Így alkudj és spórolj milliókat lakásvásárlásnál
Sokan nem szeretnek alkudni és ez bizonyára azért van, mert már voltak olyan helyzetben amikor tőlük alkudtak és kényelmetlenül érezték magukat. Mivel a lakásvásárlás a legnagyobb egyszeri kiadás az életünkben, ha csak pár százalékot is alkudunk, akkor az olyan összeg lehet, amiből kijöhet az új kanapénk, vagy akár a háztartási gépek nagy része is. Segítünk, hogy jó megállapodást tudj kötni.
Több ezer 2021-es lakáseladás adatait megvizsgálva a Duna House arra jutott, hogy az átlagos alku mértéke a vételár 4 százaléka. Vagyis egy átlagosnak mondható 35 milliós pesti lakásnál a vevők átlagosan másfél milliót alkudtak. Volt, aki kevesebbet és volt, aki 2 milliónál többet is megspórolhatott.
A lenti gyakorlati tippek betartásával el tudod vinni a kiszemelt lakást olyan érdeklődők elől, akik ügyetlenebbül vagy agresszívabban alkudnak.
És a jó hír?
A legtöbb lakásnál a meghirdetett árba egyébként is legtöbbször már bele van kalkulálva néhány százalék engedmény. Az eladók sem számítanak arra, hogy az általuk megjelölt irányárat kifizetik.
Ne feledd, hogy ilyen nagy értékű vásárlásnál az alkudozás mindig elfogadott. Még azok is alkudnak, akik az autószalonban 30 milliós autót vesznek és ki tudnák fizetni zsebből a teljes vételárat. Ha még nem vagy olyan tapasztalt ezen a területen, jól jöhet, ha előre tudod, hogy miként szokott történni a feltételek kialakítása az árral és a lakásátadással kapcsolatban.
Hogyan zajlik az alkudozás folyamata?
Amikor alkudsz egy lakás árából, akkor lényegében megpróbálod alacsonyabb áron megszerezni a kívánt ingatlant, mint amennyiért hirdették vagy valami másban (pl. beköltözés ideje, mik maradnak a lakásban) jobb feltételekben megegyezni.
Nyilvánvalóan érdekkonfliktus keletkezhet, ha mint vevő, arra akarod rávenni a tulajdonost, hogy a lehető legalacsonyabb árba egyezzen bele, főleg, ha az ő érdekei teljesen háttérbe szorulnak. Ezért fontos, hogy pár szabályt tarts be.
Ha az eladó ingatlanközvetítőt bízott meg az eladással, akkor ő segíteni fog, hogy létrejöjjön a lakásvásárlás. Ne feledkezz meg róla: az ingatlanos nem neked dolgozik és elméletileg azért (is) kapja a jutalékát, hogy a legmagasabb áron adja el a lakást.
Miért fontos ez?
Először is, ásd bele magad az ingatlannal kapcsolatos minden információba, mielőtt bármiféle tárgyalásba kezdenél. Légy biztos benne, hogy annyi mindent megtudtál a lakásról és a tulajdonosáról, amennyit csak lehetséges, ehhez érdemes lesz megnézned az ingatlan tulajdoni lapját is.
Második lépésként meg kell határoznod, hogy milyen összeget szeretnél ajánlani a lakásért. Sajnos erre nehéz választ találni, hiszen a körülményektől függ, hogy mennyit alkudhatsz az eredeti árból. Azt mindenképp igyekezz betartani, hogy nem fizetsz többet, mint amennyit ér a lakás, még akkor sem, hogyha álmaid otthonáról van szó.
Sokan a 10%-os alkura esküsznek, ugyanakkor rengeteg dolog van, amit figyelembe kell venned az optimális megállapodás összerakásához. Nagyon sokat segíthet, ha a kérdést „megrágható falatokra” bontod és ezek alapján haladsz, hiszen hatalmas befektetésről van szó, amit nem szabad elkapkodni.
Vágjunk is bele!
