Otthonfelújítási támogatás 2023: feltételek, igénylés, szükséges nyomtatványok
2021 elején több olyan támogatás és kedvezmény is megjelent, amit családok vehetnek igénybe. Közülük is talán a legnagyobb érdeklődést a lakásfelújítási támogatás, vagy hivatalos nevén gyermeket nevelő családok Otthonfelújítási támogatása váltotta ki. Ennek keretében az állam maximum 3 millió forinttal járult hozzá az igénylők lakásának felújításához. A támogatást gyermeket nevelő családok igényelhették 2022. december 31-ig. A 2023-ra is átnyúló bírálatok miatt akinek az igénylését már a határidő után utasították el, bizonyos esetekben benyújthatnak még hiánypótlást.
- Végre egy támogatás lakásfelújításra: itt az otthonfelújítási támogatás!
- Mennyi pénzt kaphatok?
- Kik kaphatják meg a ottohfelújítási támogatást?
- Otthonfelújítási támogatás TB jogviszonyra vonatkozó előírások
- Ki számít gyereknek az otthonfelújítási támogatás szempontjából?
- Milyen előírásoknak kell megfelelnem a lakásra vonatkozóan?
- Milyen munkákat végeztethetek el a lakás felújításánál?
- Milyen számlákat számolhatok el az otthonfelújítási támogatással?
- Ki számít közeli hozzátartozónak és ki a hozzátartozó?
- Hogyan igényelhetem az otthonfelújítási támogatást?
- Ezek nyomtatványok és dokumentumok kellhetnek az igényléshez
- Lakásfelújítási hitelek
- Milyen hibát véthetek, ami miatt elutasítják a kérelmemet?
- Én nem tudom előre kifizetni a felújítás költségeit. Milyen hitelt igényelhetek az otthonfelújítási támogatás mellé?
- Hitelbírálat, JTM korlát, ingatlanfedezet és THM
- Felvehetek a felújításhoz Babaváró hitelt is?
- Lakásfelújítási hitel és jelzáloghitel-elengedés
- Lakásfelújítási támogatás és személyi kölcsön
- Személyi kölcsönök lakásfelújításhoz
- Otthonfelújítási támogatás és falusi CSOK – mik a különbségek?
- Jogszabály
- Maradtak kérdéseid az Otthonfelújítási támogatással kapcsolatban?
Valószínűleg nem tévedek, ha azt mondom: az otthonfelújítási támogatás az elmúlt két év egyik sikerterméke volt. Az igénybe vett támogatás már májusban több, volt mint 3 milliárd forint volt. Most viszont végéhez közeledik az igénylésre megszabott időkeret: 2022. december 31. után nem lehet már otthonfelújítási támogatást igényelni.
A támogatás igénylésére szóló határidő tehát 2022. december 31-én lejárt, de ezt a határidőt két esetben 3 hónappal ki lehetett tolni. Ezekben az esetekben 2023. március 31-ig be lehetett adni az igénylést. Mostanra ez a határidő is lejárt.
Két speciális helyzetről volt szó, ekkor lehetett az igénylési határidő valamivel hosszabb.
- Az egyik egy méltányossági engedmény arra az esetre, ha a pár elveszíti a magzatot vagy ha halva születik a gyermek, akire a támogatást igényelnék. Ha igazolták, hogy a vállalkozási szerződés megkötésének idején, vagy az első számla kibocsátásának időpontjában még fennállt a 12 hetet meghaladó várandósság vagy a gyermek életben volt, akkor a támogatásra való igényt 2023. március 31-ig benyújthatták.
- A másik könnyítést azok kaphatták, akik részben vagy teljes egészében napelem vagy napkollektor telepítésére vagy cseréjére kérték a támogatást. A támogatás akkor volt igényelhető 2023. március 31-ig, ha a munkálatok elvégzésére szóló szerződést 2022. július 31-ig aláírták, és 2022. szeptember 30-ig beadták a hálózati csatlakozásra vonatkozó igénybejelentésről szóló igazolást. Ha az otthonfelújítási támogatást más munkálatokra is kérték, azoknál az utolsó számla dátuma nem lehetett későbbi 2022. december 31-nél.
Egy új jogszabály értelmében módosították a benyújtási határidőt azok számára, akik 2022. december 31-ig benyújtották a kérelmüket, de az Államkincstár valamilyen könnyen javítható probléma miatt a benyújtási határidőt követően elutasította azt.
A 2022. december 31-ig benyújtott, de azt követően elutasított kérelmekhez két esetben lehet még utólag hiánypótlást benyújtani. Ezeket a kérelmeket a jogszabály hatályba lépését követően 60 napon belül bírálja el a MÁK.
Ezekben az esetekben nyújthatnátok be módosítást az elutasított kérelmetekhez:
- Ha a felújított lakás, amire a támogatást kértétek, még nem állandó lakcímetek legalább 1 éve. Ebben az esetben igazolhatjátok, hogy 2022. december 31-ére már teljesült ez a feltétel. Ez tehát akkor lehet mentőöv, ha az ottlakásra vonatkozó 1 év a kérelmetek benyújtásának időpontja és 2022. december 31. között telt le.
- Ha a kérelmetek benyújtásának időpontjában még volt 5 000 forintot meghaladó köztartozásotok. A köztartozásmentesség igazolására a MÁK felhívásának időpontjától számítva 15 napotok lesz, és a tartozásotokat az igazolás kiállítása előtti napig kellene teljesíteni. Ha tehát volt a NAV felé tartozásotok, de most már ki tudjátok fizetni, akkor még megkaphatjátok a támogatást.
A változások tehát azokat érinthetik, akiknek a kérelmét már 2023-ban utasították el. Ha a te kérelmedet már 2022. december 31. előtt elutasította a MÁK, akkor nincs lehetőséged arra, hogy újra benyújtsd. Lássunk pár példát!

Tegyük fel, hogy 2021. december 15-e óta laktok a lakásban, amit fel szerettetek volna újítani. 2022. december 15-re már meglett volna az 1 teljes év ottlakás, de ti még december 1-jén benyújtottátok a támogatásra való igényléseteket a MÁK-nak, mivel attól tartottatok, hogy kicsúsztok majd a határidőből. A MÁK hiánypótlási kérelmére igazolhatjátok az 1 éves ottlakást, és a támogatást megkaphatjátok.
Ha csak 2022. január 2-án költöztetek be a lakásba, akkor viszont 2022. december 31-ig biztosan nem lehet meg az 1 év, így a kérelmeteket el fogják utasítani.
Ha 2022-ben a MÁK már elutasította a kérelmeteket 5 000 forintot meghaladó köztartozás miatt, illetve a hiánypótlásra való felhívásának nem tettek eleget a MÁK által korábban megszabott határidőig, akkor erre a továbbiakban sincs lehetőségetek.
Ha a MÁK 2023-ban utasította el az igénylést, illetve ekkor kérte újra igazolni a köztartozásmentességet, akkor a MÁK által megjelölt határidőn belül 2023-ban is van lehetőségetek hiánypótlást benyújtani. A köztartozást az igazolás dátumát megelőző napig kell rendezni.
Az alábbiakban részletesen olvashatsz az eredeti támogatási feltételekről.
Előtte viszont megmutatjuk, hogy lakásfelújításra most milyen személyi kölcsönöket kínálnak a bankok.
Azon dolgozunk, hogy a rengeteg kölcsön közül megtalálhasd a legjobbat.
- Népszerűség szerint
- Törlesztő szerint
- THM szerint
- Kamat szerint
- Visszafizetendő szerint
- Kezdeti költség szerint
-
Törlesztő 47 668 Ft Fix kamatTHM 15,61% Kamat: 14,39%Visszafizetendő 4 004 148 Ft
- Az igényléshez nem kell CIB ügyfélnek lenned
Futamidő: 12-96 hó • THM: 14,45% - 15,61% • Hitel teljes díja: 1 504 148 Ft • Ebből kamat: 1 504 148 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 14,39%PROMÓCIÓ -
Törlesztő 49 641 Ft Fix kamatTHM 18,00% Kamat: 15,99%Visszafizetendő 4 237 727 FtFutamidő: 24-120 hó • THM: 17,56% - 20,47% • Hitel teljes díja: 1 737 727 Ft • Ebből kamat: 1 669 837 Ft • Kezdeti díj: 18 750 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 15,99%PROMÓCIÓ
-
30 000 Ft jóváírás akcióTörlesztő 50 684 Ft Fix kamatTHM 18,33% Kamat: 16,49%Visszafizetendő 4 257 489 Ft
- Fix kamat a futamidő végéig
Futamidő: 12-84 hó • THM: 18,33% - 18,34% • Hitel teljes díja: 1 757 489 Ft • Ebből kamat: 1 757 489 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 16,49%PROMÓCIÓ -
Törlesztő 44 996 Ft Fix kamatTHM 13,60% Kamat: 12,47%Visszafizetendő 3 779 694 FtFutamidő: 12-120 hó • THM: 12,45% - 21,96% • Hitel teljes díja: 1 279 694 Ft • Ebből kamat: 1 279 694 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 12,47%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 51 417 Ft Fix kamatTHM 18,97% Kamat: 16,99%Visszafizetendő 4 337 738 FtFutamidő: 24-120 hó • THM: 15,95% - 19,56% • Hitel teljes díja: 1 837 738 Ft • Ebből kamat: 1 818 988 Ft • Kezdeti díj: 18 750 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 16,99%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 55 500 Ft Fix kamatTHM 22,37% Kamat: 19,99%Visszafizetendő 4 687 037 FtFutamidő: 24-96 hó • THM: 21,13% - 24,41% • Hitel teljes díja: 2 187 037 Ft • Ebből kamat: 2 162 037 Ft • Kezdeti díj: 25 000 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 19,99%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 47 390 Ft Fix kamatTHM 15,77% Kamat: 14,39%Visszafizetendő 4 005 784 FtFutamidő: 36-84 hó • THM: 15,77% - 16,19% • Hitel teljes díja: 1 505 784 Ft • Ebből kamat: 1 480 784 Ft • Kezdeti díj: 25 000 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 14,39%PROMÓCIÓ
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, illetve promóciós szerződés.
A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk.
További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Végre egy támogatás lakásfelújításra: itt az otthonfelújítási támogatás!
A családokat mostanra több támogatás is segíti. Van már ezek között olyan, amit bővítésre vagy korszerűsítésre is lehet használni, ezek a CSOK és falusi CSOK támogatások. A Babaváró hitelt is használhatod felújításra, mert az szabad felhasználású kölcsön, így az otthonodat is szépítheted belőle. Klasszikus értelemben vett lakásfelújításra viszont ez az első támogatás.
Ez tehát más, mint a többi.
Azt, hogy mi mindent csináltathatsz meg felújítás körében, a jogszabály részletesen leírja. Van némi átfedés például a falusi CSOK-kal korszerűsítés címén végrehajtható munkákkal, de itt pincétől a padlásig rengeteg mindent rendbe hozathatsz a házon vagy lakáson a támogatás segítségével. Ezen túl akadálymentesítési munkákat is elvégeztethetsz a támogatásból.
De nem csak ebben különbözik az eddigi támogatásoktól.
Ellentétben a CSOK-kal vagy a Babaváró hitellel, ez egy utólagos támogatás. A felújítás költségét tehát kifizeted előre, és a kifizetett összeg egy részét utólag az állam visszafizeti neked. Ez az utólag visszafizetett rész a támogatás, a többi pedig tulajdonképpen az önerő, amit neked kell állnod.
Akkor elesek az otthonfelújítási támogatástól, ha nincs meg előre a felújítás ára?
Nem feltétlenül, de tény, hogy a támogatást azok kaphatják meg, akik előre ki tudják fizetni a felújítás költségét. Persze nem mindenkinek van annyi megtakarítása, hogy ezt saját zsebből fedezni tudja. Ez azért is lényeges, mert ha nagy munkát tervezel, vagy sok a felújítanivaló, akkor az hónapokig eltarthat, és a támogatást csak az egész folyamat végén kapod meg.
Szerencsére van megoldás erre is.
A felújításhoz elérhető a lakásfelújítási hitel (vagy hivatalos nevén otthonfelújítási kölcsön). Ez egy kedvezményes, kamattámogatott jelzáloghitel, amit akkor igényelhetsz, ha lakásfelújítási támogatást is igénybe veszel.
Ez egy lehetőség a támogatáshoz, nem muszáj felvenned, és nem kell éppen ezt. Ezen túl, vagy akár e helyett felújítási személyi kölcsönt, jelzáloghitelt, de Babaváró hitelt is felhasználhatsz a felújításhoz. Hogy könnyebben dönthess, ebben az útmutatóban a lakásfelújítási hitelt is bemutatjuk.
De lássuk a lényeget!
Mennyi pénzt kaphatok?
A lakásfelújítási támogatás a felújítási költségek fele, de legfeljebb 3 millió forint lehet.
Ha tehát a maximális 3 millió forintot meg szeretnéd kapni, akkor ehhez egy 6 millió forintos felújítást kell elvégeztetned. Vagyis legalább 6 millió forintosat, mert ennél nagyobb összeget is elkölthetsz, de 3 millió forintnál többet ekkor sem kaphatsz vissza.
Ha a teljes felújítás kevesebbe került mint 6 millió forint, akkor ennek az alacsonyabb összegnek a fele lehet a támogatás. Ha tehát te 4 millió forintot költöttél felújításra, akkor legfeljebb 2 millió forintot kaphatsz vissza támogatásként.
Érdemes megfontolnod, mekkora támogatást szeretnél, mert azt csak egyszer igényelheted. Ha most úgy gondolod, hogy te 2 millió forintból is megvagy, és ebből visszakapsz 1 millió forintot, akkor később a maradék 2 millió forintot nem veheted igénybe egy újabb felújítással.

