Bár közgazdasági szakközépiskolában érettségiztem, később a humán tárgyak felé fordultam. Szerettem az irodalmat, műveket elemezni, kritikákat írni. Angol szakon végeztem, a diplomamunkámat amerikai drámákból írtam. Az egyetem után egy nagy cégnél helyezkedtem el, ahol visszacsöppentem a pénzügyek világába. Annyira beszippantott, hogy visszaültem az iskolapadba, és közgazdász lettem. Az írás szeretetét és a banki világ iránti érdeklődésemet végül a gazdasági tartalmak írásában sikerült egyesítenem. Szívesen mélyedek el egy-egy témában, és mutatom meg az olvasónak, hogy pénzügyi témákról olvasni nemcsak hasznos vagy szükséges, de érdekes is lehet. Szabadidőmben szívesen olvasok és szeretem a reneszánsz táncokat.
Simondán Eszter útmutatói
A szerző eddig 57 útmutatót írt
-
Magyar bankok
A bankokkal sokunknak egész fiatal korunktól kapcsolatunk van. Talán már neked is volt diákszámlád, és amikor dolgozni kezdtél, onnantól a fizetésedet is bankszámlára kapod. Később hitelért is a bankhoz fordulsz, de befektetheted a pénzed, vagy bankbetéted helyezhetsz el. De mi alapján válaszd ki, hogy melyik a neked való bank? Ebben segítünk most.
frissítve: 2023. december 6. -
CSOK Plusz igénylési feltételek 2024
Sokan várják a 2024-et, amikor igényelhető lesz az új otthonteremtési kamattámogatott hitel, a CSOK Plusz. Vége a részleteket illető találgatásnak is, a végleges jogszabály 2023. november 30-án jelent meg a Magyar Közlönyben. Ebben az útmutatóban megtalálod a legfontosabb tudnivalókat.
frissítve: 2023. december 3. -
Térképmásolat – ne feledkezz meg róla lakáshitel igénylésekor
Nemcsak a piaci lakáshiteleknél fontos a térképmásolat, de kiemelt jelentősége van a támogatásoknál, így a falusi CSOK-nál és a lakáscélú támogatott hiteleknél is, így a CSOK hitelnél és a CSOK Plusznál. Mutatjuk, hogy mit tehetsz, hogy ne bukd el a támogatást, és felvehesd a hitelt, amire egyébként jogosult lennél.
frissítve: 2023. november 14. -
450 000 forint jövedelemmel ezek a legjobb lakáshitel ajánlatok
Lakáshitelt szeretnél felvenni, és ehhez havi 450 000 forint jövedelmet tudsz igazolni? Mutatjuk, hogy milyen hitelt kaphatsz ezért a bankoknál, és milyen kedvezményekre leszel jogosult. Segítünk meghatározni, hogy mennyi hitelt érdemes felvenned, és milyen futamidőre.
frissítve: 2023. november 14. -
600 000 forint jövedelemmel ezek a legjobb személyi kölcsön ajánlatok
Magas jövedelemmel szeretnél személyi kölcsönt igényelni? Talán tudod, hogy így nagyobb esélyed lehet arra, hogy megkapd a kölcsönt, amit szeretnél, és több kamatkedvezményt is kaphatsz. Mutatjuk, hogy milyen futamidők mellett milyen kölcsönöket kínálnak a bankok, és mekkora lesz a havi törlesztőd.
frissítve: 2023. október 31. -
7 dolog, amit tudnod kell, mielőtt felújításra igényelsz személyi kölcsönt
A felújítás egy tipikus lakáscél, és erre a bankok lakáshitelt is kínálnak. Miért akarnál akkor felújításra személyi kölcsönt felvenni, ráadásul sokkal drágábban? Pedig nagyon is meglehet a helye a kölcsönnek felújításkor. Mutatjuk, mit érdemes átgondolnod, mielőtt igényelnéd.
frissítve: 2023. október 31. -
5 dolog, amit tudnod kell, mielőtt nagy összegű személyi kölcsönt igényelsz
A személyi kölcsönöknél az igényelhető összeg felső határa elméletileg 10 millió forintnál van, de a legtöbb bank 7-8 millió forintnál magasabb kölcsönt sokáig nem adott. Ez mostanra változott, és van ahol már 12 millió forintot is igényelhetsz. Ekkora összegnél pár dolgot érdemes megfontolnod, ebben segítünk most.
frissítve: 2023. október 31. -
6 dolog, amit tudnod kell, mielőtt gyorskölcsönt igényelsz
A több mint egy éve tartó nehéz gazdasági helyzetben nem csoda, ha a te pénztárcád is kiürül minden hónap végére. Megoldás lehet ilyenkor a gyorskölcsön? Mutatjuk mit kell tudnod róla, mielőtt igényelnéd.