Ezt az 5 dolgot gondold át a sikeres alkudozáshoz
1. Viszonyítási alap
Ha tudod, hogy a környék eladó lakásai mennyiért keltek el, máris lesz egy viszonyítási alapod. Persze minden lakás másmilyen, és folyton változik a helyzet az ingatlanpiacon is, úgyhogy ezt tényleg csak referenciaértékként, útmutatásként használd.
Emiatt is érdemes hónapokig nézegetned ingatlanos oldalakon a lakásokat a kiszemelt környéken és árfekvésben, mert pár hónap után viszonylag jól fogod látni, hogy mely lakások hirdetését vették le (ezeket jó eséllyel eladták) vagy módosították az árát.
Érdemes hirdetésfigyelőre is feliratkoznod, hogy egyből értesítést kapj róla, ha új lakás került fel. Így jobban látod azt is, hogy mely lakások vannak régóta a piacon, ami általában azt jelzi, hogy olyan magas árat kérnek érte, amit senki sem akart még megfizetni vagy valami más talán nincs rendben a lakással.
Az árkülönbségek oka lehet például, hogy a kiszemelt lakás frissen lecserélt konyhabútorral rendelkezik, és ezért kerül többe, mint a környékbeli hasonló lakások. Nagyobb városokban egyébként könnyebb hasonló ingatlanokat találnod, mint a vidéki területeken, úgyhogy ne ess pánikba, ha nem találod meg elsőre az összehasonlításra teljesen alkalmas ingatlant.
Tájékozódj a környékről pont olyan alaposan, mint a megvenni kívánt ingatlan esetében.
2. A lakás értékét befolyásoló tényezők
Van néhány olyan kulcsszempont, amik erősen befolyásolhatják a lakás értékét, például maga az épület, a környék vagy a lakás elhelyezkedése.
- Vedd figyelembe a lakás méretét, állapotát, korát, a kert méretét éppúgy, mint az ingatlan tájolását, kinézetét, a zajokat, illetve a szomszédokat is.
- Mi a helyzet a környékbeli iskolákkal, boltokkal, közlekedési vagy szórakozási lehetőségekkel?
- Mennyire vannak közel és milyen jók ezek? Nagyban megkönnyíti az életedet, ha közel van patika, iskola, éjjel-nappali bolt vagy ingyenes parkoló.
Érdekelnek még hasznos tanácsok, hogy a lakás megnézésénél hogyan vedd észre a hibákat? Olvasd el útmutatónkat.
3. Mikor tegyek ajánlatot?
Ha csak nemrég került ki a lakás az ingatlanpiacra, akkor valószínűleg nehezebben fognak az árból engedni, de ekkor se csüggedj. Az eladó pozitív jelként fogja értelmezni a kezdeti élénk érdeklődést, és ha egy kis szerencséd van, a későbbiekben lejjebb megy a lakás ára.
Abban az esetben viszont, ha komolyan gondolkodsz a lakás megvásárlásán, de mások is meg akarják venni, akkor ne habozz sokat. Ha húzod az időt, esetleg elvesztheted az ingatlant, és ha tényleg a számodra tökéletes lakásról van szó, akkor kár lenne érte.
Az eladó mondhatja, hogy:
Ne feledd, hogy egy ingatlan mindig annyit ér, amennyit kifizetnek érte. Az, hogy most mennyibe kerülne megépíteni, vagy hogy szerinte megduplázódott a lakás értéke mióta ő megvette egy dolog. Ha senki sincs, aki annyit adna, amennyit kérnek érte, hanem csak 20 százalékkal kevesebbet, akkor az a lakás annyit ér függetlenül attól, hogy ezzel egyetért az eladó vagy sem.
4. Mikor fizessek?
Ha több vevő versenyez egy ingatlanért, akkor fontos szempont lehet az eladó számára, hogy mikor tudsz fizetni. Lakáshitelek esetén körülbelül egy és másfél hónap lehet az átfutási idő, ez sok eladó számára túlságosan hosszú, így a készpénzes vásárlók könnyen rátehetik a kezüket a kinézett lakásra.
Az előzetes hitelbírálat megszerzésével lerövidítheted ezt a másfél hónapot. Ez azt jelenti, hogy a bank előre dönt afelől, hogy a jövedelmed alapján jogosult vagy-e a megigényelt hitelösszegre anélkül, hogy már választottál volna ingatlant.
