Cikkek  

A legtöbben úgy gondoljuk, hogy a pénzünk a bankokban biztonságban van. Ennek ellenére több pénzintézet és takarékszövetkezet is volt az elmúlt évtizedben, amely gyakran váratlanul, mindenféle előzmény nélkül csődöt jelentett. Szerencsére a legtöbben visszakapják a pénzüket, és ezt az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA) köszönhetik. Útmutatónk végére érve tudni fogod, hogy milyen esetekben és mekkora összegig garantálja a pénzedet az OBA. Azt is megérted majd, hogy miért érdemes néha több bankszámlát nyitnod, és hogy a Revolutnál lévő pénzed biztonságban van-e.

Hogyan biztosítják a pénzemet? Kell igényelnem, vagy fizetnem érte?

Mindegyik bank egyfajta garanciát nyújt a pénzedre, hiszen számos törvényt kell betartaniuk és a Magyar Nemzeti Bank is felügyeli működésüket. A bankok nem szoktak csak úgy, egyik napról a másikra tönkremenni, nagyon komoly követelményei vannak egy bankalapításnak, és annak is, hogy fenntarthassák az engedélyüket.

Ennek ellenére régebben sokan aggódtak a pénzük biztonsága miatt, amire volt is alapjuk, így 1993-ban létrehozták az Országos Betétbiztosítási Alapot (rövidítve OBA), hogy kártalanítsák a számlatulajdonosokat, ha a bankjuk nem tudná visszafizetni a pénzüket.

Ez történhet bankcsőd esetén is, vagy ha a Magyar Nemzeti Bank visszavonja a hitelintézet engedélyét, vagy akkor is, ha bíróság rendeli el a hitelintézet felszámolását, mint például a Sberbank esetén is.

Ezekben az esetekben az OBA bekapcsolódik, és 10 munkanapon belül visszafizeti a számlatulajdonosok megtakarításait. Ez 2024-től 7 munkanapra csökken. Legfeljebb azonban 5 év áll a rendelkezésedre, hogy átvedd a kártalanítási összeget. Itt egy jó videó a hazai betétbiztosításról:

Magyarországon mindegyik bank és lakás-takarékpénztár tagja az OBA-nak, a tagintézetek listáját itt tudod ellenőrizni. Bármelyiknél is vagy, automatikusan és extra költség nélkül, rád is vonatkozik a garancia. Ezt onnan tudod megállapítani, hogy a „100 000 euróig OBA biztosított bankbetét” emblémát látod az adott pénzügyi szolgáltató hirdetéseiben és tájékoztatóiban.

Ha megtalálod az emblémát, amely azt igazolja, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap biztosítja leendő betétedet, akkor az automatikusan jár neked. Persze ez abban az esetben igaz, ha megfelelsz a feltételeknek.

OBA_emblema_magyar
OBA embléma, ezt keresd a bankoknál

Minden névre szóló banki betét a lekötés típusától és idejétől függetlenül biztosított, de csak akkor, ha a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló törvényben szereplő módon be vagy azonosítva a banknál és az adataid élőek. Ezért te vagy a felelős, tartsd az adataidat naprakészen a bankodnál!

Külföldön élők és külföldiek is választhatnak magyar bankot, rájuk is ugyanezek a feltételek vonatkoznak. A védelem a forint-, euró- és dollárszámlákra is kiterjed, a lényeg az, hogy ezek magyarországi, OBA által védett banknál vezetett számlán legyenek.

Bankcsőd esetén pontosan mi az, amit az OBA kifizet?

A számlán lévő pénzedet kapod vissza és annak kamatait is, ha le volt kötve. Mindegy, hogy ez egy normál bankszámla, vagy elkülönített alszámla, vagyis betéti számla látra szóló kamatozással, de lehet lekötött betétben is a pénzed.

