Homa Péter
Homa Péter bankszámlaszakértő
LinkedinE-mail
Homa Péter bankszámlaszakértő

Kisgyerekkoromban a golyós számológépen szocializálódva fogtam bele a pénzügyekbe, amiből végül merő véletlenségből egy közgazdász diploma lett. Közben rájöttem, hogy a bankkártya nem csak levélbontásra alkalmas, hanem ha ATM-be dugjuk, az el is nyelheti. Ebből a felismerésből született meg több ezer szakmai cikk többféle pénzügyi-gazdasági portálon, immáron harmadik évtizede. Eretnek nézeteim tálalására végre megtaláltam végleges helyemet a BiztosDöntésnél, ahol célom, hogy közérthetően hozzam el neked mindazt, amivel megtalálod a helyed a napi pénzügyekben.

Homa Péter útmutatói

A szerző eddig 88 útmutatót írt

  • Privát banki ügyfél áttekinti a befektetéseiről szóló elemzéseket

    Privát banki szolgáltatások Magyarországon 2023-ban

    A privát banki szolgáltatással kapod a legszemélyesebb kiszolgálást a bankoktól, ahol tényleg te állsz a középpontban. Ahol tudják, ott a bankszolgáltatásokon túl is segítik a pénzügyeidet, illetve igyekeznek abban, hogy a nagyobb összegű vásárlásaidnál, amelyekkel gyarapítod a vagyonodat, szintén ott lehessenek. A privát banki szolgáltatásnál alapvető a dedikált bankár és a szolgáltatás nem is érhető el minden bankfiókban, illetve lehetnek olyan bankfiókok, amelyekben csak a privát banki ügyfeleket szolgálják ki. Ebből az útmutatóból megtudhatod, hogy mit kapsz ma a bankoktól privát banki ügyfélként.

    frissítve: 2023. május 19.
  • Prémium bankszámlás ügyfél kezet fog a tanácsadójával

    Prémium bankszámlák - megmutatjuk, hogy melyikkel jársz a legjobban

    Nincs egyszerű dolga annak, aki prémium bankszolgáltatás igénybevételére adná a fejét Magyarországon, a bankok ugyanis teljesen eltérő belépési limitekkel fogadják a prémium ügyfeleket. Az egyik banknál még átlagosnak számító ügyfél simán lehet, hogy prémium bankszolgáltatást kaphat egy másik banknál, akit így egyéb kedvezmények is megilletnek. Megnéztük, hogy a magyarországi bankok és a Revolut milyen szolgáltatásokat kínálnak és azt is megmutatjuk, hogy mit tudnak a legdrágább bankkártyák. Tarts velünk!

    frissítve: 2023. május 19.
  • Szemüveges üzletember a devizaszámla egyenlegét nézi monitoron

    Devizaszámla: ezt érdemes tudnod róla 2023-ban

    Manapság újra virágoznak a devizaszámlák, noha sosem voltak igazából olyan elterjedtek, mint a forintszámlák. A lakosság döntő többsége ugyanis forintban kapja és idehaza forintban is költi el a fizetését, ezért a devizára és az ahhoz kapcsolódó bankszámlára nincs igazából szüksége. Legfeljebb csak akkor, ha külföldre megy nyaralni vagy abban tartja a megtakarításait. Vagy akkor, ha... Nos, lássuk, mire is jó még egy devizaszámla!

    frissítve: 2023. május 15.
  • Fiatalok laptopon keresztül megnyitják az első bankszámlájukat

    Első bankszámla megnyitása gyermekünknek

    A bankszámla nélkülözhetetlen az életben. Interneten csak így lehet fizetni, ide kapjuk az ösztöndíjat, később a fizetésünket is. A folyószámlahitel átsegíthet a nehezebb időkön, és a bankszámla kell a lakáshitelhez is később. De vajon hogyan válassz első bankszámlát a gyermekednek?

    frissítve: 2023. május 15.
  • Ügyfél telefonon beszél az MBH betéti kamatokról a bank ügyfélszolgálatával

    MBH betéti kamatok 2023

    Az MBH Bank-os lekötött betétek kicsit kilógnak a sorból a többi bank kínálatához képest. Egyrészt náluk bankszámla nélkül is leköthető a pénzed, ami egy elég ügyes konstrukció, hiszen nem kell bankszámlavezetési költségeket fizetned, amíg le van kötve a pénzed. Másrészt elérhető náluk a Takarékbanktól megörökölt nyereménybetét is, amellyel a minimális kamat helyett akár egy új autó kulcsa lehet a tiéd bármelyik páros hónapban. Tarts velünk és bemutatjuk mindegyik megtakarítási lehetőséget.

    frissítve: 2023. május 24.
  • Raiffeisen betéti kamatok 2023

    A Raiffeisen Banknál szeretnéd lekötni a betétedet? Akkor jó helyen jársz, hiszen ebben az útmutatóban bemutatjuk az egyes lekötött betéti konstrukciókat, és szólunk a Raiffeisen Bank 2022-ben újraindult megtakarítási programjáról, amely tulajdonképpen egy megtakarítási számla azzal a kiegészítéssel, hogy a bankkártyás vásárlásaidat felfelé kerekítve is tudsz itt pénzt gyűjteni, ha akarsz. Minden konstrukciót véd a betétbiztosítás 100 000 eurónak megfelelő forintösszegig, így a pénzed teljes biztonságban van ezen összeg alatt.

    frissítve: 2023. május 24.
  • OTP betéti kamatok 2023

    A betétlekötés jó dolog, mert elkülönítheted a pénzed a naponta, bankkártyával használt egyenlegedtől. Ha a kamatok alacsonyak, akkor talán nem sok értelmét látod a lekötésnek, de akkor is lehet értelme, illetve véd a bankkártyacsalásoktól is. Ha nincs rá komoly kamatfizetés, akkor nincs kamatveszteség sem, ha feltöröd, épp ezért teljesen kockázatmentesen kötheted le a pénzed, teljesen önállóan.

