Kedvezménycunamival támad a Raiffeisen Otthon Start hitele
A Raiffeisen már megjelent a maga Otthon Start hirdetményével, így náluk tudhatjuk a pontos részleteteket. A kondíciók leírásában igazi kedvezménycunamit láthatunk, ami előre vetítheti, hogy a bankok nem a kamatban, inkább a díjelengedésekben és jóváírásokban versenyezhetnek majd egymással.
Gőzerővel dolgoznak a bankok az Otthon Start hiteleik feltételein, a pontos részletek azonban majd többnyire a hétfő hajnalban és reggel megjelenő friss hirdetményekből lesznek tudhatók.
A Raiffeisen Bank azonban már korábban publikálta a maga hirdetményét, amiben igazi kedvezményözönt találhatunk. Az egyik leglátványosabb természetesen az, hogy az Otthon Start hitelt igénylők 100 ezer forint jóváírást kapnak. A CSOK Plusz igényléséhez is jár a 100 ezer forint jóváírás, ám ha a két hitelt együttesen igénylik, a bónusz akkor is 100 ezer forint lesz. Az akció a 2024. szeptember 1. és 2025. szeptember 30. között beadott és legkésőbb 2025. december 31-ig kiállított hitelígérvény alapján folyósított kölcsönökre érvényes.
A BiztosDöntés.hu szakértői szerint más bankok is hasonló stratégiát folytathatnak majd, ami megnehezítheti a termékek összehasonlítását. Mint ahogy jellemző lehet az akciók határidőhöz kötése is, amivel a gyorsan reagáló ügyfeleket igyekeznek magukhoz édesgetni a pénzintézetek. Így tesz az MBH Bank is, ahol a szintén mai napon közzétett hirdetmény alapján az igénylők 100 ezer forintos MOL ajándékutalványt kaphatnak az Otthon Start mellé.
Visszatérítik az előzetes értékbecslés díját
CSOK Plusz hitelprogram és Otthon Start program igénylése esetén (amennyiben előzetes értékbecslés esetén helyszíni szemle is készül), a bank a helyszíni szemle díját visszavonásig átvállalja.
Az akció a 2025. szeptember 01. és 2025. szeptember 30. között beadott kölcsönökre érvényes. A visszatérítés a Raiffeisen Banknál vezetett bankszámlára, vagy ha ilyen nincs, akkor a törlesztésre szolgáló technikai számlára történik. Vagyis a kedvezménynek nem feltétele a banknál vezetett számla.
Átvállalják a helyszíni szemle díját
Használatbavételi engedéllyel nem rendelkező új lakás vásárlása esetén a helyszíni szemle díját a 2025. szeptember 30-ig beadott kölcsönök esetén a bank átvállalja.
Elengedik a hitel befogadásához szükséges fedezetellenőrzési díjat
A bank a hiteligénylés befogadásához szükséges tulajdoni lap lekérésének díját (kölcsönigényléshez kapcsolódó fedezetellenőrzési díj) elengedi. Az akció visszavonásig érvényes.
Elengedik a hitelbírálati díjat
A bank visszavonásig elengedi az Otthon Start hitel hitelbírálati/folyósítási díját. Ez a kedvezmény egyébként a bank lakáshiteleire és CSOK Plusz hitelére is érvényes.
Nem kell megfizetni a kölcsön kifizetéséhez kapcsolódó díjakat
- Az elektronikus tulajdoni lap lekérdezés díját a Bank elengedi.
- Díjmentes a jelzálog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése.
- Díjmentes a térképmásolat díja.
Visszatérítik a közjegyzői díj egy részét
A bank a kölcsönösszeg kifizetését követő 30 napon belül, utólagosan visszatéríti a közjegyzői munkadíj és költségtérítés összegét maximum 50 ezer forintig.
Feltétel, hogy a hitelösszeg minimum 5 millió forint legyen, valamint a hitel a 2025. szeptember 30-ig beadott és legkésőbb 2025. december 31-ig kiállított hitelígérvény alapján folyósításra kerüljön.
Mikor kell visszafizetni a kedvezményeket?
