Adóvisszatérítés nyugdíjcélú megtakarításoknál: minden, amit tudnod kell róla 2024-ben

Tudtad, hogy adóvisszatérítés az öngondoskodás után is járhat? Így még jobban megéri a megtakarítás! 

Mit mond szakértőnk?Bezár

Tudtad, hogy adóvisszatérítés az öngondoskodás után is járhat? Így még jobban megéri a megtakarítás! 

A nyugdíj-adóvisszatérítés egy olyan 20 százalékos állami támogatás, amit az állam utal vissza az évente befizetett személyi jövedelemadódból. A kedvezményt olyan megtakarítások után is igénybe veheted, mint az önkéntes nyugdíj-, egészség-, és önsegélyező pénztár, illetve a nyugdíjbiztosítás és a nyugdíj-előtakarékossági számla. 

Egy évben összesen legfeljebb 280 000 forintot kaphatsz a befizetéseid után. 

Az adóvisszatérítés összege nem szabadon felhasználható, hanem a megtakarításod részét képező, nyugdíjcélra igénybe vehető pénz.

  • Írta: Bodor Anna
  • frissítve: 2024. február 29.
  • promóció

Az állami nyugdíjrendszer válsága miatt a magán nyugdíjmegtakarítás egyre fontosabb kérdéssé válik. A problémának természetesen nemcsak a tájékozott dolgozók vannak tudatában, hanem az állam is. Emiatt az öngondoskodás során nemcsak a saját félretett pénzeddel számolhatsz, hanem az adóvisszatérítés összegével is, amely a kitartó megtakarításodat hivatott jutalmazni. De vajon hogyan működik a nyugdíj-adóvisszatérítés? Útmutatónkból most minden fontos információt megtudhatsz!

A nyugdíjcélú öngondoskodás sok elkötelezettséget, kitartást és fegyelmet követel meg. Ha el szeretnéd érni az időskori anyagi biztonságot, akkor érdemes tudatosan és tervezetten gyűjtögetni, hiszen egy nagyon hosszú távú célról van szó.

Nagyon nehéz több évtizedig folyamatosan félretenni, és jó ha megismered az emögötti motiváció működését. Ha egyből az adóvisszatérítés mértékéről olvasnál, akkor tekerj lejjebb a következő részhez.

A pszichológia megkülönböztet:

  • amotivációt,
  • külső motivációt
  • és belső motivációt.

Amotivációról akkor beszélünk, ha nincs motiváció. Ez leggyakrabban akkor következik be, ha az adott személy nem ítél értékesnek egy viselkedést, úgy gondolja, hogy nem elég kompetens a célja eléréséhez, esetleg azt hiszi, hogy nem kaphatja meg a kívánt eredményt.

Az amotiváció megérthető a nyugdíjmegtakarítások példáján keresztül is. Előfordulhat például, hogy nem vagy tisztában a megtakarítás fontosságával, nem hiszel abban, hogy képes vagy a rendszeres megtakarításra, esetleg úgy gondolod, hogy kisebb összegekből nem lehet felépíteni egy nyugdíjvagyont.

A fenti vélekedések ahhoz vezethetnek, hogy nem foglalkozol a nyugdíj kérdésével és idősebb korodban súlyos anyagi problémákkal kell szembenézned.

Családapa aki számít az év végi adóvisszatérítésre

Külső motiváció alatt azt értjük, hogy az indíttatás valamilyen jutalom megszerzésére irányul. A külső motivációnak különböző szintjei vannak. Az első szinten csakis a jutalom megszerzése szabályozza a viselkedésedet.

A második szinten már olyan belső tényezők is szerepet játszanak, mint a bűntudat, a szorongás vagy az önbecsülés.

A harmadik szintet az identifikáció szintjén emlegeti a szakirodalom, ilyenkor már az adott tevékenység személyesen fontossá válik a számodra.

A negyedik, vagyis az integrált szinten az adott tevékenység összeolvad az énképeddel.

De vajon hogyan néznek ki ezek a szintek a nyugdíj-előtakarékosság példáján keresztül?

Az első szinten maradva kizárólag a pénz összegyűjtése lebeg a szemed előtt, de nem köteleződsz el igazán a cél mellett. Ilyen esetben egy kisebb nehézség is a számlád megszüntetéséhez vezethet.

A második szinten már a bűntudat vagy a szorongás elkerülése visszatart attól, hogy feladd.

A harmadik lépcsőfokon már sokkal szorosabb az elköteleződés és átérzed az öngondoskodás fontosságát, a negyedik szinten pedig tovább fokozódik az eltökéltséged.