    frissítve: 2023. május 24.
  • Boldog lány bankszámlanyitási akciókról olvas a telefonján

    Tízezreket kaphatsz, ha ezeknél a bankoknál nyitsz bankszámlát

    Eljött a Kánaán – gondolhatnánk a bankok bankszámlanyitási akciói láttán. És valóban. Akár több tízezer forint is üti a markodat, ha most nyitsz bankszámlát valamelyik ezzel akciózó banknál. De úgy is szakíthatsz, ha meglévő ügyfélként új ügyfelet ajánlasz. Ha te sem szeretnél kimaradni ebből a pénzesőből, akkor itt az ideje, hogy szerezz egy új bankszámlát tízezrekért cserébe!

    frissítve: 2023. június 8.
  • Több bankkártya egymásra rakva

    Bankkártya: ezeket érdemes róla tudnod 2023-ban

    A bankkártyák alapvető fizetőeszközzé nőtték ki magukat mára, amire a koronavírus-járvány is rásegített. Bankkártyával és gyakran mobiltelefonnal fizető vásárlókat láthatsz magad körül a pénztáraknál és a pandémia alatt jelentősen felpörgött az internetes kártyás fizetés is. Ma már mindenhol általános az érintéses fizetés a boltokban, így a nagy techcégek fizetési applikációiba is integrálhatod a bankkártyádat. Útmutatónkban lépésről lépésre bemutatjuk, hogy mire figyelj a bankkártya használatkor, hogyan aktiváld és tiltsd le, milyen bankkártyák vannak és azt is, hogy külföldi használatnál hogyan legyél még nagyobb biztonságban.

    frissítve: 2023. március 27.
  • Házaspár akik pihenés közben az euró magyar állampapír megvásárlásán gondolkodnak

    Euró Magyar Állampapír (EMÁP): Új deviza alapú állampapír 2023. márciustól

    A devizabefektetők egy megújított ajánlatot kaptak a magyar államtól 2023 márciusában. A korábbi PEMÁP euró alapú állampapírt az EMÁP váltotta fel március közepén. A két konstrukció közötti egyetlen lényeges különbség, hogy a magyar állam a korábbinál jóval kevesebb kamatot fizet a devizabefektetések után: az eurózóna inflációja helyett az EURIBOR kamatszintjét.

    frissítve: 2023. március 11.
  • Erste hitelkártya van egy nő kezében aki sokat vásárol

    Íme egy kártya, mellyel akár olcsóbban vásárolhatsz, mint készpénzzel

    Akár 1+3% százalék visszatérítés. Ennyit is el lehet érni egy-egy vásárlás árából az Erste Max Hitelkártyával. Mutatjuk, hogyan maxold ki a visszakapható kedvezményt és hogyan takaríts meg évente akár közel 100 000 forintot.

    frissítve: 2023. május 15.
  • Férfi idegeskedik, hogy miért nem működik a csoportos beszedési megbízás a netbankjában

    Csoportos beszedési megbízás 2023: minden, amit tudnod kell róla

    A csoportos beszedési megbízás (vagy más néven csoportos beszedés) egy olyan szolgáltatás, melyet nagyon sok család kihasznál a rezsiszámlái kifizetésére. Ez egy sok évtizede jól működő, kiforrott megoldás, mely megbízhatóan üzemel. De azért vannak vele problémák is, mint például a váratlan túlszámlázások, vagy amikor a terhelés nem történik meg a számládon, ezért neked kell rohangálni utána. Arról nem is szólva, amikor megérkezik a terhelés, csak épp nincs pénz a számládon. De már készülőben van a megoldás, mellyel kivédheted ezeket. Ebben az útmutatóban erről is olvashatsz.

    frissítve: 2023. február 26.
  • Fizetés NFC funkciós bankkártyával virágárusnál

    NFC: Így használd 2023-ban

    Az NFC egy olyan szabványt jelent, amellyel a bankkártyád vagy a mobiltelefonod érintés nélküli fizetésre is használható. Az NFC elsősorban nem egy fizetési szabvány, hanem adatátviteli, de mára gyakorlatilag a fizetésben hozott forradalmat. Talán nem is hinnéd, hogy milyen sok munka előzte meg, mire kialakult az az érintéses fizetés, melyet ma már megszokottan, rutinból használsz a fizetéseid során. Talán természetes, hogy a bankkártyáddal és a mobiloddal tetszés szerint felváltva fizethetsz, de korántsem volt ennek közös az útja, hiszen eredetileg mobilos fizetésnek indult. Megmutatjuk, hogyan használd okosan.

    frissítve: 2023. április 6.
  • ATM készülék előtt áll egy férfi

    Tudj meg mindent az ATM bankautomatákról 2023-ban!

