Ugrás a tartalomhoz
 
Cikkek
fa rudakkal ábrázolt csökkenő százalékok

Repkednek a 3 százalék alatti kamatok: meglepőt lépett a CIB Bank a CSOK Plusznál is

Írta: Hargitai-Szabó Katapublikálva: 2025. szeptember 2.frissítve: 2025. november 14.

A lakossági hitelek piacán ritkán látni annyira gyors reakciókat és dinamikus kamatcsökkentést, mint amilyen az elmúlt 24 órában történt. Az Otthon Start indulásának napján a CIB, a Gránit Bank és az UniCredit Bank egyaránt 3 százalék alatti konstrukcióval állt elő, a CIB pedig még a CSOK Plusz hitelének kamatát is módosította: a mai naptól 2,95 százalékos kamattal érhető el.

Már két banknál 3 százalék alatti a CSOK Plusz kamata is

A Gránit Bank már egy ideje egyedüliként 2,89 százalékos kamaton kínálja a CSOK Plusz hitelét, miközben a többieknél 3 százalék a kamat. Most azonban a CIB Bank is lépett, és a szeptember 1-jén megjelent hirdetménye szerint 2,95 százalékra csökkentette a CSOK Plusz kamatát.

Ezzel egy időben mindkét bank 3 százalék alatti Otthon Start kamatokkal robbant be a piacra: a CIB Bank 2,95 százalékkal, a Gránit pedig 2,85 százalékkal.

A jogszabályi előírás szerint mind a CSOK+ mind az Otthon Start hitel kamata maximum 3 százalék lehet, ezért a bankok eddig jellemzően ezen a szinten rögzítették a kamatokat, és inkább a jóváírásokkal és kedvezményekkel igyekeztek megnyerni az ügyfeleket.

A két hitel kombinálható, az igényléskor egyidejűleg is benyújtható vagy a későbbiekben a CSOK Plusszal az Otthon Start hitelt ki lehet váltani.

A CSOK Pluszra azok a fiatal házaspárok jogosultak, akik terveznek még gyermekvállalást. Gyermekszámtól függően 15, 30 vagy akár 50 millió forint támogatott hitelt is kaphatnak a családok, és három gyerek vállalása esetén az Otthon Starttal együttesen 100 millió forint is lehet a hitelösszeg - legfeljebb 3 százalékos kamaton - azoknak, akik a jogosultság mellett jövedelmileg is megfelelnek.

Otthon Start: három bank is 3 százalék alatt

Az indulás napján 3 bank jelentette be, hogy a jogszabályban meghatározott, legfeljebb 3 százalékos kamatnál kedvezőbb konstrukciót kínál. Elsőként a Gránit és a CIB robbantotta a piacot a 2,85 és 2,95 százalékos kamatokkal, majd kicsivel később az UniCredit is csatlakozott a klubhoz és meghirdette a 2,90 százalékos Otthon Start hitelét.

Az Otthon Start kamat 3 százalék alá csökkenése valódi áttörést jelent a lakáshitelpiacon. A kamatversenynek köszönhetően milliókat spórolhatnak meg azok, akik tudnak élni a lehetőséggel.

Otthon Start hitelek

Hitelösszeg
Futamidő
Havi nettó jövedelmetek
Nézd meg a saját bankod ajánlatát!
További beállítások

Ha tudod előre, hogy hamarabb vissza tudod fizetni, állítsd be, hány év múlva, hogy még kedvezőbb lakáshiteleket tudjunk mutatni.