A hitel felvételénél nagyon lényeges, hogy hatalmas eltérés van a bankok ajánlatai között a havi törlesztőrészlet nagyságában, akár több tízezer forint is lehet.
Rengeteg olyan támogatási lehetőséget biztosít az állam, amit kár lenne kihagynod, ha jogosult vagy rá. A CSOK Plusz a gyermeket vállaló családoknak biztosít kedvezményes lakáshitelt, de meglévő gyermekekre preferált kistelepüléseken elérhető a falusi CSOK, amelyet CSOK Plusz vagy CSOK hitel is kiegészíthet, és - bár ez nem lakáscélú támogatás - de a Babaváró hitel is.
Ha pedig lakáshitelre van szükséged, akkor célszerű a lenti kalkulátort használnod. Az útmutató folyatódik alatta, érdemes tovább olvasnod.
- Törlesztő szerint
- Kamatperiódus szerint
- THM szerint
- Kamat szerint
- Visszafizetendő szerint
-
CSOK Plusz hitellel kombinálhatóTörlesztő 128 743 FtTHM 6,52%Visszafizetendő 23 193 723 Ft
- Lakásvásárlási hitelek türelmi idővel - 2 évig alacsonyabb törlesztőrészlettel is
Futamidő: 60-420 hó • THM: 6,45% - 12,43% • Hitel teljes díja: 8 193 723 Ft • Kamat típusa: 10 évre rögzített kamat • Kamat: 6,18%PROMÓCIÓ -
Kezdeti költség akciókTörlesztő 132 653 FtTHM 7,03%Visszafizetendő 23 897 589 FtFutamidő: 120-360 hó • THM: 6,91% - 7,87% • Hitel teljes díja: 8 897 589 Ft • Kamat típusa: 10 évre rögzített kamat • Kamat: 6,74%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 129 740 FtTHM 6,80%Visszafizetendő 23 468 238 FtFutamidő: 120-360 hó • THM: 6,68% - 6,86% • Hitel teljes díja: 8 468 238 Ft • Kamat típusa: 10 évre rögzített kamat • Kamat: 6,30%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 130 491 FtTHM 6,73%Visszafizetendő 23 498 969 FtFutamidő: 120-360 hó • THM: 6,68% - 8,76% • Hitel teljes díja: 8 498 969 Ft • Kamat típusa: 10 évre rögzített kamat • Kamat: 6,39%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 134 740 FtTHM 7,22%Visszafizetendő 24 253 271 FtFutamidő: 132-300 hó • THM: 7,33% • Hitel teljes díja: 9 253 271 Ft • Kamat típusa: 10 évre rögzített kamat • Kamat: 6,99%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 135 580 FtTHM 7,45%Visszafizetendő 24 444 084 FtFutamidő: 120-360 hó • THM: 7,12% - 8,14% • Hitel teljes díja: 9 444 084 Ft • Kamat típusa: 10 évre rögzített kamat • Kamat: 7,09%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 135 641 FtAz első hónapban 88 082 FtTHM 7,41%Visszafizetendő 24 462 570 FtFutamidő: 168-240 hó • THM: 7,31% - 10,15% • Hitel teljes díja: 9 462 570 Ft • Kamat típusa: rögzített kamat • Kamat: 6,95%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 139 855 FtTHM 7,97%Visszafizetendő 25 173 819 FtFutamidő: 72-360 hó • THM: 7,93% - 8,09% • Hitel teljes díja: 10 173 819 Ft • Kamat típusa: rögzített kamat • Kamat: 7,49%PROMÓCIÓ
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások.
A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk.
További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Tájékoztatunk, hogy kalkulátorunk nem számol a megvásárolni kívánt vagyonbiztosításának díjával, mivel az ingatlan hitelbiztosítéki értéke nem ismert. Előzőek miatt az általunk megjelenített THM összege a vagyonbiztosítás díját nem tartalmazza. Felhívjuk figyelmedet, hogy a bankok többsége kötelezően előírja a vagyonbiztosítás megkötését és fenntartását a teljes futamidő vonatkozásában, ezért a rendszeres havi kiadásokhoz az ingatlan vagyonbiztosításának összege hozzászámítandó.