    Az ATM-ek ma már életünk szerves részeivé váltak. Nap mint nap használjuk őket, nemcsak készpénzfelvételre, hanem akár befizetésre is alkalmasak. Sőt, az ATM nem csak banki műveletekre használható. Ebben az útmutatóban megismerkedhetsz minden olyan fontos információval, amelyet az ATM-ekről érdemes tudnod.

    frissítve: 2023. március 21.
  • Bankszámlakivonat van az ügyfél kezében amit nem ért és inkább felhívja a bankját telefonon

    Bankszámlakivonat - ezt kell tudnod róla 2023-ban

    A bankszámlakivonatot sokan csak szükséges rossznak tartják, pedig alapvető információk vannak rajta, melyeket jó elolvasni. De vajon melyek ezek az információk, és miben kell neked a bankszámlakivonatról tájékozódnod? Talán nem is tudtad, de a bankszámlakivonatnak vannak bizonyos tartalmi elemei, és van pár trükk, amitől jó lehet egy bankszámlakivonat. Ebben az útmutatóban eláruljuk neked ezeket az érdekességeket. A végén pedig bankonként megmutatjuk képekkel, hogy honnan lehet letölteni a számlakivonatot.

    frissítve: 2023. február 15.
  • Bank, ahol alapszámla nyitható

    Alapszámla 2023 - egy speciális bankszámla az Európai Unióban

    Az alapszámla egy olyan bankszámlatípus, melyet az Európai Unió hozott létre azért, hogy segítse a bankszámlához jutást, elsősorban azoknál, akik még nem rendelkeznek semmilyen bankkapcsolattal. Neked is lehet ilyen számlád, akkor is, ha valamelyik banknál már ügyfél vagy. Ebben az útmutatóban bemutatjuk neked ennek a számlatípusnak az előnyeit, és szólunk a hátrányairól is.

    frissítve: 2023. április 5.
  • Ideges és csalódott befektető akinek a beva az utolsó reménye, hogy visszakapja a pénzét

    BEVA: Minden, amit a Befektető-védelmi Alapról (BEVA) tudnod kell 2023-ban

    A Befektető-védelmi Alap (rövidítve BEVA) akkor kártalanít, ha a befektető - a BEVA tagjaként - értékpapírja vagy befektetett pénze befagy. A kártalanítás nem vonatkozik a befektető befektetési kockázataira, csak arra a pénzre, amely a befektetést kezelő szervezet hiányosságaiból, szabálytalan működéséből ered. Lépésről lépésre elmondjuk hogyan kaphatod vissza a pénzed és mennyit kaphatsz vissza, ha véletlenül olyan szerencsétlenség érne, hogy a BEVA kártérítésére szorulsz.

    frissítve: 2023. január 26.
  • Több hitelkártya van egymásra téve

    Hitelkártya: így hozd ki belőle a legtöbbet 2023-ban

    A bankok olyan kártyákat bocsátanak ki hitelkártyaként, amelyeket ugyanúgy használhatsz, mint a betéti kártyákat, melyek a folyószámládhoz kapcsolódnak. A kamatozásban viszont másként működnek, továbbá extra kedvezményeket kínálnak a betéti kártyákhoz képest. Ha szeretnél sokat spórolni, tarts velünk, megmutatjuk, hogy a hitelkártya tudatos használatával hogyan teheted ezt meg hónapról hónapra!

    frissítve: 2023. március 19.
  • Kisfiú meglepődik, hogy mennyivel drágulnak a bankszámlák

    Drámaian drágul idén a bankolás – ám tízezreket spórolhatunk

    Január végéig minden bankszámla-tulajdonos megkapja a költségkimutatást arról, mennyit is fizetett bankjának tavaly az igénybe vett szolgáltatásokért. Ha eddig nem is tekintettük át ezt a kimutatást, most érdemes lehet, hiszen idén 15 százalék körüli mértékben drágulhatnak majd a banki díjak. A megfelelő számla kiválasztásával így éves szinten több tízezer forinttal csökkenthetőek a kiadásaink idén.

    frissítve: 2023. június 1.
  • Erste George megnyitása a földön lévő laptoppal

    Erste George – minden, amit tudnod kell róla 2023-ban

    Az Erste George az Erste Bank internetbank és mobilapplikáció szolgáltatása közös márkanév alatt. Sokféle egyedi szolgáltatást nyújt, melyet más bankok nem, vagy csak elszórva nyújtanak. Ráadásul az elektronikus szolgáltatások segítségével a bankba küldött tranzakciók a legolcsóbbak, a bankkártyás vásárlásaiddal pedig még pénzt kereshetsz! Tarts velünk és ismerd meg ezeket a funkciókat!

    frissítve: 2023. április 4.
  • MBH netbank 2023 – ezeket érdemes tudnod róla

    Ma már senki sem kérdőjelezi meg, hogy a netbankos, önkiszolgáló módon beküldött tranzakciók a leggyorsabbak és a legolcsóbbak. Így van ez az MBH Netbanknál is. Lássuk is, mely funkciókat használhatod önállóan az MBH internetbankjában és bemutatunk két érdekességet is.

    frissítve: 2023. május 30.
  • Az unicredit netbank szolgáltatását elégedetten használja ez a nő a laptopjáról

    UniCredit netbank – minden, amit tudnod kell róla 2023-ban

    Az UniCredit Bank olyan internetbank rendszert dolgozott ki, amely kitűnően és biztonságosan használható a mindennapi bankügyeiden túl is anélkül, hogy a biztonság terén kompromisszumot kellene kötnöd. Megmutatjuk hogyan igényelheted az UniCredit netbank webes alkalmazását és mit kell tegyél, ha belépési problémáid vannak, netán elfelejtetted a jelszót. Bemutatjuk az internetbank szolgáltatás széles körben használható funkcióit is. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2023. április 4.
  • K&H szép kártya érintésével fizetés egy boltban

    K&H SZÉP Kártya – minden, amit tudnod kell róla 2023-ban

    A K&H SZÉP Kártya egy olyan fizetőeszköz, amellyel belföldön több ezer szálláshelyen, étteremben, vagy szabadidős élmény igénybevétele során fizethetsz. A munkáltatódtól olyan juttatásokat kaphatsz a K&H SZÉP Kártyádra, amelyek a bérként történt kifizetéseknél kedvezményesebben adóznak, ezáltal több pénzt költhetsz el ugyanannyi munkáltatói juttatásból. Ez az útmutató arról szól, hogy hogyan, milyen feltételekkel használhatod a K&H Bank által kibocsátott SZÉP Kártyát.

