CSOK: minden, amit tudnod kell róla 2024-ben

A korábban népszerű CSOK támogatás 2023. december 31. óta nem igényelhető. Helyét a CSOK Plusz, a családok otthonteremtését támogató kedvezményes hitelprogram vette át. Az új CSOK Plusz hitel gyermekvállalás esetén elérhető, mutatjuk a bankok ajánlatait.

Erre figyelj kalkuláláskor és hiteligényléskor!Bezár

A CSOK Plusz egy kamattámogatott hitel, amelyet otthonteremtéshez igényelhetnek (további) gyermeket tervező házaspárok. A kamattámogatás miatt az igénylő párnak legfeljebb 3 százalékos kamatot kell fizetnie a hitelért, amelyet használhatnak új lakás építésére, vásárlására, illetve használt lakás vásárlására vagy bővítésére.

A lehetséges hitelösszeg a meglévő és vállalt gyermekek számának figyelembe vételével 1 gyermek mellé 15 millió forint, 2 gyermek mellé 30 millió forint, 3 gyermek mellé pedig 50 millió forint lehet legfeljebb. A lehetséges hitelösszeg a jövedelmetek függvénye is.

A CSOK Plusz csak lakáscélra használható, ahol a fedezet maga a megvásárolni, építeni vagy bővíteni kívánt ingatlan. A hitel összege legfeljebb az ingatlan értékének 80 százaléka lehet, azaz a CSOK Pluszhoz legalább 20 százalékos önerő kell. Speciális esetben az önerő első lakásszerzők esetében, megfelelő jövedelem mellett 10 százalék is lehet, de ehhez meg kell felelni a jogszabályi követelményeknek.

A bankok CSOK Plusz ajánlatai, bár a jogszabályi előírások miatt hasonlóak, nem teljesen egyformák. Az egyes konstrukciókban némileg eltérhet a kamat, és így a törlesztőrészlet és a visszafizetendő összeg nagysága is, illetve az egyes bankok más-más az akciókat kínálnak.

A neked megfelelő CSOK Plusz hitelt megtalálhatod, ha a kalkulátort személyre szabod. Pár kattintással megkaphatod a saját listádat.
Állítsd be a hitelösszeget, hogy a lehetséges 10-25 évből milyen futamidőt szeretnél, illetve hogy hány gyermeket terveztek, és mikor. A gyermekek tervezett születési dátumát azért kérjük el, hogy a kalkulátor tudjon számolni a hitelelengedés támogatással is. Az első gyermek születése után egy éves törlesztési szünetet is kérhettek, de ezzel a kalkulátor nem számol.
Ha a háztartásod jövedelmét is beállítod, akkor látod, hogy az adott összeg elérhető-e számodra a választott futamidő mellett, és a kalkulátor a kedvezményekkel is tud számolni.

Ha egy lakáshitel felkeltette az érdeklődésed, akkor a találatra kattintva a bank oldalára irányítunk, ahol elolvashatod a részletes feltételeket, és fel tudod venni a kapcsolatot a bankkal. Mi is összeszedtük neked a legfontosabb tudnivalókat az igénylési feltételekkel és a hitel adataival, ezeket a találatok alján láthatod.

Jó, ha tudod, hogy van néhány alapfeltétel, amelyet minden banknál teljesítened kell, ezekkel vagy csak hitelképes.
- Az igényléshez legalább 3-6 hónap munkaviszony, és igazolható jövedelem szükséges.
- A jövedelmednek legalább a havi nettó minimálbért el kell érnie.
- Legalább nagykorúnak kell lenned, de egyes bankoknál magasabb is lehet az elvárt életkori minimum.
- Nem szerepelhetsz a KHR negatív adóslistáján.
CSOK Plusznál a fentieken felül a jogszabályi előírásokat is teljesítenetek kell. Ilyen a köztartozásmentesség és a büntetlen előélet, de a minimum 2 éves TB jogviszony is, utóbbit elég az egyikőtöknek igazolni. Az ingatlanra felső értékhatárok, és minimum mérethatárok vannak.

Jó, ha tudod, hogy preferált kistelepüléseken a CSOK Pluszt falusi CSOK támogatással is kombinálhatod.
A CSOK Plusz Babaváró hitellel is kombinálható, ahol a Babaváró hitel (legalább egy része) önerőként is felhasználható.

Görgess lejjebb és nézd meg a bankok CSOK Plusz ajánlatait!

Gergely Péter • frissítve 2024. július 11. • promóció
Bezár
Hitelösszeg
Futamidő
Havi nettó jövedelmetek
Meglévő gyermekek
Vállaltok további gyermeket?
1. gyerek születési idő
2. gyerek születési idő
3. gyerek születési idő
További beállítások
Bezár

Ha tudod előre, hogy hamarabb vissza tudod fizetni, állítsd be, hány év múlva, hogy még kedvezőbb lakáshiteleket tudjunk mutatni.

Csak ezektől a bankoktól szeretnék lakáshiteleket látni


				
Bezár

Azon dolgozunk, hogy a rengeteg lakáshitel közül megtalálhasd a legjobbat.

Most kalkuláljuk a(z)
    lakáshiteleket...
    Rendezés:

    CSOK Pluszt az összes gyermekszám alapján (meglévő + vállalt) 1 gyermekre legfeljebb 15 millió, 2 gyermekre 30 millió, 3 vagy több gyermekre 50 millió forint összegben igényelhetsz. A gyermekvállalás a hitelprogram kötelező eleme.

    Válassz a kiemelt hitelek közül!
    További hitelek
    • CSOK Plusz hitelprogram
      Törlesztő 73 126 FtAz első 12 hónapban 37 500 Ft
      THM 3,04% Kamat: 3,00%
      Visszafizetendő 21 510 424 Ft
      Részletek
      átirányítunk partnerünk oldalára
      Futamidő: 120-300 hó • Hitel teljes díja: 6 510 424 Ft • Ebből kamat: 6 510 424 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft • Kamatperiódus: 5 év • Kamat: 3,00%
    • CSOK Plusz kamattámogatott kölcsön
      Törlesztő 73 126 FtAz első 12 hónapban 37 500 Ft
      THM 3,08% Kamat: 3,00%
      Visszafizetendő 21 523 024 Ft
      Részletek
      átirányítunk partnerünk oldalára
      • Egyes induló költségek visszatérítésével akár 150 000 Ft megtakarítás
      Futamidő: 120-300 hó • THM: 3,05% - 3,63% • Hitel teljes díja: 6 523 024 Ft • Ebből kamat: 6 510 424 Ft • Kezdeti díj: 58 600 Ft • Kamatperiódus: 5 év • Kamat: 3,00%
    • CSOK Plusz hitel
      Törlesztő 73 450 FtAz első 12 hónapban 38 021 Ft
      THM 3,16% Kamat: 3,00%
      Visszafizetendő 21 685 314 Ft
      Részletek
      átirányítunk partnerünk oldalára
      Futamidő: 120-300 hó • THM: 3,11% - 4,42% • Hitel teljes díja: 6 685 314 Ft • Ebből kamat: 6 609 714 Ft • Kezdeti díj: 120 050 Ft • Kamatperiódus: 5 év • Kamat: 3,00%
    • CSOK Plusz Kamattámogatott hitel
      Törlesztő 73 126 FtAz első 12 hónapban 37 500 Ft
      THM 3,18% Kamat: 3,00%
      Visszafizetendő 21 741 874 Ft
      Részletek
      átirányítunk partnerünk oldalára
      Futamidő: 120-300 hó • THM: 3,10% - 5,21% • Hitel teljes díja: 6 741 874 Ft • Ebből kamat: 6 510 424 Ft • Kezdeti díj: 114 570 Ft • Kamatperiódus: 5 év • Kamat: 3,00%
    • Évnyerő CSOK Plusz Lakáshitel
      Törlesztő 73 450 FtAz első 12 hónapban 38 021 Ft
      THM 3,21% Kamat: 3,00%
      Visszafizetendő 21 778 414 Ft
      Részletek
      átirányítunk partnerünk oldalára
      Futamidő: 120-300 hó • THM: 3,17% - 7,75% • Hitel teljes díja: 6 778 414 Ft • Ebből kamat: 6 609 714 Ft • Kezdeti díj: 162 100 Ft • Kamatperiódus: 5 év • Kamat: 3,00%
    9 / 9 találat

    A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
    Tájékoztatunk, hogy kalkulátorunk nem számol a megvásárolni kívánt vagyonbiztosításának díjával, mivel az ingatlan hitelbiztosítéki értéke nem ismert. Előzőek miatt az általunk megjelenített THM összege a vagyonbiztosítás díját nem tartalmazza. Felhívjuk figyelmedet, hogy a bankok többsége kötelezően előírja a vagyonbiztosítás megkötését és fenntartását a teljes futamidő vonatkozásában, ezért a rendszeres havi kiadásokhoz az ingatlan vagyonbiztosításának összege hozzászámítandó.
    A vagyonbiztosítás díját figyelembe kell venni a THM plafon számításánál. A THM plafon jelenleg az alapkamat 24 százalékponttal növelt összege. A THM plafon értékének átlépése esetén nem adható ajánlat a hitelt igénylő részére, így kölcsön sem nyújtható számára.
    A vagyonbiztosítás pontos díjáról javasoljuk, hogy előzetesen tájékozódj.
    Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.

    További szöveg megjelenítése

    Nem találtad meg, amit keresel? Nézd meg a lenti szolgáltatók lakáshiteleit is!

    Gyakori kérdések a lakáshitel kalkulátorról

    • A hitelkalkulátor számol a Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutatóval (JTM)?

      Igen. A beállított jövedelmet, a futamidőt és a hitelösszeget is nézi a rendszer, és csak olyan hiteleket listázunk, amik megfelelnek a JTM szabályoknak.

      Ha a jövedelmedhez képest túl magas hitelösszeget vagy túl rövid futamidőt állítasz be, akkor vagy csak kevesebb találatot fogunk listázni, vagy az is előfordulhat, hogy egy hitelt sem tudunk megmutatni, mert egyik sem fér bele a jövedelmedbe. Ilyenkor egy hibaüzenetet fogsz látni, ami azt javasolja, hogy csökkentsd a hitelösszeget, vagy növeld meg a futamidőt.

      Ha tudod, hogy adóstársat be tudsz vonni, akkor érdemes a jövedelem mezőnél mindkettőtök havi nettó rendszeres jövedelmét beírni.

    • Mitől függ az ajánlatok sorrendje?

      A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások.

    • Hitelfelvételnél mik a kizáró okok?

      Több olyan ok is van, ami miatt a bankok elutasíthatják a hitelkérelmedet. Ezek bankonként változhatnak és nem is biztos, hogy részletesen elmondják majd, hogy miért nem adnak hitelt, vagy csak kevesebbet, mint szerettél volna.

      Nézzük meg a leggyakoribb kizáró okokat!

      1. Nincs igazolható jövedelmed: A bankok igazolható jövedelemként olyan rendszeres bevételre gondolnak, amit bankszámlakivonatokkal, előző évi adóbevallással, vagy más hivatalos papírral tudsz alátámasztani. Az, hogy valahonnan olyan készpénzes bevételed van, amit befizetsz a bankszámládra, nem számít igazolható jövedelemnek (még akkor sem, ha azt a munkádért kaptad és "igazolod" a bankszámlára történő befizetéssel).

      A banknak törvényi előírás miatt meg kell bizonyosodnia róla, hogy a havi törlesztőrészleteket biztonsággal ki tudod majd fizetni. Erről lentebb még részletesen írunk és a Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutatóról szóló útmutatónkban is többet megtudhatsz arról, hogy a jövedelmednek mekkora része mehet el törlesztőrészletekre.

      2. Ha a KHR listán (régebbi nevén BAR listán) negatív státusszal vagy fent (aktív vagy passzív státuszban). Erről itt tudhatsz meg többet.

      3. Nem járt le még a próbaidőd vagy nincs elegendő folyamatos munkaviszonyod. Ez azt jelenti, hogy ha új munkahelyen kezdesz el dolgozni, és ott próbaidő van, akkor amíg ez nem jár le, vagy legalább 3 hónap nem telik el (bár a próbaidő lehet akár 6 hónapos is), addig a bankok nem adnak hitelt.

      Több bank is előír legalább 3-6 hónapos folyamatos munkaviszonyt (ugyanazon a munkahelyen akár) hiteligénylési feltételként.

      4. Nem megfelelő életkor. A bankok meghatároznak minimum és maximum életkort is az egyes hiteltípusokhoz. Ez általában minimum 18 éves kor szokott lenni, de lehet akár 21 vagy 23 év is. Ha fiatal vagy, akkor akár magasabb jövedelmet vagy adóstárs bevonását is kérhetik. Ugyanez igaz, ha túl idősen vennél fel hitelt, tehát ilyenkor egy fiatalabb adóstárs bevonására szükség lehet a bank döntésétől függően.

      5. Nincsenek érvényes igazolványaid, bejelentett lakcímed vagy telefonos elérhetőséged.

      6. Nincs megfelelő ingatlanfedezeted, amit fel tudsz ajánlani a banknak. Nem minden ingatlant fogad el mindegyik bank, és az is lehet, hogy pótfedezet bevonását vagy magasabb önerőt kérnek majd. Azt az értékbecslés után tudják biztosan megmondani, de érdemes előre tájékozódnod, hogy a fedezetként felajánlott ingatlant elfogadják-e.

    • Mik a hitelfelvétel lépései?

      1. Tájékozódás a hitelekről. Ha lakást szeretnél venni, és ehhez hitelre is szükséged van, akkor nem a lakáskereséssel kell kezdened a folyamatot. Érdemes persze nézegetni az ingatlanokat, de első lépésben azt kell átgondolnod, hogy mennyi saját megtakarításod van (ez lesz majd az önerő), és hogy emellé mennyi hitelre lenne szükséged.

      Használd a kalkulátort és állítsd be, hogy mekkora hitelösszeget milyen futamidőre vennél fel és add meg a jövedelmedet is. A többi beállítást is érdemes személyre szabnod. Így megnézheted, hogy milyen kedvezményeket kaphatsz és hogy milyen törlesztőrészletekre számíthatsz.

      Kérhetsz visszahívást a bank honlapján keresztül vagy a bankfiókban is tudsz egyeztetni az ügyintézővel a kölcsön igénylési feltételeiről.

      Ha biztosra szeretnél menni, akkor a neked legjobban tetsző bankoktól előminősítést kérhetsz. Ilyenkor a bank megvizsgálja a jövedelmed, és ez alapján megmondja, hogy milyen összegű hitelre számíthatsz. Az előminősítés birtokában bátrabban indulhatsz lakást keresni.

      2. Szükséges dokumentumok összegyűjtése. Ha már érdeklődtél a hitelről, vagy akár előminősítést is kértél, akkor valószínűleg már kaptál tájékoztatást arról, hogy a bank milyen dokumentumokat kér. Szedj össze mindent, amit tudsz, és figyelj, hogy minden dokumentumod érvényes és friss legyen.

      A lakásra vonatkozó dokumentumokat akkor kell összegyűjtened, ha már kiválasztottad a lakást, amit megvásárolnál. Ne feledd, hogy a bank az adásvételi szerződésre vonatkozóan is megfogalmaz igényeket. Addig ne fizess foglalót, amíg nem tudod, hogy a bank megadja-e neked a kért hitelt, és hogy mit kér belefogalmazni a szerződésbe.

      Ha a hitelhez támogatást vagy támogatott hitelt, például CSOK-ot vagy Babavárót is igényelsz, akkor az ehhez szükséges a dokumentumokat is gyűjtsd össze. Itt több igazolásra lesz szükséged, amelyek beszerzése időbe telik.

      3. Hiteligénylés benyújtása. Ha minden dokumentum együtt van, és a lakás is megvan, akkor benyújthatod a hiteligénylést a bank felé. Ezzel elkezdődik a hitelbírálat folyamata, amelynek során a bank megvizsgálja a jövedelmed és az ingatlant. A kérelmedet el is utasíthatja vagy hiánypótlást kérhet, de ha mindent rendben talál, akkor a szerződéskötés következik.

      4. Szerződéskötés. Jelzáloghitelnél két szerződést kötsz a bankkal. Egyik a kölcsönszerződés, a másik pedig a zálogszerződés. A szerződéseket közjegyzői okiratba kell foglalni, amely a bank számára lehetővé teszi a hiteltartozásod könnyebb behajtását, ha esetleg nem fizetnéd a hiteled.

      5. Folyósítás. Ahhoz, hogy a bank folyósítani tudja a kért hitelt, teljesítened kell a folyósítási feltételeket. Ilyen lehet például a bankszámla megnyitása, a lakásbiztosítás kötése, vagy hogy a lakás tulajdoni lapján széljegyre kerülj mint tulajdonos.

      6. Törlesztés. Miután a bank folyósította neked a hitelt, a következő hónaptól törlesztened kell. Gondoskodj róla, hogy a törlesztési számládon, vagy a banknál vezetett folyószámládról, ahonnan a bank a törlesztőket vonja, mindig legyen elég pénz.

    • Mennyi a hitelügyintézés átfutási ideje? Milyen dokumentumok kellenek majd?

      Lakáshiteleknél az átlagos átfutási idő 6 hét körül van, de ez attól is függ, hogy milyen gyorsan szeded össze a dokumentumokat, milyen típusú jövedelmed van, milyen az ingatlan, amit fedezetként bevonnál. Ezek mind befolyásolhatják az ügyintézési időt.