frissítve: 2023. október 25. -
Minden, amit tudni akarsz a kamatplafonról
2023. október 9-től kezdve igényelhetők azok a lakáshitelek, amelyek megfelelnek a Gazdaságfejlesztési Minisztérium által kért kamatcsökkentés feltételeinek. A kormány arra kérte a bankokat, hogy kínáljanak az ügyfeleiknek olyan lakáshitelt, amelyek a THM-je nem magasabb 8,5 százaléknál. De mit jelent ez, és jól jársz-e vele?
frissítve: 2023. december 2. -
Az OTP vagy a CIB Bank személyi kölcsöne a jobb?
A személyi kölcsön két különböző banknál olyan, mint a krumpli és a burgonya. Ugyanaz – gondolhatnád. Pedig minden bank személyi kölcsöne kicsit más. Van, ahol a kamatok jobbak, van, ahol az ügyintézés gördülékenyebb és van, ahol megfelelsz az igénylési feltételeknek, míg máshol nem. Összehasonlítottuk a CIB Bank és az OTP Bank személyi kölcsöneit, nézd meg, melyik való inkább neked.
frissítve: 2023. november 24. -
8 dolog, amit tudnod kell, mielőtt Babaváró hitelt igényelsz
Sokan szeretnék még év vége előtt a 10 milliós Babaváró hitelt bezsebelni. Ehhez még könnyített feltételeket kell idén teljesíteni, ráadásul van olyan bank, amely 200 000 forint jóváírást is ad. Elmondjuk, mit kell tudnod igénylés előtt és az aktuális banki ajánlatokat is megmutatjuk.
frissítve: 2023. október 10. -
8 dolog, amit tudnod kell, mielőtt lakáshitelt igényelsz
Talán vettél már fel kisebb hiteleket, például áruhitelt vagy személyi kölcsönt, de a lakáshitel igénylés ezekhez képest bonyolultabb és hosszadalmasabb folyamat. Mutatjuk, hogy mit kell tudnod, és mire figyelj.
frissítve: 2023. november 6. -
Már nincs pénzünk magánorvosra, de az egészségpénztár nem engedi el a kezünket
A KSH adatai alapján a bruttó átlagkereset 15,2 százalékkal volt magasabb 2023 júliusában, mint egy évvel korábban. Ez akár jó hír is lehetne, de ezzel együtt az infláció továbbra is 16 százalék felett van. Hiába keresünk tehát többet, a pénzünk egyre fogy. Az áremelés a magánorvosi szolgáltatásokat sem kímélte, így egyre többen halasztják későbbre a tervezett vizsgálatokat. Mentőövet az egészségpénztáraknál elérhető, mindössze pár száz forintos egészségbiztosítás dobhat.
frissítve: 2023. november 29. -
9 dolog, amit tudnod kell, mielőtt CSOK hitelt igényelsz
A támogatott hitelek igénylése kemény diónak tűnhet, de ne aggódj, csak első látásra olyan bonyolult. Itt több mindenre kell figyelned, és több dokumentumra lesz szükséged, mint egy átlagos hiteligénylésnél, ezért adunk néhány tippet, ami megkönnyíti a dolgod.
frissítve: 2023. október 1. -
350 000 forint jövedelemmel ezek a legjobb személyi kölcsönök
Autót vennél, a lakásodat újítanád fel vagy egész másra kell a pénz? A személyi kölcsön igénylés gyors és egyszerű, de nem könnyű megtalálni a legjobb ajánlatot. Megmutatjuk, hogy mekkora hitelösszeget igényelhetsz, és hogy mik az igénylési feltételek. A kalkulátorban azt is kiszámolhatod, hogy mi a maximum hitelösszeg, amit 350 000 forintos jövedelemmel igényelhetsz.
frissítve: 2023. október 7. -
Babaváró kölcsön: érdemes várni még vele?
Tavaly év vége óta nem tért magához a Babaváró kölcsön. A visszaesés okát csak találgatni lehet, pedig a támogatott hitellel még mindig jobban járhat egy családot tervező házaspár, mint bármilyen más konstrukcióval. A nemrégiben bejelentett változások pedig arra intik őket, hogy ne halogassák sokáig az igénylést.
frissítve: 2023. november 29. -
Az OTP vagy a K&H személyi kölcsöne a jobb?