    frissítve: 2023. április 4.
  • KH ebankot használja egy új ügyfél laptopon

    K&H ebank – minden, amit tudnod kell róla 2023-ban

    A K&H ebank szolgáltatása a hitelintézet internetbank szolgáltatását takarja. Sokféle funkciója van, például átutalást lehet vele indítani, segít a csekkek befizetésében, láthatod a számlatörténetedet, aktiválhatod vele a betéti- és hitelkártyáidat, limiteket módosíthatsz, aktiválhatod, felfüggesztheted, sőt, le is tilthatod a kártyádat és lekérdezheted a PIN-kódodat is többek között. Lépésről lépésre bemutatjuk ezeket és még régi K&H-s ügyfeleknek is mondunk újakat.

    frissítve: 2022. december 31.
  • MKB Netbankár rendszerbe lép be egy ügyfél számítógépről

    MKB NetBANKár – minden, amit tudnod kell róla 2023-ban

    Az MKB Bank ügyfele vagy? Az MKB NetBANKár segítségével, mely az MKB Bank internetbankja, szinte minden tranzakciót elintézhetsz, de a leggyakoribbakat egészen biztosan. Erről szól ez az útmutató.

    frissítve: 2023. április 4.
  • Raiffeisen Direktnet készül belépni a netbankjába

    Raiffeisen DirektNet – minden, amit tudnod kell róla

    A Raiffeisen Bank internetbank szolgáltatásával sok tranzakciót magad is elintézhetsz, illetve sok információt önállóan is megtudhatsz anélkül, hogy banki alkalmazottal kapcsolatba kellene lépned. Az alábbiakban bemutatjuk ezeket, és válaszolunk a leggyakrabban felmerülő kérdésekre is a Raiffeisen DirektNet rendszerrel kapcsolatban.

    frissítve: 2023. február 25.
  • Sikeres avdh hitelesítés mellett örül a férfi a laptopja mellett

    AVDH hitelesítés – intézd önállóan, távolról a pénzügyi szerződéskötéseidet

    Magyarországon már ma is ingyenesen elérhető az AVDH hitelesítés, mellyel megkönnyítheted a pénzügyi szerződéskötéseidet. Nem kell elmenned a bankba, biztosítóhoz, pénztárhoz, hanem otthonról, kényelmesen is szerződhetsz velük. Elmondjuk, amit tudnod kell róla és képekkel is lépésről lépésre bemutatjuk, hogy csináld.

    frissítve: 2022. december 10.
  • SWIFT kód megadása mobilbankban

    SWIFT kód, IBAN szám, BIC kód: bankonként megmutatjuk és mindent elmondunk róluk

    A SWIFT kód, BIC kód és az IBAN számlaszám ismerete elengedhetetlen lehet a nemzetközi utalásokhoz, akár kapsz pénzt, akár küldesz. Ebből az útmutatóból megismerheted ezeket a kódokat, illetve hogy hogyan találhatod meg őket.

    frissítve: 2023. május 12.
  • Diákhitel kellene ennek a malacnak, ha tanuló lenne

    Diákhitel: Minden információ egy helyen 2023-ban

    Kevés olyan főiskolás vagy egyetemista van, aki a diákhitel hirdetéseit ne látta volna még. Talán már hallottál a Diákhitel1 konstrukcióról, amivel havonta akár 150 000 forint bármire elkölthető összeget is kaphatsz. A Diákhitel2 is még igényelhető ehhez, ami kamatmentes és a tandíj fizethető belőle. Ebben az útmutatóban lépésről lépésre elmondunk mindent és azt is, hogy mire érdemes figyelni. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2023. május 24.
  • Mosolygó lány lekérdezi laptopon az erzsébet kártyája egyenlegét

    Így kérdezd le az Erzsébet utalvány kártya egyenlegét

    Az Erzsébet utalvány kártya egy sikeres hazai utalványprogram volt 2011 és 2020 között. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan működött és mi van most helyette. Azt is részletesen elmondjuk, hogy hogyan tudod használni és az egyenleget lekérdezni.

    frissítve: 2023. január 18.
  • Férfi felidegesítette magát a laptopos egyenleg lekérdezés során

    Így a legegyszerűbb az egyenleg lekérdezés a bankodnál

    Míg régen csak a számlakivonat segített tisztában lenni az egyenlegeddel, még a bankfiókban sem tudtak pillanatnyi egyenleget mondani, ma már se szeri, se száma az egyenleglekérdezési lehetőségeknek. Ha szeretnéd megtudni, hogy mi a leggyorsabb és legegyszerűbb egyenleg lekérdezési módszer, akkor jó helyen jársz. Mindegyik banknál megmutatjuk.

    frissítve: 2023. június 4.
  • Ügyintéző mosolyog az OTP ügyfélszolgálat pultjánál egy ügyfélre

    Ebben segít neked az OTP ügyfélszolgálat 2023-ban

    Az OTP ügyfélszolgálat telefonon, cseten, e-mailben és személyesen, a bankfiókokban egyaránt segítséget nyújt. Ebből az útmutatóból megtudhatsz mindent arról, hogy melyik ügyet milyen csatornán keresztül intézhetsz el az OTP ügyfélszolgálaton. Megtudhatod továbbá azt is, hogy pontosan hová fordulhatsz, ha az OTP ügyfélszolgálatot keresed.

    frissítve: 2023. május 19.
  • Férfi papíron az OTP telekód számait olvassa

    Így segítheti a vásárlásaid az OTP TeleKód 2023-ban

    Az OTP TeleKódra van szükséged, ha egyenleget szeretnél lekérdezni telefonon, vagy ha egyéb műveletet indítanál a telefonos automatán keresztül, de szükséged lehet rá az internetes vásárlások során is. Az alábbiakban egy helyen megtudhatsz róla mindent.