Belső motiváció során a személy belső késztetést érez a gyarapodásra, a tanulásra és az előrelépésre. Ez főként olyan tevékenység esetén fordul elő, amely önmagában is élvezhető, lehetőséget biztosít a kihívásokra és az önállóságra.

Fontos, hogy a külső és a belső motiváció egyaránt hasznos lehet, ha szeretnéd elérni a nyugdíjcéljaidat.

Szerencsére a nyugdíj-előtakarékossági formák úgy vannak kialakítva, hogy folyamatosan fenntartsák a motivációdat. A kitartó megtakarítást bónuszokkal jutalmazzák és folyamatosan nyomon követheted a befektetésed teljesítményét. Ha érdekelnek a pénzügyek, akkor akár a belső motivációd megélésére is van lehetőséged. A nyugdíj-előtakarékossági számla segítségével szabadon kísérletezhetsz a különböző részvényekkel, állampapírokkal és devizákkal.

A rendszeres félrerakást az állam is jutalmazza, ezzel fokozva a motivációdat Az éves befizetéseid 20 százalékát visszaigényelheted a saját személyi jövedelemadódból. Nézzük meg ezt részletesebben!

Mit jelent a nyugdíj-adóvisszatérítés?

A nyugdíj-adóvisszatérítés egy állami támogatás, amely a nyugdíjmegtakarítás, az önsegélyező pénztári befizetések, illetve az egészségpénztári befizetések után igényelhető. Korábban a lakáscélú megtakarítások is ebbe a kategóriába tartoztak, azonban 2018-ban ez a lehetőség megszűnt. Ezeket a megtakarítási formákat kombinálni is lehet a magasabb támogatás érdekében, erre külön szabályozás vonatkozik.

A nyugdíj-adóvisszatérítés három nyugdíj-előtakarékossági forma után igényelhető:

A nyugdíjbiztosítás esetében maximum 130 000, az önkéntes nyugdíjpénztár után legfeljebb 150 000, a nyugdíj-előtakarékossági számla esetében 100 000 forintot igényelhetsz vissza évente.

280000 forint állami támogatás egymás mellett érmében

Miért támogatja az állam a nyugdíj-előtakarékosságot?

A nyugdíjrendszer problémái mögött olyan társadalmi változások állnak, amelyekkel szemben az államnak nincsenek hatékony központi megoldási stratégiái.

A születő gyermekek száma folyamatosan csökken, míg a várható élettartam növekszik. Ez azt eredményezi, hogy egyre kevesebb aktív dolgozónak kell eltartani a folyamatosan növekvő nyugdíjas réteget. Kevesebb nyugdíjjárulékot kell egyre több nyugdíjas között elosztani. Ez a tendencia az állami nyugdíjak összegének folyamatos csökkenését fogja eredményezni.

Az állam ezt biztos megoldja majd valahogy, nem?

Sajnos teljes körű központi megoldásra feleslegesen vársz! A helyzet mérséklése érdekében a nyugdíjkorhatár emelkedésére lehet számítani, hiszen így növelhető az aktív dolgozók száma. Ez azonban nem jelenti a probléma megoldását, hiszen már a jelenlegi nyugdíjak is nehézkesen képesek fedezni az idősek kiadásait.

Az állam azért támogatja a nyugdíj-megtakarítást, mert ezzel szeretné ösztönözni az emberek öngondoskodását.

A problémamegoldás részét képezi az, hogy az állami nyugdíjak mellett az embereknek saját megtakarításuk is legyen és ebből képesek legyenek majd kiegészíteni a jelenleginél várhatóan alacsonyabb összegű állami nyugdíjukat.

Sajnos az emberek nyugdíj-megtakarításait kedvezőtlen változások is befolyásolják. 2019. január 1-től egy előnytelen módosítást vezettek be az önkéntes nyugdíjpénztár, mint cafeteria-elem adózásában. Az új törvény életbe lépésétől kezdve megdrágult a dolgozók részére fizetett önkéntes nyugdíjpénztári tagság, mert az adózása a jövedelemmel azonos módon történik.

Ha ennek ellenére a munkahelyeden elérhető opció az önkéntes nyugdíjpénztár, mint cafeteria-elem, akkor érdemes ezt a lehetőséget választanod. 2019 óta már a munkáltató által befizetett megtakarítás után is lehet a nyugdíj-adóvisszatérítést igényelni.