Ha a lakás-takarékpénztárad válna fizetésképtelenné, akkor az ottani megtakarításaidat és az arra járó kamatot is visszakapod. Az egyetlen kivétel az állami támogatás, vagyis az a maximum 72 000 forint, amit évente a befizetéseidre kapsz, ha 2018. október 15. előtt kötöttél szerződést.

Bármennyi pénzem van a bajba jutott bankban, azt kifizetik?

A pénzösszegre kijelölt felső limit 100 000 euró, illetve annak megfelelő forintösszeg (kb. 37 millió forint). Sőt nem csak a forint, hanem az összes OECD országokban használt pénznemekben tartott betétekre vonatkozik a kártalanítás.

Jogosan felmerülhet benned a kérdés, mi alapján váltják át a devizát forintba? Az MNB (Magyar Nemzeti Bank) árfolyama lesz ez esetben a meghatározó, a kártalanítást megelőző nap állapota szerint fogják átváltani az összeget.

Az Országos Betétbiztosítási Alap védelme a kamatra is kiterjed, nem csak az eredetileg ott lévő pénzedre.

A 100 000 eurós limitbe azonban a tőkének és a kamatnak is bele kell férnie, mert az efeletti összeget - akár a betett pénzedről, akár a kamatról van szó - elveszted, pontosabban későbbi követelésként tarthatod nyilván a bank ellen, ahol a számládat vezették. Amit aztán vagy visszakapsz, vagy nem. A betétbiztosításnál, azaz 100 000 euróig ilyen bizonytalanság nincs.

Vannak olyan speciális esetek is, amikor az eredeti korláton túl még 50 százalékos túllépést, azaz további 50 000 eurót hajlandó visszatéríteni az OBA, néhány hónapos időtartamig. Ezeket a forrásokat azonban dokumentumokkal igazolnod kell.

Ilyen szituáció többek között, ha a bankbetét forrása:

  • lakáseladás vételára (ezt igazolnod kell 30 napnál frissebb szerződéssel), továbbá lakásbérleti jog vagy lakáshasználati jog értékesítéséből származó bevétel
  • munkaviszony megszűnéséhez, illetve nyugdíjhoz kapcsolódó juttatás
  • biztosítási összeg
  • bűncselekmény áldozatainak és a tévesen elítélteknek járó kártérítés
OBA ügyfélszolgálattal beszél telefonon egy megkárosított betétes

Ha több, mint 100 000 euróm van a bankban, akkor hogyan tudom biztosítani?

A 100 000 eurós limit egy bankon belül nem játszható ki. Ha több külön összeget kötsz is le bankbetétekben, akkor is egybe számolják azokat, a te személyedhez kötik őket, így nem tudod megkerülni a korlátozást. Az előző fejezetben említett 50 000 eurós plusz határ csak speciális esetekben érvényes, így arra sem tudsz feltétlenül alapozni.

Viszont van erre is megoldás:

Ha több különböző banknál van számlád, akkor már az összesnél külön-külön érvényesül a 100 000 eurós garancia. Vagy, ha ugyanannál a banknál van a magán- és a céges számlád is, akkor is 100-100 000 euróig jár neked a kártérítés.

Ugyanígy, ha másik tulajdonost vonsz be a bankszámlára (nem meghatalmazottat), például a házastársadat vagy gyerekedet, vagy szüleidet, akkor már tulajdonosonként értendő a 100 000 eurós határ, azaz tulajdonosonként 100 000 euróig terjed a biztosítás. A betétet a tulajdonosok között egyenlően osztják ki, függetlenül attól, ki mennyit tett be korábban.

Tehát a főszabály az, hogy számlatípusonként és hitelintézetenként van ez a 100 000 eurós határ. Különböző típusú (lakossági és vállalkozói) számlákkal, vagy több banknál lévő párhuzamos számlával, illetve több számlatulajdonossal megtöbbszörözheted ezt a kártalanítási limitet.