    frissítve: 2023. április 4.
  • OTP Gépkocsinyeremény sorsoláson nyert autó kulcsát veszi át férfi

    OTP Gépkocsinyeremény - tudj meg mindent egy olyan bankbetétről, mellyel autót nyerhetsz

    Mit szólnál egy olyan bankbetéthez, amely ugyan nem fizet neked kamatot, cserébe viszont minden hónapban bekerülsz egy értékes autó sorsolásának résztvevői közé? Ha mégis meggondolod magad, bármikor kiszállhatsz és kiveheted a betett pénzed. A sorsoláson való részvétel tehát nem kerül neked semmibe. Nos, ez az OTP Gépkocsinyeremény betét, melyről mindent elmondunk ebben az útmutatóban.

    frissítve: 2023. április 4.
  • Férfi a Gránit betéti kamatokat számolja számológépen

    Gránit Bank betéti kamatok 2023

    Vannak olyan bankok, aminek olyan sok betéti ajánlata van, hogy nehéz őket átlátni és a legjobbat kiválasztani. A Gránit Bank is ilyen. Lépésről lépésre bemutatjuk a lekötött betéteit és azt is, hogy melyikhez milyen feltételt kell teljesítened. Elmondjuk az előnyöket, hátrányokat és megmutatjuk azt is, hogyan köss le betétet a mobilodon. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2023. május 24.
  • OTP netbank felületbe gépel laptopon férfi

    OTP netbank: minden információ egy helyen 2023-ban

    OTP-s vagy és nem találsz valamit a netbankjukban? Vagy most kezdenél el az interneten bankolni? Ez nem csak egy kényelmes és korszerű szolgáltatás, de sokkal olcsóbb is, mintha a telefonos ügyfélszolgálatot, kiváltképp a személyes ügyfélfogadást választanád. Ismerkedj meg az OTP netbank szolgáltatásaival és működésével!

    frissítve: 2023. május 19.
  • Lány mosolyog egy laptop előtt

    Új bank lépett a ringbe a diákok kegyeiért

    Az ősz hagyományosan a tanév kezdete is egyben, ami egyet jelent a bankok rohamaival a középiskolások, de még inkább a kezdő főiskolások és egyetemisták pénzügyi kegyeiért. Az idei tanévkezdés azonban nemcsak a régi bankok küzdelmével telt, de megjelent a színen egy új szereplő is, mely kissé megbolygatja az eddig kialakult rendet. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakportál alapítója által írt vendégcikkből kiderül, hogy a hazai banki digitalizáció kivárt a fejlődéssel a nyáron, nagy bejelentés nem jött a bankoktól a mobilappjaik frontján, igaz, a nyár nem is szokott csúcsidőszak lenni ebből a szempontból.

    frissítve: 2023. január 4.
  • Bónusz Magyar Állampapír a malacperselyhez képest ilyen pénzt termel

    Bónusz Magyar Állampapír: Inflációkövető hozam 3 havi kifizetéssel

    2022-ben olyan magas infláció következett be, hogy az államnak komoly lépéseket kellett tennie azért, hogy megőrizze az állampapírok vonzó kamatszintjét. Ennek a törekvésnek a jegyében tért vissza a piacra a Bónusz Magyar Állampapír, azaz a BMÁP. A piac nagy érdeklődéssel várta az értékpapír megjelenését. Lássuk, miért!

    frissítve: 2023. május 12.
  • Aprópénz amiből állampapírt lehet venni

    Állampapír: Minden, amit tudnod kell róla 2023-ban

    Számtalan előnye van az állampapíroknak, de leginkább az, hogy az állam garantálja az összes állampapír visszafizetését. Ha pedig az állam még törekszik is arra, hogy vonzóvá tegye ezt a befektetési formát, akkor abból igazán jól jöhetnek ki a befektetők. Ebben az útmutatóban mindent megtudhatsz - egyebek mellett - a magyar állampapírok előnyeiről, hátrányairól, megvásárlási módjáról, kamatairól és az adózásáról. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2023. május 30.
  • OTP egyenleglekérdezés mobiltelefonról

    OTP egyenleglekérdezés: minden, amit tudni kell róla 2023-ban

    A legfontosabb információ mindig az, hogy mennyi pénzem van. A készpénzt viszonylag könnyű áttekinteni, hiszen csak elő kell venni a pénztárcánkat, de a bankszámla áttekintése már bonyolultabb dolog, hiszen a pénztárcánk nem ad rá választ. Szerencsére ma már elég sok lehetőség van az OTP egyenleg áttekintésére. Az alábbiakban bemutatjuk ezeket.

    frissítve: 2023. április 4.
  • A CVC kód birtokában könnyű ellopni a bankkártyádat és pénzedet

    CVC kód: mi ez és miért jó, ha tudsz erről?

    Amikor először vásároltál online, lehet, hogy a folyamat meglepően könnyen ment, ám a végén volt valami, aminél elakadhattál: a CVC kód okozhatott némi fejtörést. Mi is az, hol is van? Most a felszín mögé megyünk kicsit, hogy többet megtudhass arról a bizonyos három számjegyről: hogyan tudja megvédeni a pénzedet, mire utal, ha esetleg valahol nem kérik a kódot, vagy éppen melyek azok a szituációk, ahol a kód már nem nyújt védelmet a tolvajok ellen.

    frissítve: 2022. szeptember 19.
  • Magas banki költségű ATM

    Csökkentsd 8 lépésben a bankszámla költségeidet {bankváltás nélkül}

    Ha szereted a mostani bankszámládat, de drágának találod, akkor pont neked szól ez az útmutató. Mutatunk több olyan egyszerű trükköt, amivel azonnal olcsóbb lehet a havi bankszámla költséged és évente akár több tízezer forintot megspórolhatsz. De ha eleged van a bankodból és egy kedvezőbb számlacsomagra váltanál vagy egy olyanra ahol a mobilbankon keresztül több mindent el lehet intézni, akkor is jó helyen vagy. Lépésről lépésre megmutatjuk mit csinálj!

    frissítve: 2022. november 25.
  • Ezekkel lehet pénzforgalmi bankszámla nyitására felkészülni

    Milyen vállalkozóknak nem kötelező a pénzforgalmi bankszámla?