Arra viszont nincs korlát, hogy milyen hosszú ideig tarthat a felújítás. A támogatás 2022. december 31-ig igényelhető, de nincs meghatározva, hogy mennyi időn belül kell elvégeztetni a teljes felújítást.
A számlákat tehát gyűjtögetheted hosszabb időn át is, de arra mindenképp figyelj, hogy a támogatásra az igénylésedet az utolsó számla kifizetésétől 60 napon belül be kell adnod. A végdátumba és ebbe a 60 napos korlátba bele kell férned.
Van még egy fontos eleme a támogatásnak.
A jogszabály meghatározza, hogy az otthonfelújítási támogatáson belül az összeg fele a munkadíj, a fele pedig az anyagköltség lehet.
Ha tehát a teljes 3 millió forintot meg szeretnéd kapni, akkor ezen belül 50%, azaz 1,5 millió forint munkadíjnak és 50%, azaz szintén 1,5 millió forint anyagköltségnek kell szerepelnie.
Kisebb összegű felújításnál, így kisebb összegű támogatásnál is fele-fele arányúnak kell lennie az anyagköltség és a munkadíj megoszlásának.
Ez nem jelenti azt, hogy minden egyes számlán annyi munkadíjnak kell szerepelnie, mint amennyi az anyagköltség, és azt sem, hogy a teljes felújításon belül fele-fele arányban kell, hogy legyenek. Ennek az aránynak csak a támogatás részre kell fennállnia.
Egy ablakcsere anyagigénye például nagyon nagy, de lehet, hogy a munkadíj alacsonyabb. Ha viszont felújíttatod a meglévő klímádat, annak az anyagköltsége valószínűleg nem lesz túl nagy, viszont a munkadíja igen.
Otthonfelújítási támogatás matek
Ha tehát egy 6 milliós felújításon belül neked van különböző számlákon összesen 4,5 millió forint anyagköltséged, és 1,5 millió forint munkadíjad, akkor az rendben van.
Ha a számlákat helyesen állították ki a vállalkozók, és az Államkincstár jóváhagyja, akkor a 6 millió forint felére, mind a 3 millió forintra jogosult leszel, és támogatásként visszakaphatsz 1,5 millió forintnyi anyagköltséget (az erre elköltött 4,5 millióból) és szintén 1,5 millió forintnyi munkadíjat.
Arra figyelj, hogy a maximális támogatáshoz 1,5 millió forint mindkettőből meglegyen. Hiába került a felújítás 6 millió forintba, ha mondjuk a munkadíj ebben csak 500 000 forint. Ahhoz, hogy a támogatáson belül fele-fele arányú legyen a két költség, az 500 000 forintnyi munkadíjhoz csak 500 000 forintnyi anyagköltséget párosíthatsz, így támogatásként csak 1 millió forintot kaphatsz.
Itt tehát nem az kapja a legnagyobb támogatást, aki megveszi az anyagot, és aztán mindent maga szerel meg és épít be.
A támogatás célja nemcsak az, hogy szebb otthonok szülessenek, hanem az is, hogy munkát adjon az ezeket elvégző vállalkozóknak.
Ez olyannyira fontos szempont, hogy a jogszabály azt is kiköti, hogy a munkát nem végeztetheted közeli hozzátartozóddal vagy az ő vállalkozásával.
Ez persze nem jelenti, hogy nem vehetsz semmit, és nem szerelhetsz semmit magad. Arra viszont figyelj, hogy ezekről a dolgokról csak anyag számlád lesz. A teljes felújítási összegen belül nem baj, ha több az anyagköltség, mint a munkadíj, de legyen annyi munkadíjról szóló számlád is más munkáknál, hogy a támogatási összegen belül egyenlő lehessen a kettő.
Olyan számlát is elszámolhatsz tehát, amihez nem tartozik munkadíj, és ekkor vállalkozói szerződés sem kell. De ha egy cég munkát is végez nálad, akkor a szerződés kötelező.
Az összegeket tehát már tudod, biztosan kíváncsi vagy, hogy mikor kaphatod meg a támogatást.

Kik kaphatják meg a ottohfelújítási támogatást?
Talán már láttad a CSOK-nál vagy a Babaváró hitelnél, hogy az igénybevételhez egy sor feltételnek kell megfelelni, és ezek sok esetben elég szigorúak.
A lakásfelújítási támogatásnál sincs ez másként. Lássuk a feltételeket részletesen!
Kezdjük a jó dolgokkal.
A támogatást gyermeket nevelő vagy váró párok, házaspárok vehetik igénybe együttes igénylőként. A házasság tehát nem feltétel. Együtt élő szülők is lehetnek együttes igénylők.
Egyedülálló szülőként is igényelheted, ha a gyerekek veled laknak. Ahol a gyermekfelügyelet a két szülő között egyenlően megoszlik, és mindkét szülőnél él gyermek, ott a szülők külön-külön vehetik igénybe a támogatás felét (tehát a rájuk eső részt).
A lakásfelújítási támogatást tehát nem csak akkor kaphatod meg, ha gyermeket vállalsz, vagy ha a támogatás felvétele után bővül a család, ezek a CSOK-nál és a Babaváró hitelnél lehetnek feltételek. A lakásfelújítási támogatásnál elég hozzá a már meglévő gyermek vagy várandósság. (Ellenben ezt a támogatást vállalt gyermekre nem kérheted.)
Új ingatlant sem kell vásárolnod, a támogatást felhasználhatod a már meglévő ingatlanodra. Bővíteni vagy korszerűsíteni nem szükséges, elég a felújítás.
Itt tehát a felhasználás feltételei nem olyan szigorúak, mint a CSOK-nál és a Babaváró hitelnél, de TB jogviszonyra itt is szükséged lesz.
Otthonfelújítási támogatás igénylés feltételei:
- Nem lehet a NAV-nál nyilvántartott 5 000 forintot meghaladó köztartozásod. Ha együttesen igénylitek a támogatást, akkor ez mindkettőtökre érvényes. Ha mégis magasabb tartozásotok van, akkor azt 15 napon belül rendeznetek kell.
- Legalább egyikőtök legalább 1 éves TB jogviszonnyal rendelkezik.
- A támogatást csak egyszer igényelhetitek.
- Az ingatlanban éltek legalább 1 éve, és ezt lakcímkártyával is tudjátok igazolni. (Ez alól van néhány kivétel, amivel még foglalkozunk.)
- Az ingatlan legalább 50%-ban a ti tulajdonotokban van.

Otthonfelújítási támogatás TB jogviszonyra vonatkozó előírások
- Legalább az egyik félnek legalább 1 éve van TB jogviszonya.
- Ha a házaspár egyik tagja meghal, akkor az özvegye egyedül is igényelheti a támogatást és a TB jogviszonyra vonatkozó követelményt teljesítheti az elhunyt házastársa jogviszonyával. Ennek az a feltétele, hogy az elhunyt házastárs 1 éven belül halt meg, a halálakor, vagy az azt megelőző 3 hónapban teljesítette a TB jogszabályra vontakozó követelményeket. Ha 2021. szeptember 29-én az 1 éves időkeretből már csak kevesebb mint 90 nap van hátra, akkor a támogatást 90 napon belül még igényelheti az özvegy.
- A TB jogviszony folyamatos, 30 napnál hosszabb szünet nem lehet benne.
- Az igénylést megelőző 180 napban nem fogadják el a közfoglalkoztatási jogviszonyt.
- A támogatást megkaphatják nyugdíjasok is, ha mellette munkát is vállalnak vagy vállalkozásuk van. Ezt hívják úgy, hogy kiegészítő tevékenységet folytatnak.
- Ha nyugdíjas vagy, de megváltozott munkaképességű a gyermeked, akkor nem kell mellette kiegészítő tevékenységet folytatnod.
- A TB jogviszonyba beleszámít a diplomás GYED.
- Elfogadható a korábbi külföldi TB jogviszony.
- A középfokú vagy felsőoktatási intézményben a nappali tagozatos hallgatói jogviszony és a külföldi felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok is számítanak.
A folyamatos TB jogviszonyt tehát együttes igénylőként egyikőtöknek elég igazolni. Ha külföldön dolgoztatok, akkor elég, ha az igényléskor az egyikőtöknek van magyarországi TB jogviszonya, és a korábbi külföldi jogviszonyt is elfogadják. Itt, a CSOK-tól eltérően nem határozza meg a jogszabály, hogy milyen hosszúnak kell lennie az igénylés előtti magyar TB jogviszonynak.
Ha otthongondozási díjban vagy ápolási díjban részesülsz, akkor nem kell TB jogviszonyt igazolnod.
Hogyan lehet TB jogviszonyod?
- Munkaviszonyból származó jövedelmed van. Lehetsz közalkalmazott, teljesíthetsz rendőri vagy katonai, adó- és vámhivatali, egészségügyi, ügyészségi vagy igazságügyi szolgálatot. Lehetsz nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban.
- Származhat a jövedelmed vállalkozásból. Lehetsz őstermelő, katás adózó vagy szövetkezet tagja.
- A munkádat végezheted teljes- vagy részmunkaidőben.
- Lehet megbízási vagy vállalkozási szerződésed.
- TB támogatott vagy akkor is, ha jelenleg nem állsz alkalmazásban, de álláskeresési járadékot kapsz.
Nem minősül TB jogviszonynak a közfoglalkoztatási jogviszony. Az sem elfogadható, ha magad után fizeted a TB-t. Ilyenkor van ugyan egészségbiztosításod, de ez még nem hoz létre TB jogviszonyt. Az egészségbiztosítási jogviszony tehát nem egyenlő a TB jogviszonnyal.
A TB jogviszonyról teljes bizonyító erejű magánokiratban kell nyilatkoznod, nem szükséges hivatalos igazolást kérned.
A külföldi jogviszonyról viszont a külföldi hatóság igazolását kell benyújtanod.