      Ezekre a dokumentumokra biztosan szükséged lesz, de a bank bekérhet még másokat is:

      - Személyes okmányaid, és ha van adóstárs, akkor az övé is

      - Bankszámlakivonatok, munkáltatói igazolás

      - Tulajdoni lap a fedezetként bevont ingatlanról (ezt le tudja a bank is kérni a legtöbb esetben a Takarnet rendszeren keresztül)

      - Adásvételi szerződés, ami kiválasztott bank követelményeit is kell tartalmazza

      - Lakásbiztosítás megkötéséről igazolás, kötvény.

    • Minden lakáshitel benne van a kalkulátorban?

      Nem. Vannak olyan bankok vagy olyan speciális, bárki által nem igényelhető lakáshitelek, melyeket nem tüntetünk fel, mert nagy valószínűséggel nem lesz érvényes rád.

      Több banknál is újra megjelentek a türelmi idős konstrukciók, ezeket sem tartalmazza a kalkulátorunk. Ez azt jelenti, hogy a futamidő elején (jellemzően 1-2 évig) alacsonyabb a törlesztőrészlet, mert csak kamatot kell fizetned. Ennek az előnye, hogy egy ideig könnyebben kigazdálkodható a törlesztő, hátránya pedig, hogy a türelmi idő alatt nem csökken a tartozás, ráadásul összességében a futamidő alatt emiatt többet kell visszafizetned.

      Olyan is lehet, hogy éppen frissítjük egy adott bank kondícióit, vagy várunk valamely bank ellenőrzésére, amely idő alatt szintén nem látható az adott konstrukció.

      Ezeknek a pénzintézeteknek is vannak lakáshitelei:

      - CIB lakáshitel: A CIB Banknál online is elindíthatod a hiteligénylést, és csak a szerződés aláírásakor kell bemenned a bankba. 5 és 10 éves kamatperiódusú és végig fix lakáshiteleket is kínálnak. Lakásvásárlásra és építésre is igényelhetsz náluk hitelt, akár kamattámogatott verzióban is. Több kedvezménycsomagjuk és akciójuk van.

      - Erste lakáshitel: Az Erste 5 és 10 éves kamatperiódusú és végig fix kamatozású hiteleket is kínál, és fogyasztóbarát lakáshitel is elérhető náluk. Ha számlát is nyitsz és a jövedelmed hozzájuk utalod, akkor kamatkedvezményeket kaphatsz, de más akcióik is vannak. Már alacsony igazolt jövedelem mellett is befogadhatják a hiteligénylésed, a fedezetként felajánlott ingatlannak pedig olyan tulajdonosa is lehet, aki nem a rokonod. Előminősítést is kérhetsz náluk.

      - Gránit lakáshitel: A Gránit Bank élen jár a digitális megoldások terén, ami a hiteleikben is megmutatkozik. A hiteligénylést egészen a szerződéskötésig elviheted online. Akár 24 hónap türelmi idővel is igényelhetsz náluk lakáshitelt, így az első 2 évben csak a kamatot kell törlesztened. Ez segítség lehet, de mindenképp tájékozódj a konstrukció hátrányairól is.

      - K&H lakáshitel: A K&H szereti a fejlett digitális megoldásokat, így a lakáshitel-igénylést is online eszközökkel segítik. Fogyasztóbarát lakáshitelt és Zöld hitelt is kínálnak, de szabad felhasználású jelzáloghitelük nincsen. Ha a jövedelmed hozzájuk érkezik, akkor kedvezményekre is számíthatsz.

      - MagNet lakáshitel: A MagNet egy közösségi bank, ahol akár arra is van lehetőséged, hogy a közösség ereje révén alacsonyabb kamatot érj el, és betétesként te magad is támogathatsz hitelfelvevőket. Fogyasztóbarát lakáshitelt is kínálnak, de építésre nem kaphatsz náluk hitelt. 5 és 10 éves kamatperiódusok közül választhatsz és kedvezmények is elérhetők.

      - MBH lakáshitel: Az MBH Bank az MKB és a Takarékbank, valamint a korábbi Budapest Bank egyesülése után 2023. májusától folytatja ezen a néven a működését. Ők kínálják az egyik legötletesebb lakáshitel konstrukciót, ez az Egyenlítő hitel. Ha a megtakarításod is náluk tartod, akkor ezzel csökkentheted a hiteled futamidejét, és így olcsóbbá teheted a hiteled.

      - OTP lakáshitel: Az OTP Banknál csak fix kamatozás mellett kaphatsz jelzáloghitelt, és a fogyasztóbarát lakáshitelük folyósítását is felfüggesztették. Van viszont két különleges konstrukciójuk, az Évnyerő lakáshitel, ahol a futamidő első évében csak a kamatot kell fizetned, és a Kamatcsökkentő lakáshitel, amelynek a kamatát a futamidő alatt egyszer csökkentheted. A hiteligénylést online is intézheted.

      - Raiffeisen lakáshitel: A Raiffeisen szinte mindig kínál valamilyen akciót. Ha az egyikről lemaradsz, nem kell sokat várnod a következőre. 5 és 10 éves kamatperiódus mellett kínálnak lakáshiteleket és szabad felhasználású jelzáloghitelket. Fix kamatozás is van, de ott a futamidő is fix, 5, 10, 15 vagy 20 év lehet. Fogyasztóbarát lakáshitelt és CSOK Plusz hitelt is találsz náluk.

      - UniCredit lakáshitel: A UniCredit 5 és 10 éves kamatperiódus és 5-20 éves futamidő végéig fix kamatozás mellett kínálja a hiteleit. Csak lakáscélra adnak jelzáloghitelt, a szabad felhasználású konstrukciókat is lakáscélra kell költened. Jövedelemjóváírás esetén kamatkedvezményt kaphatsz, és díj-visszatérítési akcióik is vannak.

    • Támogatott lakáshiteleket (CSOK Plusz, falusi CSOK hitel) is mutat a kalkulátor?

      Ha a keresésed szempontjából releváns, akkor igen. Ahhoz, hogy a kamattámogatott lakáshitel konstrukciókat is megjelenítsük neked, be kell állítanod a CSOK Pluszhoz legalább egy vállalt gyermeket, a falusi CSOK-hoz pedig legalább két meglévő vagy vállalt gyermeket. Ebben az esetben, ha a keresési beállításaidnak is megfelel, a kamattámogatott hiteleket is megmutatjuk.

      CSOK Plusz hitelt az alábbi bankoknál igényelhetsz:

      - CIB Bank

      - Erste Bank

      - Gránit Bank

      - K&H Bank

      - MBH Bank

      - OTP Bank

      - Raiffeisen Bank

      - UniCredit Bank

      Falusi CSOK hitelt csak a falusi CSOK támogatás mellé igényelhetsz legalább 2 meglévő vagy vállalt gyermek mellé. A hiteligénylés feltétele, hogy a lakáscélodat a jogszabályban listázott preferált kistelepülések egyikén valósítsd meg. Falusi CSOK hitel keretében új építésű társasházi lakás vásárlására nem igényelhetsz hitelt.

      Falusi CSOK hitelt az alábbi bankok kínálnak:

      - K&H Bank

      - MBH Bank

      - OTP Bank

      - Erste Bank

      Sem a CSOK Plusz, sem a falusi CSOK hitel nem használható önmagában végzett lakásfelújításra. Mindkét hitel kiegészíthető piaci lakáshitellel.

    • Milyen jogszabályi feltételeknek kell megfelelnünk CSOK Plusz és falusi CSOK hitel igénylésénél?

      A gyermekvállalás vagy meglévő gyermek nem az egyetlen feltétele a kamattámogatott hitelek igényelhetőségének. Ahhoz, hogy kamattámogatott lakáshitelt kaphass, meg kell felelned a jogszabályban előírt feltételeknek.

      A CSOK Plusz jogszabályi feltételeit az 518/2023. sz. Kormányrendeletben, a falusi CSOK támogatás és hitel feltételeit a 302/2023. sz. Kormányrendeletben találod.

      A feltételeket röviden a hitelkalkulátor találati listájában a "Feltételek, díjak" pontban is megtalálod.

      A CSOK Pluszt, illetve vállalt gyermek esetén falusi CSOK hitelnél is előírás, hogy csak házastársak igényelhetik. Meglévő gyermekekre falusi CSOK hitelt egyedülálló szülők és élettársak is igényelhetik.

      Mind a CSOK Pluszhoz, mind a falusi CSOK hitelhez szükséges:

      - Büntetlen előélet az igénylő pár mindkét tagjára vonatkozóan.

      - Nem lehet 5 000 forintot meghaladó köztartozásotok a NAV felé. Ha van 5 000 forintot nem meghaladó tartozásotok, azt 10 napon belül egyenlíthetitek ki.

      - A házaspár legalább egyik tagjának legalább 2 év folyamatos TB jogviszonyt kell igazolnia.

      - CSOK Plusz esetén a feleségre vonatkozóan életkori korlát van: a feleség legfeljebb 40 éves lehet. 2024-ben és 2025-ben legalább 12 hetet betöltött várandósság mellett nem él ez az életkori korlát.

      - Falusi CSOK hitel esetén az életkori korlát csak vállalt gyermeknél érvényes.

    • Milyen egyéb feltételeknek kell megfelelnünk?

      A jogszabályi feltételeken túl hitelképesnek is kell lennetek. A bankok biztosan elvárják, hogy a KHR-ben ne szerepeljetek negatív státusszal (ez a régi BAR lista).

      A jogszabályban elvárt életkort a bank tovább szűkítheti, így van olyan bank, amelyik csak 21 vagy 23 éves kor felett ad kölcsönt, illetve a férj életkorát is maximálhatják.

      A támogatott hitelek igényléséhez megfelelő forrásból származó és elegendő nagyságú jövedelmet kell igazolnotok.

      Az egyes bankok elvárásait a hitelkalkulátor találati listájában, minden bank ajánlatában a "Feltételek, díjak" gomb alatt találjátok.

    • CSOK Plusz esetében számol a kalkulátor az első gyermek születésekor kérhető törlesztési szünettel?

      Nem. A törlesztési szünet nem jár automatikusan, az egy lehetőség. Ezen felül nem is feltétlenül gondoljuk úgy, hogy érdemes kérned a törlesztési szünetet. Míg a Babaváró hitel esetében, ahol szintén van ilyen törlesztési könnyítés, szerintünk mindenképpen érdemes kérni a szünetet, a CSOK Plusz esetében nem feltétlenül így van. A későbbi hitelelengedések nagyságát a törlesztési szünet nem befolyásolja, mert az fix összegű. Szerintünk akkor érdemes kérnetek a törlesztési szünetet, ha az első gyermek születésekor valóban szükségetek van erre a könnyítésre. Ne feledjétek, hogy ha a gyermek születése a futamidő első 12 hónapjára esik, akkor a törlesztési szünet leghamarabb a futamidő 13. hónapjától kezdődhet.
    • CSOK Plusz esetében számol a kalkulátor a második vállalt gyermek, és attól kezdve minden gyermek születésekor járó hitelelengedéssel (azaz a gyermekvállalási támogatással)?

      Igen. A második, és ettől kezdve minden vállalt gyermek születésekor számolunk 10-10 millió forint hitelelengedéssel. Az elengedett hitel összegével csökkenni fog a visszafizetendő összeg, és ennek figyelembe vételével határozzuk meg a havi törlesztőrészleteket is.
    • Miért mutatunk két törlesztőrészletet a CSOK Plusz találatoknál?

      A CSOK Plusz hitel törlesztése türelmi idővel indul. Ez nem választható opció, hanem jogszabály szerint így kell törleszteni ezt a hitelt. A futamidő első 12 hónapjában csak a kamatot kell törleszteni, a tőketörlesztés pedig a 13. hónaptól indul. Ezt vesszük alapul a számításkor, ezért megjelenítjük a türelmi idő alatt, és az után fizetendő törlesztőrészletet is.
    • Miért kérdezi meg a kalkulátor a gyermekek születési dátumát?

      Azért, hogy tudjunk számolni az esetleges hitelelengedésekkel a kalkuláláskor. Ha csak a meglévő és vállalt gyermekek számát kérdeznénk meg, akkor nem tudnánk kiszámolni, hogy várhatóan mikor kapjátok (ha kapjátok) a hitelelengedés támogatás 10 millió forintját.

      Pontos dátumot nem kérünk, hiszen a jövőt nem láthatjátok előre, de egy év/hónap becslést igen, hogy a kalkuláció minél pontosabb legyen.

    • Milyen THM-et jelenít meg a kalkulátor?

      A THM kiszámításánál minden rendelkezésünkre álló információval számolunk. Ha több gyermeket terveztek a CSOK Plusz igénylése után, akkor a hitelelengedés támogatást is figyelembe vesszük. Jó, ha tudjátok, hogy bár a CSOK Plusz keretében legfeljebb adott számú gyermeket vállalhattok, a hitelelengedés a terven felül született gyermekek után is jár.

      A CSOK Plusz THM-je a kamattámogatás miatt egyébként is alacsony, de hitelelengedés esetén akár negatív értéket is felvehet. A kalkulátorban negatív THM értéket nem jelenítünk meg, ilyen esetben a THM-nél található értéket kihúzzuk.

    A CSOK, vagy Családok Otthonteremtési Kedvezményére vonatkozó rendeletek 2016-ban jelentek meg, és évekik segítették a gyermeket nevelő vagy tervező családokat az otthonhoz jutásban. 2023. végével a városokban a normál CSOK nem igényelhető tovább, helyette egy kamattámogatott hitel, a CSOK Plusz elérhető gyermeket vállaló házaspárok számára. A CSOK preferált kistelepüléseken igényelhető változata, a falusi CSOK továbbra is él, méghozzá emelt összegekkel. Az útmutatóban röviden írunk a változásokról, majd az eredeti CSOK feltételeket olvashatod.

    Jó, ha tudod

    A CSOK támogatás tehát 2024. január 1-jétől nem igényelhető. Továbbra is, illetve újonnan igényelhető támogatási formák otthonteremtésre:

    • Falusi CSOK
      Kissé eltérő szabályokkal, de sok esetben változatlan feltételekkel igényelhető a CSOK a jogszabályban listázott preferált kistelepüléseken. Az összegek magasabbak, a támogatás mellé pedig kamattámogatott CSOK hitelt igényelhetnek a gyermeket már nem tervező szülők, de a gyermeket vállaló házaspárok számára a CSOK Plusz is elérhető.
    • CSOK Plusz
      Földrajzi megkötés nélkül igényelhető kamattámogatott hitel, amelyet azok a házaspárok igényelhetnek, amelyek a jövőben még gyermeket szeretnének, és a feleség nem töltötte be a 41. életévét. A konstrukció hitelelengedés támogatást is tartalmaz, amelyet a második megszületett gyermektől kezdve igényelhetsz.
    • Falusi CSOK hitel
      A falusi CSOK mellé legalább 2 gyermek mellé igényelhető kamattámogatott hitel. Vállalt gyermekekre is igényelhető, de mivel ebben az esetben a CSOK Plusz kedvezőbb lehet, a CSOK hitelt meglévő gyermekekre érdemes igényelni.

    Új CSOK Plusz szabályok

    A 2023. október 25-i kormányinfón számos részletet tudtunk meg a 2024. január 1-jétől elérhető CSOK Pluszról. A részletes szabályokat tartalmazó rendelet 2023. november 30-án jelent meg a Magyar Közlöny ez évi 171. számában. A CSOK Plusz igénylési feltételeit a 518/2023. (XI.30) Kormányrendelet foglalja össze. Lássuk a szabályokat részletesen.

    • A CSOK Plusz - a 2023. december 31-ig elérhető CSOK-kal ellentétben - nem vissza nem térítendő támogatás, hanem egy kamattámogatott hitel, ami támogatási elemként a második gyermek születésétől hitelelengedést tartalmaz.
    • A CSOK Pluszt csak vállalt gyermekek mellé igényelheted, meglévő gyermekre tehát nem elérhető. A hitelt csak házasok igényelhetik, ahol a feleség nem lehet több 41 évesnél. A következő két év átmeneti időszak lesz, ahol a CSOK Pluszt a 41 feletti nők is igényelhetik, ha 12 hetet meghaladó várandósságot tudnak igazolni.
    • A CSOK Plusz tehát egy kamattámogatott hitel, amelyet legfeljebb 3 százalékos kamat mellett törleszthetsz. A futamidő 10-25 év között lehet. A lehetséges hitelösszegek: 1 gyermek mellé 15 millió forint, 2 gyermek mellé 30 millió forint, 3 gyermek mellé pedig 50 millió forint.
    • A törlesztő első évében a tőkét nem kell törleszteni, csak a 3 százalékos kamatot.
    • A második gyermek születésétől kezdve a tartozásotokból 10 millió forintot elenged az állam. Fontos azonban tudni, hogy a hitelengedés támogatásnál a meglévő gyermekek nem számítanak, tehát a CSOK Plusz hitelszerződés megkötésétől számított második gyermek megszületésétől jár.
    • A gyermekek születése után egy éves törlesztési szünetet kérhettek.
    • A CSOK Pluszból vásárolt otthonra értékbeli és méretbeli megkötés is van. Az első ingatlan legfeljebb 80 millió, a bővített vagy újabb ingatlan pedig 150 millió forint lehet. A lakás hasznos alapterületének el kell érnie a 40, a családi ház alapterületének pedig a 70 m2-t. Ez a minimális érték, de a gyermekszámtól függően növekszik az elvárt alapterület nagysága.
    • Az első közös lakásukra gyűjtő házaspárok számára elegendő lesz 10 százalék önerőt összegyűjteni. Akik már nem az első lakásukba költöznének, azoknak továbbra is minimum 20 százalék önerőre lesz szükségük. Ha a pár tagjainak külön-külön volt már lakásuk, az nem kizáró ok.
    • A korábban vásárolt ingatlant nem kötelező eladni, de az CSOK Plusz segítségével vásárolt újabb ingatlannak az előző lakásnál nagyobbnak kell lennie. Az új lakásnak kell lennie az állandó lakhelyeteknek, a következő 10 évben csak kivételes helyzetekben élhettek máshol.
    • A CSOK Pluszból telekvásárlást nem finanszírozhattok. Az építkezők részére a kormány ingyenes típusterveket tett elérhetővé, ezzel csökkentve a tervezés költségeit.