Mindig kemény dió választani olyan dolgok között, amelyek között látszólag alig van különbség. Egy kicsit spoilerezek: mi sem fogunk győztest hirdetni. Méghozzá azért nem, mert ami az egyik embernek a legjobb, az a másiknak egyáltalán nem jó, sőt, neked sem minden élethelyzetben egy adott kölcsön a legmegfelelőbb. Helyette mutatunk néhány szempontot, ami alapján magabiztosan dönthetsz és utána a kalkulátorunkban láthatod a bankok ajánlatait is.
frissítve: 2023. október 4. -
250 000 forint jövedelemmel ezek a legjobb személyi kölcsönök
Személyi kölcsönre van szükséged, és ehhez 250 000 forint havi nettó jövedelmet tudsz igazolni? Megmutatjuk, hogy ekkora fizetéssel mennyi pénzt kaphatsz és hogy az egyes bankoknak milyen feltételei vannak.
frissítve: 2023. szeptember 12. -
Te mit vennél 5 millió forint személyi kölcsönből? Íme a bankok ajánlatai
5 millió forint olyan összeg, ahol nem is annyira egyértelmű, hogy milyen kölcsönt vegyél fel rá. Ez az a határ, ahol már a jelzáloghitelt is érdemes lehet megfontolni, de a személyi kölcsönt is épp ilyen összegekre találták ki. Ebben az útmutatóban azt mutatjuk meg, hogy milyen törlesztőt kell fizetned, ha a személyi kölcsönt választod, és hogy mi mindentől függ a törlesztő nagysága.
frissítve: 2023. szeptember 12. -
Elindult a verseny az iskolakezdésért – a nyertesek az egészségpénztári tagok lehetnek
Lassan itt az augusztus, és bár a diákok még javában élvezik a nyári szünetet, hamarosan újra az iskolapadban ülnek majd, és a szülők feje már most fájhat az előttük álló tanszervásárlás miatt. Az egyetemekre bejutott hallgatók pedig megünnepelhették, hogy felvették őket, most azonban kezdődhet az albérletkeresés. Kicsi vagy nagy a gyerek, az iskolakezdés jelentős anyagi terhet jelent a családoknak, de jobban jár, aki idén sem feledkezik meg az egészségpénztárról.
frissítve: 2023. november 29. -
2 millió forint személyi kölcsönt szeretnél? Íme a bankok ajánlatai
Szükséged lenne 2 millió forintra, de vajon mi ehhez a legmegfelelőbb kölcsön? Egyáltalán milyen feltételeket kell teljesíteni, és mekkora jövedelem szükséges hozzá? Útmutatónkból megtudhatod, milyen kedvezményeket kaphatsz, milyen költségekre számíthatsz és egyáltalán hogyan tudsz személyi kölcsönt igényelni. Vágjunk is bele!
frissítve: 2023. november 13. -
Türelmi idős lakáshitel - minden amit tudnod kell róla 2023-ban
Olyan gazdasági környezetben, amikor magasak a hitelkamatok, drágák a lakások és a megélhetés is egyre több pénzbe kerül, érthető, hogy kevesebbet költünk, kevesebb lakáshitelt veszünk fel, és igyekszünk spórolni. De mi a helyzet, ha nem tudod halasztani a lakásvásárlást? Valóban megoldást jelenthetnek a türelmi idős lakáshitelek? Útmutatónkból megtudhatod.
frissítve: 2023. július 1. -
Folyószámlahitel 2023 - ezt érdemes róla tudnod
Mit teszel, ha szükséged van némi plusz pénzre a fizetéseden felül? Személyi kölcsönt veszel fel? Esetleg folyószámlahitelt igényelsz a bankodnál? Vagy kérsz egy hitelkártyát? Az eredmény ugyanaz: meglesz a szükséges összeg, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen áron. Ebben az útmutatóban megmutatjuk, mire jó a folyószámlahitel, és mikor érdemes ezt választanod.
frissítve: 2023. május 17. -
Szabad felhasználású hitelek 2023
frissítve: 2023. szeptember 28. -
Szja-kedvezmény és szja visszatérítés - mit kell tudnod róla 2023-ban?
Személyi jövedelemadót minden magánszemély fizet, aki dolgozik. Viszont több szja-kedvezmény és szja visszatérítési lehetőség is van, amelyek révén vagy sokkal kevesebbet kell adóznod, vagy komolyabb összeget is visszaigényelhetsz a már befizetett adódból. A kedvezményeket például az életkorodra való tekintettel, vagy a gyermekeidre vonatkozóan is kaphatod, az szja visszatérítések viszont különböző öngondoskodási, megtakarítási formák után járnak. Mutatjuk mikor mennyi adókönnyítést kaphatsz, és hogyan tudod őket érvényesíteni.