A vagyonbiztosítás díját figyelembe kell venni a THM plafon számításánál. A THM plafon jelenleg az alapkamat 24 százalékponttal növelt összege. A THM plafon értékének átlépése esetén nem adható ajánlat a hitelt igénylő részére, így kölcsön sem nyújtható számára.
A vagyonbiztosítás pontos díjáról javasoljuk, hogy előzetesen tájékozódj.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!
5. Ismerd meg a körülményeket!
A ház történetének megismerése igazolhatja a félelmeidet az eredeti árral kapcsolatban, és sokkal inkább tudsz majd jó érveket felhozni a saját javaslatod mellett. Figyelj a lakással kapcsolatos részletekre, és próbálj választ találni néhány kényesebb kérdésre is:
- Milyen régóta próbálja eladni az ingatlant az eladó vagy az ingatlanközvetítő?
- Volt már korábban ingatlanügynökségnél?
- Mennyit esett az ár, mióta meghirdették a lakást?
- Tettek rá ajánlatot? Ha igen, miért nem vitték el?
Ha már régóta van a lakás az ingatlanpiacon, talán már nem is tükrözi a meghirdetett ára a valós piaci értékét. Mindenképpen nézz utána ezeknek az adatoknak, mielőtt ajánlatot teszel, különben könnyen előfordulhat, hogy többet fizetsz majd a lakásért, mint amennyit kellene. Lehet jó pár oka annak, ha egy ingatlan túl van árazva, íme néhány a leggyakoribbak közül:
- Néhány eladó egyszerűen annyira ragaszkodik ahhoz, hogy magasabb áron adja el ingatlanát, hogy nem hajlandó lejjebb vinni az árat. Ezt könnyen megtudhatod, ha rákérdezel a korábbi ajánlatokra, és hogy miért lettek elutasítva.
- Vannak olyan tulajdonosok is, akik nem veszik észre azokat a szempontokat, részleteket, amik lejjebb tolják az eladásra kínált ingatlanjuk árát, de neked, mint vásárlónak feltűnik, vagy akár nyilvánvaló.
Ez azért van, mert az eladó mindig ragaszkodik a saját ingatlanához, neki mindig vannak érzelmei az ingatlannal kapcsolatban, hiszen itt élt, kellemes emlékei lehetnek (ide született az első gyerek, szülinapi ünnepségek stb.), te pedig valószínűleg semlegesebben nézed, mert nem köt hozzá érzelmileg semmi.
Egyébként valószínüleg te is így vagy ezzel a mindennapi tárgyaidnál is, hogy érzelmek fűznek hozzá, főleg, ha nem készen vetted, hanem te dolgoztál vele, te raktad össze, vagy lakás esetén te festettél ki. Ezt hívják Ikea effektusnak.
Veled is volt már olyan, hogy költözésnél magaddal vitted az ikeás bútorodat, pedig vehettél volna újat, szebbet, ráadásul kicsit csálén is áll és nem is tökéletesen szerelted össze, de azért mégis szereted, mert benne van a munkád is, nem csak a pénzed? A lakáseladók is így vannak a saját ingatlanukkal, főleg ha, minél többet csinosítgatták.
Hogyan lehet alkudni új építésű ingatlanoknál?
Ha új építésű házat vásárolsz, hajlamos lehetsz azt érezni, hogy az ár fix, és semmi helye az alkudozásnak, legalábbis sok eladó próbálja ezt így beállítani. Ne feledd, ha a 30 milliós autókból is engednek az autószalonban, akkor egy lakásnál miért ne lehetne lejjebb nyomni az árat? Minden megegyezés kérdése.
Itt is van azonban több út a megegyezés kialakításához. Pár kérdéssel járd körül a helyzetet, hogy lásd a lehetőségeidet:
- Hány és milyen lakást adtak el az utóbbi pár hónapban?
- Mennyiért lettek ezek eladva?
- Mennyi az átlag ingatlanár a környéken?