    A CSOK Plusz összegek tehát jelentősen emelkedtek, ugyanakkor kiesett belőle a futamidő elején kapott támogatás, az csak kamattámogatott hitel formájában igényelhető. Ezek az összegek már elengedőek ahhoz, hogy akár ne is legyen szükség mellé piaci lakáshitelre.

    Ugyanakkor az új családtámogatási elem számos szigorítást is tartalmaz. Ilyen például az, hogy meglévő gyermekekre nem igényelhető. A meglévő gyermekek annyiban számítanak, hogy ha már van egy gyermeketek, de bővítenétek a családot, akkor ő már a sorban a második gyermek, így a két gyermek mellé igényelhető 30 millió forint elérhető számotokra. Ugyanez a további gyermekeknél is, a gyermekszámot tehát a már meglévő gyermekekkel együtt kell számolni.

    A CSOK Plusz mellé illetékmentesség is elérhető.

    Az új CSOK Plusz a 2024-től változó falusi CSOK mellé is elérhető lesz. Ha ti már a korábbi rendszerben vettetek fel CSOK támogatást és esetleg hitelt is, de erre a CSOK Pluszra is jogosultak lennétek, akkor a kormány ígérete szerint lezárhatjátok a szerződéseteket (ekkor vissza kell fizetnetek a kapott támogatásokat és hitelt), és igényelhetitek az új támogatott hitelt.

    Az új CSOK Plusz hitelt bővítésre is használhatjátok majd.

    Boldog fiatal pár az első közös lakásukban

    Változás a CSOK és falusi CSOK szabályaiban 2024-től

    2023. július 11-én megjelent a 302/2023. sz. Kormányrendelet a kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról, amely részletezi a CSOK és falusi CSOK 2024. január 1-jétől érvényes változásait. A jövő év elejétől hatályba lépő változásokat az alábbiakban részletezzük. Alatta a 2023-ban még érvényes szabályokról olvashatsz.

    2024. január 1-jétől a CSOK támogatás 5 000 fő feletti lakosú településeken, városokban nem igényelhető, így a városokban és a legnagyobb, úgynevezett óriásfalvakban a CSOK támogatás megszűnik. Az 5 000 főnél nagyobb településeken a kormány tervei szerint új támogatást dolgoz majd ki.

    Ezzel együtt a falusi CSOK támogatási összegei emelkednek, és a feltételei is változnak.

    Az 5 000 fő alatti településeken új lakóház építésére és vásárlására is igényelhető lesz a támogatás, a használt lakás vásárlására és ezzel egyidejűleg történő bővítésére és korszerűsítésére a támogatási összegek emelkednek:

    • 1 gyermek esetén 1 millió forint,
    • 2 gyermek esetén 4 millió forint,
    • 3 vagy több gyermek esetén 15 millió forint.

    (A korábbi támogatási összegek: 600 000 forint, 2,6 millió forint és 10 millió forint voltak.)

    A támogatás felhasználhatósági köre az építkezéssel bővül. 2024-től új társasházi lakásokra nem igényelhető a támogatás, az 5 000 főnél kisebb településeken sem. Ha építenél, vagy új lakást vásárolnál, akkor a támogatást csak egylakásos lakóépületre igényelheted.

    Használt lakás vásárlására, ahol nem történik bővítés, illetve korszerűsítés, a támogatás nem igényelhető. Ez tehát kötelező elem, és a támogatás felét erre kell költeni.

    Meglévő lakás korszerűsítésére és bővítésére az alábbi összegek lesznek elérhetők a falvakban:

    • 1 gyermek esetén 600 000 forint,
    • 2 gyermek esetén 2 millió forint,
    • 3 vagy több gyermek esetén 7,5 millió forint.

    (A jelenlegi összegek 300 000 forint, 1,3 millió forint és 5 millió forint.) Ha tehát csak munkálatokat végeznél a jelenlegi otthonodon, akkor erre a teljes támogatási összeg felét kérheted.

    Fáradt nő olvassa a szeptemberi csok jogszabály változásokat

    Eszerint az alábbi célokra igényelhető a támogatás, kizárólag az 5 000 főnél kisebb településeken:

    • Új egylakásos lakóépület építésére vagy vásárlására,
    • Használt lakás vagy egylakásos lakóépület vásárlására és bővítésére, illetve korszerűsítésére,
    • Meglévő használt lakás (itt: lakás vagy egylakásos lakóépület) bővítésére, illetve korszerűsítésére.

    A támogatás mellé legalább 2 gyermek esetén továbbra is igényelhető a CSOK hitel, melynek összege változatlan marad.

    Új lakás építésére vagy vásárlására, valamit használt lakás vásárlására és bővítésére, illetve korszerűsítésére az alábbi hitelösszegek elérhetők:

    • 2 gyermek esetén 10 millió forint,
    • 3 vagy több gyermek esetén 15 millió forint.

    Ahogy eddig is, meglévő lakás bővítése, illetve korszerűsítése esetén a fenti összegek fele igényelhető.

    • 2 gyermek esetén 5 millió forint,
    • 3 vagy több gyermek esetén 7,5 millió forint.

    A CSOK támogatáshoz kötődő áfa-visszatérítési támogatás megmarad, de itt is van némi változás.

    • Az új lakás építéséhez vagy vásárlásához kapcsolódó 5 százalékos áfa továbbra is visszaigényelhető, ugyanakkor ez a támogatás most már a CSOK igénybevételéhez kötött. (Korábban az új lakások kedvezményes, 5 százalékos áfáját a CSOK támogatástól függetlenül is lehetett igényelni.)
    • Az építkezés 27 százalékos áfája szintén visszaigényelhető legfeljebb 5 millió forint értékhatárig, de ebben az esetben csak ez, az 5 százalékos áfa nem.
    • Korszerűsítés, illetve bővítés esetén visszaigényelhető a munkálatok 27 százalékos áfája, legfeljebb 5 millió forintig.

    A preferált kistelepülések listája továbbra is 2 630 települést tartalmaz majd, és a támogatás tanyákon, birtokközpontokon is elérhető marad.

    A továbbiakban a már nem igényelhető CSOK támogatás teltételeit olvashatod.

    Változás a CSOK szabályaiban 2023. szeptember 1-jétől

    A támogatás szabályai több ponton módosultak 2023. szeptember 1-jétől. Ezek kisebb módosítások, és nem érintik a 2024-ben életbe lépő változásokat.

    • Korábban a CSOK támogatásoknál legfeljebb 2 gyermeket lehetett vállalni. Kivételt ez alól csak a 10 millió forint összegű támogatás jelentett, ahol új lakás vásárlására vagy építésére akár 3 vállalt gyermekre is lehetet kérni a támogatást. A változás értelmében a jövőben a CSOK bármelyik formája igényelhető 3 vállalt gyermekre.
    • Amennyiben a támogatást vállalt gyermekre vette fel a házaspár, de az egyik házasfél meghal mielőtt a gyermekvállalás teljesülne, akkor azt teljesítettnek kell tekinteni.
    • A CSOK támogatással érintett ingatlanra vonatkozó szabályok is módosultak. Ha olyan lakás épül, amelyre nem kell építési engedélyt kérni, és egyszerű bejelentési kötelezettség sem áll fenn, akkor ilyen dokumentumot a támogatásnál sem kérnek.
    • A CSOK hitelre vonatkozóan is változott némileg a jogszabály. A CSOK hitelt vállalt gyermekekre is igénybe lehet venni, ha azonban a gyermekvállalásra vonatkozó feltételt nem teljesíti a pár, akkor a kamattámogatást vissza kell fizetni. A módosítás értelmében, ha a támogatási jogosultság a meglévő gyerekszámra is kiterjed, akkor nem kell visszafizetni a támogatást. Azaz, ha például a pár 3 vállalt gyermekre 10 millió forint vagy annál kevesebb kölcsönt vett fel, és csak 2 gyermekük született, akkor a kamattámogatásra továbbra is jogosultak.
    • A TB-jogviszony számításánál figyelembe kell venni azt is, ha az igénylő Magyarországon dolgozik, de külföldön adózik.
    • Nem minősül a TB-jogviszony megszakításának az, ha a TB-jogviszonyát az igénylő szünetelteti.
    • Ha az igénylők úgy döntenek, hogy visszafizetik a támogatást, és ezt úgy teszik, hogy a gyermekvállalást nem teljesítették, akkor a támogatás összegén túl büntetést is fizetniük kell. Ennek mértéke legfeljebb 5 százalék.

    Mi az a CSOK és miért szeretik ennyien?

    A CSOK, a Családok Otthonteremtési Kedvezménye egy olyan, akár 10 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatás, amelyet lakás vásárlásához, építéséhez, vagy bővítéséhez tudsz felhasználni. A támogatás mértéke a vállalt vagy meglévő gyermekek számától függ.

    És hogy mitől lesz még vonzóbb ez a támogatás?

    A CSOK mellé akár 15 millió forint kedvezményes, fix kamatozású lakáshitelt is igényelhetsz. Ez a CSOK hitel.

    A legjobb, hogy ehhez bárhol építhetsz vagy vehetsz lakást.

    A CSOK esetében nincs a településekre vonatkozó megkötés, a támogatás feltételeinek bármelyik városban vagy faluban lévő ingatlanok megfelelhetnek. A lakás értéke sincs maximálva.

    Van a CSOK-nak egy speciális formája is, ez a falusi CSOK. Itt nem ilyen szabad a helyszínválasztás, mert a falusi CSOK-ot csak a jogszabályban meghatározott településeken vagy külterületen lévő lakások vásárlására és bővítésére tudod felhasználni. Ez közel 2 700 preferált kistelepülést jelent. Ha ezek egyikén tervezel lakásvásárlást, bővítést vagy korszerűsítést, akkor érdemes átnézned a falusi CSOK-ról szóló útmutatónkat.

    Ha a pároddal gyerekeket neveltek, vagy családalapítást terveztek, mindenképpen érdemes megfontolni, hogy lakásvásárláshoz, lakásépítéshez vagy bővítéshez igénybe vegyétek a támogatást.

    CSOK támogatás megkapásához a lakás méretét is meg kell nézni a banki ügyintézőnek

    Mire érdemes figyelnem?

    A CSOK nem elérhető mindenki számára. Az igényléshez teljesítened kell a jogszabályban meghatározott személyi feltételeket. Ha hitelt is veszel fel a támogatás mellé, akkor keresztül kell menned a bank hitelbírálati folyamatán is. Ez a bankok saját szabályai alapján történik, ami bankonként eltérő lehet, és ebben az esetben a CSOK feltételein túl további követelményekkel is számolnod kell.

    A bank minden hitelnél ezt alkalmazza, tehát ha hitelképesnek ítél, akkor felveheted a kedvezményes CSOK hitelt, de normál lakáshitelt is választhatsz.

    A meglévő vagy vállalt gyermekek számán túl a jogszabály a kiszemelt vagy építendő ingatlanra vonatkozóan is tartalmaz kritériumokat. Meghatározza például azok minimális hasznos alapterületét.

    Ez minden?

    Nem. Mind a családnak, mind a választott ingatlannak sok kitételnek kell megfelelnie a CSOK igénylésénél. A CSOK-ot arra találták ki, hogy segítsék a családokat megfelelő lakáshoz jutni. A támogatás ideje 10 év, tehát hosszú távú elköteleződést jelent.

    A támogatás igénybevételével azt is vállalod, hogy a következő 10 évben abban a lakásban élsz majd a családoddal.

    Ezért ha a feltételeknek meg is felelsz, akkor is érdemes tájékozódnod, és alaposan megfontolni a választást.

    A CSOK felvételekor az állam a lakásra 10 évre jelzálogot, valamint elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeztet be, ez idő alatt az ingatlant sem eladni, sem albérletbe kiadni nem lehet, hiszen a családnak magának kell ott laknia. Nem használható más hitelhez fedezetként, és nem lehet a lakásban a támogatottakon kívül másnak bejelentett lakcíme.

    A CSOK ugyanakkor hatalmas segítség lehet lakáscél megvalósításakor, és a lehetőséggel sokan élnek is. De milyen előnyöket nyújthat a CSOK neked és a családodnak?és n

    A következőkben bemutatjuk, hogy mikor vagytok jogosultak a kedvezményre, milyen feltételeknek kell megfelelnie a választott ingatlannak, mekkora összegre számíthattok, és hogyan tudjátok igénybe venni a kedvezményt.

    Mennyi pénzt kaphatok?

    Az elérhető összeg két részből áll.

    Egyrészt van egy vissza nem térítendő állami támogatás, a Családok Otthonteremtési Kedvezménye, azaz a CSOK. Másrészt, ha legalább 2 gyereket neveltek vagy vállaltok, akkor felvehetsz mellé egy kamattámogatott hitelt, vagy más néven CSOK hitelt.

    Ha megkaphatjátok a maximális, 3 gyerek után járó CSOK-ot, és ehhez CSOK hitelt is felvesztek, akkor ez önmagában 25 millió forint. Ebből 10 millió a támogatás, amit nem kell visszafizetnetek, a 15 milliós hitel pedig a kamattámogatás miatt nagyon kedvező.

    De ez nem minden, további kedvezmények is vannak.

    Új lakás vásárlása után a 27% helyett kedvezményes 5%-os áfát kell csak felszámítani a vásárláskor, de CSOK igénylésekor ezt nem kell megfizetnetek. Az új lakás vásárlásához tehát áfa-visszaigénylési lehetőség kapcsolódik.

    CSOK feltételeivel ismerkedik egy fiatal házaspár számítógépről

    Építéshez és bővítéshez igénybe vehettek adó-visszatérítést, így ha megfelelő számlákkal tudjátok igazolni a munkálatokat, gyakorlatilag áfa-mentesen építkezhettek.

    Vásárláskor elengedik a vagyonátruházási illetéket, ha CSOK támogatást is igényeltek. Ezt normál esetben új vagy használt lakás vásárlásakor kell megfizetni, és a vételár 4%-a.

    A CSOK-hoz tehát még jelentős könnyítéseket is kaphattok. Ezeknek az értéke összesen akár magasabb is lehet, mint maga a támogatás. Ha például 50 millióért vesztek lakást, akkor csak az illeték 2 millió forint, amit nem kell az államnak befizetnetek.

    A támogatási összegek a gyerekek száma mellett attól is függenek, hogy építésre vagy használt lakás vásárlására fordítod a pénzt. Egy gyerek esetén építésnél és vásárlásnál is 600 000 forintot kaphattok, ez a támogatás minimuma. Ehhez még nem igényelhettek CSOK hitelt, de az áfa-visszatérítést ekkor is megkapjátok, és a vagyonátruházási illetéket sem kell megfizetnetek.

    Ha több gyereketek is van, vagy többet vállaltok, akkor a támogatási összegek már eltérnek. CSOK hitelt is igényelhettek, és a többi kedvezmény is jár. A jogszabály pontosan meghatározza, hogy melyik ingatlancélhoz és milyen gyerekszámhoz pontosan mennyi támogatást kérhetsz.

    CSOK Támogatási összegek új lakás építésénél

    Ha új lakást, házat építtetsz, akkor ezeket a támogatási összegeket kaphatod meg:

    • 1 gyerek esetén 600 000 forint,
    • 2 gyerek esetén 2 600 000 forint,
    • 3 vagy több gyereknél 10 000 000 forint.

    2 vagy több gyerek esetén a támogatást kiegészítheted a CSOK hitellel, ennek a legmagasabb összege:

    • 2 gyereknél 10 000 000 forint,
    • 3 vagy több gyereknél 15 000 000 forint.

    Természetesen ennél alacsonyabb összegű hitelt is felvehetsz, de arra figyelj, hogy a minimális hitelösszeg az egyes bankoknál eltérő lehet.

    Táblázat CSOK támogatás és hitel összegekkel új építésű lakásra

    Támogatási összegek használt lakás vásárlásánál, bővítésénél

    Használt lakás vásárlásánál a támogatás kevesebb, mint új ingatlan vásárlásánál. Az állam azért támogatja jobban az új építésű ingatlanokat, mert azok korszerűbbek, mint a régiek, és ezek megépítése sokaknak munkát ad.

    Ha használt lakást vásárolsz vagy bővítesz, akkor az alábbi támogatási összegekre és hitelösszegekre számíthatsz:

    • 1 gyereknél 600 000 forint,
    • 2 gyereknél 1 430 000 forint,
    • 3 gyereknél 2 200 000 forint,
    • 4 vagy több gyereknél pedig 2 750 000 forint.

    Itt is érvényes, hogy 1 gyerek mellé még nem vehetsz fel CSOK hitelt. Több gyerek esetén viszont itt is ugyanakkora összeget igényelhetsz, és ugyanannyi kamattámogatás jár hozzá, mint az új lakások esetében. A CSOK hitelt vásárláshoz vagy építéshez veheted igénybe, már meglévő lakás bővítéséhez nem.

