Megszólalt a pénzügyi influenszerekről a versenyhivatal
Kik azok a finfluenszerek és milyen tevékenységet végeznek? Hogyan képesek befolyásolni a fogyasztókat, és milyen kockázatokat rejthet a tevékenységük?
A mobilfizetés ma már gyakorlatilag egyet jelent a bolti érintéses mobilfizetéssel, mely sok banknál saját mobilalkalmazásban jelent meg, de ma már a bankok térnek át Androidon a Google Wallet használatára. Ennek keretében a bankod által bedigitalizált bankkártyádat használod a mobilban, mely elkülönül a meglévő, fizikai bankkártyádtól. Tehát például ha letiltod a plasztik bankkártyádat, az nem vonatkozik feltétlenül a digitális bankkártyádra. Ugyanígy, eltérő lehet a két kártya lejárati ideje is.
A mobilfizetés során a mobiltelefonba bedigitalizált kártyád segítségével a mobiltelefonod érintésével fizethetsz azokon a helyeken, ahol van érintéses elfogadás.
A mobilfizetés előnye, hogy a kártya akár 1 forintos költésre is kér kódot (a képernyő felélesztéséhez), illetve hogy - kizárólag Android rendszeren - az NFC áramkör kikapcsolható.
A banki mobilalkalmazással pontosan úgy fizethetsz, mint a bankkártyáddal, de a PIN kódot lehet, hogy a POS-terminál helyett a telefonodon kell megadni, pontosabban a biometrikus azonosítást vagy az mPIN kódodat használhatod helyette.
A banki mobilalkalmazás azonban - akár támogatja a mobilfizetést, akár nem - sokkal többet tud az egyenleglekérdezésnél vagy az eseti átutalásnál. Némelyik appban elég sok mindent vásárolhatsz (akár még közlekedési mobiljegyet is), de fel tudsz tölteni mobilegyenleget, tudsz vásárolni autópálya-matricát vagy fizethetsz parkolást is.
Minden nagyobb banknak van mobilalkalmazása mind Android, mind iOS rendszerekre, de több bank a Huawei által kínált Harmony operációs rendszerre is fejlesztett appot.

Kik azok a finfluenszerek és milyen tevékenységet végeznek? Hogyan képesek befolyásolni a fogyasztókat, és milyen kockázatokat rejthet a tevékenységük?

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly július óta csökken a működő vállalkozások száma, idén február végén 523,7 ezer társas és 1,3 millió egyéni vállalkozó volt hazánkban. Egy évvel ezelőtt, 2022 februárjában 30 ezerrel több egyéni vállalkozó és 4 ezerrel több társas vállalkozás működött Magyarországon.

Az éjszaka folyamán megjelent és a mai nappal hatályba is lépett egy kormányrendelet, amely a bankjegykiadó automaták (ATM) működését és elhelyezését érinti. Ez alapján a már meglévő ATM-ek leszerelése is engedélyezetté válik, bár a feltételek szigorúak.