- Milyen projektjei vannak még a fejlesztőnek, és azokat mennyiért árulják?
- Megfigyelhető ezekben a fejlesztésekben egy árnövekedési tendencia?
- Mikor adják át a lakást, jogilag minden rendben van-e vele, mennyi előleget kérnek?
Jó, ha tisztában vagy vele, hogy az új építésű lakások általában jóval drágábbak, mint a hasonló paraméterekkel bíró, de használtak. Határozz meg egy keretet, hogy mennyit vagy hajlandó fizetni azokért az extrákért, amikkel ezek az otthonok rendelkeznek a többi ingatlanhoz képest.
Érdemes megnézni a kivitelező pár éve átadott hasonló minőségű lakásait is, hátha találsz eladókat ingatlanos oldalakon. Ha azok rossz minőségűek, az átadás után jött elő sok hiba, akkor nem biztos, hogy ettől a kivitelezőtől kellene a következő ingatlanodat megvenni.
Figyeld meg a piacot!
Elkerülhetetlen az ingatlanpiac alakulásának figyelembevétele, hiszen, ha nagy az érdeklődés az adott ingatlan iránt, akkor elég kevés esélyed van egy alacsonyabb árért megszerezni a lakást. Ellenben, ha tele van a környék új építkezésekkel, amik várják jövendőbeli tulajdonosukat, akkor talán nyitottabb a fejlesztő a rugalmasabb árakra.
Abból a helyzetből is jól lehet kijönni, ha már csak az utolsó darabok várnak vevőjükre, bár sokszor ilyenkor már megvették a legjobb ár-érték arányú vagy a legjobb beosztású lakásokat. Ilyenkor a tulajdonos már valószínűleg unja a huzavonát és inkább hajlandó engedni az árból, hogy ő is továbbléphessen.
Számít az időzítés!
Ha a vállalkozás éppen a pénzügyi év vége felé jár, jó esélyed lehet egy kis kedvezményt szerezni, mert ilyenkor gyakran már csak a kitűzött célok lebegnek a cég szeme előtt.
Hasonlóan jól járhatsz olyan, az ingatlanpiac kevésbé pörgős időszakában mint, mondjuk a karácsony vagy a nyári uborkaszezon, amikor lelassul az ingatlanpiac, mert sokan inkább nyaralással vagy pihenéssel töltik az idejüket.
Szerezhetek extrákat?
Ha a vállalkozás által eladásra kínált otthonokból már jó néhány elkelt, de még közel sem az összes, nehéz lesz alkudni az árból, hiszen valószínűleg egységes eladási árra törekszik a cég.
Ilyenkor jobb ötlet lehet, ha olyan extrákat próbálsz megszerezni az árba foglalva, amik eredetileg nem voltak benne, amikor a lakást megmutatták. Persze igazán csak akkor hasznos ez a lépés, ha olyan extrákról van szó, amelyet egyébként is meg akartál vásárolni. Gondolj mondjuk a beépített bútorokra, szaniterekre.
De talán, hogy ha sikerül elérned, hogy még ezek is a lakáshoz járjanak, nem biztos, hogy kapsz majd olyan személyre szabott megoldást, mintha te intézted volna el a dolgot. Bár így a kivitelező emberei hamarabb elvégezhetik ezeket a munkákat még akár az átadás előtt és nem neked kell mestereket felhajtanod.
Sokszor a lakás árából nem tud az eladó engedni, viszont a tároló vagy a garázs árából nagyobb kedvezményt tud adni. Ne csak a lakás árára koncentrálj, hanem a kiegészítőkre és a beköltözési határidőre is.
Mérlegelj tehát, hogy mennyire van szükséged ezekre, és az is jusson eszedbe: ahhoz, hogy kapj, kérned is kell, vagy legalábbis kérdezned. A legtöbben meg sem kérdezik, pedig a gyerekek példáján láthatod, hogy ők folyamatosan kérnek és általában meg is kapják, amit akarnak.
Milyen ajánlatot tegyek?
Ha sikerült meghatározni, hogy mennyit is akarsz szánni az adott ingatlanra, kezdődhet az alkudozás.