    Táblázat CSOK támogatás és hitel összegekkel használt lakáshoz

    A CSOK támogatást ezekre kaphatod meg:

    • új lakás vagy ház építése,
    • új lakás vagy ház vásárlása,
    • tetőtér-beépítés vagy emelet-ráépítés, ha ezzel új lakás jön létre,
    • használt lakás vagy ház vásárlása,
    • meglévő lakás bővítése.

    Felújításra tehát a CSOK-ot nem használhatod, ha a használt lakáson munkát végzel, akkor muszáj bővítened. A bővítés azt jelenti, hogy az eredeti lakásodat legalább egy helyiséggel megtoldod, így az alapterülete nagyobb lesz, mint korábban volt. Ezenkívül bővítésnek számít az olyan tetőtér-beépítés vagy emelet-ráépítés, amikor így nem jön létre új lakás.

    Ez azért érdekes, mert ilyenkor a támogatási összeg is kevesebb, és a CSOK hitel is csak fele az építéskor vagy vásárláskor igénybe vehetőnek.

    • Ha tehát a tetőtér-beépítéssel egy teljesen új, külön telekkönyvön szereplő lakást hoztok létre, az építésnek minősül, és magasabb összegek tartoznak hozzá,
    • ha a meglévő lakásotokat bővítitek egy tetőtérrel vagy új emelettel, az bővítés, és alacsonyabb támogatás és hitel jár mellé.

    Vásárláshoz már a folyamat elején igényelned kell a CSOK-ot. Ha viszont a már meglévő ingatlanodat bővítenéd vagy korszerűsítenéd, akkor bármikor igényelheted, azaz utólag is, ha vannak olyan gyermekeid, akik után korábban még nem vetted igénybe a CSOK-ot.

    Ha terven felül bővülne a család

    Egy gyerek után tehát csak egyszer igényelheted a támogatást.

    És ha több gyerekünk lesz, az már nem is számít?

    De igen! Ha olyan gyereketek születik, aki korábban nem szerepelt a megelőlegezett CSOK támogatási szerződésetekben, vagyis ha például vállaltatok 3 gyereket, de végül lett egy negyedik is, akkor ő a korábbi vállalásotokon felül született, és utólag rá is igénybe lehet venni kedvezményt. Ennek a pótlólagos kedvezménynek az összege gyerekenként 400 000 forint.

    Persze a támogatás nem bővíthető akármeddig.

    Ha korábban már igénybe vettétek a maximális 10 millió forintos kedvezményt, akkor a vállaláson felül született gyerekek után sem kaphattok további támogatást, a 10 milliós vissza nem térítendő támogatás tehát a plafon.

    Adó-visszatérítési támogatás új lakásoknál

    Jó hír, hogy a legfeljebb 150 m2 alapterületű új építésű lakások, és a legfeljebb 300 m2 alapterületű új házak áfája 2021. január 1-től 5%. Ezt a kedvezményt nemcsak a CSOK-ot igénylők kapják, hanem bárki, aki új építésű ingatlant vesz.

    Ezen túl, ha új lakást építtettek, akkor az építés költségeit is 5%-os áfa terheli, ha az építést generálkivitelező végzi, és nem saját erőből építkeztek.

    Az építkezés költségeinek 5%-os áfáját utólag, a bemutatott számlák alapján visszatérítik nektek.

    Ha új lakás vásárlásakor 5%-os áfával számolhattok, akkor azt ki sem kell fizetnetek. Az adásvételi szerződésbe bele kell foglalnotok az áfa összegét is, és a CSOK igényléssel együtt a bankhoz benyújthattok egy kérelmet az áfa elengedéséről. Ilyenkor az áfát nem kell kifizetnetek, azt az állam a banknak utalja át, a bank pedig az ingatlan vételárával (vagy annak utolsó részletével) együtt az eladónak.

    Ebben nemcsak az a jó, hogy az áfát átmenetileg sem kell kifizetned, hanem az, hogy technikailag így az áfa összege önerőnek számít.

    Az áfa-visszatérítési támogatást akkor is igényelhetitek, ha 2020. január 1. és 2021. január 1. között igényeltetek CSOK-ot. Kivétel az, ha már vettetek igénybe adó-visszatérítést preferált kistelepülésen épített lakás után.

    Új lakás építése CSOK és generálkivitelező segítségével

    Ha a generálkivitelezővel a szerződést 2021. január 1. előtt kötöttétek, az adó-visszatérítési támogatást akkor is igénybe vehetitek, de a 2020-ban kiállított számlák áfáját nem kapjátok vissza, csak azon számlák áfáját, amelyeket 2021. január 1. után állított ki a kivitelező.

    Ez a támogatás önmagában is nagy segítség, mert így lényegében áfa-mentesen tudtok új lakást vásárolni vagy építtetni. Ettől persze nem feltétlenül lesz olcsóbb maga a lakás, mert előfordulhat, hogy a lakásárak is emelkednek közben.

    Más a helyzet, ha saját lakást építetek

    Ha a lakásépítést saját erőből végzitek, és nem kivitelezővel építtettek, akkor a munkálatok 27%-os áfáját igényelhetitek vissza. Itt van felső korlát is, maximum 5 millió forintot kaphattok így vissza. Az adó-visszatérítés a 2018. január 1. után kiállított számlákra érvényes.

    A telekár 27%-os áfáját is visszaigényelhetitek, ha a számla 2018. január 1. után készült. Ezt egy összegben folyósítja a bank, miután a számlát bemutattátok.

    5%-os és 27%-os áfát tartalmazó számlát egyidejűleg nem nyújthattok be, tehát vagy az egyik, vagy a másik áfa-kulccsal kiállított számlák után igényelhetitek vissza az adót.

    De ez még mindig nem minden.

    CSOK illetékmentesség

    Ha új építésű vagy használt lakást, házat vásárolsz, akkor a vásárlás után vagyonátruházási illetéket kell fizetned. Ez az illeték a lakás értékének 4%-a. Ha a vásárláshoz CSOK támogatást igényelsz, akkor ezt az illetéket nem kell megfizetned, az állam elengedi. Mivel a lakások ára elég magas, ez egy komoly összeg is lehet. Egy 50 millió forintos lakás esetében például 2 millió forint.

    Az illetékmentességet úgy kaphatod meg, hogy az adásvételi szerződésbe bele kell írnod, hogy CSOK támogatást is igénybe fogsz venni a vásárláshoz. Ekkor a vagyonszerzési illetéket már ki sem szabják, így azt nem kell befizetned.

    A CSOK illetékmentesség alapesetben vásárlásnál jár.

    De mi a helyzet a bővítéssel?

    Ha a saját tulajdonodat bővíted, akkor illeték-kötelezettséged nem keletkezik, de az erre igényelhető CSOK összege is alacsonyabb. Ha viszont más tulajdonában lévő ingatlant bővítesz, akkor más a helyzet.

    CSOK támogatást akkor is igényelhetsz - méghozzá magasabb összegben -, ha

    • tetőtér-beépítéssel, vagy
    • emelet-ráépítéssel hoznál létre új ingatlant.

    Ilyenkor közös tulajdon jön létre, és ez már illetékköteles.

    Egy törvénymódosítás szerint viszont akkor is jogosult vagy rá, ha más tulajdonának bővítésével hoznád létre az új lakásod. Ha tehát CSOK támogatást igényelsz, akkor a más ingatlanán tetőtér-beépítéssel vagy emelet-ráépítéssel létrejövő lakás illetékmentes.

    A CSOK támogatás feltétele, hogy a tetőtér-beépítéssel vagy emeletráépítéssel új, különálló, külön helyrajzi- vagy albetétszámmal rendelkező lakás jöjjön létre.

    Összességében, bár a CSOK önmagában is jól jöhet, ha lakást vagy házat szeretnétek a családotok számára, a mellé járó többi lehetőség, visszatérítések és elengedések, kiegészítve a kedvezményes hitelfelvételi lehetőséggel már komoly segítséget nyújthat nektek.

    CSOK hitel segítségével vásárolt lakás kulcsa

    CSOK hitel: ha még nem elég a pénz a kiszemelt lakásra

    A CSOK egy vissza nem térítendő támogatás, tehát nem kell visszafizetned. A mellé 2 vagy 3 gyerek esetén igényelhető CSOK hitelt viszont minden más hitelhez hasonlóan törlesztened kell. A könnyebbséget itt elsősorban a kedvezményes kamat jelenti. Ennek mértéke 3%, és a futamidő teljes hossza alatt fix. A futamidő hossza maximum 25 év, de ennél rövidebbet is választhatsz.

    A CSOK hitel akkor hasznos, ha a CSOK támogatáson túl még szükségetek van több pénzre. De magát a támogatást a CSOK hitel nélkül is igényelhetitek. A hitelfelvétel tehát nem feltétele a támogatásnak, hanem egy lehetőség, ha teljesítitek a feltételeit.

    Akkor CSOK hitelt is kaphatunk támogatás nélkül?

    Nem. A CSOK hitelt csak a támogatás mellé igényelhetitek, és akkor is csak akkor, ha legalább 2 gyermekre kéritek, és ha hitelképesek vagytok.

    Mennyi hitelt kaphatok?

    CSOK hitelnél 2 gyereknél 10 millió forint, 3 gyereknél 15 millió forint a maximálisan igényelhető hitelösszeg.

    A CSOK hitel új lakás építéséhez és új vagy használt lakás vásárlásához elérhető. Használt lakás bővítéséhez akkor kapjátok meg, ha a lakást is akkor vásároljátok.

    Mindegy melyik banknál veszem fel?

    A CSOK hitel nem vehető fel bármelyik bankban, a hitelfelvételnél pedig a bank szabályai irányadók. A hitelbírálatnál az adott bank saját szabályzata szerint jár el, azaz a jövedelmed és a fedezet alapján vizsgálja meg a hitelképességedet. Csak akkor kaphatod meg a CSOK hitelt, ha a bank hitelképesnek ítél.

    A kölcsönnek mindenképp feltétele, hogy nem szerepelhetsz negatív státusszal a KHR listán, ez minden banknál megegyezik.

    És mi a helyzet a fedezettel?

    A hitel fedezetéül szolgáló ingatlannak, azaz annak a lakásnak amire a CSOK-ot felveszed, meg kell felelnie a bank feltételeinek. Itt már lényeges különbségek lehetnek bankonként. Van, ahol bizonyos ingatlanokat elfogadnak, míg máshol nem.

    Ez például külterületi ingatlan vásárlásánál lehet fontos, mivel nem minden bank fogad el bizonyos tanyákat, vagy vályogból épült épületeket fedezetként.

    A jövedelmedhez képest A CSOK hitelnél sem lehet túl nagy a törlesztő

    A hitel törlesztőrészletének bele kell továbbá férnie a JTM korlátba (Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutató). A JTM korlát egy olyan mutató, ami meghatározza, hogy a jövedelmed mekkora törlesztőrészletet bír el, azaz mennyi törlesztő fizetését vállalhatod be anélkül, hogy túlzottan eladósodnál vagy veszélybe kerülne a megélhetésed.

    Ezt a korlátot a bankok jogszabály alapján határozzák meg. Az alacsony és fix kamatozás nagy segítséget jelent az alacsony jövedelműek számára, mivel ők a JTM korlát miatt hosszú futamidő mellett vehetnek igénybe hitelt annak érdekében, hogy a havi törlesztőrészlet alacsony maradjon. Az alacsony, a futamidő végéig fix kamat pedig kiszámíthatóvá teszi a kölcsönt.

    Vannak olyan bankok, ahol a hitelnél felhasználhatod önerőként a CSOK támogatás már meglévő gyerekeitekre igénybe vett részét, ami jelentős könnyítés lehet a gyereket nevelő családok számára.

    A Babaváró hitel ezen felül is besegíthet

    Ha Babaváró támogatást is igényeltek, akkor az is beszámítható önerőként, de nem mindig teljes egészében. Ha a Babaváró igénylése és a lakásvásárlás között kevesebb, mint 3 hónap telik el, akkor jellemzően csak a 75%-a lehet önerő.

    Arra is figyeljetek, hogy a Babaváró szintén egy hitel, amit – hacsak nem szüneteltetéssel indítjátok a futamidőt – törlesztenetek kell. Előnye viszont, hogy szabad felhasználású, és ha a futamideje alatt újabb gyermeketek születik, akkor végig kamatmentes.

    Érdemes tehát körültekintőnek lenned a bankválasztásnál, és megkeresned azt az ajánlatot, amely a te jövedelmedhez és vásárolni kívánt ingatlanodhoz a legjobb feltételeket biztosítja.

    CSOK igénylése hitel nélkül

    A CSOK nagy előnye, hogy nem kell visszafizetni, viszont az elérhető összegek nem túl magasak. A CSOK hitel már látható részt képvisel egy lakás árában, viszont nem biztos, hogy tudod igényelni.

    Kaphatok CSOK hitelt és támogatást egymástól függetlenül is?

    Igen, de nem akárhogy. CSOK támogatást kaphatsz CSOK hitel nélkül is, CSOK hitelt viszont csak akkor vehetsz fel, ha a támogatást is igényeled. A CSOK hitel támogatás nélkül tehát nem elérhető.

    Akkor sem tudsz CSOK hitelt igényelni, ha 1 gyermekre veszed fel a támogatást, mert a hitel csak 2 vagy annál több gyermek esetén elérhető.

    És ha a támogatáshoz nem igényelnék hitelt, később meggondolhatom magam?

    Nem. A támogatásra és a hitelre együtt kell beadnod az igénylésedet. Előre el kell tehát döntened, hogy csak támogatást kérsz, vagy támogatást és hitelt együtt. De légy körültekintő! Ha a hitelkérelmedet elutasítják, akkor a támogatást sem kaphatod meg, függetlenül attól, hogy a támogatásnak nem feltétele, hogy hitelképes legyél.

    Mindjárt elmagyarázom.

    Korábban már volt szó róla, hogy a CSOK hitelhez hitelképesnek kell lenned, azaz nem szerepelhetsz a KHR negatív adóslistáján. A támogatás viszont nem hitel, így a KHR-ben negatív státusszal szereplők is megkaphatják.

    Minden egyéb feltétel azonos a támogatás és a hitel esetében, kivéve a hitelképességet. De mikor nem vagy hitelképes?

    Az előbb említett negatív KHR státusz mellett ilyen az is, ha nem tudsz megfelelő jövedelmet igazolni. A bankok elvárása a minimális jövedelemre vonatkozóan különbözhet, de általában legalább 155 000 forint havi jövedelmednek lennie kell.

    A bank nem ad neked hitelt, ha egy korábbi hiteltartozásod miatt, vagy a nem megfelelő jövedelmed miatt nem vagy hitelképes. És mivel a támogatásra és a hitelre együtt kell benyújtanod az igénylésed, ha az egyiket elutasítják, akkor a másikat is.

    Mire elég a CSOK támogatás hitel nélkül?

    A CSOK támogatás összege szinte sosem éri el a 3 millió forintot, kivéve akkor, ha 3 vagy annál több gyermekre igényeled, és a pénzből új lakást építesz vagy vásárolsz. Ekkor a támogatás összege 10 millió forint lehet. Ha 1 gyermekre kérsz CSOK-ot, akkor mindössze 600 000 forintot kaphatsz.

    Mire elég ennyi pénz?

    A támogatást önerőként használhatod más hitelekhez, illetve ezzel kipótolhatod az önerőre félretett pénzed. Ez jól jöhet, mert az önerő gyakran jelent problémát a hitelfelvételnél. Arra figyelj, hogy van olyan bank, amelyik a vállalt gyermekekre adott támogatást nem fogadja el, csak a meglévő gyermekek után kapott összeget.

    A támogatás összegét arra is használhatod, hogy megtoldd vele a korábbi lakásod eladásából kapott pénzt, így szebb vagy nagyobb ingatlant vásárolhatsz. Hiszen gyakran egyébként is emiatt költözik egy család, mert kinőtték a korábbi lakásukat, vagy mert jobb állapotú otthont szeretnének.

    Most lássuk, hogy milyen feltéteket kell teljesítened, ha támogatást szeretnél!

    A CSOK igénylési feltételei

    A támogatás igénybevételéhez magyar állampolgárnak kell lenned, vagy legalább 3 hónapja Magyarországon kell élned és rendelkezned kell letelepedési engedéllyel. Lehetsz harmadik országbeli állampolgár is bevándorolt, letelepedett vagy hontalan státusszal.

    És házasoknak kell lennünk? Egyedülállóként nem igényelhetem?

    A támogatást az élettársak és házaspárok kérhetik, ilyenkor együttes igénylőnek számítotok és mindkettőtök támogatott személynek minősül. Ha a kedvezményt meglévő gyerekek után vennétek igénybe, akkor a házasság nem feltétel, és életkori megkötés sincs. Meglévő gyerekek után egyedül élő szülő is igényelheti a CSOK-ot, ha a gyerekeket a saját háztartásában neveli.

    Ha vállaljátok, hogy a jövőben még születik gyereketek, akkor rájuk is igényelhettek CSOK-ot, viszont ebben az esetben házastársaknak kell lennetek és legalább az egyikőtöknek 40 év alatt kell lennie. Ezt hívják megelőlegezett CSOK-nak.

    A CSOK-ot nem kaphatod meg, ha az előző öt évben bármilyen lakáscélú támogatás visszafizetésére köteleztek, azaz ha vettél már igénybe más támogatást, de a feltételek nem teljesítése miatt vissza kellett azt fizetned.