Ennek persze csak akkor van jelentősége, ha több, mint 100 000 eurót, azaz több mint kb. 37 millió forintot tartanál a számlán. Ha ennél kevesebb pénzed van, akkor ugyanolyan biztonságban vagy a legkisebb olyan magyar banknál is, akinél van OBA garancia, mint mondjuk az OTP-nél.

A megtakarítási forma is meghatározza, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap védelme kiterjed-e pénzedre. Egyes esetekben, például vállalati kötvények esetében az OBA nem fizeti ki az ügyfeleket. A bankok által 2003. január 1. és 2015. július 2. között kibocsátott kötvényekre és letéti jegyekre azonban vonatkozik az OBA védelme, ezeknek az értékpapíroknak a lejáratáig.

Az ilyen helyzetekre egyébként egy másik intézmény, a BEVA (Befektető-védelmi Alap) nyújthat hasonló segítséget.

Állampapírra is kiterjed a garancia?

Igen, de attól függ, hogy hol vetted.

Ha az Államkincstárnál nyitottál számlát és azon keresztül vettél állampapírt, akkor összeghatár nélküli garancia van a pénzedre. Az állampapírok biztonságát viszont nem az OBA, hanem az állam garantálja, tehát itt csak akkor lennél bajban, ha államcsőd lenne. Egyébként is érdemes közvetlenül az Államkincstárnál számlát nyitnod, mert ingyenes a számlanyitás és havi díj sincs.

Ha más bankszámláról utalsz ide pénzt, akkor a pénzügyi tranzakciós illetéket a legtöbb banknál nem kell kifizetned.

Viszont, ha több, mint 1 millió forintod van állampapírban, akkor az efeletti összegnek csak a 90 százalékát kapod meg a BEVÁ-tól, azaz 10 százalékos önrész lép életbe.

Megtakarító kijegyzeteli, hogy a beva mikor kártalanítja

Hogyan működik a BEVA által nyújtott biztosítás?

A BEVA által nyújtott biztosítás a megbízási, kereskedelmi és a portfóliókezelési tevékenységre, valamint az értékpapír letéti őrzési, letétkezelési, illetve értékpapír-számla és ügyfélszámla vezetési szolgáltatásokra terjed ki.

A BEVA abban az esetben fizet kártalanítást a befektető részére, ha fennáll a veszélye annak, hogy egy befektetési szolgáltató nem tud eleget tenni a kötelezettségeinek (mert például az érintett szolgáltatónál elhelyezett ügyfélvagyon hiányzik) és ezért az MNB:

  • visszavonja a tevékenységi engedélyt,
  • felfüggeszti az adott szolgáltató tevékenységét,
  • felügyeleti biztost rendel ki és korlátozza a számlák feletti rendelkezési jogot.

Vagyis összességében a jegybank felszámolási eljárást kezdeményez a befektetési szolgáltatóval szemben.

Ebből következik, hogy nem történik kártalanítás a BEVA által, ha a befektetési szolgáltatónál megvan az ügyfél vagyona.

Ebben az esetben a teljes befektetés áttranszferálásra kerül az ügyfél által választott másik szolgáltatóhoz. Kártérítés kizárólag akkor történik a BEVA által, ha az ügyfélvagyon hiányzik, mert például fiktív papírokat, befektetési eszközöket értékesítettek a befektetőnek.

Így néz ki a folyamat

A BEVA a kártalanítási igényeket a felszámolótól kapott adatok alapján 90 napon belül dolgozza fel és bírálja el, további 90 napon belül pedig kifizeti a kártalanítást a befektetőnek. A felszámolás alatt álló befektetési szolgáltatónál meglévő (tehát nem hiányzó) ügyfélvagyont (értékpapírok és pénz) viszont nem a BEVA, hanem a felszámoló adja ki az ügyfélnek, a felszámoló által meghatározott módon és időben.

Kártalanítás alá tartozik minden olyan befektető, (jogi személy, jogi személyiség nélküli társaság és természetes személy) aki a biztosított követeléséhez nem jut hozzá.