    Ha vállalkozást indítasz, természetes, hogy rövid idő alatt sok tennivaló nehezedik rád, és ugyanígy a kérdések száma is megsokasodik. Azonban miután látszólag kész vagy a céged megalapításával, akadnak még bőven tennivalók. Ide tartozhat a pénzügyi háttér biztosítása is. Mivel neked, mint magánszemélynek jó eséllyel már van számlád, célszerűnek tűnhet, hogy vállalkozásodnak is legyen egy. De feltétlenül így van ez, vagy vannak esetek, amikor nem szükséges? És ha mégis az, mi a teendő? Mit ne tegyél? Segítünk, hogy tisztán láss.

    frissítve: 2022. augusztus 26.
  • Iránytűvel keresi egy férfi, hogy hol lehet online bankszámlát nyitni

    Online bankszámla nyitás - így érdemes csinálni

    Bizonyára te sem szeretsz hivatalokba vagy bankfiókba járni ügyintézni, ha nem muszáj. A statisztikák szerint nagyon ritkán váltunk bankot és jó eséllyel évekig ott bankolsz, ahol előzőleg számlát nyitottál. Pedig nem kell így lennie, manapság már az online bankszámla nyitás több banknál is működik. A legtöbben már csak akkor váltanak, ha pofátlanul magasak a költségek, vagy egy kedvezőbb hitelajánlat miatt egy másik bankot választanak. Ennek azonban nem kell így lennie. Megmutatjuk, hogy a többórás bankfióki ügyintézés helyett hogyan és mely bankoknál intézheted el online a bankszámla nyitást.

    frissítve: 2023. február 23.
  • Aggódó betétes nem tud aludni, mert fél, hogy elveszti a bankban tartott pénzét

    OBA: Így kártalanítanak, ha bezárják a bankodat

    A legtöbben úgy gondoljuk, hogy a pénzünk a bankokban biztonságban van. Ennek ellenére több pénzintézet és takarékszövetkezet is volt az elmúlt évtizedben, amely gyakran váratlanul, mindenféle előzmény nélkül csődöt jelentett. Szerencsére a legtöbben visszakapják a pénzüket, és ezt az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA) köszönhetik. Útmutatónk végére érve tudni fogod, hogy milyen esetekben és mekkora összegig garantálja a pénzedet az OBA. Azt is megérted majd, hogy miért érdemes néha több bankszámlát nyitnod, és hogy a Revolutnál lévő pénzed biztonságban van-e.

    frissítve: 2023. június 1.
  • Kislány számológéppel kiszámolja a megtakarítási számla kamatát

    Megtakarítási számla: megmutatjuk mikor érdemes ebben tartanod a pénzed

    Mindannyiunk életében eljön egy olyan időszak, amikor spórolnunk kell, hiszen olyan céljaink vannak, melyeket a megszokott költségvetéssel nem tudnánk elérni. Ilyenkor a havi megtakarítás mellett fontos, hogy a pénzed elérhető legyen, de gyarapodjon is. Még fontosabb, hogy ne lásd mindennap az egyenlegedet, hiszen akkor könnyen elcsábulhatsz és elköltheted. Ezekre nyújt jó megoldást a megtakarítási számla, ami ötvözi a banki folyószámlák és a lekötött betétek előnyeit, bár inkább a folyószámlákra hasonlítanak. Bemutatjuk az előnyeit is és azt is, hogy mikor ne használd.

    frissítve: 2023. május 28.
  • OTP Junior: Így lehet ingyenes a bankszámla tanulóknak

    Összeszedtük, mit kínál ma az OTP Junior az egyetemistáknak, főiskolásoknak. Nem csak pénzről szólnak ezek a lehetőségek, pontosabban a pénzről is, csak éppen másképp. Ha főiskolán, egyetemen tanulsz és nem múltál még el 26 éves, mindenképpen érdemes belevágnod a kedvezményes lehetőségekbe. Nézzük, mit tud az OTP Junior számla!

    frissítve: 2023. április 4.
  • Raiffeisen számlacsomagok 2023

    Sokak szerint a Raiffeisen bankszámlákhoz járó mobilbanknak szép, áttekinthető felülete van és könnyű használni. Megmutatjuk a mobilbankjuk legérdekesebb funkcióit, döntsd el te magad, hogy neked kézre állna-e. Elmondjuk azt is, hogy melyik bankszámlájukat miért érdemes választanod.

    frissítve: 2023. május 28.
  • MBH számlacsomagok 2023

    Az MBH Banknál új ügyfelek a korábbi Budapest Bank mobilapplikációját és internetbankját használhatják. Bemutatjuk ezeket az ajánlatokat és a mobilbankjuk legérdekesebb funkcióit is.

    frissítve: 2023. május 28.
  • MagNet számlacsomagok 2023

    A MagNet bankszámlái nemcsak olcsók, hanem egyedülálló módon sok esetben te határozhatod meg, hogy mennyi legyen a számlavezetési díj. Van online megnyitható számlacsomagjuk is. Magyar bankként máshogy gondolkodnak, mint a nagyok és a mobilbankjuk sem tud mindent, de akik a MagNetet választották, azok nagyon elégedettek a bank szolgáltatásaival.