Ezekre a nyugdíj-megtakarításokra kérhetsz adó-visszatérítést

Vissza
A lenti listában 20 pénzintézet 33 nyugdíjajánlatát listáztuk.
Olvasd el tájékoztatónkat az összehasonlítás jellegéről és a termékek megjelenítésének sorrendjéről! A megjelenített termékek mindegyike megfelel az MNB nyugdíjbiztosításokról szóló ajánlásában foglalt Teljes Költség Mutató (TKMny) határoknak.
Bezár

Csak ilyen típusú megtakarításokat szeretnék látni

Csak ezektől a biztosítóktól szeretnék ajánlatot látni


					
Bezár

Azon dolgozunk, hogy a rengeteg biztosítás közül megtalálhasd a legjobbat.

Most kalkuláljuk a(z)
    biztosításait...
    A kalkulátor szolgáltatója a GRANTIS Hungary Zrt.
    Rendezés:
    • GravisE
      CIG Pannónia ügyfeleinek értékelése
      4,7
      721 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 18 egyösszegű nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,91% - 4,10% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 18
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,91% - 4,10%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Értékmegőrző 2016
      CIG Pannónia ügyfeleinek értékelése
      4,7
      721 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,75% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,75%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • MyLife
      Generali Biztosító ügyfeleinek értékelése
      4,6
      518 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 15 egyösszegű nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,78% - 2,70% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 15
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,78% - 2,70%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • MyPlan
      Generali Biztosító ügyfeleinek értékelése
      4,6
      518 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,64% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,64%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • MET-728
      MetLife ügyfeleinek értékelése
      4,6
      460 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 12 egyösszegű nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,86% - 2,72% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 12
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,86% - 2,72%
      20 éves TKM mutató
      Tovább

      Az MNB 5/2015. (V.05.) sz. ajánlása alapján tájékoztatjuk, hogy ezt a terméket a MetLife Europe d.a.c. Magyarországi Fióktelepe értékesíti.

    • MET-628
      MetLife ügyfeleinek értékelése
      4,6
      460 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 15 egyösszegű nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,60% - 2,78% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 15
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,60% - 2,78%
      20 éves TKM mutató
      Tovább

      Az MNB 5/2015. (V.05.) sz. ajánlása alapján tájékoztatjuk, hogy ezt a terméket a MetLife Europe d.a.c. Magyarországi Fióktelepe értékesíti.

    • Nyugdíj Terv Plusz
      SIGNAL IDUNA ügyfeleinek értékelése
      4,5
      241 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 15 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,39% - 4,08% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 15
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,39% - 4,08%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Nyugdíjprogram
      SIGNAL IDUNA ügyfeleinek értékelése
      4,5
      241 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 15 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,92% - 4,30% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 15
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,92% - 4,30%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Vienna Time ERSTE
      UNION ügyfeleinek értékelése
      4,5
      184 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 28 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 3,02% - 4,27% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 28
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 3,02% - 4,27%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Vienna Time Select
      UNION ügyfeleinek értékelése
      4,5
      184 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 28 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,83% - 4,09% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 28
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,83% - 4,09%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Jövőkulcs Bonus
      UNIQUA ügyfeleinek értékelése
      4,6
      16 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 23 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,44% - 4,09% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 23
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,44% - 4,09%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Harmónia Bónusz
      UNIQUA ügyfeleinek értékelése
      4,6
      16 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 21 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,44% - 4,12% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 21
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,44% - 4,12%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Allianz
      Allianz Hungária Biztosító ügyfeleinek értékelése
      3,9
      8 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 4 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 0,99% - 1,08% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 4
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 0,99% - 1,08%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Életprogram
      Allianz Hungária Biztosító ügyfeleinek értékelése
      3,9
      8 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 19 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,93% - 3,30% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 19
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,93% - 3,30%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Alfa
      Aegon Biztosító ügyfeleinek értékelése
      4,6
      5 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma 6 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 1,28% - 1,67% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 6
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,28% - 1,67%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Relax Bázis
      Aegon Biztosító ügyfeleinek értékelése
      4,6
      5 értékelés alapján. Tudj meg többet!
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 3,56% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 3,56%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Motiva 455
      NN Biztosító ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 4,57% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 4,57%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • EUR Motiva 158
      NN Biztosító ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 19 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,75% - 4,42% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 19
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,75% - 4,42%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Easy
      Groupama ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 9,13% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 9,13%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Next
      Groupama ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 9,13% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 9,13%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Prémium
      Prémium Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 4 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 0,60% - 1,18% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 4
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 0,60% - 1,18%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Pannónia
      Pannónia Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 3 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 0,86% - 1,22% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 3
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 0,86% - 1,22%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • OTP
      OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 6 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 0,45% - 1,61% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 6
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 0,45% - 1,61%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Önkéntes nyugdíjpénztár
      MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 4 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 0,59% - 1,32% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 4
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 0,59% - 1,32%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Generali
      Generali Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 4 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 1,15% - 1,75% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 4
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,15% - 1,75%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Életút
      Életút Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 4 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 0,62% - 0,84% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 4
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 0,62% - 0,84%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Erste
      Erste Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 3 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 1,35% - 1,92% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 3
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,35% - 1,92%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Budapest
      Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 2 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 1,11% - 1,36% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 2
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,11% - 1,36%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Aranykor
      Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 5 önkéntes nyugdíjpénztár
      Teljes költség mutató 0,89% - 1,21% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 5
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 0,89% - 1,21%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Next
      Groupama ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 25 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,79% - 2,91% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 25
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,79% - 2,91%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • Életív GB
      Groupama ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma 19 nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,91% - 3,09% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma 19
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 1,91% - 3,09%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • GAW5FH (EUR)
      Grawe ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,58% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 2,58%
      20 éves TKM mutató
      Tovább
    • GAW5FH (HUF)
      Grawe ügyfeleinek értékelése
      Még nincs értékelés
      Választható befektetési portfóliók száma - vegyes nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 3,72% 20 éves TKM mutató
      Választható befektetési portfóliók száma -
      nyugdíjbiztosítás
      Teljes költség mutató 3,72%
      20 éves TKM mutató
      Tovább

