Óvadék

Az óvadéknak több jelentése van.

Ha bankról és bankszámláról beszélünk, akkor ez a kifejezés leginkább a bankkártyáknál használatos. Csak nagyon ritka eset ma már, hogy egy bank óvadékot kér egy bankkártya mellé. Ez kizárólag ún. dombornyomású bankkártyák esetében fordulhat elő, melyeket olyan elfogadóhelyeken is lehet használni, ahol nincs elektronikus összeköttetés a bankkal, így a bankod csak később értesül a költésedről.

Ha ilyen költésekkel túlléped a rendelkezésedre álló egyenleget, akkor azt az óvadékból fizeti ki a bank, egyben azonnal felkér az óvadék pótlására. Ha nem pótlod vissza az óvadékot az eredeti összegére, a bank felmondja a bankkártyaszerződést.

Az óvadékot a bankkártyaigényléskor át kell adnod a banknak és azt a pénzt mindaddig ott kell tartanod, amíg a kártyát vissza nem adod. El nem tudod költeni, mert elkülönítik és valamennyi betétkamatot fizetnek rá. Ha visszaadod a kártyát, felszabadítják az összeget.

Mint hangsúlyoztuk, ma már nagyon ritka az óvadék intézménye, de még előfordulhat, hogy belefutsz ilyenbe.

Az óvadékot ne keverd össze a nyitóösszeggel, mely a bankkártya igénylésekor szükséges csak, utána elkölthető. A bank akár egyszerre kérhet óvadékot és nyitóösszeget is.

Ezek is érdekelhetnek

  • Lánccal körbetekert telefon és laptop
    Bankszámla

    Ha ezeket betartod, nagyobb biztonságban lesz a bankszámládon a pénz

    Szeretsz az interneten vásárolni és a neten fizeted be a számláidat is? Habár a bankban tartott megtakarítások jóval nagyobb biztonságban vannak, mintha otthon rejtegetnél nagy mennyiségű készpénzt, de ennek ellenére nem árt néhány óvintézkedést tenni. A modern megoldások sem nyújthatnak 100 százalékos védelmet, de ha odafigyelsz a biztonságos kártya- vagy internetbank-használatra, akkor lecsökkentheted a kockázatot. Segítünk, hogy biztonságban legyél.

    frissítve: 2023. április 17.
  • Kisfiú egy bankkártyát és mobiltelefont tart a kezében
    Bankszámla

    Bankszámla gyerekeknek 2023 – ezek közül választhatsz

    A gyermekeknek akár már a születés pillanatától kezdve is nyithatunk bankszámlát, de igazán 6-7 éves kortól érdemes. Ekkor már – szülői felügyelettel – maga tanulhatja meg a pénz kezelését a gyermek, köztük a kártyás fizetést, az ATM használatát vagy az egyenleglekérdezést. 14 éves kortól már a bank mobilalkalmazását is lehet használni. Megmutatjuk, hogy a hazai bankok mit kínálnak.

    frissítve: 2023. szeptember 12.
  • A lány hitelkártyával vásárol a laptopján
    Bankszámla

    Így tudsz pénzt spórolni a hitelkártyáddal!

    Bizonyára hallottál már a hitelkártyáról. Talán azt is tudod, hogy óvatosan kell bánni vele, mert túlzott használatával könnyű eladósodni, beleesni egy folyamatos hitelkeret-használatba, márpedig az ilyen típusú hitelek kamata igen magas. Azt azonban nem mindenki tudja, hogy okosan használva a hitelkártyát nemcsak, hogy nem adósodsz el, de még spórolni is tudsz. Megmutatjuk hogyan.

    frissítve: 2023. szeptember 17.