Kizárólag olyan követelés alapján állapítható meg azonban kártalanítás, amely a befektető és a tag között létrejött szerződés teljesítése érdekében a tag birtokába került és a befektető nevén nyilvántartott vagyon (értékpapír, pénz) kiadására vonatkozó kötelezettségen alapul. Kártalanítás megállapítására kizárólag a befektető kérelme alapján kerül sor.

A BEVA a kártalanítást pénzben nyújtja.

Ha a kártalanítás értékpapír után jár, összege az értékpapírnak a felszámolás kezdő időpontját megelőző 180 nap átlagárfolyama alapján kerül kiszámításra. Tőzsdei vagy tőzsdén kívüli árfolyam hiányában a kártalanítás alapjául szolgáló árat a BEVA igazgatósága állapítja meg, szükség esetén szakértő bevonásával.

A BEVA akkor is fizet, ha a befektető részére kártalanítás a fentiek szerint ugyan nem állapítható meg, viszont követelését jogerős bírósági határozattal igazolja. Ekkor a befektető a határozat jogerőre emelkedését követő 90 napon belül jelentheti be kártalanítás iránti igényét, amelyhez mellékelnie kell a követelést megalapozó határozatot.

A kártalanítási feltételek fennállása esetén a BEVA – befektetőnként és összevontan – legfeljebb 100 000 euró (kb. 37 millió Ft) összeghatárig fizet kártalanítást. Az euróban meghatározott összeghatárnak forintra történő átszámítása a felszámolás kezdő időpontjának napján érvényes MNB devizaárfolyamon történik.

A kártalanítás mértéke egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint összeghatár felett egymillió forint és az egymillió forint felett rész kilencven százaléka.

Ennyit az OBÁ-n kívüli biztosításról, most pedig visszakanyarodunk az OBA betétbiztosításához.

Befektető aggódik a megtakarításai miatt

Mi a helyzet a hiteleimmel?

Az OBA biztosítása csak a betétekre vonatkozik, a hitelekre nem. A hitelállomány ezért nem is számít bele a kártalanítási összegbe. A hitelt egy másik hitelintézet vagy egyéb pénzügyi intézmény átveszi majd és ott kell tovább fizetned.

Ugyanakkor fontos tudnod, hogy ha lejárt tartozásod van a hitelintézet felé, amely már a kártalanítás megkezdése előtt is fennállt, akkor ezt levonják a kártalanítási összegből és ennyivel kevesebb összeget kapsz. Cserébe a lejárt tartozásod megszűnik.

Ha viszont nincs lejárt tartozásod, akkor nem vonják össze a hiteledből hátralévő összeget a megtakarításaiddal, ezek egymástól teljesen függetlenek.

Hogyan tudom használni a bankszámlámat, mielőtt az OBA kártalanítás megkezdődik?

Sehogy. Amint visszavonja az MNB a bank engedélyét, azonnali hatállyal megszűnik minden művelet, nem férhetsz hozzá a számládhoz még bankkártyával sem, nem indíthatsz róla átutalást, arra nem érkezhet pénz és a csoportos beszedések sem teljesülnek.

Az egyenleged a banknál „befagy” és a kártalanítás során, a betétbiztosítási összeghatárig kifizetik neked a teljes összeget, kamatokkal együtt.

Ha csoportos beszedésed volt, egyeztess a szolgáltatóddal, aki a számla összegét addig levonta.

Ugyanez a helyzet, ha munkabért kapsz a számládra: jelezned kell a változást a munkáltatód felé. Ha mégis elindul a munkabéred a számlára - vagy bárki más utal rá pénzt - és a bank engedélyét már visszavonták, akkor a pénz visszamegy a feladónak. Értelemszerűen az állami szociális juttatások (pl. családi pótlék, nyugdíj) sem érkeznek meg, ilyenkor a Magyar Államkincstárral, illetve a nyugdíjintézettel kell konzultálnod.

