Gyerekek után járó hitelelengedés 2026: mikor, kinek, hányadik gyerek után engednek el a tartozásból?
Sosem volt még ennyire összetett a hazai családtámogatási rendszer, mint 2026-ban. Ma már nemcsak az a kérdés, melyik hitelre vagy jogosult és mekkora összeget vehetsz fel, hanem az is: mennyit töröl el belőle az állam a gyerekeid érkezésével. Összefoglalónkban rendet teszünk a tízmilliók között, és megmutatjuk, mire kell figyelned, hogy egyetlen forintot se hagyj az asztalon.
Babaváró hitel: akár ingyenpénzzé válhat
A Babaváró továbbra is legsokoldalúbb a támogatások között, hiszen ingatlanfedezet nélkül, bármire elköltheted. A 11 millió forintos hitelt azok a házaspárok vehetik igénybe, ahol a feleség még 35 év alatti. Az első öt évben mindenképpen kamatmentes, és az első gyermek érkezésével ez a kedvezmény a futamidő végéig megmarad. A tartozásod érdemi csökkenésére a második gyermek születésekor számíthatsz, ekkor ugyanis a fennálló tőketartozásod 30 százalékát engedik el. Ha megérkezik a harmadik baba is, a teljes fennálló tartozásod megszűnik, így a hitel ajándékká válik.
A hitelelengedéssel elérhető pénzügyi előny jelentős: ha például 9 millió Ft a fennálló tartozás, a hátralévő futamidő pedig 16 év, akkor a havi törlesztő 50 625 forintról 41 063 forintra csökken a második baba érkezésével.
CSOK Plusz: akár 10 millió forint gyermekenként
A CSOK Plusz legfeljebb 3%-os kamattal elérhető lakáshitel, amely 15, 30 vagy 50 millió forintos összegben igényelhető a meglévő és a vállalt gyerekek számától függően. Egy gyermeket mindenképpen vállalni kell hozzá és szintén csak házasok igényelhetik.
A tartozás-elengedés, azaz gyermekvállalási támogatás, itt a hitelfelvételt követően született gyermekek után jár, méghozzá igen bőkezűen. A CSOK Plusz szerződés megkötése után másodikként megszülető gyermek, és utána minden újabb gyermek érkezésekor 10 millió forintot engedek el a tőketartozásból.
Fontos tisztában lenni azzal, hogy a kölcsönkérelem benyújtását követően másodikként megszülető babánál csökken a fennálló tartozás. Vagyis, ha a házaspárnak volt már egy gyereke a hitel felvétele előtt, akkor esetükben a harmadik gyereknél engednek el a tartozásból.
Munkáshitel: akár a teljes összeg ajándékká válhat
A 17-26 év közötti, nem diplomás munkavállalók kamatmentes hitelét is jelentősen csökkenthetik a megszületett gyerekek. A maximum 4 millió forintos szabad felhasználású keret a futamidő alatt érkező második gyermeknél a felére csökken. A harmadik gyermeknél pedig a teljes maradék összeget elengedik.
A munkáshitel feltételei között nem szerepel házasság és egyedüli adósként szerepelnek az igénylők benne, így csak a hölgyek munkáshitelére vonatkozik a gyermekvállalási támogatás, azaz a tartozás-elengedés. Ha egy fiatal pár férfi tagjának munkáshitele van, akkor viszont a közös gyermekekre sem vonatkozik a hitelelengedés.
Jelzáloghitel-elengedés: meglévő hitelekhez járó támogatás
Sokan nem tudják, de a már meglévő lakáshiteleidbe, például egy piaci hitelbe, régi CSOK hitelbe vagy az Otthon Startba is be tud segíteni az állam. A 2018. januárjától elérhető jelzáloghitel-elengedéssel a második gyermek után 1 millió forint, a harmadik után pedig 4 millió forint elengedés kérhető. Ha a család tovább bővül, minden újabb baba után további 1 millió forinttal csökken a tartozásod.
A jelzáloghitel-elengedést csak olyan jelzáloghitelekre kérheted, amelyeket a gyermek születése előtt már felvettél. Ha 2017. november 14. előtt vetted fel, akkor minden olyan hitel számításba jöhet, amelynek a fedezete Magyarország területén lévő lakóingatlan - akár szabad felhasználású jelzálog hitel is.
Ha későbbi a hiteled, akkor csak lakáscélú jelzáloghitelekre kérheted. Ez lehet lakásvásárlási, építési, bővítési, felújítási vagy korszerűsítési hitel is, tehát minden olyan jelzáloghitel, amelynél a kölcsönszerződésben a lakáscélt jelölted meg.
Fontos szabály, hogy ugyanazon gyermek után két támogatást nem kérhetsz, így ha van CSOK Plusz hiteled, választanod kell a 10 milliós gyermekvállalási támogatás vagy a jelzáloghitel-elengedés között.
Közszolgálati otthontámogatás
2026-tól a közszférában dolgozók, például a pedagógusok, rendőrök és köztisztviselők számára egy teljesen új lehetőség nyílt meg. Ez az évi nettó 1 millió forintos támogatás alanyi jogon jár a jogviszony alapján, és közvetlenül a hiteltörlesztésre vagy önerőre fordítható.