    Kinek jár adó-visszatérítés?

    Nyugdíj-adóvisszatérítésre két feltétel teljesülésével válsz jogosulttá:

    • rendelkezned kell az államilag elismert megtakarítási formák valamelyikével
    • fizetned kell személyi jövedelemadót.

    A nyugdíj-adóvisszatérítés a megtakarítási számládra évente befizetett összeg 20 százaléka, amelyet a saját személyi jövedelemadódból igényelhetsz vissza. Fontos, hogy a maximális támogatás megszerzéséhez teljesítened kell két kikötést:

    1. be kell fizetned legalább akkora összeget, amelynek a 20 százaléka 100 000, 130 000 vagy 150 000 forint (attól függően, hogy milyen típusú nyugdíj előtakarékosságot választottad). Ez egy 42 000 és 62 000 forint közötti összegű befizetést jelent havonta. Ha ennél kevesebb pénzt tudsz csak vállalni, akkor a maximális támogatásnak csak egy részét kaphatod meg.
    2. legalább a támogatás összegének megfelelő személyi jövedelemadót kell fizetned évente, hiszen ha nincs miből igényelni, akkor nem kaphatod meg a teljes visszatérítést.Már a minimálbérből fizetett személyi jövedelemadó is elegendő a teljes, akár évi 280 000 forintos adóvisszatérítés fedezéséhez (az már más kérdés, hogy a maximális adóvisszatérítéshez szükséges nyugdíj előtakarékossági befizetés már nehezen gazdálkodható ki a minimálbérből).

    Aki bejelentett munkaviszonyban dolgozik, annak általában nem szokott problémája adódni a nyugdíj-adóvisszatérítéssel.

    Leggyakrabban a nem bejelentett munkaviszonyban dolgozók, a külföldön munkát végzők, a GYES-en lévők, a háztartásbeliek, illetve a katás egyéni vállalkozók ütköznek problémába, amikor szeretnének élni az állami támogatás lehetőségével.

    Segítünk összehasonlítani a nyugdíj előtakarékosságokat!
    Partnerünk, a GRANTIS Hungary Zrt. szakértőjével
    • átbeszélitek az igényeidet,
    • ezek alapján versenyeztetjük az ajánlatokat,
    • végül a teljes ügyintézést és papírmunkát is ránk bízhatod.
    Promóció

    Azonban szerencsére van egy kiskapu, aminek a segítségével ezek a nyugdíjmegtakarítók is részesülhetnek a kedvezményben. Csupán egy megbízható és segítőkész rokonra vagy barátra van szükséged, aki fizet személyi jövedelemadót.

    A jelenlegi szabályozás szerint a kedvezményt igénybe vevő és az adózó személynek nem kell ugyanannak lennie. Ha megtaláltad a megfelelő embert, akkor ő szerződő félként fog bekerülni a biztosításba (vagyis az ő adójából kerül majd visszaigénylésre a támogatás), te pedig a biztosított leszel (vagyis a te nyugdíjad gyűlik a számlán).

    Ne felejtsd el, hogy a támogatás csak a személyi jövedelemadó összegéig vehető igénybe. Jelenleg Magyarországon számos olyan kedvezmény érhető el, amelyek szintén az szja-ból térítenek vissza pénzt. Ha több hozzájárulásra is jogosult vagy, akkor érdemes kiszámolnod, hogy vajon futja-e az éves személyi jövedelemadód minden támogatásra. Ilyen típusú állami kedvezmények lehetnek:

    • az első házasok kedvezménye (EHK)
    • a családi járulékkedvezmény (CSJK)
    • a családi kedvezmény (CSK)
    • a 25 év alattiak SZJA kedvezménye
    • a személyi kedvezmény (SZK)
    • és a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyák kedvezménye (NÉTAK).

