Lakáshitel 450 000 forint jövedelemmel
Lakáshitelt szeretnél felvenni, és ehhez havi 450 000 forint jövedelmet tudsz igazolni? Mutatjuk, hogy milyen hitelt kaphatsz ezért a bankoknál, és milyen kedvezményekre leszel jogosult. Segítünk meghatározni, hogy mennyi hitelt érdemes felvenned, és milyen futamidőre.
Amit mindenképpen tudnod kell:
- 450 000 forintos havi nettó jövedelemmel akár 29 millió forint lakáshitelt is igényelhetsz 20 évre. Ez azonban nem feltétlenül jelenti, hogy ezt az összeget valóban meg is kapnád.
- Az igényelhető hitelösszeg függ a fedezetként bevont ingatlan piaci értékétől is.
- Lakáshitel keretében nagy összeget is igényelhetsz, a futamidő pedig elméletileg akár 25-30 év is lehet.
- A hitelképesség feltételeit teljesítened kell, például nem szerepelhetsz a KHR negatív adóslistáján.
- A hitelhez ilyen jövedelem mellett a legtöbb banknál kamatkedvezményt is kaphatsz.
- Egyes konstrukciókat türelmi idővel is igényelhetsz.
- Lakáshitel minősített fogyasztóbarát formában is elérhető.
- Ha még gyermekvállalás előtt álltok a házastársaddal, és az egyéb feltételeknek is megfeleltek, akkor akár kamattámogatott hitelt (CSOK Plusz) is igényelhettek.
Milyen kamatokra és törlesztőrészletre számíthatsz?
A bankok többsége kamatkedvezménnyel jutalmazza, ha a hitel mellé bankszámlát nyitsz, és arra bizonyos összegű utalást vállalsz. Például ide utaltatod a fizetésedet, vagy egy adott összeget átutalsz egy másik banknál vezetett számládról.
A legtöbb banknál sávos a kedvezmény, azaz minél magasabb jövedelmet tudsz igazolni, illetve minél nagyobb összeget érkeztetsz a banknál vezetett számládra, annál nagyobb kamatkedvezményt kaphatsz.
Ennek oka, hogy magasabb jövedelemnél valószínűbb, hogy rendben tudod majd törleszteni a hiteled a futamidő végéig. A bank számára ez biztonságosabb, ezért kedvezőbb feltételek mellett hajlandók hitelezni. A 450 000 forintos jövedelemmel több bank már magasabb kedvezménykategóriába helyez.
A kamatkedvezmény jó, de nem mindegy, hogy mekkora kamatból kapod, azaz mekkora a kedvezmény nélküli kamat.
A kamatkedvezményt ráadásul elveszíted, ha nem teljesíted a hozzá tartozó feltételeket. Ezt némelyik banknál visszakaphatod, ha a feltételek újra teljesülnek, máshol viszont végleg elveszik.
Figyeld az induló díj kedvezményeket is. A legtöbb bank kedvezményeket ad a hiteligényléskor felmerülő kezdeti költségekből. Ezt érdemes figyelned, mert különösen az ingatlanfedezettel kapcsolatban, sok és magas kiadással számolhatsz.