Ez a megoldás független a gyermekvállalástól, így jelentősen felgyorsíthatja a tartozásod visszafizetését akkor is, ha épp nem bővül a családod.
| Támogatási forma | 2. gyermek után | 3. gyermek után | Maximális elengedhető összeg | Házassághoz kötött? |
| Babaváró hitel | Tartozás 30%-a | Teljes tartozás | 11 000 000 Ft | Igen |
| CSOK Plusz | 10 000 000 Ft | 10 000 000 Ft | Minden további gyermek után 10 millió Ft Akár a teljes tartozás | Igen |
| Munkáshitel | Tartozás 50%-a | Teljes tartozás | 4 000 000 Ft | Nem, és csak a nőre vonatkozik |
| Jelzáloghitel-elengedés | 1 000 000 Ft | 4 000 000 Ft | További gyermekek után 1 millió Ft Akár a teljes tartozás | Nem, egyedülállók számára is elérhető |
| Otthontámogatás | - | - | Évi 1 millió Ft*, akár a teljes tartozás *A közszolgálati támogatás munkaviszonyhoz, nem gyermekszámhoz kötött. | Nem, egyedülállók számára is elérhető |
Mi a helyzet az Otthon Start hitellel és a kombinálhatósággal?
Az Otthon Start lakáshitel önmagában nem tartalmaz saját hitelelengedési szabályt, de a sima jelzáloghitel-elengedés erre is vonatkozik. Sőt, egy későbbi gyermekvállalásnál dönthetsz úgy, hogy átváltasz CSOK Pluszra, és onnantól már a gyermekenkénti 10 milliós elengedésre is jogosult lehetsz.
Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb elem - például a Babaváró, a CSOK Plusz és az Otthontámogatás - párhuzamosan is futhat, így a tartozásod több irányból is fogyhat, de figyelj a választási kényszerre ott, ahol ugyanaz a gyerek a jogosultság alapja.
-
Egyszerű online igénylésPROMÓCIÓGránit Otthon Start LakáshitelTörlesztő 116 612 FtTHM 2,91%Visszafizetendő 34 994 079 Ft
- 200 000 Ft ajándékpénz folyósítás után, kezdeti költség elengedések
Kamat 2,85%, rögzített -
Egyszerű online igénylésPROMÓCIÓCIB Otthon Start Kamattámogatott HitelTörlesztő 117 904 FtTHM 3,02%Visszafizetendő 35 381 710 Ft
- Akár 200 000 Ft bónusz + bankszámla 0 Ft-os számlavezetési díjjal
Kamat 2,95%, rögzített -
Akár 360 000 Ft jóváírássalPROMÓCIÓErste Otthon Start LakáshitelTörlesztő 118 553 FtTHM 3,07%Visszafizetendő 35 585 849 Ft
- Segítünk kombinálni akár más hitellel is. Kérd tanácsadóink segítségét!
Kamat 3,00%, rögzített -
Fix 3% kamattalPROMÓCIÓMagNet Otthon Start Lakáshitel
Törlesztő 118 553 FtTHM 3,08%Visszafizetendő 35 620 749 Ft- 200 000 Ft jóváírást kapsz ajándékba
Kamat 3,00%, rögzített
- Törlesztő szerint
- THM szerint
- Kamat szerint
- Visszafizetendő szerint
-
PROMÓCIÓMBH Otthon Start LakáshitelTörlesztő 117 127 FtTHM 2,96%Visszafizetendő 35 220 414 FtKamat 2,89%, rögzített
-
PROMÓCIÓUniCredit Otthon Start LakáshitelTörlesztő 117 257 FtTHM 2,97%Visszafizetendő 35 217 187 FtKamat 2,90%, rögzített
-
PROMÓCIÓRaiffeisen Otthon Start LakáshitelTörlesztő 118 553 FtTHM 3,04%Visszafizetendő 35 576 449 FtKamat 3,00%, rögzített
-
PROMÓCIÓOTP Otthon Start LakáshitelTörlesztő 118 553 FtTHM 3,07%Visszafizetendő 35 641 049 FtKamat 3,00%, rögzített
-
PROMÓCIÓK&H Otthon Start HitelTörlesztő 118 553 FtTHM 3,12%Visszafizetendő 35 774 049 FtKamat 3,00%, rögzített
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások.
A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk.
További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Tájékoztatunk, hogy kalkulátorunk nem számol a megvásárolni kívánt vagyonbiztosításának díjával, mivel az ingatlan hitelbiztosítéki értéke nem ismert. Előzőek miatt az általunk megjelenített THM összege a vagyonbiztosítás díját nem tartalmazza. Felhívjuk figyelmedet, hogy a bankok többsége kötelezően előírja a vagyonbiztosítás megkötését és fenntartását a teljes futamidő vonatkozásában, ezért a rendszeres havi kiadásokhoz az ingatlan vagyonbiztosításának összege hozzászámítandó.
A vagyonbiztosítás díját figyelembe kell venni a THM plafon számításánál. A THM plafon jelenleg az alapkamat 24 százalékponttal növelt összege. A THM plafon értékének átlépése esetén nem adható ajánlat a hitelt igénylő részére, így kölcsön sem nyújtható számára.
A vagyonbiztosítás pontos díjáról javasoljuk, hogy előzetesen tájékozódj.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.


