdíjpénztári megtakarítások és az értékpapír-befektetések szerepe is. A kriptodeviza aránya a megtakarításokon belül több mint a duplájára nőtt két év alatt.

Divatba jött a megtakarítási számla a magyar piacon. Ezek jóval rugalmasabb konstrukciók, bár nem a kamatozásukról híresek. Sokkal fontosabb ezeken maga a rendszeres megtakarítás, mint a kamat. Bemutatjuk a hazai piac megtakarítási számláit.

A kamat és a hozam közötti különbségeket fontos ismerned, ha befektetésekkel foglalkozol. A kamat is hozam, ezért a kettőt gyakran összekeverik az emberek, pedig nem ugyanazt jelentik. Ebből az útmutatóból megtudhatod, hogy mi után kaphatsz kamatot, mekkorát, és mennyi adót kell fizetned utána. Azt is elmondjuk hogyan válassz befektetést, hogy jól járj vele, és hogyan csökkentheted a kockázatot. Vágjunk is bele!

Bár több bank nem várta meg a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntését, ám a gyorsan lépőknek még szép, infláció feletti kamatok elérhetőek. A BiztosDöntés.hu összeállításából az is kiderül, milyen egyéb lehetőségek adódnak év végén pénzünk fialtatására.

A MagNet Banknál sosem volt hiány a kreativitásban, így mindig van pár olyan szolgáltatásuk, ami egyedülálló, tehát más bankoknál ilyen nem érhető el. Az alábbiakban bemutatunk 3 olyan, most futó konstrukciót, amelyet hiába is keresnél máshol.

A szocho bevezetése ellenére augusztusban már ötödével több pénzt kötöttek le bankbetétben a lakossági ügyfelek, mint egy hónappal korábban, ráadásul a legújabb ajánlatok már infláció feletti kamatozást ígérnek, sőt az állampapírhozamokkal is versenyre kelnek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.

A Magyar Államkötvény (MÁK) többféle futamidejű, változó és fix kamatozású értékpapír. Másképp működik, mint a lakossági állampapír, így az átlagnál nagyobb hozam mellett az átlagnál nagyobb veszteséget is összeszedhetsz velük. Segítünk ezt elkerülni.

A felmérések azt mutatják, könnyebb takarékoskodni, ha konkrét célra teszünk félre pénzt. Gyerekkorban szinte mindenki egy-egy célért kezdi el tölteni a malacperselyt. A lehetőség ma már a digitális világban is adott, ráadásul több banknál egyszerre több célra gyűjthetünk „felcímkézett” pénzt – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.