frissítve: 2023. június 2. -
Lakástakarék – minden, amit tudni akarsz róla 2023-ban
Sokáig úgy tűnt, a lakástakarékpénztár egy kihalóban lévő állatfajta, amelynek már alig maradt élő példánya a világon. Most mégis újjáéledni látszik a termék, mert az OTP Lakástakarékpénztár 2023 márciusában új konstrukciókkal rukkolt elő, méghozzá magasabb hozamokkal, amelyek újra vonzók lehetnek a lakásvásárlóknak. Most előkapjuk a nagyítónkat, hogy közelebbről is megvizsgáljuk az új példányt, de közben azt is megmutatjuk, mit tudnak a meglévő termékek. Útmutatónk végére eldöntheted, hogy érdemes-e lakástakarékba (vagy ahogy sokan ismerik lakáskasszába, LTP-be) tenni a pénzed, vagy jobb helyen lenne máshol.
frissítve: 2023. augusztus 31. -
Születési támogatás – ne hagyd ki, ha gyermeked születik!
Akár van már egészségpénztári számlád, akár most készülsz nyitni, mindenképpen tudnod kell, hogy gyermekek születésével kapcsolatban több szolgáltatást is ki tudsz használni, és mindegyikkel jól járhatsz. Ebben az útmutatóban a születési támogatás egészségpénztári szolgáltatással foglalkozunk bővebben, de ahhoz is nyújtunk segítséget, hogy minél több lehetőséggel élni tudj. Vágjunk is bele!
frissítve: 2023. június 28. -
Jelzáloghitel-elengedés - minden, amit tudni akarsz róla 2023-ban
Ha a családtámogatási programra gondolsz, akkor valószínűleg nem jut azonnal eszedbe a jelzáloghitel-elengedés. Ez nem meglepő, mert nem olyan gyakran emlegetett támogatásról van szó, mint a CSOK vagy a Babaváró hitel, pedig több millió forintot is nyerhetsz vele. Ebből az útmutatóból megtudhatod, hogy jogosult vagy-e a támogatásra, és hogyan veheted igénybe.
frissítve: 2023. szeptember 2. -
Munkáltatói kölcsön – minden, amit tudni akarsz róla 2023-ban
Ha hitelre van szükséged, valószínűleg először te is a bankok ajánlatait kezded el böngészni. Ezzel nincs is semmi gond, de jó, ha tudod, hogy akár a munkáltatódtól is kaphatsz lakáscélú kölcsönt. Ez a munkáltatói vagy munkavállalói hitel, és ha a te munkahelyeden is van, akkor nagyon jól járhatsz vele. Ebben az útmutatóban megtudhatod, milyen kölcsönöket igényelhetsz a munkaadódtól és milyen feltételekkel igényelhetsz hitelt.
frissítve: 2023. november 22. -
Első házasok adókedvezménye – minden ami elérhető 2023-ban
Bizonyára te is tudod, hogy a családtámogatásnak több formája is elérhető Magyarországon. Ezért friss házasként, amikor a közös életeteket kezditek, több lehetőség is nyitva áll előttetek. Az első házasok adókedvezménye valójában támogatásokat is tartalmaz, amikkel milliókat nyerhetsz. Ebben az útmutatóban bemutatjuk, mi mindent vehetsz igénybe. Nagyjából időrendi sorrendben fogunk haladni.
frissítve: 2023. június 27. -
Első házasok kedvezménye - minden, amit tudni akarsz róla 2023-ban
A házasságkötés minden családban nagy esemény, a magánéletedet illetően a felnőtt életed első nagy lépése. A házastársaddal immár hivatalosan is külön család vagytok. Ha túl vagy az esküvőszervezés izgalmán, és kipihented a lakodalom fáradalmait, akkor érdemes egy kicsit a háztartásotokra is gondolni. Akár friss házasok vagytok, akár bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítettetek, ne hagyjátok ki az első házasok kedvezményét.
frissítve: 2023. július 1. -
Tetőtér-beépítés és emelet-ráépítés - így lehet olcsóbb
Úgy érzed, hogy kinőttétek az otthonotokat? A jelenlegi gazdasági körülmények között nem biztos, hogy a lakásvásárlás az első gondolatod. A tetőtér-beépítés vagy az emelet-ráépítés viszont jó módszer lehet arra, hogy megnöveljétek az élettereteket. De kinek éri meg és milyen támogatásokat vehettek igénybe hozzá? Megmutatjuk.