Ki számít gyereknek az otthonfelújítási támogatás szempontjából?
A támogatás alapvető feltétele, hogy gyermeket nevelj, vagy neveljetek.
Gyermek:
- a magzat a várandósság 12. betöltött hete után,
- az igénylő saját vagy örökbefogadott, 25. évét be nem töltött gyermeke,
- a 25. évét már betöltött gyermek, ha megváltozott munkaképességű (itt az életkor nem számít),
- az igénylő kiskorú rokona, akinek a szülei halála miatt az igénylő a kirendelt gyámja.
Arra figyelj, hogy a gyermeketek, akire a támogatást felveszitek, az igényléskor még nem töltheti be a 25. évét. Mivel a számlákat hónapokon keresztül gyűjtheted, olyan fiataloknál, akiknek közel a 25. születésnapjuk, érdemes erre külön figyelni. Ha ő a számlagyűjtés alatt, még az igénylés beadása előtt betölti a 25-öt, akkor elbukjátok a támogatást.
Hol kell élnie a gyermeknek? Lakhat a szülőtől külön is?
Vannak ilyen esetek is, de ezek az általános szabályok:
Ha együttes igénylőként veszitek igénybe a lakásfelújítási támogatást, akkor a gyermekeiteknek veletek kell élniük, és nektek is abban a lakásban kell laknotok, amelyre a támogatást felveszitek. A 25. éves korhatár talán furcsának hathat, de gyakran előfordul, hogy az a fiatal, aki még felsőoktatási intézménybe jár, a szüleivel él, és nem is feltétlenül dolgozik az egyetemi évei alatt.
Tehát a gyermek akkor számít, ha ő is abban a lakásban él, amire a lakásfelújítási támogatást igénylitek. Ha van olyan gyermeketek, aki már nem él veletek, akkor őt nem vehetitek figyelembe az igénylésnél. Ha csak olyan van, aki már elköltözött, akkor nem kaphatjátok meg a lakásfelújítási támogatást.
Rendben, de mi a helyzet elvált szülők esetén?
Ha a szülők elváltak, akkor is igénybe vehetik a lakásfelújítási támogatást, bár nem feltétlenül mind a ketten.
- Egyedülálló szülő akkor igényelheti, ha a gyermek, vagy gyermekek is az ő háztartásában élnek. A teljes 3 millió forint támogatásra ő jogosult, ha a másik szülővel nem él közös gyermekük.
- Ha a gyermekfelügyeletet a szülők megosztják, és mindkettőjükkel él gyermek, akkor mindketten a rájuk eső támogatást kaphatják meg, azaz 50-50%-os arányban részesülhetnek a támogatásból. Ilyen esetben figyeljetek arra, hogy hiába alacsonyabb a rátok eső maximális támogatási összeg, ezen belül az anyagköltség és munkadíj arányának ugyanúgy 50-50%-nak kell lennie, mintha egyvalaki venné fel a támogatást.
- Ha a szülők elváltak, és az egyik szülővel olyan gyermeke is él, aki nem közös gyermekük, és vele közös háztartásban él a nem közös gyermek másik szülője is, akkor ő nem kaphat támogatást. Ha tehát valamelyik szülő új családot alapított, és jelenleg is velük él, akkor ő elvált szülőként nem jogosult a támogatásra.
- Az a szülő, akivel szintén él gyermek, lemondhat a felújítási támogatásból rá eső részről a másik szülő javára, aki így a teljes támogatási összeget saját maga igényelheti. Erről írásban kell nyilatkoznia a lemondó félnek.
A gyermekeitek lakcímkártyájával tudjátok igazolni, hogy veletek közös háztartásban élnek. Ha örökbefogadott gyermeket neveltek, akkor a gyámhatóság végleges örökbefogadást engedélyező határozatát is be kell mutatnotok.
Mi történik, ha a pár elveszít egy magzatot?
Ebben az esetben a feltételt teljesítettnek veszik. A támogatást ilyenkor is megkapjátok, illetve, ha már elutalták nektek, akkor azt nem kell visszafizetni.

Milyen előírásoknak kell megfelelnem a lakásra vonatkozóan?
Itt nincsenek olyan szigorú előírások, mint a CSOK-nál. A lakásnak elég, ha te, vagy együttes igénylőként a pároddal ti, illetve a kiskorú gyerekeitek együtt 50%-ban vagytok a tulajdonosai. Megváltozott munkaképességű gyermeknél nincs felső korhatár.
Nem kizáró ok tehát az, ha másnak is van benne tulajdonrésze, és nem csak a támogatással érintetteknek. Haszonélvezeti joga is lehet másnak rajta.
Ha az ingatlan osztatlan közös tulajdonban van, akkor igazolnotok kell, hogy azt a lakást, amelyikben ti laktok, csak ti használjátok. Ezt egy, a többi lakóval kötött használati megállapodással, vagy esetleg bírósági ítélettel igazolhatjátok.
A felújítási támogatást csak lakóingatlanokra lehet felhasználni, illetve tanyára, vagy birtokközpont lakóépületként nyilvántartott részére. Nem tudod tehát belőle felújítani a hétvégi házadat, nyaralódat, vagy bármilyen más nem lakásként nyilvántartott ingatlanodat akkor sem, ha ott van a bejelentett állandó lakcímetek és életvitelszerűen ott éltek.
Az is feltétel, hogy mindenkinek, aki a támogatással érintett, legalább 1 éve abban a lakásban kell laknia, amit felújítotok. Ezt lakcímkártyával kell igazolni. Ha tehát valami okból máshová vagytok még bejelentve, akkor megtehetitek, hogy átjelentkeztek, és ehhez igazítjátok a felújítást és az igénylést.
A támogatást 2022. december 31-ig igényelhetitek. A számlákat gyűjthetitek addig, de arra figyeljetek, hogy az utolsó számla kifizetésétől 60 napon belül be kell adnotok az igénylést az Államkincstárhoz.
De mi nemrég vettük a lakásunkat, és fel szeretnénk újítani mielőtt beköltöznénk. Nem kaphatunk rá felújítási támogatást?
Szerencsére kaphattok. 1 éve a felújítandó lakásban kell laknotok, kivéve, ha
- a lakást kevesebb, mint 1 éve vásároltátok,
- a telketeken épült lakást kevesebb, mint 1 éve jegyezték be az ingatlan-nyilvántartásba,
- ha még nincs 1 éves a gyermeketek, akkor rá nem vonatkozik az 1 éves előírás,
- ha a munkád miatt szolgálati lakásban kellett laknotok az elmúlt évben.
A saját lakásotokat tehát akkor is felújíthatjátok, ha valamelyikőtök munkája miatt kötelezően szolgálati lakásban laktok, vagy laktatok az elmúlt 1 évben.
Mi olyan ingatlant vásároltunk, amire az előző tulajdonos már igénybe vette a támogatást. Akkor mi már nem kaphatjuk meg?
De igen. A támogatás nem lakásonként jár, hanem igénylőnként. Ez azt jelenti, hogy ha az előző tulajdonos felvette a lakásfelújítási támogatást egy lakásra, majd ezt te megvetted tőle, attól te még kaphatsz támogatást ugyanarra a lakásra.
Két dologra figyelj.
- Ha olyan lakást vásárolsz, amelyre már kértek korábban felújítási támogatást, te csak akkor kapsz rá, ha az előző tulajdonos nem a hozzátartozód.
- Az előző tulajdonosnak már nem lehet tulajdonrésze a lakásban, amikor te az újabb felújítás miatt igényled a támogatást.
Viszont, ha a támogatás segítségével felújítod a lakásod, majd eladod és újat veszel, akkor az új lakásra nem veheted fel a támogatást ismét. Egy igénylő csak egyszer kaphat támogatást.

Milyen munkákat végeztethetek el a lakás felújításánál?
A bővítés vagy korszerűsítés nem előírás a lakásfelújítási támogatásnál. A bővítési és korszerűsítési munkákra felveheted a CSOK vagy falusi CSOK támogatásokat is, ha megfelelsz a feltételeknek, és azt kedvezőbbnek ítéled.
Vannak olyan munkálatok, amelyeket mindkettő keretében elvégeztethetsz, de ezeket a jogszabályok tételesen listázzák.
Azt javasoljuk, hogy nézd meg, hogy milyen munka melyik támogatás keretében számolható el, a te céljaidat melyik fedi jobban. Ezen túl a jogosultsági feltételeket is érdemes megvizsgálnod. Ehhez találsz segítséget lejjebb, de a CSOK-ról és a falusi CSOK-ról szóló útmutatóinkban is.
A két támogatás nem zárja ki egymást, felveheted a CSOK-ot és a lakásfelújítási támogatást is, de arra figyelj, hogy egy számlát csak az egyik támogatáshoz használhatsz fel, mindkettőhöz nem.
A felújítási támogatást az alábbi munkálatokra veheted igénybe:
- közművek bevezetése és belső hálózatának bevezetése, külső, belső hálózatának kiépítése vagy cseréje: víz, csatorna, elektromos és gáz,
- fürdő és WC létesítése olyan lakásban, ahol még nincsenek ilyenek,
- fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, megújuló energiaforrások alkalmazása,
- a ház külső festése, szigetelése, a lábazat szigetelése, hő-, hang- és vízszigetelése,
- külső nyílászárók beépítése, cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkányok, küszöbök létesítése, cseréje és felújítása,
- tető cseréje, felújítása, szigetelése,
- kémény építése, korszerűsítése,
- klíma beépítése, cseréje,
- napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje,
- és belső tér felújítása, amelyek lehetnek: a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém, vagy álmennyezeti burkolat készítése, cseréje, felújítása, festése, tapétázása; galériaépítés; belső lépcső kialakítása és cseréje; szaniterek beépítése és cseréje; villanykapcsolók és dugaljak kialakítása és cseréje; belső nyílászárók, párkányok, küszöbök beépítése, cseréje és felújítása; lámpák és világítótestek beépítése vagy cseréje,
- melléképület vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség (például nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása
- kerítés építése,
- garázs vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása,
- terasz, loggia, erkély, előtető építése,
- térburkolat, illetve külső lépcső készítése, cseréje,
- télikert kialakítása,
- akadálymentesítési munkák elvégzése,
- alapozási szerkezet megerősítése,
- beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése vagy cseréje,
- melegvíz rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, megújuló energiaforrások alkalmazása,
- szabályozott szellőzési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje és
- szennyvíz tisztítására és elhelyezésére szolgáló szennyvízkezelő berendezés vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárgy telepítése vagy cseréje.
Ha napelemes rendszer telepítéséz vagy cseréjét szeretnéd megvalósítani a támogatásból, akkor ennek az árát a jogszabály maximálja. Az anyagköltség és a munkadíj együtt nem haladhatja meg a bruttó 450 000 Ft/kWp összeget. Ebbe nem tartozik bele a tetősíkba integrált napenergia hasznosítást biztosító tetőhéjazat. Figyelj tehát arra, hogy a napelem munkadíjjal együtt nem lehet túl drága sem.
A munkák elvégzését utólag ellenőrizhetik a felújítás után fél évig.