Így kapod meg leggyorsabban a befagyott pénzedet

2023. szeptember 27 óta online is bejelentheted azt a számlaszámot, amelyre a kártalanítás összegét kéred. Ezzel jelentősen egyszerűsíted és gyorsítod a kártalanításod kifizetését. A bankszámlaszámot az OBA honlapján kell megadni egy űrlapon, amelyet az AVDH hitelesítést követően tudsz feltölteni. A kártalanítási összeget ezzel a módszerrel nagyon rövid időn belül, akár még aznap megkapod.

Ezt a lehetőséget jelenleg csak magánszemély és egyéni vállalkozó választhatja, de az OBA terveiben szerepel a céges ügyfelek bevonása is az online ügyintézésbe.

Az online ügyintézés természetesen csak egy lehetőség, emellett választhatod a szokásos, bankfiókon keresztüli kártalanítási ügyintézést is.

Revolut ügyfél próbálja laptopon kideríteni, hogy biztonságban van-e a pénze

A Revolutnál lévő pénzem biztonságát is garantálja az OBA?

Egyre több fintech cég aktív a pénzügyi világban is, lehet, hogy te magad is ismersz néhányat, vagy akár már használod is őket. Ezek egyike, és egyben talán a legismertebb az orosz gyökerű Revolut, mely esetében felmerülhet benned a kérdés, hogy vajon a pénzed itt is be van-e biztosítva egy esetleges probléma esetére Magyarországon.

A válasz erre az, hogy nem, ugyanis a cég Nagy-Britanniában, majd Litvániában lett bejegyezve, így a magyar törvények nem vonatkoznak rá, ami a biztosítást illeti.

A választ kétfelé kell bontani

A mostani Revolut Bankra és a korábban szolgáltató Revolut Ltd.-re. Attól függ, melyik vonatkozik rád, hogy melyik pénzügyi intézménnyel szerződtél, illetve a Revolut Ltd.-ről átszerződtél-e már a Revolut Bankra. A Revolut igyekezett minden ügyfelét áttenni a Revolut Ltd.-től a Revolut Bankba, így valószínűleg már a Revolut Banknál bankolsz.

A Revolut Bankban lévő betétekre a litván betétbiztosítási szabályok vonatkoznak, melyek az Európai Unióban egységes értékhatárig (100 000 euróig) biztosítják a betéteket minden tagállamban.

A Revolut Ltd. által kezelt betétekre viszont nem érvényes a betétbiztosítás, ott az e-pénzzel kapcsolatos szabályok alapján járnak el. Ott a pénzed biztonságáról alapvetően az a szabály gondoskodik, hogy minden kibocsátott e-pénzösszeg mögött valódi pénzből álló fedezetet kell biztosítania az e-pénz kibocsátójának (jelen esetben a Revolut Ltd.-nek), amihez a kibocsátó nem nyúlhat. Illetve biztosítások is védik ezt a pénzt.

Nem kell tehát aggódnod ilyen téren a Revolut miatt sem: alacsony kockázattal, biztonságosan tárolják pénzedet, így nem várható, hogy bármiféle gond lesz vele a jövőben.

Ennek ellenére mi nem tartanánk nagyobb pénzt a Revolutnál. Nincs is sok értelme, mert nem lehet lekötni és látra szóló kamatot sem kapsz rá. Sokan csak annyi pénzt töltenek fel a Revolut számlájukra, amit egy hónapon belül elköltenek, szerintünk is így a legbiztonságosabb.

A Wise esetében viszont, mivel nincs hitelezési tevékenysége, ezért nem vonatkozik rá a belga betétvédelmi alap (Fonds de garantie, Belgian Deposit Guarantee Scheme) 100 000 eurós védelme. Ha a Wise valamiért fizetésképtelenné válnak, elképzelhető, hogy nem kapnád vissza a pénzed egy részét vagy egészét és ha visszakapnád, akkor is valószínűleg jóval később, mint 10 nap.