Valószínűleg az első ajánlatodat el fogják utasítani, de próbáld megfigyelni a tulajdonos reakcióját, illetve kérdezd meg, hogy ő mit tart még elfogadhatónak. Ha nagyon különbözik a te célodtól, akkor érdemes elgondolkodni rajta, hogy működőképes-e az alku.
Mindig foglald írásba is az ajánlatodat, még akkor is, ha szóban teszed. Ez a félreértések elkerülése végett lesz jó, mert sokszor másként emlékeznek számokra és feltételekre a felek.
Az ajánlat megfogalmazásánál a következőket foglald bele a dokumentumba:
- Az ajánlatod összege számokkal és betűkkel is legyen leírva, hogy semmi helye ne lehessen a félreértéseknek vagy hibáknak.
- Tartalmazza az ügyvéded adatait, és legyen hozzá egy olyan levél, amely bizonyítja, hogy valóban a te megbízásodban dolgozik.
- Csatolj bizonyítékot, amellyel alátámasztod, hogy valóban ki tudod fizetni a lakást.
- Utalj az időpontra, hogy mikor szeretnéd megkötni az üzletet.
- Csatolj igazolást a bankodtól (ha van), ami bizonyítja, hogy hitelképes vagy. Ezzel azt is mutathatod, hogy már tettél lépéseket. Ez az állami támogatásokra is vonatkozik, ha pl. falusi CSOK-ot vagy mást is igényelsz.
- Részletesen fejtsd ki, hogy az elképzelésed szerint mit foglal magában az ár.
- Befejezésképpen írd alá és fogalmazd meg reményeidet azzal kapcsolatban, hogy hamarosan már új otthonod kényelmét élvezheted.
Érdemes mindig szem előtt tartani, hogy ajánlatot bármikor bárki tehet mindaddig, amíg valaki meg nem vásárolta az adott ingatlant és a tulajdonosoknak jogában áll több érdeklődővel is tárgyalni egy időben, ahogy neked is megvan a jogod rá, hogy több lakást is megnézz és ajánlatot tegyél.
Erre a 10+1 dologra figyelj még az alkudozásnál!
A pénz a fő befolyásoló tényezője annak, hogy hogyan is fogadják az ajánlatodat, de ne feledkezz el azokról a körülményekről sem, amik szintén számíthatnak.
- A tárgyalás megkezdése előtt mindig segít, ha megismered az eladót és beszélgettek más témákról is. Kérdezd meg, hogy hol dolgozik, hova költöznek, milyen lesz a másik lakás, a gyerekeiről, de persze ne legyél túlzottan bizalmaskodó.
Érdemes magadról is beszélni, hogy legyen egy kis emberi alapja is a továbbiaknak és ne csak az üzletről legyen szó. Sok olyan esetről hallottunk, amikor ez a kezdeti barátkozás, közös témák vagy akár ismerősök segítettek abban, hogy az eladó megindokolja magának és nyugodtabb döntést hozhasson, hogy miért egy adott vevőt látna inkább a régi lakásában, aki majd vigyáz rá és ugyanúgy szeretni fogja, mint ő. - Legyél rugalmas - például az időpontokat illetően - hiszen az eladó lehet, hogy szeretné a neki kényelmesebb megoldást választani (azaz ebben az esetben téged). Tedd tehát az életét olyan egyszerűvé az adásvétel szempontjából amennyire csak tudod.
- Próbáld kipuhatolni a tulajdonosok helyzetét! Talán lehet, hogy valami olyan történt az életükben, ami miatt minél gyorsabban költöznének vagy szükségük van a pénzre.
- Ne vitatkozz apróságokon! Így hatékonyabb tudsz majd lenni és sokkal szimpatikusabb benyomást is teszel az eladókra.
- Mutasd, hogy komolyan érdekel az ingatlan és akár gyorsan le is zárnád az adásvételt, de semmiképp se kapkodj!
- Említsd meg, hogy máshol is nézelődsz! Még akkor is, ha nem így van, és valójában csak ez az egy ingatlan érdekel, ezzel az utalással aggodalmat kelthetsz az eladóban, hogy esetleg teljesen elbukja az üzlet megkötését, ha nem nyitott a te feltételeidre is.