    frissítve: 2023. február 22.
  • K&H számlacsomagok 2023

    A K&H Bank szolgáltatásai mindig is jók voltak és ez így van a bankszámláiknál is. Könnyen átlátható és szerethető mobilbankjuk van, aminek több funkcióját is képekkel bemutatjuk. Segítünk kiválasztani a hozzá illő K&H-s számlát.

    frissítve: 2023. május 28.
  • Gránit számlacsomagok 2023

    A Gránit Banknak csak 2 bankfiókja van, de cserébe fejlett digitális szolgáltatásokat nyújtanak. Kedvező bankszámláik vannak és a mobilappjuk is jól használható. Nézzük meg, hogy neked melyik ajánlatuk a legjobb és ismerd meg a mobilbankjukat is! Képekkel bemutatjuk, hogy miket tudsz mobilról.

    frissítve: 2023. május 28.
  • Budapest Bank számlacsomagok 2023

    Sokaknak van még Budapest Bankos bankszámlája. Bemutatjuk ezeket az ajánlatok és a mobilbankjuk legérdekesebb funkcióit is.

    frissítve: 2023. május 28.
  • CIB számlacsomagok 2023

    Szerintünk a CIB Bank mobilbankjának tudása a legjobbak között van. Szerencsére a bankszámla ajánlatuk is átlátható - segítünk megtalálni a hozzád illő számlát és a havi költségeket is megmutatjuk. Más CIB-es ügyfelek véleményét is elolvashatod és a mobilbankjuk leghasznosabb funkcióit is bemutatjuk képekkel.

    frissítve: 2023. május 28.
  • Erste számlacsomagok 2023

    Az Erste Bank sokat újít és a George nevű mobilbankjukat részletesen bemutatjuk képekkel. Segítünk megtalálni a hozzád illő Erste bankszámlát és több, mint 100 erstés ügyfél véleményét is megismerheted.

    frissítve: 2023. május 28.
  • MKB számlacsomagok 2023

    Az MKB bankszámlái könnyen átláthatóak és a korábbi Budapest Banktól átvett új mobilbankjukat is könnyű használni. Képekkel megmutatjuk az érdekes funkciókat, hogy számlanyitás előtt megismerkedhess vele.

    frissítve: 2023. május 30.
  • Takarékbank számlacsomagok 2023

    Habár a Takarékbank bankszámlái nem a legolcsóbbak, mi megmutatjuk a havi költségeket és megismerheted a bankszámláikat. A mobilbankjuk pár funkcióját is képekkel megmutatjuk. Ha fontos, hogy minél több fiókja legyen a bankodnak, akkor talán pont őket fogod választani.

    frissítve: 2023. május 28.
  • UniCredit számlacsomagok 2023

    Érdekel, hogy melyik UniCredit bankszámla a legjobb? Tudtad, hogy ha mobilbankról utalsz náluk, akkor a netbankos utalással szemben ezek teljesen ingyenesek? Segítünk megtalálni a hozzád illő számlacsomagot és a havi költségeket is kikalkuláljuk. A mobilbankjuk legérdekesebb funkcióit is képekkel megmutatjuk.

    frissítve: 2023. május 28.
  • OTP számlacsomagok 2023

    Ismerd meg az OTP bankszámláit! A bankszámla-kalkulátorral a költségeket is megmutatjuk és kiválaszthatod a legolcsóbb csomagot. Képekkel bemutatjuk a mobilbankjuk legérdekesebb funkcióit is.

    frissítve: 2023. május 28.
  • Egy nő nézi az óráján az átutalás idejét

    Mindig azonnal megérkezik a pénzem, ha most utalják?

    A rövid válasz az, hogy nem. A magyar átutalási rendszer jelenleg egy átmeneti állapotban van. Egyes tranzakciók bizonyos összeg alatt azonnal teljesülnek, míg más tranzakciókra akár napokat is várni kell, összegtől függetlenül. Bemutatjuk, hogy mikor ér át azonnal a pénz és azt is, hogy mikor kell napokat várnod rá. Tippeket is adunk, hogy tudod kikerülni a rendszert, hogy azonnal megkaphasd a pénzed. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2022. augusztus 26.
  • Egy férfi örül a fizetési kérelemnek

    Fizetési kérelem: Így lesz sokkal egyszerűbb az utalás 2023-ban

    Korábban mindenképpen meg kellett várnod, hogy az általad várt pénzt elutalják. Az azonnali fizetési rendszer egyik újdonsága, hogy te is tehetsz ezért. Megsürgetheted, illetve kényelmesebbé is teheted a feladó számára az utalást azzal, hogy előre összekészíted az utaláshoz szükséges adatokat, így neki már csak jóvá kell hagynia. Jóváhagyás után a pénzt azonnal megkapod. A fizetési kérelem ebben segít és végre egyre több bank között működik. Megmutatjuk hogy tudod előnyödre használni, ha szeretnéd, hogy valaki gyorsabban utaljon neked.

    frissítve: 2022. december 31.
  • Apple Pay ikon

    Apple Pay: Így tudsz az iPhone-oddal és az óráddal fizetni 2023-ban

    Ebben az útmutatóban bemutatjuk az Apple mobilfizetési rendszerét, az Apple Pay-t, ami sokkal több, mint egy mobiltelefonba integrált bankkártya. A legtöbb bankkártya alkalmas az Apple Pay-jel való összekötésre az iPhone 6-ostól kezdve, sőt az almás cég okosórái is, úgyhogy akár egyből ki is próbálhatod ezt a fizetési módot. Megmutatjuk hogyan működik és miért érdemes neked is használnod. Kezdjük is a legfontosabbal!

    frissítve: 2022. december 31.
  • Pénztárca bankkártyával amin e-pénz van

    E-pénz, avagy elektronikus pénz - minden, amit tudnod kell róla 2023-ban

    Az e-pénznek semmi köze sincs a bitcoinhoz vagy egyéb kriptodevizákhoz. Az egyik legismertebb fintech, a Revolut is e-pénzt használ. Nézzük meg, hogy mennyi mindent tud az e-pénz és hogy miért használja olyan sok fintech.