- Törlesztő szerint
- Kamatperiódus szerint
- THM szerint
- Kamat szerint
- Visszafizetendő szerint
-
CSOK Plusz hitellel kombinálhatóTörlesztő 146 370 FtTHM 6,49%Visszafizetendő 35 148 865 Ft
- Lakásvásárlási hitelek türelmi idővel - 2 évig alacsonyabb törlesztőrészlettel is
Futamidő: 60-420 hó • THM: 6,45% - 12,43% • Hitel teljes díja: 15 148 865 Ft • Kamat típusa: 10 évre rögzített kamat • Kamat: 6,18%PROMÓCIÓ -
Egyszerű online igénylésTörlesztő 148 865 FtTHM 6,71%Visszafizetendő 35 738 086 Ft
- 40 000 Ft-os jóváírás akció
Futamidő: 120-360 hó • THM: 6,68% - 8,76% • Hitel teljes díja: 15 738 086 Ft • Kamat típusa: 10 évre rögzített kamat • Kamat: 6,39%PROMÓCIÓ -
Kezdeti költség akciókTörlesztő 151 954 FtTHM 7,00%Visszafizetendő 36 488 941 FtFutamidő: 120-360 hó • THM: 6,91% - 7,87% • Hitel teljes díja: 16 488 941 Ft • Kamat típusa: 10 évre rögzített kamat • Kamat: 6,74%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 152 585 FtTHM 7,16%Visszafizetendő 36 640 444 FtFutamidő: 120-360 hó • THM: 7,12% - 7,45% • Hitel teljes díja: 16 640 444 Ft • Kamat típusa: 10 évre rögzített kamat • Kamat: 6,70%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 154 940 FtTHM 7,22%Visszafizetendő 37 185 542 FtFutamidő: 132-300 hó • THM: 7,33% • Hitel teljes díja: 17 185 542 Ft • Kamat típusa: 10 évre rögzített kamat • Kamat: 6,99%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 155 916 FtAz első hónapban 117 442 FtTHM 7,36%Visszafizetendő 37 497 958 FtFutamidő: 168-240 hó • THM: 7,31% - 10,15% • Hitel teljes díja: 17 497 958 Ft • Kamat típusa: rögzített kamat • Kamat: 6,95%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 156 142 FtTHM 7,40%Visszafizetendő 37 513 762 FtFutamidő: 120-360 hó • THM: 7,12% - 8,14% • Hitel teljes díja: 17 513 762 Ft • Kamat típusa: 10 évre rögzített kamat • Kamat: 7,09%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 168 547 FtTHM 8,50%Visszafizetendő 40 451 282 FtFutamidő: 72-360 hó • THM: 8,48% - 8,65% • Hitel teljes díja: 20 451 282 Ft • Kamat típusa: rögzített kamat • Kamat: 7,99%PROMÓCIÓ
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások.
A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk.
További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Tájékoztatunk, hogy kalkulátorunk nem számol a megvásárolni kívánt vagyonbiztosításának díjával, mivel az ingatlan hitelbiztosítéki értéke nem ismert. Előzőek miatt az általunk megjelenített THM összege a vagyonbiztosítás díját nem tartalmazza. Felhívjuk figyelmedet, hogy a bankok többsége kötelezően előírja a vagyonbiztosítás megkötését és fenntartását a teljes futamidő vonatkozásában, ezért a rendszeres havi kiadásokhoz az ingatlan vagyonbiztosításának összege hozzászámítandó.
A vagyonbiztosítás díját figyelembe kell venni a THM plafon számításánál. A THM plafon jelenleg az alapkamat 24 százalékponttal növelt összege. A THM plafon értékének átlépése esetén nem adható ajánlat a hitelt igénylő részére, így kölcsön sem nyújtható számára.
A vagyonbiztosítás pontos díjáról javasoljuk, hogy előzetesen tájékozódj.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!
Mennyi lakáshitelt igényelhetek?
Hitelkonstrukciótól függően a minimális igényelhető hitelösszeg már 300 000 forint is lehet, de van konstrukció, ami 5 millió forintnál indul.
És szeretnél 1-2 millió forint kedvéért jelzálogot rakni a lakásodra?
Kisebb összegnél érdemes inkább a személyi kölcsönök között keresgélni.
Lakáshitel keretében 100 millió forintot is igényelhetsz, a futamidő maximum 30 év is lehet.
A ténylegesen igényelhető összeg két dologtól függ:
- a jövedelmed nagyságától, és
- a fedezetként használt ingatlan forgalmi vagy más néven piaci értékétől.
A jövedelem nagysága, a JTM korlát
Jogszabály határozza meg, hogy a havi nettó jövedelmednek legfeljebb mekkora részét (hány százalékát) költheted hitelek törlesztésére. Ez a Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutató, vagy JTM korlát.