Milyen számlákat számolhatok el az otthonfelújítási támogatással?
A otthonfelújítási támogatást 2021. január 1-től igényelheted, és csak az ez után kiállított számlákat tudod elszámolni. Ha korábban elkezdted a felújítást, akkor is igényelheted a támogatást, de a 2021. előtt kelt számlákat nem számolhatod a felújítás költségei közé.
Szerződést is kötni kell
A munkálatokat több vállalkozóval is elvégeztetheted, de minden vállalkozóval vállalkozási szerződést kell kötnöd. A szerződések száma nincs maximálva, bármennyi vállalkozót felkérhetsz. A 2021. január 1. után létrejött szerződéseket fogadják el a támogatásnál.
Csak olyan munkákról kiállított számlákat tudsz elszámolni, amelyeket a szerződések keretében végeztek el. A szerződéshez találsz egyszerűsített mintát a Magyar Államkincstár honlapján, illetve a teljes felújítási folyamatot felölelő kivitelezési szerződés mintát és tájékoztatót az Építésijog.hu oldalon (előfizetéshez kötött tartalom).
A szerződésen részletesen szerepelnie kell, hogy milyen munkát végeztek el a mesterek, de csak azokat veszik figyelembe a támogatásnál, amelyeket a jogszabály listáz. Ha ezeken kívül más munkálatokat is elvégeztetsz, azt figyelmen kívül fogják hagyni.
Fontos kitétel, hogy a vállalkozó nem lehet az élettársad vagy közeli hozzátartozód.
Ha gazdálkodó szervezet végzi a munkát, akkor abban sem te, mint igénylő, sem közeli hozzátartozód vagy élettársad nem lehet tag, munkavállaló vagy vezető tisztségviselő. Ha a pároddal együttesen igénylitek a támogatást, akkor ennek a feltételnek mindkettőtökre teljesülnie kell.
Azt, hogy a vállalkozó a feltételeknek megfelel, a szerződésbe is bele kell foglalnotok.
Ha van olyan számlád, amely csak anyagról szól, és te magad építetted be, akkor ott nincs szükség szerződésre, de túl sok ilyen nem szerepelhet az igénylésben. Figyelj az anyagköltség és munkadíj egyensúlyára.
Számlák – mit számolhatok el?
A támogatásbál elszámolhatsz 0, vagy 27%-os áfát tartalmazó számlákat. Elfogadják tehát az alanyi adómentes, katás vállalkozók számláit is. Arra figyelj, hogy 5%-os áfával kiállított számlákat viszont nem tudsz benyújtani.
A számláknak a te nevedre, ha együttes igénylők vagytok a pároddal, akkor az egyikőtök nevére kell szólniuk. Ha átutalással fizettek, akkor az átutalásról igazolást is csatolnotok kell.
Ha falusi CSOK-ot is igénybe veszel, ne felejtsd el, hogy egy számlát csak egyszer használhatsz, vagy a falusi CSOK-nál, vagy a felújítási támogatásnál.
Mennyire legyen részletes a szerződés és a számla?
Ez egy jó kérdés, és pontos választ nehéz is adni rá.
A jogszabály azt mondja, hogy az elvégzett munkákat úgy kell részletezni, hogy az beazonosítható legyen.
Ez így elég tág megfogalmazás, de képzeld azt, hogy te vagy az ellenőr, és szeretnél meggyőződni arról, hogy a szerződésben szereplő felújítást valóban elvégezték, méghozzá nálad, tehát abban a lakásban, ahol ő az ellenőrzést végzi.
Ellenőrként a csavarokat nyilván nem fogod megszámolni a konyhaszekrényben, de azt látod, hogy 5 méter pult épült be vagy 1,5 méter. Egy beépíthető konyhaszekrény esetében látszik, hogy hány szekrény készült, mennyi fogantyú és vasalat van a bútorban. A nagyobb dolgokat tehát részletezzétek, a csavarokat nem kell.

Egy festés esetében meg lehet adni, hogy hány négyzetmétert fest ki a vállalkozó és ehhez hány vödör festéket használt. Ebből az ellenőr fogja tudni, hogy egy egész újrafestett lakásra számítson, vagy csak egy szobára.
Nem kell tehát apróra minden tiplit és szöget feltűntetni, de annyira azért bontsátok ki, hogy látszódjon, milyen típusú anyagot hova építettek be és abból mennyit. Pl. egy ablakcserénél milyen típusú ablak, abból hány darab, de az nem feltétlenül szükséges, hogy pontosan hány tubus szilikon és ragasztó kellett ehhez.
Így a munka és az anyagok ellenőrizhetők, de nem ró lehetetlen feladatot a vállalkozóra a munka leírása.
Hol részletezze a vállalkozó a munkálatokat?
Bárhol megteheti, és nem muszáj minden dokumentumon. Lehet a szerződés, a számla, esetleg az árajánlat is. A lényeg, hogy legyen egy olyan hely, ahol részletes a leírás.
Legegyszerűbb a szerződésben részletezni a munkákat. Ha ott szerepel a kibontott leírás, akkor a számlán már elég összesített sorokat feltűntetni, például, hogy mennyi az anyagköltség összesen, és a munkadíj összesen.
Természetesen ennél részletesebb lehet a számla, de arra mindenképp figyelj, hogy az anyagköltség és a munkadíj a számlán is külön soron szerepeljen. Ez a minimális bontás, csak így kaphatod meg a támogatást.
A szerződésben részletezni azért is célszerű, mert ha esetleg menet közben változik valami, ott könnyebb módosítani vagy kiegészíteni.
Ha szép részletes árajánlatot kapsz egy vállalkozótól, és azt fogadod el, akkor lehet az is a részletes munkaleírás. Ilyenkor a szerződésben hivatkozz arra, hogy az árajánlat szerint részletezett munkákat végzi majd el a vállalkozó, és ne felejtsd el az ajánlatot csatolni a szerződéshez.
Nem kell tehát túlzásba esni a részletezés tekintetében, de nem kell megijedned, ha nem sikerült eltalálni a helyes részletezettséget!
Nem utasítják el a kérelmedet amiatt, hogy nem kellően részletes a munkaleírás. Ilyenkor hiánypótlást fognak kérni. Ez ugyan kicsit macerás, lassítja az egész folyamatot, és később kapod meg a támogatást, de el emiatt nem veszíted.
Ki számít közeli hozzátartozónak és ki a hozzátartozó?
A közeli hozzátartozó és a hozzátartozó a jogban nem feltétlenül ugyanaz, amit ez alatt a köznyelvben értünk.
Közeli hozzátartozók
A jogszabály szerint közeli hozzátartozónak számítanak:
- az egyenesági rokonok, azaz a felmenők: szülő, nagyszülő stb. és a lemenők: gyermek, unoka stb.
- a házastárs vagy a bejegyzett élettárs,
- az örökbefogadott, mostoha vagy nevelt gyermekek,
- az örökbefogadó, mostoha vagy nevelőszülők, és
- a testvér.
Ha a pároddal együttes igénylőként kéritek a támogatást, akkor az ő közeli hozzátartozója vagy annak a vállalkozása sem végezheti a felújítási munkákat.

De ha a vállalkozó mondjuk a testvéred férje, tehát a sógorod, vagy az unokatestvéred, ők már szerződés alapján dolgozhatnak a felújításon.
Hozzátartozók
A jog szerint hozzátartozónak számít:
- a közeli hozzátartozók,
- az élettárs,
- az egyeneságbeli rokonok házastársai,
- a házastárs (vagy bejegyzett élettárs) egyeneságbeli rokonai és testvérei, és
- a testvérek házastársai.
Hogyan igényelhetem az otthonfelújítási támogatást?
Az igényléshez szükséged lesz egy nyomtatványra, amit a Magyar Államkincstár (MÁK) honlapjáról tölthetsz le. Ehhez tartoznak még nyilatkozatok, egy számlaösszesítő és a munkákat végző vállalkozókkal kötött szerződések, ezekhez az Államkincstár honlapján szintén találsz sablont. (A következő pontban részletesen végigvezetünk a nyomtatványokon.)
A szerződésekhez nem kötelező a MÁK mintáját használnod, de minden információnak szerepelnie kell bennük, amit a jogszabály előír.
Ha minden dokumentum együtt van, akkor a támogatási kérelmet a Magyar Államkincstárhoz kell benyújtanod. Ezt megteheted
- elektronikus úton ügyfélkapun keresztül,
- postán beküldheted a MÁK címére,
- vagy személyesen benyújthatod bármelyik kormányablakban.
Az igénylést 2022. december 31-ig adhatod be, de legkésőbb az utolsó számla kifizetése után 60 nappal.
Az elektronikus benyújtáshoz a MÁK honlapján találsz videókat. Itt segítséget kaphatsz a bejelentkezéstől a hiánypótlásig.
A kérelmedet az Államkincstár 30 napon belül bírálja el, beérkezési sorrendben. Ha a dokumentumokat hiányosan töltötted ki vagy adtad be, akkor a MÁK hiánypótlást kérhet, amire 30 napot fogsz kapni. Erre érdemes figyelned, mert ennyivel nyúlik az elbírálás ideje, ha valami hiányzik. Hiánypótlást egyszer kérhet a MÁK.
Elbírálás után az Államkincstár 5 napon belül utalja a támogatás összegét.
Ha a felújításhoz lakásfelújítási hitelt is felveszel, akkor a MÁK a támogatás összegét a banknak utalja, amivel a lakásfelújítási hiteledet lényegében előtörleszted. Ha a támogatás összege magasabb, mint amennyi hitelt felvettél, akkor a hitelt a MÁK a banknak törleszti, a fennmaradó részt pedig a bank átutalja neked.