    CSOK igénylés alapfeltételek átnézése és aláírása banki ügyintézőnél

    CSOK Alapfeltételek

    Az igényléshez büntetlen előélet szükséges, amelyet erkölcsi bizonyítvánnyal tudsz igazolni. Továbbá a támogatásra csak akkor vagy jogosult, ha nincs az adóhatóságnál nyilvántartott, 5 000 forintot meghaladó köztartozásod. Ha a pároddal közösen igénylitek a CSOK-ot, akkor ezek mindkettőtökre kell, hogy teljesüljenek.

    Ha van köztartozásotok, és az több mint 5 000 forint, akkor sem utasítják el a kérelmeteket emiatt. 14 napotok van arra, hogy rendezzétek a tartozást, és így az igényléseteket elfogadhatják.

    Akkor negatív KHR státusszal sem kapom meg a CSOK-ot?

    De igen. A CSOK nem hitel, hanem támogatás, ezt nem kell visszafizetnetek. Itt nem feltétel az, hogy nem szerepelhettek a KHR negatív adóslistáján. Ha viszont CSOK hitelt is igényelni szeretnétek, ott negatív státusz mellett már nem kaphattok hitelt.

    Legalább féléves társadalombiztosítási jogviszonyodnak kell lennie

    A CSOK feltétele, hogy az igénybe vevő, ha párként igénylitek, akkor legalább az egyik fél, 30 napnál frissebb okirattal igazolni tudja, hogy TB támogatott. Társadalombiztosítási jogviszonyod akkor van, ha munkaviszonyból vagy vállalkozásból származó jövedelmed van.

    Lehetsz továbbá közalkalmazott, őstermelő vagy katás, és a munkádat végezheted megbízási vagy vállalkozási szerződés keretében is. Dolgozhatsz teljes vagy részmunkaidőben, és akkor is TB támogatott vagy, ha éppen nincs munkád, de álláskeresési támogatást kapsz.

    Az is megfelel a feltételeknek, ha Magyarországon dolgozol, de külföldön adózol.

    A közfoglalkoztatási jogviszonyt viszont új ingatlan esetében nem fogadja el a jogszabály, csak használt lakás vásárlásánál, de a lehetőségek korlátozottak.

    Az sem megfelelő, ha fizeted magad után a TB-t, mert az egészségbiztosítási jogviszony nem egyenlő a társadalombiztosítási jogviszonnyal.

    A CSOK-ot nyugdíjasként is igénybe veheted, ha a nyugdíj mellett dolgozol, és vér szerinti, vagy örökbefogadott gyermeket nevelsz. A gyermekre és a TB jogviszonyra is ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint minden más esetben.

    A CSOK-hoz elvárt TB jogviszony hossza attól függ, hogy milyen lakáscélból és hány gyerek után kéred a támogatást. Az elvárt minimum idő 180 nap, amelyben maximum 30 napos megszakítás lehet. A jogosultsági időszakokat összeszámítják. Ha ezekben több kisebb, 30 napnál rövidebb megszakítás van, azt az időszakot folyamatosnak tekintik.

    A 30 napnál hosszabb megszakítás tehát csak akkor számít, ha egybefüggő. A több rövidebb megszakítás nem adódik össze. Ha mondjuk állást váltottál háromszor, és közben egyszer 10, egyszer 25 napig nem volt TB jogviszonyod, az nem probléma. Ha viszont egyszer váltottál, és 35 napig nem volt állásod, az kizáró ok.

    2023. szeptember 1-től nem számít a TB jogviszony megszakításának az, ha szünetelteted a jogviszonyodat. Ha tehát hosszabb ideje vállalkozásod van, de egy időre szüneteltetted a tevékenységed, akkor ez az időszak nem minősül a TB jogviszony megszakításának.

    Ezt a fél évet kell teljesítened, ha új lakást veszel vagy építtetsz és 1 vagy 2 gyerek után veszed igénybe a támogatást, vagy ha használt lakást vásárolsz vagy bővítesz. Három vagy több gyerek után új lakás vásárlására vagy építésére viszont csak akkor kérhetsz CSOK-ot, ha legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszonyod van.

    Táblázat CSOK elvárt TV jogviszony adataival

    Ha a munkádat a veszélyhelyzet alatt veszítetted el, akkor ebből az időszakból legfeljebb 180 nap is beleszámít a folyamatos TB jogviszonyba. Ha pedig a veszélyhelyzet lejárta után 90 napon belül munkát vállalsz, akkor a TB jogviszonyt folyamatosnak tekintik.

    Az elhunyt házastárs TB jogviszonya is számít

    Ha a családban bekövetkezett tragédia folytán egyedülállóként igényelnéd a támogatást, de te nem rendelkezel az ehhez szükséges TB jogviszonnyal, a házastársad viszont rendelkezett, akkor így is teljesítheted a TB jogviszonyra vontakozó előírást. Ezt akkor érvényesítheted, ha a házastársadat egy éven belül veszítetted el, és a halálát megelőző 3 hónapon belül volt TB jogviszonya.

    Ha külföldön dolgozol

    A külföldi TB jogviszony is elfogadható, ha a külföldi hatóság erről igazolást állít ki. Ez alól van egy kivétel, ha az Egyesült Királyságban dolgozol. Angliai munkavégzés esetén nem szükséges ezt az ottani hatósági igazolással bizonyítanod, erre megfelelő egy, a brit foglalkoztatód által kiállított munkáltatói igazolás is.

    A munkáltatói igazolás akkor elfogadható, ha 30 napnál nem régebbi teljes bizonyító erejű közokiratba foglalták, és hivatalos magyar fordítás van róla. Ha 2 év TB jogviszonyt kell igazolnod a CSOK-hoz, akkor figyelned kell arra, hogy munkáltatói igazolással csak legfeljebb 1 évet igazolhatsz. A másik 1 évről a brit hatóság által kiállított igazolást kell benyújtanod.

    Ezzel a szabállyal a Nagy-Britanniában élő és dolgozó családok hazatérését szeretnék megkönnyíteni, de ez a könnyítés nem automatikusan jár, hanem egy lehetőséget jelent abban az esetben, ha a bank elutasítja a pár kérelmét. Ilyenkor kérelmet kell benyújtani a kormányhivatalnak, ahol méltányossági alapon döntenek arról, hogy a hatósági igazolás helyett a munkáltatói igazolást is elfogadják.

    És mikortól kell itthon laknunk?

    Külföldi TB jogviszony esetén nyilatkozni kell arról is, hogy legalább az egyik igénylő 180 napon belül Magyarországon lesz TB támogatott. Ha tehát a pároddal külföldön éltek, akkor vállalnotok kell, hogy a következő fél éven belül legalább egyikőtök Magyarországon vállal majd munkát.

    Ha itthon dolgozol, de külföldön adózol, az beleszámít a TB jogviszonyodba.

    Én még nem dolgozom

    Ha még nem dolgozol, akkor is lehetsz jogosult a CSOK-ra, ha egy középfokú vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatos diákja vagy.

    Erről egy olyan teljes bizonyító erejű magánokiratban szükséges nyilatkoznod, amely tartalmazza az iskola adatait, valamint a képzésre vonatkozó információkat, kezdetét és a befejezés várható időpontját is.

    Külföldön tanulok

    A TB kötelezettségre vonatkozó feltételnek akkor is megfelelsz, ha külföldön tanulsz. Ha külföldi felsőoktatási intézmény hallgatója vagy, akkor ezt az időszakot is elfogadják a TB jogviszony igazolásához.

    Ha ezeknek a személyi feltételeknek megfelelsz, jogosult vagy a családok otthonteremtési kedvezményére.

    Ki számít gyereknek CSOK igénylésnél?

    A támogatás célja a családi otthonteremtés, azaz kifejezetten gyermeket nevelő vagy vállaló családokat célozza. Ezért a CSOK egyik legfontosabb eleme a gyerek. A jogszabály meghatározza, hány éves korig igényelheted utána a támogatást, mennyit vállalhatsz és hány éven belül kell teljesülnie a gyermekvállalásnak.

    Gyermekek életkora

    Gyereknek számít a magzat (vagy ikermagzat) a várandósság 12. hetét követően, a vér szerinti vagy örökbefogadott gyermek, akivel egy háztartásban élnek, és az újonnan épített vagy vásárolt lakásba is együtt költöznek.

    Fiatal diák aki a CSOK igénylésnél gyermeknek számít

    A CSOK vonatkozásában a gyerek nem nagykorúságának időpontjáig számít gyereknek, hanem 25 éves koráig. Ha a gyermek megváltozott munkaképességű, akkor nincs felső határ, lehet 25 évnél idősebb is.

    És a gyerekeknek is 10 évig az új lakásban kell lakniuk?

    Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a következő 10 évben a nagykorúvá váló gyerekek nem költözhetnek el otthonról. Ha egy 24 éves gyermeketekre is felveszitek a támogatást, akkor sem kell 34 éves koráig veletek élnie. A jogszabály nem tekinti a támogatási feltételek megszegésének azt, ha a nagykorú gyerekek elköltöznek, vagy a tanulmányaik miatt ideiglenesen máshol laknak.

    Ha van nem közös gyerekünk, utána is felvehetjük a CSOK-ot?

    A támogatás mértékének alapjául szolgáló gyerekszám meghatározásához figyelembe kell venni a veletek egy háztatásban élő közös és nem közös, valamint az együtt vállalt közös gyerekeiteket. A CSOK-ot igénybe lehet venni a közös és a nem közös gyerekek után is. Ha nem közös gyerekekre is szól az igénylés, akkor kicsit máshogy kell számolni.

    • Közös gyerekek után a támogatás teljes összege jár,
    • Csak az egyik fél saját gyerekei után is a teljes összeg jár, ha a pár együttes igénylőként szerepel,
    • Nem közös gyerekek esetén ki kell számolni, hogy mekkora támogatást vehetnének igénybe, ha külön-külön igényelnék a CSOK-ot a saját gyerekeik után, és a számukra kedvezőbbet kell figyelembe venni a támogatás meghatározásakor,
    • Ha közös és az egyik fél saját gyerekei után igénylitek a támogatást, akkor szintén a teljes összegre vagytok jogosultak,
    • Ha közös és mindkét fél saját gyerekei után igényelnétek, akkor itt is ki kell számolni, hogy mekkora támogatásra számíthatnátok külön-külön (a közös gyerekeket csak az egyikőtöknél lehet figyelembe venni), és a kedvezőbbet kell elfogadni.

    Mi már vettünk fel lakáscélú támogatást korábban, akkor mi a helyzet?

    A CSOK támogatás igénylésekor egy gyereket csak egyszer vehettek figyelembe. Ha már más lakáscélú támogatást is kaptatok valamelyik gyerek után, akkor azt a CSOK összegéből le kell vonnotok, vagy ha úgy kedvezőbb, akkor azt a gyereket az igénylésnél figyelmen kívül kell hagyni.

    A CSOK összegéből nem kell levonni a 2011. december 31. után igényelt és a jelenlegi CSOK igénylésetek benyújtása előtt már visszafizetett lakáscélú állami támogatást.

    Nézzünk egy példát

    Ha korábban már felvettetek 2 gyerekre új lakás vásárlásához 2 600 000 forint CSOK támogatást, és születik még egy gyermeketek, és most bővíteni szeretnétek, akkor dönthettek úgy, hogy

    • a most 3 gyerek után a bővítéshez járó 2 200 000 forintból levonjátok a korábban kapott 2 600 000 forintot, de ezzel nem kapnátok újabb támogatást, vagy
    • figyelmen kívül hagyjátok a korábbi támogatáskor már meglévő gyerekeket, és felvesztek most 1 gyerek után 600 000 forintot.

    De ha korábban használt lakás vásárlásához 1 430 000 forintot igényeltetek a 2 gyerekre, közben megszületett az újabb gyereketek és most bővítenétek a lakást, akkor 3 gyerek után 2 200 000 forintot kaphatnátok. Ebből vagy

    • levonjátok a korábban már 2 gyerek után kapott támogatást, és felvesztek 3 gyerekre 770 000 forintot, vagy
    • figyelmen kívül hagyjátok a korábban már meglévő gyerekeket és felvesztek egy gyerek után 600 000 forintot.

    Az első esetben a második, míg a második esetben az első számítási mód volna számotokra a kedvezőbb.

    Egy új CSOK támogatást és hitelt igényelnek ettől a baki ügyintézőtől telefonon

    CSOK és CSOK hitel újra? Lehetséges!

    Mivel a 2011. december 31. után felvett és már visszafizetett lakáscélú támogatást és kölcsönt nem kell figyelembe venni a CSOK támogatásnál, azt is megtehetitek, hogy visszafizetitek a korábban igényelt CSOK-ot, mert ilyenkor újra a teljes összeget igényelhetitek.

    Ha kaptatok korábban más lakáscélú támogatást, akkor gyereket csak akkor vállalhattok, ha a korábbi vállalásaitok már teljesültek, azaz a korábbi szerződésben vállalt gyerekeitek már megszülettek.

    Értem, de miért venném fel a támogatást újra?

    A CSOK-hoz sok olyan kedvezmény társul, amelyek korábban még nem voltak elérhetők. Ilyen például az illetékmentesség vagy az 5%-os áfa visszatérítése.

    Mit tehetek ilyen esetben?

    Érdemes megfontolnod, hogy visszafizeted a korábban felvett CSOK-ot és újra igényled. Így az új kedvezményeket is megkaphatod.

    Ez még akkor is megérheti, ha vállalt gyermekekre vettétek fel a CSOK-ot és a CSOK hitelt, és büntetőkamatokat is fizetnetek kell. Mindenesetre nem árt utánaszámolni. A büntetőkamat mértéke korábban a jegybanki alapkamathoz volt kötve, de 2022. október 1-től 5%-ban maximálták.

    Arra figyeljetek, hogy ha azért fizettétek vissza a CSOK-ot, mert nem teljesítettétek a feltételeket és erre köteleztek titeket, akkor a következő 5 évben nem adhattok be új igénylést.

    Az építés befejezéséig CSOK többször is felvehető

    Ha új ingatlan építésére kéritek a támogatást, akkor kétszer is felvehetitek. Ezt akkor tehetitek meg, ha mégis több gyermek után igényelnétek, mint amennyi után eredetileg terveztétek.

    Ha tehát neveltek vagy vállaltatok 2 gyermeket, de született egy harmadik is, vagy vállalnátok egy harmadikat, akkor rá újra igényelhetitek a CSOK-ot. Ilyenkor a korábban kapott támogatást levonják a most igényelhető összegből, és a kettő különbözetét kapjátok meg.

    Az újabb igénylés csak akkor lehetséges, ha az építkezés még folyamatban van, és a használatbavételi engedélyt még nem kapta meg a lakás. Ha egyszerű bejelentéshez kötött, akkor pedig még nem jelentettétek be, hogy elkészült.

    Mire figyeljünk?

    Ez kicsit olyan, mintha meggondoltátok volna magatokat, és az eredeti tervhez képest mégis inkább több gyermeket szeretnétek. Ha módosul a terv, akkor módosulnak a feltételek is.

    Ha tehát nem két gyermek lesz, hanem három, akkor az építési terveket is ennek megfelelően kell módosítani. Három gyermekhez ugyanis nagyobb az előírt minimális hasznos alapterület mint kettőhöz. Ezzel együtt a költségvetés is módosulni fog, és ezeket újra be kell adni a bankhoz.

    Figyeljetek arra, hogy a TB jogviszony minimális hosszában is lehetnek változások. Két gyermek után elég fél év TB jogviszonyt igazolni, de három gyermek után két év az előírt minimum, így ezt tartanotok kell.

    Hány gyereket vállalhatunk? (Megelőlegezett CSOK)

    A kedvezményt igénybe vehetitek akkor is, ha vállaljátok, hogy a jövőben gyereketek születik majd. Ebben az esetben házasoknak kell lennetek.

    2023. szeptember 1-jétől a támogatás minden formáját igénybe vehetitek akár 3 vállalt gyermekre is.

    A gyerekvállalást örökbefogadással is teljesíthetitek, illetve ha egy pár elveszít egy gyermeket, akkor a vállalást a jogszabály tejesítettnek tekinti.

    A gyermekek születését 90 napon belül kell bejelentenetek.

    Kisgyermekek költöznek be a CSOK támogatással kifizetett házba boldogan

    Megelőlegezett CSOK újra

    Megelőlegezett CSOK támogatást többször is felvehettek.

    Ezt csak akkor tehetitek meg, ha a korábban vállalt gyermekek már megszülettek, vagy ha a vállalt, de meg nem született gyermekek után kapott támogatást visszafizettétek.

    Ilyenkor az újabb vállalt gyermekekre újra felvehettek megelőlegezett támogatást. Ez jellemzően újabb lakáscélnál szokott előfordulni.

    Mi a helyzet a Babaváró hitellel?

    Talán felmerül benned, hogy akkor a Babaváró hitelt sem kaphatjátok meg ugyanarra a gyerekre, akit a CSOK-nál már figyelembe vettetek.

    A Babaváró hitel nem lakáscélú támogatás. A CSOK és a Babaváró hitel nem zárják ki egymást, mivel más típusú kedvezményekről van szó, így mindkettőt igénybe tudjátok venni ugyanazon gyerekek után is.

    Hány éven belül kell teljesíteni a gyerekvállalást?

    A gyerekvállalás ennyi időn belül kell megtörténjen:

    • egy gyerek esetén 4 év,
    • két gyerek estén 8 év,
    • 3 gyermek esetén 10 év.

    2023. szeptember 1. előtt volt egy olyan könnyítés, hogy ha egy pár a támogatást 10 millió forintra igényelte, akkor a gyermekszámtól függetlenül 10 év állt rendelkezésükre a gyermekvállalásra. A könnyítést a módosítás megszüntette, de a már folyamatban lévő igényléseknél még megmaradt.