A havi törlesztő nagysága, amit bevállalhatsz, attól függ, hogy milyen hosszú a lakáshitel kamatperiódusa, és hogy mekkora a jövedelmed. A számításnál a már meglévő hiteleid törlesztői is számítanak.
450 000 forintos jövedelemnél:
- 5 évnél rövidebb kamatperiódusú hitel törlesztőrészlete a fizetésed 25 százaléka,
- Legalább 5 éves, de 10 évnél rövidebb kamatperiódusú hitelnél a fizetésed 35 százaléka,
- Legalább 10 éves kamatperiódusú hitelnél pedig akár 50 százaléka is lehet.
A kamatperiódus azt jelenti, hogy mennyi ideig változatlan a hiteled kamata. A kamatperiódus lejártával a bank hozzáigazítja a hiteled kamatát az épp érvényes piaci kamatokhoz (a te hitelednél érvényes referenciakamathoz), és a hiteled kamata csökkenhet vagy nőhet is.
Ez számodra kockázatosabb, mint egy 10-20 évig fix kamat, ezért a gyakrabban változó kamatú hitelekből kevesebbet igényelhetsz, hogy legyen tere a törlesztő növekedésének.
A fedezet értéke, avagy a HFM
A hitel második feltétele, hogy ezt az általad fedezetként használt ingatlan értéke is megengedi. Ez a HFM, az a Hitelfedezeti Mutató.
A jelzáloghitel kamata azért sokkal alacsonyabb, mint a személyi kölcsönöké, mert itt a bank pénzét egy ingatlanfedezet is védi. Mivel ez a bank számára biztonságosabb, alacsonyabb kamat mellett juthatsz a hitelhez.
Az ingatlan teljes vételárát nem fizetheted ki a hitelből, a vásárláshoz neked is hozzá kell járulnod a saját megtakarításoddal. Ez az önerő, és a mértéke legalább az ingatlan értékének 20 százaléka.
A 20 százalék jogszabályi korlát, a bank ennél szigorúbb is lehet. A szükséges önerő lehet akár 10 százalék is, ha fiatal gyermeket tervező házaspárként az első lakásotokra gyűjtötök, és azt kamattámogatott lakáshitelből, azaz CSOK Pluszból vásároljátok.
Ne feszítsd ki túlzottan a családi költségvetést
A lakáshiteleknél a bank a házastársadat, illetve az élettársadat is bevonja a hitelbe adóstársként. Ez általában kötelezően így van, különösen, ha a vásárolt (vagy felújított, bővítendő, építendő) ingatlanban ő is tulajdonos, vagy a házasság révén jogot formálhat rá.
A lakáshitelnél kettőtök jövedelmét veszik alapul az igényelhető hitelösszeg számításánál, hiszen mindketten adósok lesztek a hitelben.
A legjobb esetben a 450 000 forintos jövedelmetekből akár 225 000 forintos hiteltörlesztőt is vállalhattok, de nem biztos, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben, a mostani árak mellett elég lesz a maradék összeg arra, hogy abból olyan színvonalon éljetek, ahogy szeretnétek.
Lakáshitelek türelmi idővel
A türelmi idős lakáshiteleknél az első néhány hónapban – konstrukciótól függően 6, 12 vagy 24 hónapban – tőkét nem, csak a kamatot kell törlesztened. Ezért ezeknek a hiteleknek a törlesztőrészlete az első időszakbank alacsonyabb.
A hiteltörlesztő aztán a türelmi idő lejártával, amikor már a tőkét is törleszted, megemelkedik.
Ilyen hitelt jelenleg a Gránit Bank és az OTP Bank kínál.
Minősített fogyasztóbarát lakáshitelt 450 000 Ft jövedelemre
A fogyasztóbarát minősítést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adja, a bankok szabadon dönthetnek arról, hogy kínálnak-e minősített fogyasztóbarát lakáshitelt, és azt mire igényelheted.