Ezek nyomtatványok és dokumentumok kellhetnek az igényléshez
Minden nyomtatványt letölthetsz a MÁK honlapjáról.
Kérelem
Az igénylés fő dokumentuma a kérelem. Ezen kell megadnod az adataidat. A kérelemhez tartozik egy részletes útmutató is, ahol tájékozódhatsz arról, hogy pontosan melyik dokumentumot kell kitöltened és hogyan, illetve mit kell csatolnod az igényléshez.
Be kell írnotok a házastárs vagy élettárs adatait is, ha ugyanaz a lakcímetek, és így együttesen igénylitek a támogatást. (Ebben az esetben ne felejtsétek el kitölteni a 2. sz. mellékletet.)
A nyomtatványon az összes gyermeket fel kell tűntetnetek, akinek a kapcsán jogosultak vagytok a támogatásra. Ezeket a részeket nyugodtan sokszorosíthatjátok, ha több gyermeketek van. (Ha valamelyik gyermek már nagykorú, akkor szükségetek lesz a 3. sz. mellékletre.)
Dokumentumok listája
A kérelemhez tartozik egy dokumentumlista, amelyen jelölnöd kell, hogy milyen papírokat csatolsz az igényléshez. Ezt egyben ellenőrzőlistaként is használhatod, hogy semmi ne maradjon ki.
Mellékletek
A kérelemhez 5 darab melléklet tartozik. Ezek közül az elsőt minden esetben csatolnod kell, a többit pedig akkor, ha szükséges.
- 1. sz. melléklet: Nyilatkozatok
Ezt a mellékletet minden esetben csatolnod kell a kérelemhez. Ez tartalmazza a büntetőjogi felelősség tudatában tett nyilatkozatokat arról, hogy az általad megadott adatok valódiak, hogy még nem vettél igénybe támogatást és hogy nem közeli hozzátartozóid a munkákat végző vállalkozók. Itt igazolod, hogy megvan a megfelelő TB jogviszonyod, és nyilatkozol, hogy vettél-e fel korábban falusi CSOK-ot. (Utóbbihoz a költségvetést és azoknak a számláknak a másolatát, amiket már elszámoltál, vagy tervezel elszámolni. Ha otthonfelújítási kölcsönt is felveszel, akkor a szerződést is mellékelned kell. Ha erre a tartozásra jelzáloghitel-elengedést kértél, akkor szükség lesz a bank igazolására is. - 2. sz. melléklet: A házastárs vagy élettárs nyilatkozata
Együttes igénylés esetén lesz rá szükségetek. Hiába együttes az igénylés, technikailag csak az egyikőtök nyújtja be a MÁK-hoz. Ezen a nyomtatványon a másik fél járul hozzá ahhoz, hogy a párja együttes együttes igénylőként intézze a kérelem beadását. Felül tehát a házastárs/élettárs adatai szerepelnek, alul pedig azé, aki beküldi a dokumentumokat. - 3. sz. melléklet: A nagykorú gyermek nyilatkozata
Erre akkor van szükség, ha olyan gyermekre vagy gyermekekre tekintettel igénylitek a támogatást, aki már nagykorú, de még nincs 25 éves. Neki hozzá kell járulnia ahhoz, hogy az adatait ellenőrizzék és kezeljék. - 4. sz. melléklet: Lemondó nyilatkozat
Ezt a mellékletet akkor kell használnod, ha egyedülállóként veszed igénybe a támogatást, de mindkét szülőnél élnek olyan gyermekek, akik után jogosult lenne a támogatásra. Ebben a másik szülő lemond a támogatásról a te javadra. - 5. sz. melléklet: A kivitelező nyilatkozata napelemes rendszer telepítése vagy cseréje esetén
Akkor kell, ha napelemet vásárolsz. A jogszabály előírja, hogy a napelemmel kapcsolatos munkadíj és anyagköltség nem lehet több, mint 450 000 Ft/KWp, amelyről a kivitelezést végző vállalkozónak nyilatkoznia kell.
Számlaösszesítő
Ez egy táblázat, amelyen felsorolod azoknak a számláknak az adatait, amelyekre kéred a támogatást. Kitöltheted elektronikusan, ehhez a word formátumú nyomtatványt használhatod, vagy kézzel, amihez van pdf formátumú minta.
Külön kell beírnod az anyagköltséget és a munkadíjat, és ha egy számlán több munkálat is szerepel, akkor az egyes munkálatokat külön soron kell beírnod annyiszor, ahány munka van. Tehát ha például egy vállalkozó elvégzi nálad az ablakok cseréjét, de ugyanez a cég cseréli a radiátorokat is, és ezekről egy számlát kapsz, akkor azt kétszer kell felvinned az összesítő táblába, egyszer az ablakcsere, és egyszer a radiátorcsere miatt.

Vállalkozó szerződés minta
Minden vállalkozóval, aki nálad dolgozik, szerződést kell kötnöd. Ehhez a MÁK biztosít egy mintát, amelyet értelemszerűen kitölthetsz, módosíthatsz és elláthatsz mellékletekkel (például a munkákat részletező ajánlattal vagy a munkák részletes leírásával). A szerződések másolatát csatolnod kell a kérelemhez.
Nem kötelező ezt a formátumot használnod, de az ezen szereplő adatok legyenek benne a te szerződéseidben is.
Hiánypótlás fedlap
Erre a dokumentumra akkor lehet szükséged, ha a kérelmet már benyújtottad, és az Államkincstár hiánypótlást kér. A hiánypótlás borítólapjaként kéri benyújtani ezt a nyomtatványt a MÁK, amelyen az eredeti igénylésed számát kell megjelölnöd.
Ezeket a dokumentumokat kell csatolnod az igényléshez
Kötelező mellékelni:
- Lakcímkártyák másolata (szükség lesz a ti és a gyermekeitek lakcímkártyáira is)
- Személyi igazolvány (vagy útlevél, vagy jogosítvány) másolatok
- Vállalkozási szerződések másolata
- Számlák másolata
- Átutalásos számláknál a kifizetést igazoló dokumentum
- Számlaösszesítő
- Az igényléshez tartozó 1. sz. nyilatkozat (ezen kell nyilatkoznod egy sor dologról, így a TB jogosultságról is)
Egyéb dokumentumok, ha szükségesek:
- Örökbefogadott gyermeknél a gyámhatóság örökbefogadást engedélyező határozata
- Várandósság esetén a terhesgondozási könyv másolata vagy az orvos igazolása a várandósságról, és nyilatkozat arról, hogy a gyermek születését követő 60 napon belül bemutatjátok a gyermek születési anyakönyvi kivonatát
- 25 éven felüli gyermeknél a megváltozott munkaképességről szóló dokumentumok
- Ha az igénylő a kiskorú gyermek kirendelt gyámja, akkor az erről szóló gyámhatósági határozat
- Ha a felújított lakás több lakásból álló osztatlan közös tulajdon, akkor a használati megosztás vagy a bírósági végzés
- Ha a támogatást az egyedülálló szülő vagy megosztott felügyeletnél a szülők külön-külön igénylik, akkor az erről szóló nyilatkozatok
- Külföldi munkavállalás esetén a külföldi hatóság igazolása és annak hiteles magyar fordítása
- Ha lakásfelújítási hitelt is igényeltél, akkor a kölcsönszerződés másolata
- Ha korábban falusi CSOK támogatást igényeltél, akkor ennek a dokumentumai
Lakásfelújítási hitelek
Azon dolgozunk, hogy a rengeteg lakáshitel közül megtalálhasd a legjobbat.
- Törlesztő szerint
- Kamatperiódus szerint
- THM szerint
- Kamat szerint
- Visszafizetendő szerint
- Kezdeti költség szerint
-
Törlesztő 74 901 Ft Kamatperiódus: 10 évTHM 9,49% Kamat: 8,54%Visszafizetendő 9 059 563 FtFutamidő: 60-420 hó • THM: 8,42% - 14,84% • Hitel teljes díja: 3 059 563 Ft • Ebből kamat: 2 988 163 Ft • Kezdeti díj: 113 400 Ft • Kamatperiódus: 10 év • Kamat: 8,54%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 76 379 Ft Kamatperiódus: 10 évTHM 9,86% Kamat: 8,99%Visszafizetendő 9 178 073 Ft
- Minden új ügyfél után 1 facsemetét ültet a bank
Futamidő: 120-360 hó • THM: 9,65% - 9,98% • Hitel teljes díja: 3 178 073 Ft • Ebből kamat: 3 165 473 Ft • Kezdeti díj: 49 600 Ft • Kamatperiódus: 10 év • Kamat: 8,99%PROMÓCIÓ -
Törlesztő 77 245 Ft Kamatperiódus: 10 évTHM 10,33% Kamat: 9,38%Visszafizetendő 9 365 585 Ft
- Egyes induló költségek visszatérítésével akár 150 000 Ft megtakarítás
Futamidő: 120-360 hó • THM: 9,06% - 10,61% • Hitel teljes díja: 3 365 585 Ft • Ebből kamat: 3 269 385 Ft • Kezdeti díj: 102 600 Ft • Kamatperiódus: 10 év • Kamat: 9,38%PROMÓCIÓ -
Törlesztő 77 706 Ft Kamatperiódus: 10 évTHM 10,14% Kamat: 9,39%Visszafizetendő 9 331 274 Ft
- 40 000 Ft-os jóváírási akció
Futamidő: 120-240 hó • THM: 9,98% - 11,16% • Hitel teljes díja: 3 331 274 Ft • Ebből kamat: 3 324 674 Ft • Kezdeti díj: 43 000 Ft • Kamatperiódus: 10 év • Kamat: 9,39%PROMÓCIÓ
Ezeket a termékeket jelenleg nem tudod rajtunk keresztül igényelni
-
Törlesztő 74 713 Ft Fix kamatTHM 9,77% Kamat: 8,60%Visszafizetendő 9 090 788 FtFutamidő: 61-120 hó • THM: 8,65% - 13,09% • Hitel teljes díja: 3 090 788 Ft • Ebből kamat: 2 965 523 Ft • Kezdeti díj: 138 330 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 8,60%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 77 126 Ft Fix kamatTHM 9,86% Kamat: 8,30%Visszafizetendő 9 234 132 FtFutamidő: 108-120 hó • THM: 9,64% - 11,36% • Hitel teljes díja: 3 234 132 Ft • Ebből kamat: 2 909 693 Ft • Kezdeti díj: 57 050 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 8,30%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 77 143 Ft Kamatperiódus: 10 évTHM 10,10% Kamat: 9,24%Visszafizetendő 9 331 617 FtFutamidő: 24-360 hó • THM: 8,78% - 13,61% • Hitel teljes díja: 3 331 617 Ft • Ebből kamat: 3 223 132 Ft • Kezdeti díj: 108 485 Ft • Kamatperiódus: 10 év • Kamat: 9,24%PROMÓCIÓ
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, illetve promóciós szerződés.
A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk.
További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Tájékoztatunk, hogy kalkulátorunk nem számol a megvásárolni kívánt vagyonbiztosításának díjával, mivel az ingatlan hitelbiztosítéki értéke nem ismert. Előzőek miatt az általunk megjelenített THM összege a vagyonbiztosítás díját nem tartalmazza. Felhívjuk figyelmedet, hogy a bankok többsége kötelezően előírja a vagyonbiztosítás megkötését és fenntartását a teljes futamidő vonatkozásában, ezért a rendszeres havi kiadásokhoz az ingatlan vagyonbiztosításának összege hozzászámítandó.
A vagyonbiztosítás díját figyelembe kell venni a THM plafon számításánál. A THM plafon jelenleg az alapkamat 24 százalékponttal növelt összege. A THM plafon értékének átlépése esetén nem adható ajánlat a hitelt igénylő részére, így kölcsön sem nyújtható számára.
A vagyonbiztosítás pontos díjáról javasoljuk, hogy előzetesen tájékozódj.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Milyen hibát véthetek, ami miatt elutasítják a kérelmemet?
A indulása óta eltelt első fél év tapasztalatai alapján látszik, hogy népszerű támogatási formáról van szó. Hibák azért előfordulnak, a beadott kérelmeknek nagyjából a 10%-át utasították el ebben az időszakban. Ahhoz, hogy ezt biztonsággal elkerüld, pár dologra nem árt figyelned.
Mik a gyakori hibák?
- Nem fogják elfogadni a kérelmet, ha az igénylés időpontjában köztartozásotok van. Ez minden támogatásnál feltétel, és szigorúan is veszik.
- Szintén elutasítással jár, ha nem a felújítandó lakásba vagytok bejelentve. Pár feljebb említett kivételtől eltekintve a kérelem benyújtását megelőzően legalább 1 éve az ingatlanban kell laknotok, és ennek a lakcímkártyátokon is látszódnia kell. Nem lehet ez az ideiglenes lakcím, az állandónak kell lennie.
- Gyakori hiba, hogy az ingatlan nem megfelelő. Ha nem lakóingatlanként szerepel a tulajdoni lapon, akkor nem kaphattok rá támogatást. Arra is figyeljetek, hogy meglegyen a megfelelő tulajdoni hányadotok, ami legalább 50%.
- Amin még el lehet csúszni, az a gyermek életkora. 25 éves koráig igénybe vehetitek a támogatást, de figyeljetek arra, hogy a felújítás kezdete és az igénylés benyújtása között hónapok telnek el, akár 1 év is. Ha ő ezalatt betölti a 25. évét, akkor elutasítják a kérelmeteket.
- Ha már benyújtottátok az igénylést, de hiánypótlást kértek, akkor azt gondosan válaszoljátok meg, mert csak egyszer van lehetőségetek javítani a kérelmet.
Mire figyeljek az otthonfelújítási támogatás dokumentumainak kitöltésénél?
Ha nem is utasítják el a kérelmet azonnal, akkor is előfordulhat sok olyan apróság, ami miatt visszadobhatják és hiánypótlást kérnek. Ez pedig lassítja az egész folyamatot, és később juthattok csak a pénzhez.
- Ha együtt éltek, akkor együttes igénylőként kell benyújtanotok a kérelmet. Ha a dokumentumokból ez látszik, és mégis csak az egyikőtök az igénylő, azt vissza fogják dobni.
- Igyekezzetek pontosan kitölteni a dokumentumokat. Mindenekelőtt írjátok alá. Mind a papír alapú, mind az elektronikus verziónál fontos, hogy a kérelmet hitelesítsétek.
- A nyomtatványokon töltsetek ki minden *-gal jelölt részt, és ne maradjanak el az aláhúzások sem, ahol szükséges.
- Ha a gyermeketek nagykorú, akkor ki kell töltenetek hozzá egy nyilatkozatot, amelyen ő hozzájárul az adatai kezeléséhez. Ez a 3. sz. melléklet. A nyomtatványon felülre kerülnek az ő adatai, és alulra a tiétek, ha együttes igénylők vagytok, akkor mindkettőtöké.
- Gyakoriak még a számlákkal és a számlaösszesítővel kapcsolatos problémák. Számlaösszesítőből összesen egy kell, és nem munkatípusonként egy. Fontos, hogy elkülönüljön az anyagköltség és a munkadíj, nem jó, ha a számlán szereplő tételeket egyszerűen átírjátok az összesítőre.
- Ugyanígy a vállalkozói szerződések. Ha nem a MÁK honlapján található mintát használjátok, akkor is szerepeljen benne minden olyan elem, ami a mintában benne van.
- Ha kaptok előleg- és végszámlát is, akkor mindkettőt csatoljátok a kérelemhez, és ha átutalással fizettetek, akkor az átutalásról is kell bizonylat.
Fontos tehát, hogy alaposan nézzétek át a dokumentumokat, mert egy elmaradt aláírás vagy egy hiányzó melléklet sok bosszúságot okozhat. Ha további segítségre van szükséged, a MÁK honlapján is találsz egy jó kis összefoglalót a leggyakrabban felmerülő kérdésekről.