    Mennyi adó-visszatérítés jár a nyugdíj-megtakarításokra? Így számold ki!

    A nyugdíj-adóvisszatérítés összege a nyugdíj-előtakarékossági számládra történő éves befizetéseid 20 százaléka. Ez a pénz a

    • nyugdíjbiztosítás esetében 130 000 forint,
    • a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) esetében 100 000 forint,
    • az önkéntes nyugdíjpénztár (ÖNYP) után 150 000 forint lehet maximum.

    A maximális támogatás eléréséhez legalább 650 000 forintot (nyugdíjbiztosítás), 500 000 forintot (nyugdíj-előtakarékossági számla) vagy 750 000 forintot (önkéntes nyugdíjpénztár) kell befizetned évente.

    A kapott nyugdíj-adóvisszatérítés összege a nyugdíj megtakarításodat gyarapítja. A következő évben már ez is a tőkéhez tartozik, ami növeli a pénzed után járó hozamok mértékét. Előfordulhat, hogy az állami támogatás összegét külön lehet befektetni, de gyakran ez a pénz ugyanazokba a portfóliókba kerül, amiben az általad befizetett pénz kamatozik.

    Előfordulhat, hogy egyszerre többféle megtakarítási formát veszel igénybe. Ezzel a lehetőséggel érdemes élni, ha évente több pénzt teszel félre, mint amit az állam megkövetel a maximális adójóváíráshoz. Azt se felejtsd el, hogy a nyugdíjcéljaid mellett egyéb hosszú távú terveidet is szolgálhatják a pénztári befizetések.

    Az állam nemcsak a nyugdíjcélú megtakarítást támogatja adójóváírással, hanem az egészségpénztári és az önsegélyező pénztári befizetéseket is.

    Házaspár akik a 280000 forint adóvisszaigénylést kihasználták

    Hogyan alakul az állami támogatás összege, amikor egyszerre többféle megtakarítási formát használok?

    A különböző pénztári befizetések (önkéntes nyugdíjpénztár, egészségpénztár, önsegélyező pénztár), a nyugdíjbiztosítás vagy a nyugdíj-előtakarékossági számla együttes használatakor egy 280 000 forintos felső határ érvényes.

    Az sem mindegy, hogy milyen megtakarítási formákat kombinálsz.

    Az önsegélyező pénztárba, az egészségpénztárba és az önkéntes nyugdíjpénztárba történő befizetések együttesére érvényes a 150 000 forintos felső értékhatár. Ez azt jelenti, hogy ezeknek a kombinálásával nem érheted el a 280 000 forintos állami támogatást.

    Ettől az adójóváírási csoporttól független a nyugdíjbiztosítás és a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) adójóváírási csoportja. Ha szeretnéd megkapni a megtakarítási formák kombinációja után járó maximális adójóváírási összeget, akkor a pénztári befizetéseket érdemes nyugdíjbiztosítással vagy a nyugdíj-előtakarékossági számlával kombinálni.

    Azt azonban ne felejtsd el, hogy a 280 000 forintos adó-visszatérítés eléréséhez évente 1 400 000 forintot kell befizetned a legalább kétféle megtakarítási termékbe. Ez nem egy alacsony összeg, hiszen havonta 116 666 forintos kiadással kell számolnod. Ha azonban úgy érzed, hogy a pénztárcád elbírná a megtakarításnak ezt az ütemét, akkor élj a lehetőséggel.

    A nyugdíj-előtakarékossági számla esetében több különböző számla megnyitására is van lehetőséged, de csak egyetlen, a NYESZ-R jelöléssel ellátott számlád után igényelheted a nyugdíj-adóvisszatérítést.

    Nyugdíjbiztosítás és önkéntes nyugdíjpénztári tagság esetében is van lehetőséged arra, hogy több számlát vezess egyszerre, de ebben az esetben a nyugdíj-adóvisszatérítés alapját az összességében befizetett pénz képezi.

    Hogyan igényelhetem az adó-visszatérítést?

    A nyugdíj-adóvisszatérítés igénylésére kétféle módod van:

    1. elintézheted az ügyfélkapud segítségével
    2. kérheted telefonon, elektronikusan, SMS-ben vagy postai úton az adóbevallás tervezetedet. Ebben az esetben a postán kapott dokumentumot kézzel kell kitöltened és visszaküldened a NAV-nak.

