Mi az a derivatíva, és mire használják a pénzpiacokon?

A derivatíva olyan pénzügyi eszköz, amelynek értéke egy másik eszköz – az úgynevezett mögöttes eszköz (underlying asset) – értékéből származik. Ez lehet részvény, részvényindex, árupiaci termék vagy akár deviza is.

A derivatívák ára azt tükrözi, hogy a piaci szereplők hogyan várják az alapul szolgáló eszköz jövőbeli teljesítményét, így elsősorban kockázatkezelésre és spekulációra használják őket.

A derivatívák a mindennapi gazdasági életben is felfedezhetők. A légitársaságok például olajáresés elleni fedezeti ügyleteket kötnek, hogy biztosítsák a jövőbeni üzemanyagköltségeket, így a piaci áringadozások nem rontják a működési költségvetésüket.

Az exportáló cégek devizakockázat elleni védekezésként alkalmazzák: mivel bevételeik más devizában érkeznek, a derivatívák segítségével rögzíthetik az árfolyamokat, így elkerülhetik a váratlan árfolyamveszteségeket.

A befektetők körében pedig az opciós stratégiák jelentik a derivatívát – például a covered call –, melyek lehetővé teszik, hogy a meglévő részvényeik mellett extra hozamot generáljanak vagy csökkentsék a portfóliójuk kockázatát, miközben az alapul szolgáló részvény árfolyamának változására reagálnak.

A határidős ügyletek olyan derivatívák, amelyekben a két fél előre rögzített áron vásárol vagy ad el egy eszközt egy jövőbeni időpontban.

A határidős ügyleteknek két fő típusa létezik:

A forwards jellemzően két fél között, testreszabottan kötött, tőzsdén kívüli szerződés, míg a futures tőzsdén jegyzett, standardizált szerződés, amely szabványos mennyiségekre és lejáratokra vonatkozik.

A futures ügyletek előnye, hogy likvid és átlátható piacot biztosítanak, és könnyebb velük fedezni a kockázatot vagy spekulálni a jövőbeni ármozgásokra. Például az árupiaci határidős szerződések gyakran kapcsolódnak olajhoz, búzához vagy más nyersanyagokhoz, lehetővé téve a piaci szereplők számára, hogy biztosítsák az árat vagy kezeljék az árfolyam-ingadozásokból adódó kockázatot.

Az opciós ügylet olyan derivatíva, amely jogot ad az adott eszköz megvásárlására vagy eladására egy előre meghatározott áron és időpontban, de nem jár kötelezettséggel. Két típusa létezik: a call (vételi) opció, amely a vásárlás jogát biztosítja, és a put (eladási) opció, amely az eladás jogát adja a tulajdonosnak.

Az opciók nagyon rugalmas eszközök, mert egyszerre alkalmasak fedezésre, például árfolyam- vagy árupiaci kockázatok csökkentésére, valamint spekulációra, amikor a befektetők a piaci mozgásokból próbálnak profitálni anélkül, hogy az alapul szolgáló eszközt ténylegesen birtokolnák.

A swap egy olyan derivatív ügylettípus, amelyben két fél megállapodik, hogy jövőbeli pénzáramokat cserélnek egymással. A leggyakoribb forma a kamatláb-swap, ahol az egyik fél fix kamatot fizet, míg a másik változó kamatot vállal. Ez lehetővé teszi mindkét fél számára, hogy a saját pénzügyi kockázati profiljának megfelelően alakítsa a kötelezettségeit és bevételeit.

A swapokat elsősorban kockázatkezelésre használják, például hitelkamatok, devizaárfolyamok vagy más pénzügyi kitettségek fedezésére. Ugyanakkor a felek a piac ingadozásaira is reagálhatnak anélkül, hogy az alapul szolgáló eszközt ténylegesen birtokolnák. Így a swap rugalmas eszközként szolgál a befektetési stratégiák kialakításában.

A CFD (Contract for Difference) derivatív ügylettípus lehetővé teszi a befektetők számára, hogy az eszköz árfolyamváltozására spekuláljanak anélkül, hogy magát az eszközt birtokolnák. A nyereség vagy veszteség a szerződés nyitása és zárása közötti árkülönbözetből származik, így a befektető profitálhat az árfolyam emelkedéséből vagy csökkenéséből is.