Én nem tudom előre kifizetni a felújítás költségeit. Milyen hitelt igényelhetek az otthonfelújítási támogatás mellé?
Előfordul, hogy az embernek nincs a mellényzsebében 6-8 millió forint felújításra.
Talán te is ezek közé tartozol, de szerencsére a jogalkotó is gondolt erre.
A felújítási költségeket előre kell kifizetni, de ehhez, ha a feltételeknek megfelelsz, kedvezményes, kamattámogatott lakásfelújítási hitelt, vagy hivatalos nevén otthonfelújítási kölcsönt igényelhetsz.
A lakásfelújítási hitelnél maximum 6 millió forintot vehetsz fel legfeljebb 10 évre, 3%-os kamat mellett, ami a futamidő végéig változatlan. Ez egy jelzáloghitel, amihez ingatlanfedezetre is szükséged lesz.
A hitel 2021. február 1-től 2022. december 31-ig elérhető ezeknél a bankoknál:
- Gránit Bank
- K&H Bank
- Magnet Bank
- OTP Bank
- Takarékbank
A hitelt a bankoknál igényelheted, logikusan a felújítási támogatás igénylése előtt, hiszen a hitelt pont azért vennéd fel, hogy abból előre ki tudd fizetni a felújítás költségét, amihez a támogatást csak utólag kapod meg.
A feltételei ugyanazok, mint a felújítási támogatásnak, és az ezt igazoló dokumentumokat a bankhoz is be kell nyújtanod. A bank ezek alapján ellenőrzi, hogy jogosult vagy-e a támogatásra. Ha igen, akkor még a bank hitelvizsgálatán is át kell menned.
A futamidő hossza mindenhol legfeljebb 10 év lehet, de a minimális futamidő már bankonként eltérhet, mint ahogy az elvárt jövedelem nagysága is. A hitelbírálat a bank feladata, a saját szabályzatai alapján végzi, és azt az Államkincstár nem bírálhatja felül.
A lakásfelújítási támogatáshoz képest fontos különbség, hogy a hitelnél nem szerepelhetsz a KHR-ben negatív státusszal (régen BAR listának hívták). A lakásfelújítási támogatás nem hitel, ott nem számít a hitelfizetési múltad, de a lakásfelújítási hitelnél igen.
Ha a régebbi hitelmulasztásod miatt (késedelemben vagy, voltál vagy nem fizetted a hiteled) szerepelsz a KHR negatív adóslistáján, akkor lakásfelújítási hitelt nem kaphatsz.
A lakásfelújítási hitelnél a bank adósvizsgálatot készít
Mivel a lakásfelújítási hitelt minden más hitelhez hasonlóan vissza kell fizetned, a bank megvizsgálja a jövedelmi helyzetedet, azaz megnézi, hogy tudod-e fizetni a törlesztőrészleteket. Megvizsgálja a fedezetként felajánlott ingatlant, és ha mindent rendben talál, akkor szerződést köt veled és folyósítja a hitel összegét.
A hitelt a felújításhoz csak egyszer igényelheted, de nem muszáj mind a 6 millió forintot felvenned.
Ha ennél kevesebb pénzre van szükséged, akkor felvehetsz kisebb összeget is, sőt, a hitelnek nem kell elérnie a támogatás összegét sem. Ha neked épp csak egy kis összeg hiányzik ahhoz, hogy a felújítást kifizesd, akkor is igényelhetsz hitelt.
Amikor a felújítási támogatás összegét az Államkincstár jóváhagyja, és felújítási hiteled is van, akkor az összeget nem neked, hanem közvetlenül a banknak fizeti ki. Ezzel az Államkincstár a hiteledbe a támogatás összegét, legfeljebb 3 millió forintot előtörleszt. Neked ennyivel kisebb lesz a továbbiakban a tőketartozásod.

Tehát a hitelt a támogatás automatikusan előtörleszti, és nem dönthetsz úgy, hogy te inkább tovább fizeted a teljes hitelt, a támogatás összegét pedig másra használod.
Ha a hitel kisebb, mint maga a támogatás, az Államkincstár akkor is a teljes összeget a banknak fizeti ki, és a bank a különbözetet elutalja neked.
Ha a hitelből az előtörlesztés után marad még tartozásod, akkor a bank 10 napon belül átszámolja a törlesztőrészletedet, és erről tájékoztat. A hitel ettől még kamattámogatott marad, és a futamideje sem változik.
Elveszíthetem a kamattámogatást?
Előfordulhat, hogy a helyzet fordított, és a hitel sokkal magasabb, mint a támogatás. Ha a felújítási támogatás nem éri el a hiteltartozásod 25%-át, akkor az előtörlesztés utáni naptól a kamattámogatást elveszíted.
A fennmaradó hitelt piaci kamattal kell tovább törlesztened, az addig kapott kamattámogatást pedig 60 napon belül egy összegben vissza kell fizetned a banknak. Ez akkor is így van, ha az Államkincstár valami miatt egyáltalán nem adja meg neked a lakásfelújítási támogatást.
Ha tehát a teljes 6 millió forintos hitelt felvetted, aminek a felét, 3 millió forintot kaphatnál vissza támogatásként, de te kevesebbet kapsz mint 1,5 millió forint, vagy egyáltalán nem kapsz, akkor a hitelre kamattámogatás nem jár tovább, és az addig kapott kamattámogatást is vissza kell fizetned.
Ezért javasoljuk, hogy igénylés előtt ellenőrizd, hogy a benyújtott szerződések és számlák valóban megfelelőek, és hogy a támogatási összegen belül az anyagköltség és a munkadíj 50-50%-bank oszlik meg. Ha ezeken elcsúszol, akkor nemcsak a támogatási összegből veszítesz, de még a hiteled is drágább lesz.
Mennyibe kerül az előtörlesztés?
A támogatásból történő előtörlesztésért a bank nem számíthat fel díjat, de további elő- vagy végtörlesztésekért már igen. Ha te úgy gondolod, hogy nem csak akkor törlesztenéd elő a hitelt, amikor a támogatást megkapod, akkor ne felejtsd el megnézni, hogy a bank erre milyen díjat számol fel, mert az egyes bankok díjszabásai eltérhetnek.
A hitel futamideje legfeljebb 10 év lehet, ami elég hosszú idő. A hitel a kamattámogatással elég kedvező, 6 millió forintos maximum összegnél a havi törlesztőrészlete 60 000 forint körül van.
Miután a lakásfelújítási támogatás a hitelt lecsökkentette, már egészen alacsony havi törlesztőrészlettel kell számolnod. Ezt nem biztos, hogy célszerű 10 éven át fenntartanod.
Egyrészt azért, mert 10 éves futamidő alatt valószínűleg újra szeretnéd felújítani a lakásod, és nem feltétlenül akarod, hogy akkor még mindig fizetned kelljen az előző felújítás után a tartozásod. Másrészt pedig hosszabb futamidő alatt több kamatot fizetsz ki a banknak, kamattámogatás ide vagy oda.
Ha eredetileg 10 évre vetted fel a lakásfelújítási hitelt, mert azt tudtad kényelmesen kifizetni vagy így bírta el a béred a törlesztőrészletet (így fértél bele a JTM korlátba), akkor megteheted, hogy az előtörlesztés után szerződésmódosítást kérsz a banktól és lerövidíted a futamidőt.
Ennek díja is lesz, de a hiteledet hamarabb visszafizetheted. Ezenkívül előtörleszthetsz a futamidő alatt újra később is.