    Örökbefogadásnál, ha a gyerekvállalásra szánt időkeret hamarosan lejárna, de a pár még ezt megelőzően bemutatja az örökbefogadásra való alkalmasságukat igazoló határozatot, a határidő két évvel meghosszabbodik.

    Amennyiben a házaspár egyik tagja meghal még mielőtt teljesülne a gyermekvállalás, akkor azt teljesítettnek kell tekinteni, és a támogatást nem kell visszafizetni.

    A lakásra vonatkozó CSOK előírások

    A jogszabály számos előírást tartalmaz az ingatlanra vonatkozóan. A lakásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy egy család benne éljen, tehát meg kell lennie az ehhez szükséges hasznos alapterületnek és a megfelelő helyiségeknek. Kell legyen benne egy minimum 12 m2 alapterületű lakószobának, főzésre alkalmas helyiségnek, fürdőnek és mellékhelyiségnek.

    Lennie kell elektromos áramnak, fűtésnek, vezetékes víznek (vagy ennek hiányában ivóvizes kútnak) és megfelelő szennyvíz-elvezetésnek (vagy emésztőnek).

    Használt ingatlan esetén a lakásnak nemcsak funkcionálisan kell megfelelnie egy lakással szemben támasztott követelményeknek, hanem a telekkönyvön is lakóingatlanként kell szerepelnie.

    Nem vásárolhatsz meg egy olyan ingatlant, amely nem alkalmas az ottlakásra azzal, hogy majd később lakóépületté alakítod.

    Hasznos alapterület

    A jogszabály meghatározza a lakás minimális hasznos alapterületét. A hasznos alapterület számításánál az alábbi helyiségeket veheted figyelembe:

    • előszoba, közlekedő,
    • nappali,
    • hálószoba,
    • étkező,
    • konyha, étkezőkonyha,
    • fürdőszoba,
    • WC,
    • kamra, tároló,
    • gardrób,
    • mosókonyha,
    • kazánhelyiség és
    • egyéb fűthető helyiség.

    A hasznos alapterületbe nem számít bele a garázs, a terasz és a pincehelyiségek. Minden helyiségnek fűtöttnek kell lennie, csak így számítanak bele a hasznos alapterületbe.

    Lássuk a mérethatárokat:

    Táblázat CSOK mérethatárokkal új lakás építéséhez, vásárlásához

    A jogszabály használt lakásokra is hasonló minimális hasznos alapterületet határoz meg, de ott külön kitér a 4 gyerekes családok otthonainak méretére is.

    Táblázat CSOK mérethatárokkal használt lakás vásárlásához, bővítéséhez

    A minimális hasznos alapterülettől természetesen felfelé el lehet térni, a jogszabály nem határoz meg felső korlátot a lakások mérete tekintetében, nagyobb házad, lakásod tehát lehet.

    Figyelj arra, hogy az adó-visszatérítési támogatásnál viszont van méretkorlát. Csak akkor kaphatsz adó-visszatérítést, ha a lakás legfeljebb 150 m2, a ház pedig 300 m2 alapterületű.

    Három gyermekem van, de csak kettő után veszem igénybe a CSOK-ot. Mekkora lakásom lehet?

    A hasznos alapterület számításánál figyelembe kell venned az összes veletek költöző gyereket, nem csak azokat, akikre a támogatást igénybe veszitek. Tehát ha van a családotokban olyan gyerek, aki után nem igényeltek kedvezményt (például mert már korábban kaptatok utána más lakáscélú támogatást), akkor a minimum négyzetmétert úgy kell kiszámolnotok, mintha utána is kapnátok CSOK-ot.

    A támogatásként elérhető összeg ettől függetlenül csak az igénylésben szerepeltetett gyerekszám esetén járó összeg lesz.

    Tulajdonviszonyok

    A lakásban kizárólag az igénylő szerezhet tulajdonrészt. Ha nem egyedülálló szülőként igényled a CSOK-ot, akkor a pároddal mindkettőtöknek szerepelnie kell a tulajdoni lapon. Ez alól kivétel, ha az igénylő pár valamelyik tagjának halála miatt valaki más (például a gyerekek, vagy más személy) öröklés révén szerez haszonélvezeti jogot vagy tulajdonrészt a lakásban.

    A gyermek tulajdonos lehet akkor is, ha korábban örökölte a lakás egy részét, és a túlélő szülő, gyám vagy örökbefogadó szülő újabb lakást venne vagy bővítene CSOK támogatással.

    Nem fordíthatod tehát a támogatást házrész vásárlására, és nem bővítheted például a szüleid házát egy olyan külön lakrésszel, ami a tiétek lesz majd. Ha a szülők is tulajdonosok maradnak, akkor az ingatlan nem felel meg a feltételeknek.

    A lakás lehet több lakásból álló osztatlan tulajdonban lévő ingatlan is, de ekkor nyilatkoznod kell arról, hogy az a lakás, amelyben a te családod lakik, a ti kizárólagos használtatokban van.

    A lakás megvásárlása vagy elkészülte után korábban 90 napon belül lakcímkártyával kellett igazolni, hogy valóban ott laktok (az egész család, gyerekekkel együtt).

    2023. július 1-jétől nem szükséges lakcímkártyával igazolni, hogy beköltöztetek. Ezt az ellenőrzést a Magyar Államkincstár végzi el 90 napon belül.

    Ha az automatikus ellenőrzés során a MÁK azt találja, hogy mégsem a CSOK-kal érintett lakás a lakcímetek, akkor erről ő értesíti a kormányhivatalt.

    És mi a helyzet, ha a vállalkozásomat is a lakásomban működtetném?

    A jogszabály lehetővé teszi, hogy a lakás vállalkozás székhelye legyen, ami jelentős könnyítés azok számára, akik kisvállalkozást működtetnek. Ez az őstermelői tevékenységre is érvényes. Arra figyelj, hogy ebben az esetben egy nyilatkozatot kell benyújtanod a bankhoz csekély összegű (vagy „de minimis”) támogatás igénybevételéről.

    Ez azért kell, mert a CSOK összege ilyen csekély összegű támogatásnak minősül, és ezt az igénylésben is fel kell tüntetni.

    Arra is van lehetőség, hogy utólag jelentsd be a vállalkozásod a CSOK-kal szerzett ingatlanba. Ez olyankor jelenthet segítséget, ha a vállalkozói tevékenységedet később kezded el, mint ahogy megvásároltad vagy megépítetted a lakást. A de minimis támogatásról ebben az esetben is nyilatkoznod kell.

    A CSOK-os ingatlan földterületének egy részén, illetve a melléképületében végezhetsz a saját gazdasági tevékenységet (az őstermelők is), de bérbe vagy hasznonbérletbe nem adhatod. Ha a telken vagy a melléképületben gazdasági tevékenységet végeznél, akkor erről nyilatkoznod kell.

    Ezen felül külön kell meghatározni a lakóingatlan és a földterület vagy melléképület vételárát vagy építési költségét, azaz a teljes vételárat meg kell bontani a két funkció között. Ez azért szükséges, mert CSOK-ot csak a lakóépületre vehetsz fel, azaz a CSOK összege nem haladhatja meg a lakórész árát.

    Tetőtér ami CSOK segítségével lesz beépítve

    Hogyan építhetem be CSOK-kal a tetőteret?

    Ha beépítenéd a tetőteret, vagy egy új emeletet építenél a meglévő házra azért, hogy így új lakás jöjjön létre, akkor arra figyelj, hogy az az épület, ahol a tetőtér vagy új emelet épül, NEM lehet a

    • a tulajdonodban, vagy a gyermeked tulajdonában,
    • olyan vállalkozás tulajdonában, amelynek te is tulajdonosa vagy,
    • olyan egyesület vagy alapítvány tulajdonában, amelyiknek te is alapítója vagy,
    • olyan osztatlan közös tulajdon, amelyikben te is kizárólagos használó vagy.

    Tetőtér-beépítéskor vagy emelet-ráépítéskor tehát egy teljesen új, új telekkönyvi bejegyzéssel rendelkező lakást kell létrehoznod, és igénylőként te ennek az új lakásnak leszel a tulajdonosa.

    A lakáshoz vezető lépcső lehet közös használatú területen, a CSOK-ot ennek megépítésére is felhasználhatod.

    Ha a tetőtér-beépítéssel vagy emelet-ráépítéssel nem hoztok létre új lakást, akkor az bővítésnek minősül, erre az új lakás építéséhez használható CSOK összegeket nem kapjátok meg, csak a bővítéshez igényelhető összegek járnak rá.

    A lakás értéke

    Lakásvásárláskor a lakást ingatlan-értékbecslő is megnézi, és megállapítja, hogy az általatok választott ingatlan megfelel-e az előírt lakhatási követelményeknek, azaz alkalmas-e arra, hogy a családoddal ott éljetek.

    Ha az értékbecslő lakhatásra nem találja alkalmasnak az ingatlant, akkor felkérhetsz egy statikust, aki szakmai véleményével igazolja, hogy a lakás alkalmas a benne lakásra. Ebben az esetben a bank már nem utasítja el a kérelmedet.

    A lakás vételára maximum 20%-kal lehet magasabb annál az értéknél, amelyet az értékbecslő megállapított. Erre különösen oda kell figyelni olyankor, amikor a lakásárak magasan vannak, vagy ha olyan helyen vásárolnál, ami népszerű a vásárlók körében, és ezért emelkednek az árak.

    A lakás vételárának maximum 10%-át fizethetitek készpénzben. Erre érdemes már előre figyelni, és gondolj arra, hogy a foglaló is beletartozik a vételárba.

    Új lakás építésénél elszámolható munkálatok

    Új lakás építése esetén, ha az építkezéshez nem kell építési engedélyt kérni, és egyszerű bejelentési kötelezettség sincs, akkor ilyen dokumentumot a CSOK igényléshez sem kérnek.

    Építési és felújítási munkák keretében sem számolható el minden felmerülő költség teljes mértékben. Az alábbiakban részletesen bemutatjuk, hogy pontosan milyen munkálatokra veheted igénybe a CSOK-ot új lakás építése esetén, és hogy mi számít bővítésnek egy használt lakásnál.

    Új lakásnál nem számít bele az ingatlan árába a telek ára. A bekerülési költségek az alábbi tételeket tartalmazhatják:

    • az új lakás épületszerkezeteinek, közös használatra szolgáló helyiségeinek és központi berendezéseinek építési költségeit,
    • helyiségeinek, tárolóhelyiségeknek (ideértve a különálló épületben lévő tüzelőanyag-tárolót, a lomkamrát), melléképítményeknek (ideértve a hulladéktartály-tárolót, a közműpótló építményeket és berendezéseket, a közmű-becsatlakozás építményeit), egyéb építményeknek (ideértve a lakótelek homlokvonalán álló kerítést, az építésügyi hatóság által előírt kerítést, az épület megközelítését szolgáló tereplépcsőt, lejtőt és járdát, valamint támfalat és szivárgó övárkot), valamint garázs építési költségeit,
    • a közműbekötések építési költségeit,
    • a lebonyolítási költségek, köztük a műszaki tervezés, a hatósági engedélyezés és a műszaki ellenőrzés költségeit,
    • az útépítési és közművesítési hozzájárulást,
    • a távfűtés bekapcsolási díjat,
    • az elektromos hálózat fejlesztési hozzájárulásokat,
    • az új lakáshoz kapcsolódó közterületi út, járda és közműépítési költségeket és hozzájárulásokat,
    • az új lakás megépítéséhez szükséges földmunka elvégzésének költségeit,
    • az új lakás megépítése érdekében felmerült építménybontási költségeket,
    • a tetőtér-beépítéssel vagy emelet-ráépítéssel létrehozott új lakáshoz vezető lépcső kialakításának költségeit.
    Új lakás építése, illetve bővítés és korszerűsítés esetén van lehetőségetek arra, hogy a munkálatok elvégzésére szabott határidőn belül egyszer módosítsátok a költségvetést.

    Ha azonban a módosítás nyomán csökken a munkálatok költsége, akkor csak ezt a csökkentett összeget kaphatjátok meg támogatásként. Ha viszont egy adott munkára már megkaptátok a támogatást, és úgy módosul alacsonyabb összegre a költségvetés, akkor a többletet vissza kell fizetnetek.

    Ez alól kivételt jelent az, ha más munkákat viszont fedez az az összeg, amelyet végül mégsem használtok fel. Ha tehát úgy alakítjátok át a költségvetést, hogy az egyik munkának kisebb, míg cserébe egy másiknak magasabb a költségigénye, akkor nem kell visszafizetnetek a már megkapott támogatást.

    Lakáskulcs amit a CSOK kifizetése után ad át a mosolygó eladó

    CSOK-os bővítés

    Használt lakásoknál bővítésnek minősül, ha legalább egy lakóhelyiséggel megnöveled a lakás alapterületét, vagy ha beépíted például a tetőteret. Ebben az esetben a tetőtér-beépítéssel nem lehet két külön lakást létrehozni, tehát a meglévő lakáshoz kell tartoznia a tetőtérnek vagy új emeletnek is. A bővítéshez a költségvetést be kell nyújtanotok a banknak, ahol jóváhagyják. Bővítés lehet:

    • a lakás épületszerkezeteinek, közös és tároló helyiségeinek építési költsége (különálló épületben ezek nem építhetők meg),
    • műszaki tervezés, hatósági engedélyeztetés és műszaki ellenőrzés költsége,
    • a bővítéshez szükséges földmunka költsége,
    • a bővítéshez szükséges épületbontás költsége.

    Hogyan kaphatom meg CSOK-ot? Hogyan és milyen ütemezés szerint folyósítják a pénzt, és mit kell igazolni?

    A CSOK-ot az erre kijelölt bankoknál igényelheted. A választott bank ellenőrzi, hogy jogosultak vagytok-e a támogatásra, és a pénzt is ő folyósítja. A bank minden szükséges dokumentumot ellenőriz, és ha nem felelsz meg a feltételeknek, a kérelmedet elutasíthatja.

    Milyen dokumentumok szükségesek a CSOK igényléshez?

    A falusi CSOK és normál CSOK igényléséhez is ugyanazokra a dokumentumokra lesz szükség.

    Egyrészt kellenek személyes dokumentumok:

    • személyi azonosságot igazoló dokumentum (személyi igazolvány)
    • lakcímkártya
    • adókártya (az igénylők és gyermek adókártyája is kell)
    • külföldi állampolgár tartózkodási, letelepedési engedélye
    • 30 napnál nem régebbi igazolás a TB jogviszonyról (az egyik fél részéről)
    • ha az igénylő elvált, akkor a válási határozat, illetve rendelkezés a gyermek elhelyezéséről
    • várandósság esetén várandósgondozási könyv vagy orvosi igazolás a várandósságról

    Szükség van továbbá a lakással kapcsolatos dokumentumokra:

    • adásvételi szerződés
    • építési engedély vagy határozat, de ha az építésre egyikhez sincs szükség, akkor a támogatáshoz sem kérik
    • tervdokumentáció
    • költségvetés az építéshez, bővítéshez (ehhez a bank formanyomtatványt ad)
    • társasház esetén alapító okirat
    • osztatlan közös tulajdon esetén használati megosztás (ezt ügyvéd is ellenjegyzi), illetve ha vásároltok is, akkor a többi lakó nyilatkozata az elővásárlási jogról való lemondásról.

    Azért, hogy az ügyintézés egyszerűbb legyen, számos dologról elég nyilatkozni, nem kell mindenről hivatalos igazolás. A nyilatkozatok tartalmát a NAV ellenőrizni fogja. Nyilatkozatot adhattok be:

    • a büntetlen előéletről
    • arról, hogy nincs köztartozásotok
    • hogy házastársak vagytok (ha gyermeket is vállaltok, és ez feltétel)
    • a meglévő gyermekekről
    • arról, hogy a gyermekek az igénylővel közös háztartásban élnek
    • az örökbefogadásról
    • arról, ha a gyermek az igénylő gyámsága alatt áll
    • a hallgatói jogviszonyról
    • arról, hogy külföldről hazaköltözve vállalod, hogy 180 napon belül Magyarországon lesz TB jogviszonyod
    • arról, hogy az ingatlant nem családtagtól vásárolod
    • a korábban felvett támogatásokról.

    A nyilatkozat lehetősége segítséget jelenthet a dokumentumok összeállításában, de természetesen az eredeti dokumentumokat is benyújthatjátok a nyilatkozatok helyett.

    Építésnél az építési költséget és a vételárat számlákkal kell igazolnod.

    CSOK támogatás banki szerződéskötés utáni kézfogás

    Mikor fizeti ki a CSOK-ot a bank?

    Használt lakás vásárlása esetén a vételárat egy összegben fizeti ki a bank. Vásárláskor a vételár 100%-át kell számlával igazolnod. Az értékbecslő által meghatározott érték és a tényleges vételár legfeljebb 20%-os mértékben térhetnek el, ennyivel veheted meg olcsóbban vagy drágábban a lakást.

    Ha építtetsz, az építési költség legalább 70%-áról kötelező számlát bemutatnod. Ezeket akkor fogadja el a bank, ha a te nevedre (azaz az építtető, vagy ha korábban cég volt az építtető, akkor az ő nevükre) szólnak. A telekár nem számít az építési költségek közé.

    Ha új lakást építesz, de az építkezés már elkezdődött, akkor csak a CSOK szerződés megkötése után felmerülő költségeket utalja neked a bank. A pénzt a bemutatott számlák alapján kapod meg utólag. A költségek közül a lakás készültségi fokának megfelelőeket fogadják csak el, tehát nem számolhatod el az alapozás költségét egy félig kész házra, de a tető építését igen.