Új bankot kell választanom - melyik számlacsomagot válasszam?

A bankszámla-kalkulátorunk segítségével mutatunk pár bankszámlát, illetve ha érdekel, hogy mi alapján érdemes kiválasztani a legjobb bankszámlát, akkor ez az útmutató neked szól.

Bezár
Havonta
számlára érkező jövedelemmel és átlagos költések alapján kalkuláltunk.
Részletes kalkuláció
Bezár
Életkorod
év

Elektronikus utalások bankon kívülre havonta

Utalások
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Automatikus beszedések
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Rendszeres utalások
Hány darab?
db
Összesen
Ft

Készpénzfelvétel és bankkártyás vásárlás havonta

Kp felvétel a bank saját ATM-jéből
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Kp felvétel másik bank ATM-jéből
Hány darab?
db
Összesen
Ft
Bankkártyás vásárlás
Hány darab?
db
Összesen
Ft

Csak ezektől a bankoktól szeretnék bankszámlákat látni


				
Bezár

Azon dolgozunk, hogy a rengeteg bankszámla közül megtalálhasd a legjobbat.

Most kalkuláljuk a(z)
    bankszámláit...
    Mit szeretnél mobilról elintézni?
    Rendezés:
    Kondíciók frissítve: 2024. október 3.
    • Diamond számlacsomag
      Mobilbanki ügyintézés
      2,8
      Mi ez?
      Havi összköltség 323 Ft
      Számlanyitási akció 0 Ft
      Mobilbanki ügyintézés
      2,8
      Megnézem
      a bank oldalán
      Részletek
    • Smart számlacsomag - Alap csomaggal
      Mobilbanki ügyintézés
      5,0
      Mi ez?
      Havi összköltség 450 Ft Kezdetben 304 Ft
      Számlanyitási akció 0 Ft
      Mobilbanki ügyintézés
      5,0
      Megnézem
      a bank oldalán
      Részletek
    • Mobil Aktív Plusz számlacsomag
      Mobilbanki ügyintézés
      3,8
      Mi ez?
      Havi összköltség 1 206 Ft Kezdetben 693 Ft
      Számlanyitási akció 35 000 Ft jóváírás a bankszámlán
      Mobilbanki ügyintézés
      3,8
      Megnézem
      a bank oldalán
      Részletek
      • Nyiss számlát mobilappon, szelfis azonosítással!
    • MBH Kedvezmény Számlacsomag
      Mobilbanki ügyintézés
      2,6
      Mi ez?
      Havi összköltség 3 582 Ft Kezdetben 3 032 Ft
      Számlanyitási akció 0 Ft
      Mobilbanki ügyintézés
      2,6
      Megnézem Részletek
    • George Online Díjcsomag Kedvezményes szinten
      Mobilbanki ügyintézés
      4,5
      Mi ez?
      Havi összköltség 4 811 Ft Kezdetben 806 Ft
      Számlanyitási akció 40 000 Ft jóváírás a bankszámlán
      Mobilbanki ügyintézés
      4,5
      Megnézem
      a bank oldalán
      Részletek

    A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek. Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, a bankokkal kötött promóciós szerződés tartalma (így különösen: a promóciós díj összege, illetve a megrendelt kattintási szám mennyisége), valamint az ajánlatok megjelenésének időben történő egyenletes eloszlása miatti egyedi ütemezési célú informatikai megoldások. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk. További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
    Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
    Nem találtad meg, amit kerestél? Nézd meg a gyakran ismételt kérdéseket is!