- Ne mondd el, hogy az árban meddig tudsz elmenni! Az eladó és az ingatlanügynök is arra fog törekedni, hogy a lehető legmagasabb áron adja el a lakást, és nem jó ötlet tudatni velük, hogy tudnál még többet is szánni a megvásárlásra. Már csak azért is érdemes óvatosan számolni a rendelkezésre álló pénzzel, mert a vásárlás után illetéket kell fizetned, költözést, ügyvédi költséget és még sok mást is.
- Nézd meg, hogy nincs-e több különböző ingatlanügynökség megbízásában az ingatlan egy időben! Lehet, hogy egy másik helyen olcsóbban adják ugyanazt. Jellemző ugyan, hogy a szerződésekben kikötik, hogy nem lehet az ügynökségnek alacsonyabb áron kínálni a lakást, de mivel az eladók is nagyon igyekeznek vevőt találni a lakásukra, ez mégis gyakori eset.
Nagyon hasznos lehet számodra az Árminimum nevű alkalmazás, amivel könnyen megtalálhatod, ha az általad megtekintett ingatlant máshol is hirdetik. - Ne húzd le az ingatlant! Sokan úgy vélik, hogy azzal, ha folyamatosan csak a hibát keresik az ingatlanon, lejjebb tudják nyomni a vételárat, de érdemes elkerülni a sértegetést vagy pocskondiázást és inkább pozitívabb benyomást kelteni.
Maradj inkább a logikus érveknél, beszélj a hasonló vagy környékbeli ingatlanok árairól, esetleg, a szükséges felújítások költségeiről. Akár kinyomtatva vihetsz más ingatlanhirdetéseket is vagy közösen megnyithatjátok az ingatlanos oldalakat, hogy az eladó is lássa, ha esetleg túl van árazva az ingatlanja. - Maradj higgadt! Nem szabad átesni a ló másik oldalára, és folyamatosan áradozni az otthonról. Ha arról kezdesz el beszélni, hogy melyik szoba kié lesz és hogyan fogod berendezni, akkor már nincsen annyira realitása az alkunak, hiszen a tulajdonos azt látja, hogy fejben már beköltöztél.
- Beszéljétek át az eladóval azt is, hogy mi van benne az árban. Lehet, hogy újat venne az eladó mindenből oda, ahova költözik, és kedvező áron a lakásban hagyná a háztartási gépeket (mosógép, mosogatógép, TV, bútorok stb.).
Sokaknak ilyenkor macera a régi dolgok elszállítása és egyben otthagynának neked sok mindent, ezzel megspórolva, hogy egyenként kelljen eladogatni a számukra már nem fontos dolgokat, vagy megoldani azok tárolását.
Összefoglalva
Érdemes olyan szemlélettel nekivágni, hogy egy jó megállapodást akarsz kötni az eladóval és fontos, hogy a végén mindenki elégedett legyen. Az ár nagyon fontos és érdemes alkudni belőle, de a beköltözés ideje, fizetés ütemezése és formája is (pl. készpénz vagy lakáshitel) is fontos.
Legyél türelmes, ha egy hét alatt megtalálod a megfelelő ingatlant vagy már le is foglalóznád, akkor jó eséllyel nem jó üzletbe ugrasz bele (habár lehet kivételes szerencséd is). Keress inkább tovább és nézelődj, tárgyalj eladókkal, hogy nyugodt döntést tudj hozni, amivel hosszú távon elégedett leszel.
Egyetemi hallgató vagyok, aki ha nem ír, akkor olvas. Cikkeket, novellákat, verseket. Fontosnak tartom a pénzügyi tudatosságot és úgy gondolom, hogy a gazdasági kérdések nem is olyan ijesztőek, ha hétköznapi nyelven, akár egy kis humorral fűszerezve beszélünk róluk. Szeretem az őszt, a forró tejeskávét és a hosszú sétákat. Amiben leginkább jártas vagyok az az egészségbiztosítás, nyugdíjbiztosítás és a nyugdíjmegtakarítás területe.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.