Amennyiben a kölcsön folyósítását követő három éven belül a kölcsönszerződés megszűnik, vagy a fennálló tőketartozás összege az adott előtörlesztéssel a folyósított kölcsön összegének 50 százaléka alá csökken, akkor a kedvezményeket vissza kell fizetni. Kivéve, ha az előtörlesztés lakástakarékból (LTP), a gyermekek után járó jelzáloghitel-elengedésből, vagy a CSOK Pluszhoz kapcsolódó, második gyermek után járó 10 millió forintos hitelelengedésből történt.
LTP-ből történő előtörlesztésre vonatkozó kivétel csak abban esetben alkalmazható, ha az LTP-ből történő előtörlesztéssel egyidejűleg a tőketartozás összege a folyósított Kölcsön összegének 50%-a alá csökken.
Otthon Start kalkulátor
- Törlesztő szerint
- THM szerint
- Kamat szerint
- Visszafizetendő szerint
-
Gránit Otthon Start LakáshitelPromócióTörlesztő162 176 FtTHM2,84%Visszafizetendő48 663 517 Ft
- Akár 360 000 Ft jóváírással új ügyfeleknek
- Igényeld teljesen digitálisan
Részletek a bank oldalánKamat: 2,79%, rögzített -
MagNet Otthon Start Lakáshitel
PromócióTörlesztő162 356 FtTHM2,86%Visszafizetendő48 761 722 Ft- 200 000 Ft jóváírással
Részletek a bank oldalánKamat: 2,80%, rögzített -
MBH Otthon Start LakáshitelPromócióTörlesztő163 978 FtTHM2,95%Visszafizetendő49 275 708 Ft
- Akár 350 000 Ft jóváírással
Részletek a bank oldalánKamat: 2,89%, rögzített -
CIB Otthon Start Kamattámogatott HitelPromócióTörlesztő165 065 FtTHM3,01%Visszafizetendő49 530 154 Ft
- Akár 280 000 Ft jóváírással új ügyfeleknek
Részletek a bank oldalánKamat: 2,95%, rögzített -
Erste Otthon Start LakáshitelPromócióTörlesztő165 974 FtTHM3,06%Visszafizetendő49 812 188 Ft
- Akár 400 000 Ft jóváírással új ügyfeleknek
Részletek a bank oldalánKamat: 3,00%, rögzített
-
UniCredit Otthon Start Lakáshitel
PromócióTörlesztő162 356 FtTHM2,86%Visszafizetendő48 747 022 Ft- Akár 320 000 Ft jóváírással új ügyfeleknek
Részletek a bank oldalánKamat: 2,80%, rögzített -
Raiffeisen Otthon Start LakáshitelPromócióTörlesztő165 974 FtTHM3,04%Visszafizetendő49 802 788 Ft
- Akár 320 000 Ft jóváírással új ügyfeleknek
- 200 000 Ft jóváírással
Részletek a bank oldalánKamat: 3,00%, rögzített -
OTP Otthon Start LakáshitelPromócióTörlesztő165 974 FtTHM3,06%Visszafizetendő49 867 388 Ft
- 60 000 Ft jóváírással új ügyfeleknek
Részletek a bank oldalánKamat: 3,00%, rögzített -
K&H Otthon Start HitelPromócióTörlesztő165 974 FtTHM3,10%Visszafizetendő50 000 388 FtRészletek a bank oldalánKamat: 3,00%, rögzített
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások.
A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk.
További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Tájékoztatunk, hogy kalkulátorunk nem számol a megvásárolni kívánt vagyonbiztosításának díjával, mivel az ingatlan hitelbiztosítéki értéke nem ismert. Előzőek miatt az általunk megjelenített THM összege a vagyonbiztosítás díját nem tartalmazza. Felhívjuk figyelmedet, hogy a bankok többsége kötelezően előírja a vagyonbiztosítás megkötését és fenntartását a teljes futamidő vonatkozásában, ezért a rendszeres havi kiadásokhoz az ingatlan vagyonbiztosításának összege hozzászámítandó.
A vagyonbiztosítás díját figyelembe kell venni a THM plafon számításánál. A THM plafon jelenleg az alapkamat 24 százalékponttal növelt összege. A THM plafon értékének átlépése esetén nem adható ajánlat a hitelt igénylő részére, így kölcsön sem nyújtható számára.
A vagyonbiztosítás pontos díjáról javasoljuk, hogy előzetesen tájékozódj.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.