Hitelbírálat, JTM korlát, ingatlanfedezet és THM
A lakásfelújítási hitel igénylésekor a bank ugyanolyan hitelbírálati folyamat keretében vizsgálja meg a hitelképességedet, mint bármely más hitel esetében. Ezt minden bank a saját szabályzata alapján végzi el.
JTM korlát
A bank megnézi, hogy milyen jövedelmeid vannak, milyen fennálló hiteltartozásaid vannak, és milyen törlesztőrészleteket kell kifizetned. Ezek alapján kiszámolja, hogy hogy havonta maximum mekkora törlesztőt vállalhatsz még.
Ezt egy MNB rendelet alapján teszi, ami meghatározza, hogy milyen esetekben milyen mértékben terhelhető a jövedelmed. Az MNB célja az, hogy a hiteled biztonságosan vissza tudd fizetni, ne adósodj el túlzottan és ne kerüljön veszélybe a megélhetésed.
Hogy a jövedelmed mekkora részét költheted hiteltörlesztők fizetésére, az attól függ, hogy milyen típusú hitelt szeretnél felvenni, és hogy mekkora a jövedelmed. Minél nagyobb a béred, annál nagyobb része mehet hitelek törlesztésére.
Ez azért van, mert a jogalkotó azt feltételezi, hogy egy bizonyos nagyságú jövedelem mellett már nem kell több pénzt költened a megélhetésedre. Ha a fizetésed 250 000 forint, a vízszámlád pedig 6 000 forint, az akkor is annyi, ha 500 000 forintot keresel.
A béred terhelhetőségét egy mutatószám, a Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutató (JTM) segítségével számolja ki a bank.
Ha magasabb a jövedelmed, annak nagyobb részét fordíthatod hiteltörlesztésre. Ezen túl minél hosszabb a hitel kamatperiódusa, annál biztonságosabb és kiszámíthatóbb a hitel, tehát annál nagyobb havi törlesztőt vállalhatsz mellette.
Ingatlanfedezet
Mivel a lakásfelújítási támogatás jelzáloghitel, a bank ingatlanfedezetet is kér hozzá. Ez lehet a felújítandó lakás, de másik ingatlan is. A lényeg, hogy a bank számára elfogadható legyen.
Csak Magyarországon lévő forgalomképes ingatlan lehet fedezet. Előírás, hogy teher-, per- és igénymentes is legyen, de a lakásfelújítási hitel kapcsán vannak bankok, amelyek elfogadnak olyan ingatlant is, amin van már jelzálogjog bejegyezve.
A bankok gyakorlata eltérő arra vonatkozóan, hogy milyen típusú és értékű ingatlanokat fogadnak el fedezetként. A fedezet értéke nem lehet 3 millió forint alatt, de általában a 6 millió forintos ingatlan az, amit önálló fedezetként szívesen vesznek. Kis értékű ingatlan csak pótfedezet lehet.
Az ingatlant a bank egy értékbecslővel felértékelteti, aki meghatározza az épület forgalmi vagy piaci értékét. Az értékbecslő megnézi a lakás állapotát, elhelyezkedését, a műszaki paramétereit.
A bank az értékbecslő által meghatározott forgalmi érték alapján meghatározza, hogy mekkora hitelt kaphatsz. Ez nem lehet magasabb, mint a forgalmi érték 80%-a, ez szintén jogszabályi előírás.
A bankok ennél általában szigorúbbak, így lehet, hogy az ingatlannak csak 60-70%-át adják hitelként.
A jelzáloghitelek hitelbírálata a fedezet miatt általában hosszabb, 4-6 hét körül van. Ezt érdemes számításba venned, amikor a felújítást tervezed.
THM
A lakásfelújítási hitel kamata ugyan minden banknál ugyanannyi lesz, mert az állam kamattámogatást ad hozzá, de ha a kalkulátorunkkal összehasonlítod a hiteleket, akkor látni fogod, hogy a THM-ek viszont eltérnek egymástól.
A THM, vagy Teljes Hiteldíj Mutató megmutatja, hogy egy évre vetítve mennyit kell fizetned a felvett hitel után. Ez egy olyan százalékos mutató, ami a hitel minden lényeges költségét magában foglalja. A kamatot is, de nem csak azt, hanem egy csomó más felmerülő költséget is, amit hiteligényléskor vagy bármikor a hitelfelvétel során ki kell fizetned.
Bár önmagában a THM sem fokmérője annak, hogy egy hitel mennyire jó, amikor hitelt veszel fel, érdemes a THM-et is figyelned, mert az egyéb költségek között nagy lehet az eltérés az egyes bankoknál.
A THM-et kötelezően számolják a bankok, és olyan költségeket is tartalmaz, mint például a szerződéskötés díja, a hitelbírálat, a számlavezetés díja, a tulajdoni lap lekérésének díja vagy az értékbecslés költsége.
Néhány más költség hiányzik belőle, így például a közjegyző díja (bár támogatott hiteleknél ez maximálva van, még így is egy nagyobb kiadást jelent) vagy az ügyvédi költség.
A felújítási hitelnél az egyes bankok ajánlatai és THM-jei azért térnek el egymástól, mert bár a jogszabály a kamat nagyságát meghatározza, de az egyéb költségeket a bankok szabadon szabhatják meg, így azok különbözőek lesznek. Ezért nem mindegy, hogy melyik banknál veszed fel a lakásfelújítási hitelt. A döntéshez hitelszakértőink segítségét is igénybe veheted, ők jól ismerik az egyes bankok termékeit.
A THM-ről itt találsz bővebb információt.

Felvehetek a felújításhoz Babaváró hitelt is?
A lakásfelújítási hitel egy nagyon kedvező konstrukció. A fix 3%-os kamat kifejezetten jó, és a törlesztőrészlet nem túl magas, ami a támogatás megérkezése után jelentősen le is csökken.
De ha ti bővíteni is szeretnétek a családot, vagy a lakásfelújítási támogatást akkor igénylitek, amikor még nem született meg a gyermeketek, akkor megfontolhatjátok, hogy Babaváró hitelből fizessétek ki a felújítás költségeit.
A Bababáró hitel nagy előnye, hogy szabad felhasználású, és nem jelzálog alapú hitel. Az elérhető hitelösszeg is magasabb, 10 millió forint.
Ezt legfeljebb 20 évre vehetitek fel. A hitel az első 5 évben kamatmentes, ha pedig ez alatt az idő alatt gyermeketek születik, akkor a futamidő végéig az is marad.
Ha pedig várandósság alatt veszitek fel, akkor 3 éves törlesztési szünettel indítotok, ami jelentős könnyebbség, ha épp felújítotok.
A magasabb összeg jól jöhet, ha drágább felújítást terveztek mint 6 millió forint. Mivel a babaváró nem jelzálogkölcsön, a hitelbírálat ideje is rövidebb lehet, mint a fedezet mellett felvett hiteleké.
Arra viszont figyeljetek, hogy a babaváró hitel feltételei mások, mint a lakásfelújítási hitelnek. A TB jogviszony tekintetében például kifejezetten szigorú, 3 évet vár el.
A Babaváró hitelt csak házaspárok vehetik igénybe, élettársak és egyedülálló szülők nem. A gyermekvállalás pedig feltétele a kamattámogatásnak és az egyéb hitellel járó kedvezményeknek.
Lakásfelújítási hitel és jelzáloghitel-elengedés
Ha felveszitek a lakásfelújítási hitelt, és a futamidő alatt második és harmadik gyermeketek is születik, akkor élhettek a jelzáloghitel-elengedés kedvezményével.
Ez a többgyermekes családoknak jár, házaspárok vagy élettársak igényelhetik. A fennálló jelzáloghitel tartozásotokból az állam a második gyermek megszületésekor 1 millió forintot, a harmadik gyermeketek után pedig 4 millió forintot elenged.
Ezt a kedvezményt több fennálló jelzáloghitelre is igénybe vehetitek. Ha például a lakásfelújítási hiteleteket csökkentenétek, amiből a fennálló tartozásotok alacsonyabb, mint a kedvezmény összege, akkor kifizethetitek a teljes tartozást és a maradék kedvezményt egy másik jelzáloghiteletek csökkentésére használhatjátok.
Ha igénybe vettetek jelzáloghitel-elengedést is, akkor arról a lakásfelújítási támogatás igénylésénél nyilatkoznotok kell.
A jogszabály nem engedi meg, hogy halmozd a kedvezményeket. Ha igénybe vettél jelzáloghitel-elengedést, akkor a lakásfelújítási támogatás összegét nem biztos, hogy teljes egészében megkapod.
Ha kérted a jelzáloghitel-elengedést, és ezért a lakásfelújítási hiteled (a tőketartozás és a járulékok) alacsonyabb, mint a lakásfelújítási támogatás, vagy már nincs tartozásod, akkor
- lakásfelújítási támogatás nem lehet magasabb, mint a számlákkal igazolt felújítási költségek és a jelzáloghitel-elengedési kedvezmény különbözete, és
- nem lehet több 3 millió forintnál.