    További szöveg megjelenítése
    Itt a havi átlagban kiszámolt összes díjat látod, amit a banknak fizetsz az első két évben, tehát:
    - a bankszámla havi számlavezetési díja
    - a bankkártya éves díja
    - a digitális szolgáltatások díja (ha van)
    - a tranzakcióid díjai (mint pl. átutalások, készpénzfelvételek).
    Minden kedvezményt figyelembe vettünk. További részletek a "Feltételek, díjak" linkre kattintva, adatok módosítása a kalkulátor tetején.
    Itt a havi átlagban kiszámolt összes díjat látod, amit a banknak fizetsz az első két évet követően, tehát:
    - a bankszámla havi számlavezetési díja
    - a bankkártya éves díja
    - a digitális szolgáltatások díja (ha van)
    - a tranzakcióid díjai (mint pl. átutalások, készpénzfelvételek).
    Minden kedvezményt figyelembe vettünk. A ma ismert díjakkal számoltunk, mely az inflációval nőhet évente. További részletek a "Feltételek, díjak" linkre kattintva, adatok módosítása a kalkulátor tetején.

    Ha Ausztriában nyitott bankszámlám van, akkor arra milyen garancia van?

    A legtöbb európai országban a magyaréhoz hasonló, 100 000 eurós limit van érvényben, mely alól a szomszédos Ausztria sem kivétel. Az ottani betétbiztosító az Einlagensicherung Austria névre hallgat. A biztosítás nem osztrák állampolgároknak is jár, és alapjában véve elmondható, hogy a bankszámlákra, illetve takarékbetétekre vonatkozik.

    A fentebb megnevezett limit itt is személyenként és pénzügyi intézményenként értendő, és alapesetben 7 munkanapon belül le kell zajlania a visszatérítési folyamatnak. A magyarországi helyzethez hasonlóan itt is vannak speciális szituációk (pl. ha temetésre, esküvőre különítene el pénzt az illető), amikor is a határérték akár 500 000 euróig felemelhető.

    Mennyire jó az itthoni betétbiztosítás a külföldön lévőkhöz képest?

    Az értékhatár illeszkedik az Európa más országaiban is látható átlaghoz: Hollandiában, Lengyelországban, Romániában és Franciaországban például szintén 100 000 euróig jár a biztosítás, míg egyes helyeken, így Szerbiában és Finnországban ennek a fele, 50 000 euró a felső határ.

    Az egyik legmagasabb limittel egyébként Norvégiában találkozhatsz: ott 2 millió norvég korona, azaz körülbelül 235 000 euró értékig jár a biztosítás. Sok országban nincs semmilyen számolnivaló, hiszen eleve az euró a hivatalos fizetőeszköz, míg más esetekben, ahol valamilyen helyi pénznemet használnak, a magyarországihoz hasonló folyamatokra számíthatsz.

    Lengyelországban például złotyi a hivatalos pénznem, így bár ott is 100 000 eurós a felső határ, a helyi pénznemben kapod meg a kártérítést.

    Lényegében tehát nincs lemaradásunk más országokhoz képest, több hasonló, vagy akár magasabb életszínvonalú országban is ugyanennyi összeget biztosítanak. Természetesen annak szabályai változhatnak, hogy milyen esetben jár a biztosítás, illetve vannak-e olyan szituációk, melyeknél még több pénzt tudhatsz biztonságban országonként.

    Így ha külföldi bankszámlán tervezel pénzt betenni, mindig tájékozódj a helyi szabályokról.

    Elfogyhat-e az OBA pénze, amiből kártalanít?

    Nem fogyhat el, mert a bankok befizetései a betétállományuk arányában folyamatosak. Ha ez mégis kevésnek bizonyulna, akkor az OBA hitelt vehet fel, illetve kibocsáthat kötvényeket, amelyeket a tagintézeteknek kell visszafizetniük. Mindkét művelet mögött a magyar állam áll helyt.

    Ugyanígy végezték a kártalanítást a Sberbank megszűnésekor is.