    A postai úton történő igénylés esetében március 16-ig kell jelezned a kiszállításra való igényedet az adóhivatal felé a megadott elérhetőségek valamelyikén. A tervezet visszaküldése május 20-ig lehetséges. Ez a határidő a beérkezésre vonatkozik, ezért érdemes időben postára adni a dokumentumot.

    A „minél előbb annál jobb” elv azonban nemcsak emiatt érvényes. Ha csak a végső határidőre küldöd el a kérelmedet, akkor a nagy számban beérkezett dokumentumok miatt a pénz késésével kell számolnod. Az állami támogatás minél hamarabb megérkezik a számlára, annál több ideje van, hogy hozamot termeljen.

    Az ügyfélkapun keresztül történő ügyintézés jóval egyszerűbb, ráadásul számos más hivatalos teendődet is kényelmesen és gyorsabban végezheted el ezen a rendszeren keresztül. Az ügyfélkapu igénylése egyszerű: a lakóhelyedhez tartozó Kormányablakban kell regisztrálnod hozzá, ezt követően e-mailben fogod megkapni az ügyfélkapudhoz szükséges információkat.

    Ügyfélkapun keresztül kéri ez a nő az adóvisszaigénylést a laptopja segítségével

    Az adóbevallás tervezetedet 2016 óta minden évben elkészíti az adóhivatal. Neked csak annyi a dolgod, hogy átnézd, szükség esetén kiegészítsd és elfogadd a dokumentumot.

    A nyugdíj-adóvisszatérítésre vonatkozó igényed nem kerül bele automatikusan a tervezetbe. Ha elfelejted kitölteni az erre vonatkozó kérelmet, akkor nem fogod megkapni a támogatást.

    Csak az adott évben befizetett nyugdíj-megtakarításod után igényelhetsz adójóváírást. Ha elfelejted kérelmezni a támogatást, akkor a következő évi adóbevallásnál már nincs lehetőséged utólagosan igénybe venni azt.

    Hogyan igényeljem a támogatást?

    Az adó-visszatérítés első lépése, hogy megkapd a pénzintézet igazolását az éves megtakarításodról. Ezt a dokumentumot minden év február közepéig szokták kézbesíteni a szolgáltatók. Az iraton szerepelnie kell:

    • a biztosító nevének, székhelyének, adószámának és számlaszámának
    • a te saját nevednek, az adóazonosítónak és az állandó lakcímednek
    • a szerződésszámnak
    • az igazolást kiállító aláírásának
    • és az évben befizetett összegnek.

    Az igazoláson szereplő összeg segítségével ki tudod számolni, hogy mennyi az a 20 százalék, ami állami támogatásként jár neked.

    Ha van ügyfélkapud, akkor a NAV honlapján érheted el az adóbevallás-tervezetedet. Bejelentkezés után a személyi jövedelemadó fülre kattintva megtalálhatod a „rendelkező nyilatkozat az adóról (önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, nyugdíj-előtakarékossági számla, nyugdíjbiztosítási szerződés)” című menüpontot, ahol lehetőséged van az adókedvezmény kérelmezésére. A menüpontra kattintás után fontos, hogy kiválaszd a megfelelő nyugdíj megtakarítási formát.

    Az adóvisszatérítés igénylése nem ugyanolyan módon történik az nyugdíjbiztosítás, a nyugdíj-előtakarékossági számla és az önkéntes nyugdíjpénztár esetében, ezért érdemes odafigyelned a részletekre.

    Adó-visszatérítés igénylése önkéntes nyugdíjpénztári tagoknak

    Az adóbevallásodban önkéntes nyugdíjpénztári tagság esetén a 131. sort kell használnod. A kijelölt helyre az éves befizetéseid 20 százalékának megfelelő összeget kell beírnod.

    Ha önsegélyező pénztári vagy egészségpénztári számlád van, akkor a 132. 133. 134. és 135. sorra is szükséged lehet.

    A 132. sort akkor kell kitöltened, ha az egészségpénztári és önsegélyező pénztári befizetéseid alapján szeretnéd igényelni a 20 százalékos adó-visszatérítést.

    A 133. és a 134. sor arra való, hogy a pénztári befizetéseid után járó egyéb támogatásokat igénybe tudd venni. Ha az önsegélyező- vagy egészségpénztárba történő befizetéseid egy részét legalább 24 hónapra lekötöd, akkor a hosszabb távra félretett pénzed után 10 százalék támogatást kaphatsz az államtól. Újabb 10 százalékos kedvezmény vehető igénybe a prevenciós célokból felhasznált egészség- vagy önsegélyező pénztári befizetéseid után.