    Ez érvényes a bővítésre is. Minden esetben akkor fizet a bank, amikor az építkezésre, vásárlásra szánt önerődet már felhasználtad.

    De én nem csak új építőanyagot használnék. Lehet?

    Építéskor és bővítéskor bontott anyagot is felhasználhatsz, amelyről nem kell számlát bemutatnod. Ilyenkor a számlabemutatási kötelezettség a bontott anyag értékével csökkenthető. Az ebből adódó csökkentés legfeljebb a számlabemutatási kötelezettség 20%-a lehet.

    Az utolsó részletet a használatbavételi engedély, vagy a felépítés megtörténtét igazoló hatósági bizonyítvány bemutatása után kaphatod meg.

    Miután a munkálatokkal elkészültetek, 90 napon belül a gyerekekkel együtt be kell jelentkeznetek a lakásba vagy házba.

    CSOK visszafizetés - ellenőrzés és visszafizetési kötelezettség

    A feltételek teljesítését a NAV hivatalosan ellenőrizheti, azaz vállalnod kell, hogy az erre kirendelt személyt a lakásba beengeded, és az ellenőrzést lehetővé teszed. Az ellenőrzés lehet visszamenőleges is.

    A lakás állapotát, feltételek meglétét értékbecslő állapítja meg. A feltételek nem teljesítése esetén visszafizetési kötelezettséged van, azaz a teljes CSOK támogatást vissza kell fizetned, egy összegben és késedelmi kamatokkal növelten.

    A büntetőkamat eredetileg a jegybanki alapkamathoz volt kötve, ami a gyorsan emelkedő alapkamat miatt elég veszélyes volt a CSOK-ot igénylők számára, és valószínűleg még arra is alkalmas volt, hogy elriassza a párokat a CSOK igénylésétől. 2022. október 1-jei hatállyal ez a szabály változott, a büntetőkamat legfeljebb 5% lehet. A szabály azokra is érvényes, akik már korábban igényeltek CSOK támogatást.

    A visszafizetési kötelezettség nemcsak a CSOK kedvezményt, de – ha igénybe vetted – az adó-visszatérítési támogatást és a vagyonszerzési illeték elengedését is terheli.

    A visszafizetés kétféle módon történhet:

    • Visszafizetitek a kapott támogatást önként, de ha a vállalt gyermekek nem születtek meg, akkor a támogatásra büntetőkamatot is fizetnetek kell. Ennek mértéke legfeljebb 5 százalék.
    • Vagy köteleznek a visszafizetésre, egy összegben, késedelmi kamattal együtt. Fontos különbség, hogy ekkor a következő öt évben nem kaphattok CSOK-ot újra.

    Milyen esetekben kell visszafizetnünk a támogatást?

    A CSOK-ot például akkor kell visszafizetnetek,

    • ha a vállalt gyerekek nem születnek meg, (ha kevesebb gyerek születik, mint amennyit vállaltatok, akkor a különbözetet kell visszafizetnetek),
    • ha elváltok,
    • ha a lakásra vonatkozó feltételek nem teljesülnek (eladjátok, kiadjátok, lebontjátok vagy nem lakáscélra használjátok),
    • ha az építési vagy bővítési munkák nem készülnek el, vagy nem időben és megfelelő mértékben,
    • ha a beadott nyilatkozatok tartalma nem valós.

    A korábban elengedett vagyonszerzési illetéket utólag akkor kell megfizetnetek, ha megelőlegezett CSOK-ot vettetek fel, de a vállalt gyermekek nem születtek meg a megadott határidőre, és

    • ezért a támogatást vissza kell fizetned, vagy
    • magad döntesz úgy, hogy visszafizeted a támogatást, úgy, hogy nem születtek meg a vállalt gyermekek.

    Muszáj mindig visszafizetni a támogatást?

    Léteznek olyan esetek, amikor el lehet tekinteni a visszafizetéstől, ilyen például az igénylő házaspár egyik tagjának a halála, megváltozott munkaképességűvé válása, vagy ha igazolják, hogy a gyermekvállalás orvosilag ellenjavallt vagy nem lehetséges számukra. A jogszabály tételesen felsorolja ezeket az eseteket.

    Ha a házaspár egyik tagja meghal, akkor a támogatást nem kell visszafizetni, még akkor sem, ha a vállalt gyermekek nem születtek meg.

    Boldog új lakás tulajdonos aki kihasználta a CSOK-os adóelőnyöket

    A vagyonszerzési illetéket akkor sem kell utólag kifizetni, ha

    • meglévő és vállalt gyermekekre is felvettétek a támogatást, de a vállalt gyermekek, vagy egy részük nem született meg. Ebben az esetben valamennyi CSOK-ra továbbra is jogosultak vagytok a már meglévő és megszületett gyermekek miatt, így az illetékmentesség is marad.
    • a gyermekek egészségügyi ok miatt nem születhettek meg.

    Kirepülnek a gyerekek a 10 év letelte előtt, akkor is vissza kell fizetnem a CSOK-ot?

    Bár a jogszabály kiköti, hogy 10 évig a CSOK-kal támogatott ingatlanban kell élnie a családnak, ez alól is vannak kivételek. Elköltözhetnek a nagykorúvá váló gyerekek, távol lehetnek tanulás miatt, és a szülők is munka miatt (ilyen esetben legfeljebb 5 évet lehet más településen tartózkodni, és ez természetesen a gyerekekre is kiterjed, azaz munkavégzés miatt a gyerekekkel együtt élhetsz 5 évig máshol is).

    Ha munkavégzés vagy tanulás miatt távol laknak a családtagok, akkor nekik nem kell 90 napon belül bejelentkezniük a lakásba. Ezt akkor kell megtenniük, amikor újra visszaköltöznek a család többi tagjához.

    Távol lehet továbbá lenni akkor, ha a támogatott személyek egy közeli családtagot ápolnak, illetve akkor is, ha valamelyik támogatott börtönbüntetését tölti (remélhetőleg erre nem kerül sor).

    Mi történik, ha elválunk?

    Ha meglévő gyermekekre vettétek fel a CSOK-ot, akkor azt nem kell feltétlenül visszafizetnetek. Vállalt gyerekekre, akik nem születnek meg a válás miatt, viszont igen, méghozzá kamatokkal növelten. A büntetőkamat legfeljebb 5% lehet. Ebben az esetben, ha vettetek fel CSOK hitelt, annak a kamattámogatását is elveszítitek, és a hitel sima piaci kamatozású lakáshitel lesz a válás után.

    A válásnál az lehet a probléma, ha el szeretnétek költözni.

    A lakást, amire a CSOK-ot felvettétek, ugyanis nem adhatjátok el a támogatás időszaka alatt. Ha az egyik fél a lakásban marad a gyerekekkel együtt, és a másik fél tulajdonrésze is az övé lesz (átruházza vagy kivásárolja), akkor a támogatást nem kell visszafizetni. A válást a banknak be kell jelentenetek, és azt is, hogy az egyik fél már nem támogatott. Ilyenkor a CSOK szerződést módosítani kell, amelynek költsége is van.

    Ha viszont mindenképpen a költözés mellett döntötök, és eladnátok a lakást a 10 éves időkereten belül, akkor a CSOK-ot vissza kell fizetnetek. A fizetési kötelezettség a vagyonmegosztás arányában terheli a házastársakat.

    CSOK visszafizetés önként

    A CSOK támogatást önként is visszafizetheted a támogatási időszak, azaz a 10 év lejárta előtt. Ebben az esetben büntetőkamatot akkor kell fizetned, ha vállalt gyermekekre vettétek fel a támogatást, de a vállalást nem teljesítettétek.

    Ezután újabb lakáscélra újra igényelhetsz CSOK-ot.

    Mikor lehet ennek értelme?

    Például akkor, ha közben olyan támogatásra is jogosult lettél, amely korábban, amikor igényelted a CSOK-ot, még nem volt elérhető. Ilyen lehet például az áfa-visszatérítés vagy az illetékmentesség, amelyek 2021-ben jelentek meg.

    CSOK hitel visszafizetése

    A CSOK hitelt vállalt gyermekekre is igényelhetitek. Ugyanakkor ha a vállalt gyermekek nem születnek meg, akkor a CSOK hitelhez kapott kamattámogatást is vissza kell fizetnetek.

    Ez alól van egy kivétel. Ha a vállalt gyermekek közül nem születik meg mindegyik, de a CSOK hitelre való jogosultság alacsonyabb gyermekszám mellett is fennáll, akkor a kamattámogatást nem kell visszafizetni.

    Ez bonyolultan hangzik, de mondok rá egy példát.

    Ha például 3 vállalt gyermekre veszitek fel CSOK hitelt, de nem a maximális összeget kéritek, hanem 10 millió forintot vagy annál kevesebbet, akkor az 2 gyermek mellé is elérhető volna. Ha végül csak 2 gyermeketek lesz, akkor erre az alacsonyabb összegre is jogosultak lettetek volna. A kamattámogatás így megmaradhat.

    Ha mégis megszabadulnál CSOK-os ingatlanodtól: hogyan válts úgy, hogy a támogatás összegét ne kelljen visszafizetned

    Hiába terveztél alaposan és gondoltad át részletesen, hogy milyen ingatlanra van szüksége a családodnak, mégis előfordulhat, hogy a 10 éves ottlakási kötelezettség lejárta előtt másik lakásba vagy házba szeretnétek költözni.

    Ennek számos oka lehet, például az, hogy te vagy a párod másik városban fogtok elhelyezkedni, vagy mert a jelenlegi lakásotok már kicsi. Tekintve, hogy az állam jelzálogot és elidegenítési jogot jegyeztet be a CSOK-kal támogatott ingatlanokra, azokat nem lehet eladni, de még elcserélni sem.

    Természetesen dönthettek úgy, hogy visszafizetitek a CSOK-ot és úgy vesztek új lakást, de ez talán kevésbé valószínű, mint az, hogy olyan utat kerestek, ahol lakhelyet válthattok, de a támogatást is megtarthatjátok. Erre is van lehetőség, bár meglehet, hogy pénzbe fog kerülni.

    CSOK-os ügyfél aki egy új házba való költözésen gondolkodik

    Dönthetsz úgy, hogy előbb eladod a CSOK-os ingatlanodat, majd 60 napon belül vásárolsz egy új lakást. A lakásotok eladását 30 nappal korábban be kell jelenteni az illetékes járási hivatalnál, és 60 nap áll rendelkezésetekre az új ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés megkötésére.

    Az újonnan megvásárolt lakásnak mind hasznos alapterület, mind érték tekintetében nagyobbnak kell lennie a korábbi lakásnál, mert csak ebben az esetben tarthatod meg a támogatás teljes összegét. Ha az új lakás értéke vagy alapterülete kisebb a meglévőnél, akkor ki kell számolni, hogy milyen összeget kellene visszafizetned az értékkülönbözet miatt, és milyet az alapterület-különbözet miatt, és a kettő közül a magasabbat kell visszatérítened.

    Csereszerződés esetén nincs ilyen kitétel, de ha új építésű lakásra vetted fel a CSOK-ot és használt lakást vennél helyette, ezt csak a támogatási szerződés megkötésétől számított 5 év múlva teheted meg.

    Lehetőséged van arra, hogy építtess vagy vásárolj egy új lakást, és a régi CSOK-os ingatlant egy éven belül eladd. Ezeket a tranzakciókat is be kell jelentened az illetékes hivatalnál, de ebben az esetben a támogatás átkerül az új ingatlanra. Itt is érvényes az 5 éves időkeret új építésű ingatlanról használtra váltás esetén.

    Ennél a megoldásnál hátrányt jelent az, hogy az újabb ingatlanvásárlást le kell bonyolítanod anélkül, hogy közben számíthatnál az eladott ingatlanodból befolyt összegre, tehát lennie kell annyi pénzednek, hogy eladás nélkül is megvehesd az új lakást vagy házat.

    Ha eladod a CSOK-os ingatlanod, de nem tudsz 60 napon belül új lakást venni, akkor ideiglenesen vissza kell fizetned a támogatást. Ha viszont 1 éven belül sikerül új lakást vásárolni vagy 3 éven belül építtetni, akkor a támogatást is visszakapod. Ezeket a határidőket egy alkalommal 2 évvel meghosszabbíthatod.

    Ebben az esetben is érvényes az 5 éves időkeret új építésűről használt lakásra váltáskor, valamint itt is nagyobbnak kell lennie az új lakásnak a réginél. Itt az jelenti a nehézséget, hogy a támogatást bár ideiglenesen, de vissza kell fizetned.

    Nem árt, ha felkészülsz arra, hogy bár ezek a megoldások papíron működnek, az ügyintézés nehézkes is lehet.

    A CSOK tehát egy rendkívül jó lehetőség azoknak a pároknak, amelyek megfelelnek a feltételeknek. De a CSOK hosszú távú elköteleződést jelent a család számára, ezért érdemes alaposan meggondolnod, és részletesen tájékozódnod. A CSOK-ra vonatkozó szabályokat részletesen a 16/2016. és a 17/2016. számú a kormányrendeletek tartalmazzák.

    Maradtak kérdéseid?

    • CSOK hitelt szeretnék felvenni. Lehetséges?

      A CSOK hitelt, a legalább 2 meglévő vagy vállalt gyermekre igényelhető kamattámogatott hitelt 2024. január 1-től csak falusi CSOK mellé igényelheted preferált kistelepüléseken.
    • Igényelhetek meglévő gyermekekre CSOK támogatást?

      Nem. A CSOK támogatás 2024. január 1-jétől nem igényelhető. A falusi CSOK viszont maradt, így a preferált kistelepüléseken építkezők, vásárlók, illetve meglévő lakásukat bővítők, korszerűsítők számára továbbra is elérhető. A gyermeket tervező házaspárok számára elérhető a CSOK Plusz, amely egy hitelengedéssel (2 gyermektől) kombinált kamattámogatott hitel.
    • Kötelező a CSOK hitel mellé támogatást is felvenni?

      Igen, de fordítsuk meg a dolgot. A támogatásnak (most már csak a falusi CSOK) nem kötelező eleme a CSOK-hitel. A kedvezményes kamattámogatott CSOK hitel egy lehetőség, és nem is minden esetben elérhető. CSOK hitel 2024. január 1-től csak a falusi CSOK mellé kérhető. Vállalt gyermekekre az új kamattámogatott konstrukció, a CSOK Plusz igényelhető.
    Gergely Péter
    Gergely Péter pénzügyi szakértő
    Linkedin
    Gergely Péter pénzügyi szakértő

    Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam.

    • Lakáshitel termékváltozás összefoglalók

      2024-07-10 - K&H Bank - Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel kamatemelés

      A K&H Banknál 2024.07.10-től változnak a Minősített Fogyasztóbarát lakáshitel - üzleti feltételekkel kondíciók kamatai az összes kamatperiódusra, futamidőre és hitelösszegre vonatkozóan. A legtöbb kamat emelkedik, 3 konstrukció 1-1 jóváírás sávjában nem történik változás és csupán egyetlen konstrukció esetén csökken a kamat, ez pedig az 5 éves kamatperiódusú hitel 500 000 Ft jóváírástól az összes hitelösszegsávban.

      1. 5 éves kamatperiódusban az ügyleti kamat változása:
      0-249 999 Ft jóváírás esetén az összes hitelösszegsávban: 6,89%-ról 7,19%-ra EMELKEDIK
      250 000-499 999 Ft jóváírás esetén az összes hitelösszegsávban: 6,89% VÁLTOZATLANUL
      500 000 Ft és feletti jóváírás esetén: az eddigi 6,89%-ról (4 000 000-19 999 999 FT hitelösszeg között) és 6,79%-ról (20 millió Ft hitelösszegtől) egységesen 6,69%-ra CSÖKKEN

      2. 10 éves kamatperiódusban az ügyleti kamat változása:
      0-249 999 Ft jóváírás esetén az összes hitelösszegsávban: 6,89%-ról 7,39%-ra EMELKEDIK
      250 000-499 999 Ft jóváírás esetén az összes hitelösszegsávban: 6,89%-ról 7,09%-ra EMELKEDIK
      500 000 FT és feletti jóváírás esetén: 6,89% (4 000 000-19 999 999 Ft hitelösszeg között) és 6,79% (20 millió Ft hitelösszegtől) VÁLTOZATLANUL

      3. Fix kamat 61 és 120 hónap közötti futamidővel az ügyleti kamat változása:
      0-249 999 Ft jóváírás esetén az összes hitelösszegsávban: 6,89%-ról 7,39%-ra EMELKEDIK
      250 000-499 999 Ft jóváírás esetén az összes hitelösszegsávban: 6,89%-ról 7,09%-ra EMELKEDIK
      500 000 Ft és feletti jóváírás esetén: 6,89% (4 000 000-19 999 999 Ft hitelösszeg között) és 6,79% (20 millió Ft hitelösszegtől) VÁLTOZATLANUL

      4. Fix kamat 121 és 180 hónap közötti futamidővel az ügyleti kamat változása: 
      0-249 999 Ft jóváírás esetén az összes hitelösszegsávban: 6,89%-ról 7,69%-ra EMELKEDIK
      250 000-499 999 FT jóváírás esetén az összes hitelösszegsávban: 6,89%-ról 7,69%-ra EMELKEDIK
      500 000 Ft és feletti jóváírás esetén az összes hitelösszegsávban: 6,89%-ról 7,69%-ra EMELKEDIK

      5. Fix kamat 181 és 240 hónap közötti futamidővel az ügyleti kamat változása: 
      0-249 999 Ft jóváírás esetén az összes hitelösszegsávban: 6,89%-ról 7,69%-ra EMELKEDIK
      250 000-499 999 Ft jóváírás esetén az összes hitelösszegsávban: 6,89%-ról 7,69%-ra EMELKEDIK
      500 000 Ft és feletti jóváírás esetén az összes hitelösszegsávban: 6,89%-ról 7,69%-ra EMELKEDIK

      2024-07-03 - Raiffeisen Bank - Földhivatali díjak emelkedése

      2024. július 29-től módosulnak a földhivatali szolgáltatási díjak a 2024. június 28-án a Magyar Közlöny 69. számlában megjelent 6/2024. (VI.28.) KTM rendelet alapján.