frissítve: 2023. augusztus 16. -
Így lesz olcsóbb a magánkórházi szülés egészségpénztárból
Magyarországon évek óta egyre több gyermek születik magánkórházban. Budapesten különösen nagyot nőtt a magánintézményben szülők száma, de a fővároson kívül is megfigyelhető a növekedés. A tendencia annak ellenére folyamatos, hogy a magánban történő szülés ára közben nagyot emelkedett. Ebben a helyzetben még fontosabb, hogy spórolni tudj a kiadásokon. Az egészségpénztár erre remek lehetőséget kínál. Az adó-visszatérítésen keresztül több, mint 100 000 forintot megtakaríthatsz, és az egészségpénztár kifejezetten a gyermekszületéshez kapcsolódóan is kínál szolgáltatást, amely akár a család többi tagjára is kiterjeszthető. Útmutatónkban megmutatjuk, hogyan segít a pénztár, ha bővül a család.
frissítve: 2023. július 12. -
Vitamin Egészségpénztár - ezért válaszd őket
Egyre gyakrabban jársz magánrendelésekre és érzed, hogy hosszú távon milyen megterhelő lehet ez anyagilag? Zavar, hogy egy téli megfázást sem tudsz megúszni a patikában tízezer forint alatt? Az egészségpénztárral mindez olcsóbb lehet, de ezen felül más szolgáltatásokat is igénybe vehetsz rajta keresztül. Segít, ha gyermeked születik, kezdődik a tanév vagy lakáshitelt törlesztesz. Mutatjuk, hogyan működik a Vitamin Egészségpénztár, és miért jársz jól vele.
frissítve: 2023. szeptember 26. -
Életút Egészségpénztár - Mikor válaszd őket?
Szeretnéd kihasználni az egészségpénztár által igénybe vehető 150 000 forintos adókedvezményt és ehhez alacsony költségek mellett működő egészségpénztárat keresel? Független egészségpénztárhoz szeretnél csatlakozni, ahol nem keresnek meg más ajánlatokkal? Az Életút szolgáltatásai segíthetnek neked. Mutatjuk, hogyan használhatod ki a pénztár adta lehetőségeket!
frissítve: 2023. április 16. -
Így törleszd a lakáshiteled egy részét egészségpénztárból!
Lakáshiteled van, vagy épp készülsz felvenni? Ha nézegeted az ingatlanpiacot és a bankok hitelkínálatát, akkor bizonyára tudod, hogy magas lakásárakkal és egyre növekvő kamatokkal kell szembenézned. Jó hír viszont, hogy az egészségpénztárral némileg csökkentheted a terheidet. Mutatjuk, hogyan!
frissítve: 2023. április 16. -
Menedzserszűrésre mennél? Mutatjuk, hogy lehet sokkal olcsóbb!
Ma már nagyítóval is nehezen találunk olyan embert, aki nincs kitéve a stressz negatív hatásainak. Ezek már rövid távon is megkeseríthetik az életünket, hosszú távon pedig jelentős egészségügyi kockázatot jelentenek. Hogyan védekezhetsz a stressz egészségkárosító hatásai ellen? A minket ért stressz mennyisége nem mindig csökkenthető, de a nagyobb egészségügyi kockázatot rendszeres és komplex szűrővizsgálatokkal lehet csökkenteni. A menedzserszűrés ma már nem csak a felsővezetők számára elérhető, de az áruk elég borsos. Megmutatjuk, hogyan tudsz a listaárnál sokkal olcsóbban elmenni menedzserszűrésre és még adó-visszaigénylést is kapni utána. Vágjunk is bele!
frissítve: 2023. június 4. -
Meglepően jó egészségbiztosításokat köthetsz havi pár száz forintért
A Covid-járvány kezdete óta többen járnak magánorvoshoz mint előtte, és az új egészségpénztári tagok száma is jelentősen nőtt. Az öngondoskodás bármelyik fajtáját is választod, pénzbe kerül, bár koránt sem annyiba, mintha mindent zsebből fizetnél. Az viszont nem mindegy, hogy mennyibe, és ezért milyen szolgáltatást kapsz. Több egészségpénztár kínál közösségi szolgáltatáson alapuló egészségbiztosítást nagyon alacsony havi díj mellett. De vajon mit tudhat egy biztosítás pár száz forintért? Megmutatjuk!
frissítve: 2023. július 12. -
MBH Gondoskodás Egészségpénztár - Ezért válaszd őket!