Csak ezektől a bankoktól szeretnék lakáshiteleket látni


					
Bezár
Kiemelt hitelek
Rendezés:
További hitelek
  • UniCredit Otthon Start Lakáshitel
    Törlesztő
    162 356 Ft
    THM
    2,86%
    Visszafizetendő
    48 747 022 Ft
    • Akár 320 000 Ft jóváírással új ügyfeleknek
    Részletek a bank oldalán
    Kamat: 2,80%, rögzített
  • Raiffeisen Otthon Start Lakáshitel
    Törlesztő
    165 974 Ft
    THM
    3,04%
    Visszafizetendő
    49 802 788 Ft
    • Akár 440 000 Ft jóváírással új ügyfeleknek
    Részletek a bank oldalán
    Kamat: 3,00%, rögzített
  • OTP Otthon Start Lakáshitel
    Törlesztő
    165 974 Ft
    THM
    3,06%
    Visszafizetendő
    49 867 388 Ft
    • 60 000 Ft jóváírással új ügyfeleknek
    Részletek a bank oldalán
    Kamat: 3,00%, rögzített
  • K&H Otthon Start Hitel
    Törlesztő
    165 974 Ft
    THM
    3,10%
    Visszafizetendő
    50 000 388 Ft
    Részletek a bank oldalán
    Kamat: 3,00%, rögzített

A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Tájékoztatunk, hogy kalkulátorunk nem számol a megvásárolni kívánt vagyonbiztosításának díjával, mivel az ingatlan hitelbiztosítéki értéke nem ismert. Előzőek miatt az általunk megjelenített THM összege a vagyonbiztosítás díját nem tartalmazza. Felhívjuk figyelmedet, hogy a bankok többsége kötelezően előírja a vagyonbiztosítás megkötését és fenntartását a teljes futamidő vonatkozásában, ezért a rendszeres havi kiadásokhoz az ingatlan vagyonbiztosításának összege hozzászámítandó.
A vagyonbiztosítás díját figyelembe kell venni a THM plafon számításánál. A THM plafon jelenleg az alapkamat 24 százalékponttal növelt összege. A THM plafon értékének átlépése esetén nem adható ajánlat a hitelt igénylő részére, így kölcsön sem nyújtható számára.
A vagyonbiztosítás pontos díjáról javasoljuk, hogy előzetesen tájékozódj.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!

További szöveg megjelenítése

Mennyit nyerhetnek az igénylők?

Egy kamatcsökkentés hatása elsősorban a teljes visszafizetendő összegben és a havi törlesztőben látszik. Egy konkrét példán keresztül bemutatjuk, mekkora pénzügyi előnyt jelent mindez 25 éves futamidővel számolva, a jogszabályi maximumot jelentő 3 százalékos kamathoz képest a BiztosDöntés.hu hitelkalkulátor szerint.

Otthon Start:

Az Otthon Start hitel esetében 3 százalékos kamattal az 50 millió forint összegű hitel havi törlesztője 237 106 forint.

  • A Gránit Banknál (kamat: 2,85%): 233 223 forint a törlesztő, a teljes visszafizetendő összeg 69 977 557 forint.
  • Az UniCredit Banknál (kamat: 2,90%): 234 513 forint a törlesztő, a teljes visszafizetendő összeg 70 484 173 forint.
  • A CIB Banknál (kamat: 2,95%): 235 807 forint a havi kiadás, míg 70 752 821 forintot kell visszafizetni a banknak.

Ez nagyságrendileg 1,3 millió forint pénzügyi előnyt jelent a három bank esetében a 3 százalékos kamattal hitelező OTP, Erste, MBH, Raiffeisen és K&H bankokhoz képest.

CSOK Plusz

Ha a legmagasabb, 50 milliós összeggel számolunk egy olyan kétgyermekes család esetében, ahol még egy babát vállalnak a futamidő alatt, akkor a havi törlesztő 243 755 forint 3 százalékos kamaton. (A CSOK Plusz szabályai miatt a havi törlesztőrészletek magasabbak, mint az Otthon Start hitelnél, bővebben információ itt.) Ugyanez az összeg a 3 százalék alatti kamattal:

  • A Gránit Banknál (kamat: 2,89%): 241 956 forint, a teljes visszafizetendő 71 178 857 forint.
  • A CIB Banknál (kamat: 2,95%): 243 522 forint, a teljes visszafizetendő 71 737 175 forint.

A különbség a többi bank ajánlataihoz képest 1,2 millió forint körül mozog.

Mindösszesen tehát akár 2,5 millió forintot is lehet nyerni a teljes futamidő alatt a két támogatott hitelen.

Legfrissebb útmutatóink Otthon Start Hitel témában