Van olyan bank, ahol építésre nem kérheted, vagy zöld kedvezmény nem elérhető mellé. A fogyasztóbarát lakáshitelek előnye, hogy a bank csak az előre meghatározott költségeket számíthatja fel a hiteligénylés során, azok összege pedig maximált. A fogyasztóbarát lakáshitelek kamatából zöld hitelcél esetén kamatkedvezményt kaphatsz, és azok a bankok, ahol elérhető ilyen konstrukció, valóban kedvezményes kamattal kínálják.
A fogyasztóbarát lakáshiteleket online is igényelheted, mindössze a szerződés aláríásához kell bemenned a bankfiókba.
- Törlesztő szerint
- Kamatperiódus szerint
- THM szerint
- Kamat szerint
- Visszafizetendő szerint
-
Egyszerű online igénylésTörlesztő 67 388 FtTHM 6,73%Visszafizetendő 20 226 998 Ft
- 40 000 Ft-os jóváírás akció
Futamidő: 120-360 hó • THM: 6,68% - 8,76% • Hitel teljes díja: 10 226 998 Ft • Kamat típusa: 10 évre rögzített kamat • Kamat: 6,39%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 70 614 FtTHM 7,22%Visszafizetendő 21 184 242 FtFutamidő: 132-300 hó • THM: 7,33% • Hitel teljes díja: 11 184 242 Ft • Kamat típusa: 10 évre rögzített kamat • Kamat: 6,99%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 71 253 FtTHM 7,46%Visszafizetendő 21 415 590 FtFutamidő: 120-360 hó • THM: 7,12% - 8,14% • Hitel teljes díja: 11 415 590 Ft • Kamat típusa: 10 évre rögzített kamat • Kamat: 7,09%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 74 596 FtAz első hónapban 63 284 FtTHM 8,02%Visszafizetendő 22 505 559 FtFutamidő: 120-360 hó • THM: 7,89% - 11,32% • Hitel teljes díja: 12 505 559 Ft • Kamat típusa: 10 évre rögzített kamat • Kamat: 7,49%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 74 486 FtTHM 8,03%Visszafizetendő 22 528 257 FtFutamidő: 60-360 hó • THM: 7,88% - 9,88% • Hitel teljes díja: 12 528 257 Ft • Kamat típusa: 5 évre rögzített kamat • Kamat: 7,59%PROMÓCIÓ
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások.
A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk.
További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Tájékoztatunk, hogy kalkulátorunk nem számol a megvásárolni kívánt vagyonbiztosításának díjával, mivel az ingatlan hitelbiztosítéki értéke nem ismert. Előzőek miatt az általunk megjelenített THM összege a vagyonbiztosítás díját nem tartalmazza. Felhívjuk figyelmedet, hogy a bankok többsége kötelezően előírja a vagyonbiztosítás megkötését és fenntartását a teljes futamidő vonatkozásában, ezért a rendszeres havi kiadásokhoz az ingatlan vagyonbiztosításának összege hozzászámítandó.
A vagyonbiztosítás díját figyelembe kell venni a THM plafon számításánál. A THM plafon jelenleg az alapkamat 24 százalékponttal növelt összege. A THM plafon értékének átlépése esetén nem adható ajánlat a hitelt igénylő részére, így kölcsön sem nyújtható számára.
A vagyonbiztosítás pontos díjáról javasoljuk, hogy előzetesen tájékozódj.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!
CSOK Plusz
A CSOK Plusz egy kamattámogatott lakáshitel, amelyet gyermeket tervező házaspárok igényelhetnek.
A hitel összege a vállalt gyermekek számától függ. A kamat fix legfeljebb 3 százalék, a futamidő pedig 10-25 év lehet.
A hitelkonstrukció a második vállalt gyermek megszületésétől hitelelengedés támogatást is tartalmaz.
Szerintem a pénzügyek ismerete nem szükséges rossz, hanem alapvetően fontos dolog. Célom, hogy megmutassam, hogy pénzügyi témákról érthetően és érdekesen is lehet beszélni. Cikkeimmel igyekszem segíteni, hogy a legtöbbet hozhasd ki egy támogatásból vagy hitelből. Szabadidőmben szívesen olvasok és szeretem a reneszánsz táncokat.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.