Az állami egészségügyi rendszer leterheltsége és a hosszú várakozási listák többeket arra ösztönöznek, hogy akár kisebb dolgokkal is magánorvoshoz forduljanak. Ha te is ide tartozol, akkor valószínűleg azt is észrevetted, hogy ezek a kezelések sokba kerülnek, és közben a gyógyszerek ára is emelkedik. Az egészségpénztárban gyűjtött pénzedből mindezt fizetheted, de ennél jóval többet is. Elszámolhatod a gyerekek beiskolázásának költségeit, fizetheted innen a lakáshitel-törlesztőd egy részét vagy kiegészítheted az állami ellátásodat, amíg kisgyermekeddel otthon vagy. Ebben az útmutatóban megmutatjuk, milyen előnyökkel jár, ha az MBH Gondoskodás Egészségpénztár tagja vagy.
frissítve: 2023. szeptember 12. -
Iskolakezdés egészségpénztárral – Így lehet olcsóbb
Nyár vége felé a gyerekek még gondtalanul élvezik a szünidőt, egyetlen gondolatot sem vesztegetve a közelgő óvodára, iskolára vagy új szemeszterre. A szüleik már aggódva figyelik a naptárat, tudva, hogy hamarosan itt az idő, amikor hosszú listával a kezükben bevetik magukat a füzetek, könyvek és más tanszerek közé. Az évkezdés sok szülő számára komoly anyagi megterhelést jelent. Ilyenkor érdemes keresni azokat a lehetőségeket, amelyekkel olcsóbb lehet az évkezdés. Ebben az útmutatóban egy ilyet mutatunk be, az egészségpénztárak nevelési év kezdési és tanévkezdési támogatás szolgáltatását.
frissítve: 2023. szeptember 15. -
Allianz Egészségpénztár - ezért válaszd őket
Nem bízol az állami orvosi ellátásban, vagy elriasztanak a hosszú várólisták? Drágának találod a gyógyszereket? Talán már hallottál róla, hogy ezeket az egészségpénztárban gyűjtött pénzedből is fizetheted, de az egészségpénztár nem csak erre jó. Megmutatjuk, hogyan csökkentheted vele a lakáshiteled, vagy számolhatod el a gyermeked beiskolázási költségeit, vagy vehetsz fel pénzt, ha gyermeked születik. Itt elolvashatod, miért jó, ha az Allianz Egészségpénztár tagja vagy.
frissítve: 2023. április 16. -
Generali Egészségpénztár - ezért érdemes őket választani
Ha magánrendelésre mennél, drágább beavatkozásra készülsz, vagy sokallod a gyógyszertári kiadásaidat, esetleg gyermeket tervezel vagy lakáshiteled van, akkor az egészségpénztárral csak nyerhetsz. Azon túl, hogy spórolhatsz az egészségügyi kiadásaidon, a pénztári befizetések után járó adó-visszatérítés révén akár 150 000 forintot is visszakaphatsz a személyi jövedelemadódból évente. A Generali Egészségpénztár egészségpénztári és önsegélyező szolgáltatásokat is kínál. Megmutatjuk, hogyan nyithatsz náluk számlát, hogyan és mire költhetsz, és miért jó őket választani.
frissítve: 2023. október 3. -
IZYS Egészségpénztár - Így hozd ki belőle a legtöbbet!
Szeretnél gondoskodni az egészségedről, és az állami rendszer helyett inkább magánrendelésre mennél? Szerinted is drágák a gyógyszerek és a fogorvosok? Lakáshiteled van és jó lenne, ha 1-2 havi törlesztőrészletet az állam fizetne helyetted? Esetleg szeretnél egy komplett menedzserszűrést? Az IZYS egészségpénztár még ennél is több mindenre kínál megoldást, legyen az az egészséged, egy egészségbiztosítás vagy lakáshitel-törlesztés. Megmutatjuk mennyi mindenre használhatod, és azt is hogy hogyan igényelhetsz vele vissza évente 150 000 forintot az adódból. Vágjunk is bele!
frissítve: 2023. október 30. -
Előzetes hitelbírálat: így lesz biztonságosabb a hitelfelvétel
Lakást szeretnél venni, amihez hitelre van szükséged, de nem tudod mekkora összeget kaphatsz és milyen feltételek mellett? Félsz, hogy a hitel kamata emelkedik mire szerződést kötnél a bankkal? Vagy attól tartasz, hogy a kinézett lakást elviszi előled egy készpénzes vevő? Van megoldás! Tudtad, hogy a bankoktól előzetes hitelbírálatot kérhetsz, amivel ezt kivédheted? Megmutatjuk mit kell róla tudnod, és milyen előnyökkel jár számodra az előzetes hitelbírálat.
frissítve: 2022. november 28. -
Értékbecslés: ezeket kell tudnod róla lakáshitel igénylésnél 2023-ban
Ha hitelből vennél lakást, vagy más célra igényelnél jelzáloghitelt, akkor a hitelfelvételnek mindig része az ingaltan értékbecslés. Enélkül nincs hitel. Az értékbecslést sok tévhit övezi, ami miatt sokan tartanak tőle. Útmutatónk végigvisz az értékbecslés folyamatán és elmondjuk azt is, hogy mire számíts. Vágjunk is bele!