A CFD-k különösen népszerűek a részvények, indexek, devizák és árupiaci termékek kereskedése során, mivel tőkeáttétellel lehet velük pozíciót nyitni. Ez azt jelenti, hogy kisebb befektetéssel is nagyobb kitettséget érhetünk el, ugyanakkor a kockázat is magasabb, ezért a megfelelő kockázatkezelés kiemelten fontos a CFD-kereskedés során.

A fedezeti ügylet (hedging) célja, hogy a piaci árfolyamkockázatok ellen nyújtson védelmet, azaz a vállalatok és befektetők a különböző eszközök – például deviza árfolyamok, kamatlábak vagy nyersanyagárak – ingadozásai ellen biztosíthassák magukat vele. Így a váratlan piaci mozgások nem okoznak jelentős veszteséget számukra, és a pénzügyi tervezésük is kiszámíthatóbbá válhat.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Egy exportra nagy hangsúlyt fektető cég például a devizakitettségét forward vagy futures ügyletekkel fedezheti, míg egy légitársaság a jövőbeni üzemanyag-költségeit olaj határidős szerződésekkel rögzítheti.

Azaz a derivatívák segítségével a cégek előre láthatóvá és kiszámíthatóvá teszik a jövőbeni költségeiket vagy bevételeiket, még akkor is, ha a piaci árak ingadoznak. A hedging tehát elsősorban a kockázatkezelést szolgálja, biztosítva, hogy a vállalatok működése stabil maradjon.

A spekuláció során a befektetők a derivatívákat nem fedezeti céllal, hanem árfolyamnyereség reményében használják. Ilyenkor arra fogadnak, hogy egy részvény, deviza, nyersanyag vagy más eszköz ára a jövőben egy bizonyos irányba mozdul el, és ebből próbálnak profitot elérni.

Ez a stratégia ugyan magas hozamlehetőséget kínál, de egyben jelentős kockázattal is jár, hiszen az árfolyamok mozgása kiszámíthatatlan lehet. Ha a piac nem a befektető várakozásai szerint alakul, könnyen jelentős veszteségek keletkezhetnek. Éppen ezért a spekulációt inkább tapasztalt, nagyobb kockázattűréssel rendelkező befektetők alkalmazzák.

A derivatívák egyik jellegzetes tulajdonsága a tőkeáttétel, amely lehetővé teszi, hogy a befektetők kis kezdőtőkével is nagy pozíciókat nyissanak a piacon. Ez azt jelenti, hogy a befektető jóval nagyobb összeggel kereskedhet, mint amennyi ténylegesen a rendelkezésére áll, így az árfolyamváltozások hatása megsokszorozódik.

A tőkeáttétel alkalmazása ugyan hatalmas nyereséget hozhat rövid idő alatt, de ugyanilyen könnyen súlyos veszteséget is eredményezhet. Emiatt az ilyen ügyletek nagy körültekintést, fegyelmezett kockázatkezelést és a piac alapos ismeretét igénylik.

A derivatívákkal a befektetők elsősorban a szervezett tőzsdéken kereskedhetnek, ahol az ügyletek szabványosított formában érhetők el. Ilyen például az amerikai Chicago Mercantile Exchange (CME) vagy az európai EUREX, ahol határidős és opciós szerződések széles választékát kínálják.

A tőzsdei kereskedés előnye, hogy az ügyletek átláthatók, szabályozottak és elszámolási központok garantálják a teljesítést, ami jelentősen csökkenti a partnerkockázatot. Ezért a nagyobb intézményi befektetők és a kisebb piaci szereplők számára is biztonságosabb környezetet teremt.

A befektetők derivatívákkal a tőzsdéken kívüli piacokon (OTC – over-the-counter) is kereskedhetnek, ahol az ügyletek egyedi megállapodás alapján jönnek létre. Ezeket jellemzően bankok, pénzintézetek és nagyvállalatok kötik egymással közvetlenül.

Az OTC-piac előnye, hogy a szerződések rugalmasan alakíthatók a felek igényeihez – például a futamidő, az árfolyam vagy a mennyiség is szabadon meghatározható. Ugyanakkor nagyobb a partnerkockázat, hiszen nincs központi elszámolóház, amely garantálná a teljesítést, így a befektetőnek mindig mérlegelnie kell az ügylet biztonságát.

Előnyök

Hátrányok