       

      2024-07-01 - MBH Bank - Referencia kamat változás

      Otthonteremtési kamattámogatással nyújtott lakáshitelek 2024. júliusban érvényes kondíciói meghirdetésre kerültek

      2024-07-01 - Raiffeisen Bank - Akciók meghoszabbítása

      A bank 2024. július 1-én meghosszabbítja az alábbi akciókat 2024. szeptember 30-ig:
      - értékbecslési díj, statisztikai alapú értékbecslési díj és a helyszíni szemle fizetése alóli mentesülés
      - a kölcsön kifizetéséhez kapcsolódó Fedezetellenőrzési díj (TAKARNET), jelzálog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzési díj, illetve térképmásolat díj elengedése
      - közjegyzői okirat díjának visszatérítése 50 000 Ft összeghatárig

      2024-07-01 - CIB Bank - akciók meghosszabbítása

      2024.július 1-én a bank az alábbi akciókat hosszabbítja meg december 31-ig, melyek a korábbi hirdetményben június 30-ig voltak érvényben.
      - induló díj akció
      - előtörlesztési díj akció
      - jóváírási akció (40 000 Ft)
      - CSOK Plusz Jóváírási akció (120 000 Ft) - ezt csak szeptember 30-ig hosszabbították meg

      A CSOK Plusz akcióban összesen 200 000 Ft jóváírás érhető el: 120 000 Ft alap jóváírás + 40 000 Ft online igénylés esetén + 40 000 Ft, ha CIB CSOK Plusz Kamattámogatott Hitel hiánytalan befogadását megelőzően minimum 60 nappal az ügyfél bármely hitelintézetnél Babaváró kölcsön szerződést kötött és az folyósításra is került.

      CIB 10 éves kamatperiódusú Szabad felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsön esetén a a Felújítási kedvezménycsomag kamatkedvezményét csökkentették 3%-ról 2,5%-ra, így a felszámított éves kamat 6,99%-ról 7,49%-ra emelkedett.

      2024-07-01 - OTP Bank - kamatemelés, akciók meghosszabbítása, kamatkedvezmények módosulása

      2024.07.01-től az OTP Végig Fix Lakáshitel éves induló kamata 6,97%-ról 7,99%-ra emelkedik, az OTP 1x1 Lakáshitel induló kamata pedig 6,87%-ról 7,74%-ra módosul.
      Az OTP Évnyerő CSOK Plusz Lakáshitel kamata is emelkedik 7,8%-ról 8,37%-ra az 5 éves ÁKKH irányadó átlaghozam emelkedése miatt.

      2024.07.01-től meghosszabbítja a bank 2024.09.30-ig az alábbi akciókat:
      - OTP ingatlanhitel értékesítési akció
      - OTP Díjnullázó akció
      - Támogatott hitel értékesítési akció
      - Összevont támogatott hitel értékesítési akció

      Módosul a Hűség1 szolgáltatás keretében adható kamatkedvezmény. Eddig havi 900 000 Ft-ot elérő jövedelem-átutalás esetén adott a bank 0,1% kamatkedvezményt. 2024.07.01-től már elegendő a 0,1% kamatkedvezményhez a havi 700 000 Ft jövedelem átutalás is, 900 000 Ft esetén 0,3% és 1 300 000 Ft esetén pedig 0,4% a kamatkedvezmény.

      2024-07-01 - UniCredit Bank - Referenciakamat változása

      2024. július 1-től emelkedik a támogatott lakáshitelek kamata az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) által közzétett aukciós átlaghozamok változása alapján.

      2024-07-01 - Gránit Bank - CSOK Plusz Lakáshitel referenciakamat emelkedett

      2024. július 1-től a CSOK Plusz Lakáshitel referenciakamata (az 5 éves ÁKKH) emelkedett 6,19%-ról 6,7%-ra.

      2024-06-19 - MagNet Bank - CSOK Plusz Lakáshitel termék bevezetése

      2024.06.19-től már a Magnet Banknál is igényelhető CSOK PLusz Lakáshitel, melyre ugyanúgy érvényes az „Ingatlanfedezetes akció 2024.”, mnt a többi hitelre azaz a bank:
      - nem számít fel folyósítási díjat és
      - a folyósítást követő 30 napon belül jóváír az Adós által korábban - egy ingatlan vonatkozásában - megfizetett Ingatlan értékbecslés költségével megegyező összeget, de legfeljebb 37 000 forintot a kölcsön törlesztésére szolgáló fizetési számlán és
      - nem számítja fel a tulajdoni lap másolat / térképmásolat TAKARNET-en keresztüli lekérdezésének költségét.

      2024-06-15 - Erste Bank - Kedvezménykategóriák változása

      2024. június 15-től a piaci kamatozású lakáscélú hitelek, a Minősített Fogyasztóbarát Lakáscélú hitelek, valamit a szabad felhasználású hitelek esetén új árazási mátrixot vezet be a bank. Az új mátrix főbb változásai, hogy összevontak kedvezménykategóriákat és hitelösszegsávokat mind a lakáscélú, mind a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél.

      2024-06-12 - OTP Bank - Referenciakamat változás

      2024. július 1-től a támogatott hitelek referenciakamata, az irányadó 5 éves ÁKKH 6,19%-ról 6,7%-ra emelkedik.

      2024-06-03 - MBH Bank - Kamatcsökkenés és új akció

      2024. június 3-tól a jelzáloghitelek kamata csökkent az alábbiak szerint. Egyes esetekben a hitelösszegsávok is módosultak.

      - Végig fix Lakáshitel, Kiváltó hitel: 0,1-05%-os kamatcsökkenés és hitelösszegsáv-változás
      - 10 éves kamatperiódusú Lakáshitel és Kiváltó hitel: 0,1-0,2%-os kamatcsökkenés
      - 10 éves kamatperiódusú Szabad felhasználású jelzáloghitel, Adósságrendező hitel: 0,4%-os kamatcsökkenés KK1 kategóriában
      - Végig fix és 10 éves kamatperiódusú Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel: 0,1-05%-os kamatcsökkenés és hitelösszegsáv-változás.

      Fentieken túl új közjegyzői díj akciót hirdettek azon ügyfeleknek, akik a CIG Pannónia Biztosító által nyújtott hitelfedezeti biztosítást kötnek és fenntartják a hitel (első) folyósítását követő 2 évig, valamint legalább 5 millió forint hitelt igényelnek. A feltételek teljesülése esetén 50 000 Ft-ot térítenek vissza. Az akció nem vonatkozik az Otthonfelújítási kölcsön otthonteremtési kamattámogatással termékre a hirdetmény szerint, bár ilyen termék most nem is igényelhető a banknál.

      2024-06-01 - CIB Bank - Nem igényelhető termékek törlése

      A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel hirdetményből törölték a Kamatkedvezmény kategóriát és a 2023. július 1. óta nem igényelhető CIB 5 MFL hitelt, a Szabad felhasználású hiitelek hirdetményéből a szintén 1 éve nem igényelhető 5 éves kamatperiódusú hitelt és az összes hirdetményből a 2023. március 23-tól nem igényelhető Visszafizetési Védelem terméket, továbbá aktualizálták a CSOK Plusz hitel kamatát és néhány esetben pontosították és kiegészítették a jóváírás ellenőrzéséről szóló bekezdéseket a 2024. június 1-jei hirdetményekben.

      2024-06-01 - Raiffeisen Bank - Új akció

      CSOK Plusz hitelprogram igénylése esetén (amennyiben előzetes értékbecslés esetén helyszíni szemle is készül), a bank a helyszíni szemle díját a 2024. június 1-től beadott kölcsönök esetén visszavonásig átvállalja.

      2024-06-01 - K&H Bank - Referenciakamatok aktualizálása

      A 2024. június 1-jei hirdetményekben a referenciakamatok változtak.

      2024-06-01 - UniCredit Bank - Partner Csomag kedvezmény meghosszabbítása és referenciakamatok aktualizálása

      2024. június 1-től az otthonteremtő hitelek referenciakamata az 1 és 5 éves ÁKKH változott. A Partner Csomag akciókat meghosszabbították a 2024. június 1-4. közötti időszakra.

      2024-06-01 - Gránit Bank - A CSOK Plusz Lakáshitel referenciakamata emelkedett

      2024. június 1-től a CSOK Plusz Lakáshitel referenciakamata (az 5 éves ÁKKH) emelkedett, így a kamat és a támogatás mértéke is változott.

      2024-05-15 - Raiffeisen Bank - Kamatemelés

      2024. május 15-től a bank 0,25%-kal emelte lakáshitelei kamatait.

      2024-05-15 - OTP Bank - Referenciakamat változás

      2024. június 1-től a támogatott hitelek referenciakamata, az irányadó 5 éves ÁKKH 5,89%-ról 6,19%-ra emelkedik.

      2024-05-06 - OTP Bank - A Hűség kedvezmény igénybevételéhez szükséges minimum jövedelem emelkedése

      2024. május 6-tól befogadott lakás- és jelzálog típusú hitelek esetében a Hűség kamatkedvezmény eléréséhez meghatározott minimum jövedelem 700 000 Ft-ról 900 000 Ft-ra emelkedett.

      2024-05-02 - UniCredit Bank - Jelzáloghitelekhez kapcsolódó díjak mértékének módosulása kapcsán pontosítás

      Amennyiben a hiteligényléshez további fedezet(ek) bevonása szükséges, abban az esetben a bank a több fedezet esetén felszámított hitelbiztosítéki érték megállapítási díjak közül a legmagasabb díj értékét téríti vissza. 

      Továbbá a bank 2023.10.09-től 2024.12.31-ig, vagy visszavonásig a hitelösszeg utalásával kapcsolatos díjat nem számítja fel.

      2024-05-01 - Raiffeisen Bank - A jövedelem nagysága alapján nyújtott kamatkedvezmény esetén a jövedelem sávok és mérték változása

      2024. május 1-től az eddigi egy jövedelemsáv helyett két sávban határozza meg a bank a nyújtható kamatkedvezményeket. Ha a bank által elfogadható nettó jövedelem nagysága 400 000 Ft és 699 999 Ft között van, akkor 0,1 százalékpont, ha 700.000 Ft-nál magasabb, akkor 0,3 százalékpont kedvzeményt ad mostantól. Az új sávokkal 0,2 százalékponttal nagyobb kedvezményt lehet elérni.

      Megszűnt az alacsony hitelösszeg-forgalmi érték arányra tekintettel nyújtott kamatkedvezmény (alacsony finanszírozási kedvezmény) és a magas hitelösszeg kedvezmény.

       

      2024-05-01 - MBH Bank - Kedvezmények változása, átutalási díj emelkedése

      2024. május 1-től a bank ismét megváltoztatta a kedvezményrendszert:

      - a KK1 kedvezménykategóriában 0 Ft-ról 150 000 Ft-ra emelték az elvárt jóváírás minimum összegét,
      - a KK2 kedvezménykategóriában 150 000 Ft-ról 600 000 Ft-ra emelték az elvárt jóváírás minimum összegét,
      - a KK3 kedvezménykategóriában maradt 700 000 Ft az elvárt jóváírás miniumum összegét.
      - KK0 kategória csak a nem lakáshiteleknél van, itt nem várnak el jóváírást, és ez nem változott.

      A 10 éves kamatperiódusú Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel, valamint Végig fix kamatozású Standard jelzáloghitel és Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel konstrukciókat a módosítások nem érintik.

      A Díjhirdetményben az átutalási díj maximuma emelkedett a 2023. évi fogyasztói árindex mértékével.

      2024-05-01 - Erste Bank - Díjemelés

      2023. május 1-től 325 Ft-ra emelkedik az EgySzámla havi számlavezetési díja. A díjemelés miatt néhány esetben kis mértékben emelkednek a jelzáloghitelek THM értékei, kivéve a CSOK Plusz Lakáshitelt, amelynek THM-je 3,2%-ról 3,11%-ra csökkent valamiért. A fogyasztóbarát lakáshitelek THM-je is emelkedett, bár a hirdetményben a számlavezetési díj továbbra is 280 Ft maradt.

      2024-05-01 - CIB Bank - Új, hitelkiváltó kamatkedvezmények bevezetése és további változások

      2024. május 1-től új kedvezménykategóriákat vezet be a bank a legalább havi 450 000 Ft jóváírást vállaló ügyfeleinek. Lakáshitelek kiváltására a Lakáshitel-kiváltó és Lakáshitel-kiváltó Plusz kategóriákat, egyéb jelzáloghitel kiváltására a Hitelkiváltó és Hitelkiváltó Plusz kategóriákat, valamint a vegyes hitelek kiváltásra a Lakáshitel-kiváltó Duó kategóriát. A kamatkedvezmény mértéke 2,2-3,5% lehet attól függően, hogy milyen hitel kerül kiváltásra, és hogy a hitelkiváltásra fordítandó kölcsönrészen felül legalább 3 millió Ft szabad felhasználású kölcsönrész igénylése is történik-e.

      A CIB 10 Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiel kedvezmény nélküli kamata 6,89%-ról 7,79%-ra emelkedik, de visszaáll a Kamatkedvezmény Plusz kategória, aminél legalább havi 250 000 Ft jóváírást várnak el, és a kedvezmény mértéke 0,9 százalékpont lesz.

      A CSOK Plusz Jóváírás akciót meghosszabbította a bank a 2024. június 30-ig befogadott ügyletekre.

      2024-05-01 - K&H Bank - Referenciakamatok aktualizálása

      A 2024. május 1-jei hirdetményekben a referenciakamatok változtak.

      2024-05-01 - Gránit Bank - A CSOK Plusz Lakáshitel referenciakamata emelkedett

      2024. május 1-től a CSOK Plusz Lakáshitel referenciakamata (az 5 éves ÁKKH) emelkedett, így a kamat és a támogatás mértéke is változott.

      2024-05-01 - UniCredit Bank - Referenciakamatok aktualizálása

      2024. május 1-től az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) által közzétett aukciós átlaghozamok változása alapján módosultak a kamatok.

      2024-04-30 - MBH Bank - A minimálisan elvárt jövedelem emelkedett

      2024. április 30-tól Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel igényléséhez a kölcsönigénylés időpontját megelőző 3 hónap időtartam alatti – egyazon munkahelyről származó – rendszeres jövedelem meglétének igazolása szükséges, amelynek el kell érnie a nettó 177 422 Ft-ot. Több adós esetén együttesen kell elérni a nettó 177 422 Ft-ot. Ezt megelőzően az elvárás 150 000 Ft volt

      2024-04-26 - Erste Bank - Emelkedik az elvárt minimum jövedelem összege

      Április 26-tól minden hitelterméknél kis mértékben emelkedik az elvárt minimumjövedelem-szint: egyszereplős ügylet esetében 150 000 Ft-ról 175 000 Ft-ra, két- vagy többszereplős ügylet esetében pedig 220 000 Ft-ról 260 000 Ft-ra.

      2024-04-15 - OTP Bank - Elvárt jövedelem emelkedése

      A bank 2024.04.15-től megemeli a jelzáloghitelek igényléséhez az elvárt jövedelmet nettó 154 000 Ft-ról nettó 177 000 Ft-ra.

    Itt találkozhattál velünk
    telex forbes Hold hvg szamlazz.hu hazipatika.hu

    Legfrissebb lakáshitel útmutatóink

    • 20 millió forint szabad felhasználású hitelt legegyszerűbb jelzáloghitelként igényelni
      Lakáshitel

      20 millió forint szabad felhasználású hitelre lenne szükséged? Ezek a lehetőségeid

      20 millió forintra lenne szükséged, amit bármire felhasználhatsz? Ekkora összeget jelzáloghitel formájában kaphatsz, és a jelzáloghitelnek is van szabad felhasználású formája. Útmutatónkból megtudhatod, milyen feltételekkel igényelhetsz 20 millió forint hitelt, és milyen formában juthatsz nagy összeghez.

      frissítve: 2024. július 4.
    • Ez a férfi örül, mert megkapta az igényelt hitelt
      Lakáshitel

      Hiteligénylés vállalkozóként – mikor melyiket igényeljem?

      Ha magánjellegű céljaidat – például költözés, korszerűsítés, autóvásárlás, nagyobb családi esemény lebonyolítása – szeretnéd megvalósítani, akkor többféle lakossági hitel közül választhatsz még akkor is, ha saját vállalkozásodban dolgozol. A választékban nincs ugyan különbség, de mikor melyik hitel a megfelelő, és miben más ezeket vállalkozóként igényelni?

      frissítve: 2024. március 18.
    • Ez a nő azon tűnődik, vajon milyen előnyökkel és kockázatokkal járna, ha lakáshitelt venne fel
      Lakáshitel

      A hitelfelvétel előnyei és kockázatai

      Sokakat tölt el aggodalommal, ha hitelt kell felvenniük. És bár az óvatosság indokolt, a hitelfelvétel remek lehetőséget biztosít arra, hogy segítsen az utadon, és ha okosan csinálod, gyarapodhatsz is általa.

      frissítve: 2024. március 18.