frissítve: 2023. augusztus 28. -
A hiteligénylés 5+1 lépése, avagy így vedd meg a kinézett lakást hitelből
Megtaláltad a tökéletes lakást, és nem maradt más hátra, mint a hitelfelvétel? De hogyan zajlik a folyamat? Ebből az útmutatóból megtudhatod, mire számíthatsz: végigviszünk a hiteligénylés lépésein az igényléstől a törlesztésig. Kezdjünk is neki!
frissítve: 2023. október 11. -
Lakáshitel önerő nélkül - lehetséges, mutatjuk hogyan
Lakást szeretnél vásárolni, de nem tudod hogyan teremtsd elő az ehhez szükséges önerőt? Egyáltalán, miért kell a lakáshitelhez önerő, és a vételár mekkora rész legyen? Talán te is azt gondolod, hogy a lakáshitel önerő nélkül nem fog menni, mert a bankok egyre szigorúbbak. Szerencsére többféle megoldás is van. Összegyűjtöttük ezeket és lépésről lépésre elmagyarázzuk mindegyiket. Vágjunk is bele!
frissítve: 2023. július 1. -
Egészségpénztár kalkulátor 2023
Az egészségpénztár nemcsak arra jó, hogy legyen megtakarításod a későbbi egészségügyi kiadásaidra, hanem pénzügyi előnyökkel is járhat. A befizetéseid után ugyanis adó-visszatérítés jár a befizetett személyi jövedelemadódból. Ennek a mértéke 20%, legfeljebb évi 150 000 forint lehet. Hogyan juthatsz hozzá, és milyen más kedvezményeket kaphatsz? Nem bonyolult az ügyintézés? És egyáltalán, hogyan válaszd ki, hogy melyik pénztárba lépj be? Segítünk.
frissítve: 2023. december 2. -
Lakáshitel önerő: mennyi kell és hogyan teremtsem elő?
A lakáshiteleknek – és minden jelzáloghitelnek – sarkalatos pontja az önerő. Ez a hitelfelvétel mumusa, az az adott esetben több millió forint, amit neked kell beletenned a hiteledbe. Miért van erre szükség egyáltalán? Honnan teremtsd elő? Mi lehet önerő és mi nem? Segítünk, hogy megvehesd a kinézett lakást és a lakáshitel önerő ne okozzon gondot.
frissítve: 2023. október 18. -
Állami támogatás összefoglaló - elérhető támogatások 2023-ban és 2024-ben
Valószínűleg te is hallottál már a CSOK-ról, de családok, illetve a gyermeket tervező párok számára nem csak lakáscélra elérhetők támogatások és támogatott hitelek. Van néhány olyan támogatás, amelyet nem, vagy nem kizárólag lakáscélra használhatsz. Sőt, van néhány olyan kedvezmény is, amely gyermekektől függetlenül igényelhető. Ezek nem kapnak akkora figyelmet, mint a nagy lakáscélú támogatások, hisz általában kisebb összegűek. Sok kicsi viszont itt is sokra megy, és ha valamire jogosult vagy, nem érdemes az államnál hagynod. Ebben az útmutatóban ezeket a támogatási formákat mutatjuk be részletesen.
frissítve: 2023. november 27. -
Hitelfedezeti mutató: Ilyen ingatlanodnak kell lennie 2023-ban, ha lakáshitelt szeretnél
Lakáshitel felvételnél az ingatlanfedezet értékének 80 százalékánál magasabb összeget a bank nem adhat neked hitelként és a havi törlesztőrészlet nem lehet magasabb, mint jövedelmed bizonyos része. Miért vannak ezek a szabályok? Milyen egyéb feltételeknek kell megfelelnie az ingatlannak ahhoz, hogy fedezetként használhasd? Bemutatjuk, hogy miért kell odafigyelned a hitelfedezeti mutatóra.
frissítve: 2023. november 14. -
Otthonteremtési támogatás összefoglaló - elérhető támogatások 2023-ban és 2024-ben
Ha lakást vagy házat szeretnél építeni vagy venni, felújítást tervezel vagy bővítenél, akkor érdemes megnézned, hogy van-e olyan otthonteremtési támogatás, amire jogosultak lehettek. A kormány jelenleg több támogatással is segíti a családok lakáshoz jutását. 2024-től változások lesznek, de jelenleg még komoly összeget is kaphattok, ezért érdemes megnéznetek, hogy mire vagytok jogosultak. Összeszedtük neked a legfontosabb támogatásokat és azok feltételeit, beleértve a jövő évi változásokat is.