Lakásfelújítási támogatás és személyi kölcsön
Talán már van jelzáloghitel a lakásodon, és arra gondolsz: én nem akarok újabb jelzáloghitelt a lakásomra, mit tehetek?
Ahhoz, hogy a lakásfelújítás költségeit ki tudd fizetni, gyakorlatilag bármilyen hitelt felvehetsz. Ha nem tudsz, vagy nem akarsz Babaváró hitelt felvenni, akkor felvehetsz normál személyi kölcsönt is.
Ha a JTM korlátba beleférsz, akkor felvehetsz magasabb összeget is, vagy ha neked ez fontos szempont, kereshetsz olyan kölcsönt, ahol például intézheted a hitelfelvételt online. Itt nem lesz kötelező előtörlesztés sem, mint a lakásfelújítási hitelnél.
A személyi kölcsön esetében a hitelbírálat is jóval egyszerűbb és gyorsabb. A kamata viszont magasabb lesz. Ezt például akkor lehet célszerű választanod, ha csak egy kisebb összeggel kell megtoldanod a felújítás költségeit, és mondjuk viszonylag hamar végtörlesztenéd is a kölcsönt ahogy megkaptad a támogatást.
Választhatsz szabad felhasználású jelzálogkölcsönt is, ha úgy gondolod, hogy neked ez felel meg jobban. Arra figyelj, hogy itt magasabb induló költségekkel kell számolnod, és a hitelbírálat is hosszú, általában 1-1,5 hónap. A legtöbb hitelnél a kamat is magasabb, mint az államilag támogatott hitelek esetében.
Személyi kölcsönök lakásfelújításhoz
Azon dolgozunk, hogy a rengeteg kölcsön közül megtalálhasd a legjobbat.
- Népszerűség szerint
- Törlesztő szerint
- THM szerint
- Kamat szerint
- Visszafizetendő szerint
- Kezdeti költség szerint
-
Törlesztő 70 668 Ft Fix kamatTHM 12,45% Kamat: 11,47%Visszafizetendő 8 480 173 FtFutamidő: 12-120 hó • THM: 12,45% - 21,96% • Hitel teljes díja: 3 480 173 Ft • Ebből kamat: 3 480 173 Ft • Kezdeti díj: 0 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 11,47%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 83 725 Ft Fix kamatTHM 17,67% Kamat: 15,99%Visszafizetendő 10 154 748 FtFutamidő: 24-120 hó • THM: 17,56% - 20,47% • Hitel teljes díja: 5 154 748 Ft • Ebből kamat: 5 047 048 Ft • Kezdeti díj: 37 500 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 15,99%PROMÓCIÓ
-
Törlesztő 87 616 Ft Fix kamatTHM 18,90% Kamat: 16,99%Visszafizetendő 10 551 430 FtFutamidő: 24-120 hó • THM: 15,95% - 19,56% • Hitel teljes díja: 5 551 430 Ft • Ebből kamat: 5 513 930 Ft • Kezdeti díj: 37 500 Ft • Kamatperiódus: Fix kamat • Kamat: 16,99%PROMÓCIÓ
A megjelenített adatok nem minősülnek ajánlatnak vagy ajánlattételnek és nem jelentenek teljes körű tájékoztatást, azok kizárólag informatív jellegűek, szerződéskötési kötelezettséget nem jelentenek.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kalkulátorban szereplő banki ajánlatok nem feltétlenül objektív összehasonlítás alapján jelennek meg. A banki ajánlatok sorrendjét befolyásolhatja a kattintások gyakorisága, illetve promóciós szerződés.
A hiteleket csak negatív KHR listán nem szereplő, és megfelelő jövedelemmel (és adott esetben fedezettel) rendelkezők kaphatják meg a hitelintézet döntésétől függően. A törlesztőrészletek számítása az aktuálisan meghirdetett kamatokkal történt, amelyeket a hitelintézetek módosíthatnak. A kiválasztott hitelintézet által adott ajánlat eltérhet a fent megadott adatoktól, amely vonatkozásában felelősségünket kizárjuk.
További részletek az Ügyféltájékoztatónkban (ITT), valamint a hitelintézetek weboldalán vagy azok ügyfélszolgálatain tekinthetők meg.
Ezeknek a bankoknak a termékeit nem jelenítjük meg a kalkulátorainkban: Bank of China, BNP Paribas, Deutsche Bank, Duna Takarék Bank, ING, KDB Bank, Merkantil Bank, Oberbank, Polgári Bank.
Otthonfelújítási támogatás és falusi CSOK – mik a különbségek?
Kezdjük először azzal, hogy mi a közös bennük.
Vannak olyan munkálatok, amelyek mindkettő keretében elvégeztethetsz. Ezt a jogszabályok mindkét esetben tételesen listázzák, de ilyen például a tető cseréje, a közművek kiépítése, a nyílászárók cseréje vagy a belső helyiségek felújítása.
És most lássuk a különbségeket
- Amíg a lakásfelújítási támogatást bárhol igénybe veheted, a falusi CSOK-ot csak a preferált kistelepüléseken vagy tanyák és birtokközpontok kapcsán.
- A falusi CSOK-nál kötelező előírás a korszerűsítés, míg a felújítási támogatás esetében nem, ott újabb lesz, de korszerűbbnek nem feltétlenül kell lennie a lakásnak.
- Lakásfelújítási támogatásnál már lennie kell gyermeknek vagy 12 hetesnél idősebb magzatnak, a falusi CSOK-ot gyermek nélkül is igénybe veheted. Elég, ha vállalod, hogy a gyermekek a megadott határidőn belül megszületnek.
- A támogatás összege a lakásfelújítási támogatás esetében a felújításra elköltött összegtől függ, a falusi CSOK esetében pedig a gyerekek számától.
- Ettől függ a támogatásra mellé elérhető hitel összege is: falusi CSOK-nál 2 gyereknél 10, 3 vagy több gyereknél 15 millió forintot vehetsz fel CSOK-hitelként, a felújítási támogatás mellé pedig egy legfeljebb 6 millió forintos kamattámogatott hitelt kaphatsz.
- A lakásfelújítási hitel eleve tartalmazza a támogatás összegét, azaz a támogatást nem te kapod meg, hanem azt automatikusan a hitel előtörlesztésére használod. A CSOK-hitelnél ilyen kötelezettség nincs.
- A falusi CSOK-nál előre meg kell tervezned a korszerűsítési munkákat, a költségvetés pedig része az előre megkötött támogatási szerződésnek. A falusi CSOK-ot előre megkapod. A felújítási támogatás esetében nem kell előre tervezned, de a támogatás összegét is utólag kapod meg. Ettől függetlenül persze előre tervezni sosem árt, sőt, célszerű.
- Lakásfelújítási támogatás esetében a támogatás után fél évvel ellenőrizhetik, hogy tényleg arra költötted-e el a támogatást, amire kaptad. A falusi CSOK esetében ez az idő jóval hosszabb, a teljes támogatási időszak alatt ellenőrizhetnek, ami 10 év. Ez alatt a lakást nem adhatod el vagy adhatod bérbe, és ott más nem lakhat rajtatok kívül.
De miért kellene választani, ha lehet mindkettő is?
A falusi CSOK és a lakásfelújítási támogatás egymástól eltérő támogatások, és nem zárják ki egymást. Mindkettőt felveheted egyszerre is, de arra figyelj, hogy egy számlát csak egyszer számolhatsz el, vagy az egyik, vagy a másik támogatáshoz.
Jogszabály
Ha szívesen belenéznél a jogszabályokba is, a lakásfelújítási támogatásra az 518/2020. kormányrendelet vonatkozik („a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról”), míg a mellé igényelhető lakásfelújítási hitelre vonatkozó szabályokat a használt lakásra igényelhető CSOK-ra vonatkozó 17/2016. sz. kormányrendeletben találod, a 14b. szakaszban („otthonfelújítási kölcsön kamattámogatása”).
Maradtak kérdéseid az Otthonfelújítási támogatással kapcsolatban?
-
Én már 2020-ban elkezdtem a felújítást. Ez probléma?
A támogatást csak olyan munkákra adják, amelyeket 2021. január 1. után kezdtél meg. A vállalkozói szerződések és a számlák dátuma is ez utáni kell, hogy legyen. Ha korábban vettél már anyagokat, az nem baj, de az erről készült számlákat nem használhatod fel az igénylésnél. -
Csak házasok igényelhetik az otthonfelújítási támogatást?
Nem. A támogatást igényelhetik házasok, élettársak, de a gyermeküket egyedül nevelő szülők is. -
Mi korszerűsíteni is szeretnénk, és falusi CSOK-ot is felvennénk. Ez kizáró ok?
Nem. A falusi CSOK-ot és a lakásfelújítási támogatást együtt is felveheted, de a számlákat vagy az egyik, vagy a másik keretében számolhatod csak el. -
Katás vállalkozó vagyok. Igényelhetem a támogatást?
Igen. A katás vállalkozóknak is van TB jogviszonyuk, így igényelhetik a támogatást. Ehhez legalább 1 éves jogviszonyra van szükség. -
Csak a 27%-os áfát tartalmazó számlákat számolhatom el?
Nem. A 0%-os és 27%-os áfával kiállított számlák is elfogadhatók. Az 5%-os áfát tartalmazó számlákat viszont nem fogadják el. -
Visszaigényelhetem az áfát a számlák összegéből?
Nem. A számlák után áfát nem igényelhetsz vissza. -
Rajta vagyok a KHR negatív adóslistáján. Kaphatok lakásfelújítási támogatást?
Igen. A lakásfelújítási támogatás nem hitel, így KHR-esként is megkaphatod. A lakásfelújítási hitelt viszont negatív státusszal nem kapod meg. -
Ellenőrzik, az elkészült munkálatokat?
A felújítási munkák elvégzését a felújítást követő 6 hónapban bármikor ellenőrizhetik. Ha jogosulatlanul vetted igénybe a támogatást, akkor vissza kell fizetned. -
Új konyhabútort szeretnénk a támogatásból. Lehetséges?
Igen. A támogatást beépített bútorokra, így beépített konyhabútorra is felhasználhatjátok. Sőt, a gépekre is, ha azok beépített gépek. -
A mi lakásunkra már felvett az előző tulajdonos felújítási támogatást. Akkor mi már nem kapunk?
Ha jogosultak vagytok rá, akkor kaphattok, ha a lakást nem hozzátartozótól vásároltátok, és az előző tulajdonosnak már nincs benne tulajdonrésze. A támogatást nem lakásonként, hanem igénylőként jár. -
Nyugdíjas vagyok. Kaphatok felújítási támogatást?
Igen, ha 25 év alatti a gyermeked, vagy 25 év feletti megváltozott munkaképességű gyermeked van. Ebben az esetben TB jogviszonyt is igazolnod kell. Ha kiskorú rokon kirendelt gyámja vagy, akkor a TB jogviszonyra nincs szükség.
Hiszek abban, hogy stresszmentesebb és jobb életünk lehetne, ha átgondolt pénzügyi döntéseket hoznánk. Ebben szeretnék segíteni. Folyamatosan keresem a megoldást azokra a problémákra, amiket a legtöbben nehezen tudnak maguktól megoldani, és ahol egy jó döntésnek komoly hatása van. Úgy gondolom, hogy a pénzügyek világa az, amiben a legtöbbet tudok segíteni. 2010 óta azon dolgozom, hogy segítsek tudatos és biztos döntéseket hozni a BiztosDöntés.hu-n. Előtte a BankRáció.hu alapítója és ügyvezetője voltam.
A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.