    Ezért hasznos az OBA

    Valószínűleg számodra is egyértelművé válhatott, miért is hasznos az Országos Betétbiztosítási Alap. Nagyon jó, hogy nem kell külön igényelni a védelmet, továbbá az is, hogy egy elég magas felső korlátig védve van a pénzed, melyet ráadásul még többszörözni is lehet. Továbbá speciális esetekben, amikor többnyire lényegesen nagyobb pénzösszegekről van szó, az OBA további 50 000 eurót is megtérít.

    Az OBA teszi teljessé a pénzügyi biztonságot, amikor magyarországi banknál van a pénzed.

    Az OBA azonban nem fizet kártalanítást a betét feletti rendelkező (meghatalmazott) ügyfélnek, csak a betét tulajdonosának, ha többen vannak, akkor minden tulajdonosának.

    Ha a betétes meghal, az örökösök, illetve a kedvezményezettek lesznek jogosultak a kártalanításra.

    Maradtak kérdéseid?

    • Az OBA-nál nyithatok bankszámlát?

      Nem. Az OBA-t nem azért hozták létre, hogy ott bankszámlát vezethess, hanem hogy garantálják a tagbankjaiknál lévő megtakarításaid biztonságát.

    • Az OBA-nál leköthetem a pénzemet?

      Nem nyithatsz számlát náluk és nem is kötheted le náluk közvetlenül a pénzedet. Az OBA a bankokkal van kapcsolatban és téged csak akkor fognak közvetlenül felkeresni, ha a bankod fizetésképtelenné válik és kártalanítaniuk kell. Ennek ellenére rád is vonatkozik a garancia, ha olyan banknál van a pénzed, aki ezen a listán rajta van.
    • Miből tartja fenn magát az OBA? Honnan lesz pénze, hogy kifizesse a károsultakat?

      Az OBA-nál lévő pénz, amiből bankcsőd esetén kártalanítanak, a bankok befizetéseiből származik. Tehát minden bank a méretétől függően folyamatosan fizet be az OBA számlájára, ezzel egy közös kártalanítási alapot támogatva.

      Ha régóta nem volt bankcsőd, akkor ez a befizetés lehet kevesebb. Ha egyszerre sok kártalanítás van és nagyon lecsökken ez az összeg, akkor átmenetileg többet kell a bankoknak befizetniük.

    • Milyen típusú megtakarításokra nem jár védelem?

      Nyugdíjjal kapcsolatos megtakarításokra (önkéntes nyugdíjpénztár és nyugdíj-előtakarékossági számla, azaz NYESZ), egészségpénztári számlákra, egészségbiztosítási befizetésekre, befektetői részjegyekre, kamatozó részvényre és szövetkezeti részjegyre, illetve nyílt vagy zárt végű befektetési alapok jegyeire nem jár az OBA kártalanítás a pénzintézet fizetésképtelensége esetén.

    • Van önrész az OBÁ-nál?

      Nincs. Az OBA által felügyelt konstrukciók esetében 100 000 euróig a teljes összeget kifizetik.
    Homa Péter
    Homa Péter bankszámlaszakértő
    Linkedin
    Homa Péter bankszámlaszakértő

    Kisgyerekkoromban a golyós számológépen szocializálódva fogtam bele a pénzügyekbe, amiből végül merő véletlenségből egy közgazdász diploma lett. Közben rájöttem, hogy a bankkártya nem csak levélbontásra alkalmas, hanem ha ATM-be dugjuk, az el is nyelheti. Ebből a felismerésből született meg több ezer szakmai cikk többféle pénzügyi-gazdasági portálon, immáron harmadik évtizede. Eretnek nézeteim tálalására végre megtaláltam végleges helyemet a BiztosDöntésnél, ahol célom, hogy közérthetően hozzam el neked mindazt, amivel megtalálod a helyed a napi pénzügyekben. 20 éves tapasztalatom van a bankszámla, banki betét, hitelkártya, állampapír és nyugdíjmegtakarítások területén. 2003-ban végeztem a Corvinus Egyetemen közgazdászként.

    Kapcsolódó címkék

    Legfrissebb útmutatóink bankszámla témában