frissítve: 2023. november 27. -
Minden, amit a 0%-os áruhitelről tudni akartál, és az üzletekben nem mondják el
Ha vásárolni szeretnél egy nagyobb értékű árut, és már eldöntötted, hogy hitelből fogod megvenni, felmerül a kérdés, hogy milyen hitelt válassz hozzá. Az áruhitel ma már gyakorlatilag minden áruházban könnyen és gyorsan hozzáférhető. A nagyobb boltok szerződést kötnek egy vagy több pénzintézettel, és az általuk kínált áruhitelek közül választhatsz. A hitelfelvételt az áruházi hitelügyintézőn keresztül helyben el lehet intézni. Mindössze egy munkáltatói igazolás és személyes okmányok szükségesek hozzá, és a hitelbírálat is gyorsan megvan. De vajon tényleg ezzel jársz a legjobban?
frissítve: 2023. október 11. -
KHR lista és lekérdezés – minden, amit tudnod kell róla 2023-ban
A KHR, azaz Központi Hitelinformációs Rendszer egy olyan adatbázis, amely nyilvántartja a bankok és más hitelezéssel foglalkozó pénzügyi intézmények ügyfeleinek hitelfelvétellel kapcsolatos adatait. Negatív státusszal olyan ügyfelek adatai szerepelnek benne, akik korábban már rossz adósok voltak, azaz késedelmesen fizették a hitelük törlesztőrészleteit, vagy csalást követtek el. Ha ezen szerepelsz, az megnehezítheti, vagy akár lehetetlenné is teheti, hogy később hitelt kapj. De a KHR nem csak a rosszul fizető adósok nyilvántartására szolgál. Van egy pozitív listája is, amely azokat a szerződőket tartja nyilván, akik pontosan törlesztenek. Ha a pozitív listán szerepelsz, az előnyt jelenthet neked egy következő hitel igénylésénél. Útmutatónkból megtudhatod, hogyan működik a negatív és pozitív KHR lista, hogyan kerülsz fel rá, hogyan kérheted le, hogy rajta vagy-e és egyáltalán jó-e az neked, ha szerepelsz rajta.
frissítve: 2023. március 7. -
Mikor melyik hitel a legjobb választás számomra? Segítünk dönteni
Szeretnél valamit vásárolni, de nincs rá elegendő pénzed? Nem tudod, hogy személyi kölcsön, autóhitel, hitelkártya vagy lakáshitel az, ami erre a legjobb? A hitelfelvétel az egyik legfontosabb pénzügyi döntés az életünkben, melynek hatásai hosszú évekre elkísérhetnek bennünket törlesztőrészletek és egyéb költségek formájában. Számít, hogy mire szeretnéd fordítani a felvett összeget, illetve, hogy egyszerre van szükséged nagyobb összegre, vagy kisebb részletekben kellene, hogy a pénz elérhető legyen. A bankoknak számos ajánlata van, melyek útvesztőjében könnyű eltévedni, ezért fontos lehet alaposan megismerned ezeket, és átgondolni a céljaidat, lehetőségeidet.
frissítve: 2023. október 10. -
Jövedelemarányos Törlesztőrészlet Mutató (JTM) - erre figyelj, hogy annyi hitelt kaphass, amennyit szeretnél
Talán te is olyan típus vagy, aki hitelfelvétel előtt alaposan körüljárja a témát, és szeret biztosra menni. Vagy már egyeztettél a banki ügyintézővel, és most derült ki, hogy a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató miatt nem kaphatsz annyi hitelt, amennyire szükséged van? Adunk pár tanácsot, hogy el tudd intézni, hogy megkaphasd az igényelt hitelösszeget. Azt is megmutatjuk, hogy milyen jövedelmeket és hiteleket kell számításba venni a JTM kiszámolásánál.
frissítve: 2023. augusztus 2. -
Érdemes áruhitellel vásárolnom, vagy jobban járok a személyi kölcsönnel?
Előfordulhat, hogy olyan terméket szeretnél megvenni, ami túl drága ahhoz, hogy beleférjen az aktuális havi költségvetésedbe. Ilyenkor kerülhet képbe az áruhitel vagy a személyi kölcsön. Áruhitelt szinte minden nagyobb bevásárlóközpontban, műszaki üzletben, bútorboltban vagy lakberendezési boltban fel tudsz venni, sok helyen akár azonnal. A hitelhez jutás gyors és egyszerű, de vajon megéri ezt választanod? Ebben az útmutatóban azt járjuk körül, hogy mikor célszerű a vásárláshoz áruhitelt felvenned, és mikor személyi kölcsönt.
frissítve: 2023. október 11.