    Idegeskedik az adóbevallás átnézésekor egy ügyfél aki aggódik az adóvisszaigénylés miatt

    A 135. sorba az igényelt adóvisszatérítés teljes összegét kell feltüntetni. A 150 000 forintos maximum a teljes pénztári támogatásra vonatkozik, ennél magasabb összeggel nem is tudod kitölteni online a megadott helyet.

    Ha papír alapon töltöd ki az adóbevallás tervezetedet, akkor különösen oda kell figyelned erre a 150 000 forintos összeghatárra.

    Fontos még a 136. sor kitöltése. Ide azt az összeget kell írnod, amit ténylegesen szeretnél megkapni. Ha többféle nyugdíj-előtakarékossági formában is megtakarítasz vagy egyéb adókedvezmények lehetőségével is élsz (például a nagycsaládosok adókedvezményével), akkor előfordulhat, hogy a teljes támogatás összege már nem fér bele a 280 000 forintos keretbe (pedig a befizetéseid alapján jogosult lennél rá).

    A 137. sorba annak a pénztárnak az adószáma kerül, ahol tag vagy. Elég csupán ezt az adatot megadnod, a kód alapján a rendszer automatikusan kitölti a számlaszámot és pénztár nevét.

    Adóvisszatérítés nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) használóknak

    A nyugdíj-előtakarékossági számla után járó adó-visszatérítést az adóbevallásodban a NAV erre készített felületén a „Rendelkezés a nyugdíj-előtakarékossági számlára utalandó összegről” menüpont alatt kell igényelned.

    Ebben az esetben a 139. sorba kell írni a nyugdíj-előtakarékossági számlára történt befizetéseid 20 százalékát a 140. sorba pedig az az összeg kerüljön, amit ténylegesen szeretnél megkapni.

    A 141. sorba kerüljön a számlavezető pénzintézet neve, adószáma és a számlaszám. Ha olyan szolgáltatónál nyitottad meg a számládat, ami hitelintézet is egyben, akkor a saját NYESZ-R számlaszámodat kell megadnod. Ha az intézmény nem hitelintézet, akkor a szolgáltató számlaszámát szükséges beírnod.

    A 142. sort akkor kell kitöltened ha 2020. január 1. előtt nyugdíjba mentél és van NYESZ számlád. Ilyenkor a 100 000 forintos, maximálisan igényelhető összeg helyett 130 000 forintot kaphatsz.

    Adó-visszatérítés nyugdíjbiztosítás használóknak

    Nyugdíjbiztosítás megléte esetén a nyugdíj-adóvisszatérítés iránti igényedet a NAV erre készített felületén a „Rendelkezés a nyugdíjbiztosítási szerződés alapján utalandó összegről” menüpont alatt kell jelezned.

    Az évente befizetett összeg 20 százalékát a 144. sorban kell feltüntetned, míg a ténylegesen megkapni kívánt pénzt a 145. sorban jelezd.

    A 146. sor a biztosítótársaság adatainak van fenntartva. Itt meg kell adnod az intézmény nevét és számlaszámát.

    A 148. sor arra szolgál, hogy a nyugdíjbiztosítási szerződésen található szerződésszámot feltüntethesd.

    Ha több biztosítótársaságnál is vezetsz nyugdíjbiztosítási számlát, akkor ezeknek az intézményeknek az adatait is meg kell adnod. Ehhez kattints az „Új elem hozzáadása” címszóval ellátott gombra.

    Maradtak kérdéseid?

    • Mire használhatom fel a nyugdíj-adóvisszatérítés összegét?

      A nyugdíj-adóvisszatérítés összege a nyugdíj-megtakarítási, egészségpénztári vagy önsegélyező pénztári számládra érkezik. A kapott pénzt nyugdíjcélra használhatod fel, illetve egészség- és önsegélyező pénztár esetében a szerződésben megjelölt egyéb célokra is igénybe veheted.

      Ez azt jelenti, hogy a támogatás a hosszú távú pénzügyi terveid megvalósítását szolgálja és nem egy szabadon felhasználható bónuszként kell rá tekintened.

    • Mi történik az adó-visszatérítés összegével, ha a futamidő lejárta előtt megszüntetem a nyugdíj-megtakarításomat?

      A nyugdíjbiztosítás és a nyugdíj-előtakarékossági számla esetében az összes nyugdíj-adóvisszatérítés 20 százalékos büntetőkamattal növelt összegét vissza kell fizetned az államnak.

      Az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében kicsit más a helyzet, hiszen a kapott támogatás a tőke részeként 20 év után adómentesen hozzáférhető lesz. Fontos azonban, hogy ez a 20 év nem az egész összegre érvényes, csupán az első évben befizetett pénzre és az ez után járó állami támogatásra. A megtakarításod 21 évében már a 2. évben befizetett pénzt is felveheted adómentesen és a sor a következő években is folytatódik. Ha a nyugdíjkorhatár betöltése vagy a 20 év letelte előtt szeretnél hozzájutni a pénzhez, akkor 15 százalék személyi jövedelemadót és 13 százalék szociális hozzájárulást kell fizetned.

    • Mikor kapom meg az adó-visszatérítést?

      Ha a benyújtott adóbevallásodban nem volt hiba, akkor a dokumentum beérkezésétől számított 30 napon belül meg fogod kapni a nyugdíj-adóvisszatérítés összegét. Fontos, hogy ezt az időintervallumot módosíthatja egy esetleges tévedés vagy hiány.

      Probléma esetén a NAV visszaküldi javításra az adóbevallásodat és csak a korrigált dokumentum beérkezésétől indul a 30 napos határidő. A NAV javítási kérelme sokszor nem érkezik meg azonnal. Az adóhatóságnak 30 napja van arra, hogy javítást kérjen tőled, ezért akár az is lehetséges, hogy 60 napot kell várnod a támogatás megérkezéséig.

    • Több pénztárnak vagyok a tagja. Melyik számlámra kapom meg az adó-visszatérítés összegét?

      Az adóbevallás-tervezetben csak egy pénztár adatait lehet megadni. Erre a számlára fogod kapni a támogatás teljes összegét. Ez abban az esetben is igaz, ha az adó-visszatérítést többféle pénztári befizetés után kapod (például egészség- vagy önsegélyező pénztári befizetéseid után is igényeled a támogatást.)

      Szerencsére a te kezedben van a döntés, hogy melyik pénztári számládra kerüljön a pénz, a választott intézmény adószámát kell feltüntetned az adóbevallásod 137. sorában.

    • Külföldi biztosítótársaságnál kötöttem nyugdíjbiztosítást. Ilyenkor mi a teendőm?

      A külföldi nyugdíjbiztosítónál kötött nyugdíjbiztosítás után is van lehetőséged adó-visszatérítést igényelni, ha te vagy valamelyik hozzátartozód fizet személyi jövedelemadót. Ha a külföldi biztosítótársaság külföldi bankszámlaszámmal rendelkezik, akkor ennek az adatait az adóbevallás 147. sorában kell megadnod.

      Olyan külföldi biztosítótársaság esetén, amelynek magyar számlaszáma van, a 146. sorban kell feltüntetni az információkat (a magyar intézményekhez hasonlóan).

    • Többféle nyugdíj-megtakarítási módozat után szeretnék adó-visszatérítést igényelni. Van valamilyen plusz teendőm?

      Ha többféle nyugdíj-megtakarítási módozat után igényelsz állami támogatást, akkor az összes, rád vonatkozó menüpontban ki kell töltened a kért adatokat.

      Ha például a nyugdíjbiztosítás és az önkéntes nyugdíjpénztár kombinációjával szeretnéd megkapni a maximális, 280 000 forintos támogatást, akkor a nyugdíjbiztosításra és az önkéntes nyugdíjpénztárra vonatkozó részeket is ki kell töltened. Az adóbevallásod 149. sorába kerül az az összeg, amit összesen kapsz a megtakarításod után.

      Ha online intézed az adóbevallást, akkor ez az adat automatikusan kitöltődik. Papír alapú ügyvitel esetén össze kell adnod az egyes megtakarítási formák után járó összeget odafigyelve arra, hogy 280 000 forintnál magasabb számot nem adhatsz meg.

    Segítünk összehasonlítani a nyugdíj előtakarékosságokat!
    Partnerünk, a GRANTIS Hungary Zrt. szakértőjével
    • átbeszélitek az igényeidet,
    • ezek alapján versenyeztetjük az ajánlatokat,
    • végül a teljes ügyintézést és papírmunkát is ránk bízhatod.
    Promóció
    Bodor Anna
    Bodor Anna Pénzügyi szakértő
    Bodor Anna Pénzügyi szakértő

    Egyetemi hallgató vagyok, aki ha nem ír, akkor olvas. Cikkeket, novellákat, verseket. Fontosnak tartom a pénzügyi tudatosságot és úgy gondolom, hogy a gazdasági kérdések nem is olyan ijesztőek, ha hétköznapi nyelven, akár egy kis humorral fűszerezve beszélünk róluk. Szeretem az őszt, a forró tejeskávét és a hosszú sétákat.