    frissítve: 2022. december 31.
  • Tranzakciós illeték miatt ideges férfi

    Tranzakciós illeték: minden, amit tudnod kell róla 2023-ban

    Ebben az útmutatóban megtudhatod, hogy mi is az a pénzügyi tranzakciós illeték, ki fizeti és mikor, továbbá milyen kivételek vonatkoznak rá, amikor nem kell megfizetni.

    frissítve: 2023. június 1.
  • Google Wallet logó

    Google Wallet: Minden, amit tudnod kell róla 2023-ban

    Ebben az útmutatóban választ kapsz arra, hogyan használhatod a Google Wallet fizetési rendszerét a mobiltelefonodról, milyen fizetésekre alkalmas, miket lehet benne tárolni és milyen bankkártyákkal érhető el.

    frissítve: 2023. február 23.
  • Kisbaba aki részére babakötvény vásárolható

    Babakötvény: Minden, amit tudnod kell róla 2023-ban

    2006 óta létezik egy állami támogatásrendszer, mely elég jól átlátható, nem függ a jövedelemtől vagy más állami támogatásoktól, ráadásul minden babának jár, aki magyar állampolgárnak születik. Tarts velünk és bemutatjuk neked, hogy miért a babakötvény az egyik legjobb befektetés a gyermeked számára!

    frissítve: 2023. február 27.
  • Mosolygó befektető aki tbsz számlát használ

    Így segít a TBSZ számla elkerülni a kamatadót

    Sikerült gyarapítani a megtakarításaidat, de fogalmad sincs, hogy hogyan tudnád megóvni az inflációtól vagy a kamatadótól? Szívesen befektetnél, de nem vagy biztos benne, hogy mit kéne választanod? Esetleg azt is tudod nagyjából, hogy mit jelent a TBSZ, csak szeretnél alaposabban megismerkedni ezzel a lehetőséggel? Megmutatjuk, hogyan tudod a kamatadót elkerülni és miben segít neked a TBSZ számla.

    frissítve: 2023. március 15.
  • Fizetés mobiltelefon érintéssel

    Mobilfizetés: ma már ezeket is ki tudod fizetni a telefonoddal

    Manapság szinte mindenkinek ott lapul a zsebében a mobiltelefon, és az is biztos, hogy nagyon sokan használták már fizetésre. A mobilfizetés azonban nem az okostelefonokkal kezdődött, és a lehetőségek nem is állnak meg ott, hogy a telefonodat érinted oda fizetésnél a bankkártyád helyett. Megmutatjuk, hogyan indult a mobilfizetés, és hogy mi mindenben tudja megkönnyíteni az életedet.

    frissítve: 2022. augusztus 26.
  • Lány diák bankszámlát nyit

    Minden, amit a diák bankszámlákról érdemes tudnod - kalkulátor és feltételek

    Most nyitnád meg az első bankszámládat? Megmutatjuk, hogy most milyen diák számlacsomagok közül választhatsz és hogy melyik banknál mi ingyenes.

    frissítve: 2022. november 30.
  • Külföldi utazáshoz útlevél és bankkártyák

    Külföldön nyaralsz? Ezekre figyelj oda a bankkártya-használatkor és pénzváltásnál

    Téged is vertek már át külföldön bankkártyás vásárlásnál, autóbérlésnél vagy a pénzváltónál? Vagy csak nem értetted, hogy miért olyan drága árfolyamot használtak? Megmutatjuk, hogy mire figyelj oda és mik a leggyakrabban elkövetett hibák. Ha több tízezer forintot szeretnél spórolni és az idegeskedéstől megkímélnéd magad, akkor sok olyan hasznos tanácsot megtalálsz útmutatónkban, amit máshol nem.

    frissítve: 2023. március 12.
  • Két diák lány nézi a bankszámlákat egy laptopon

    Ezekre figyelj oda, mikor diákszámlát választasz

    Bankszámlára szükséged lesz, ha szeretnél a telefonoddal vagy online vásárolni vagy ingyenesen vennél fel készpénzt. Minél hamarabb nyitsz egyet, annál jobban jársz, mert a bankok jelentős kedvezményeket kínálnak tanulóknak. Azonban nehéz eldönteni, hogy milyen diákszámlát válassz, és hogy melyik illik hozzád a legjobban. Segítünk dönteni.

    frissítve: 2022. szeptember 11.
  • Egy nő félresöpri a bankkivonatokat

    Bankváltás: így tudsz bankot váltani, ha elégedetlen vagy a bankoddal

    Nem vagy elégedett a bankoddal és másik bankra váltanál, ahol több mindent el tudsz intézni a mobilodról, olcsóbb vagy csak közelebb van a bankfiókja? Erre ma már könnyen találsz megoldást, hiszen minden banknál élhetsz az egyszerűsített bankváltás lehetőségével. Összeszedtünk néhány olyan tippet, amikre ha odafigyelsz, kevesebbet kell feleslegesen mászkálnod, és biztosan jól jársz.

    frissítve: 2022. december 29.
  • Férfi olvassa a banki díjkimutatást és közben fogja a fejét

    Ezt kell tudnod a bankszámla-díjkimutatásodról, amit januárban kapsz meg

    A bankod január végéig küld egy díjkimutatást. Ebből megtudhatod, hogy a bankszámlád mennyibe került az előző évben. Sokan nem tudják, hogy milyen magas összköltsége lehet a sok SMS-nek vagy készpénzfelvételnek, amikből egy kis változtatással sokat le lehetne faragni. Megmutatjuk, hogy pontosan mi szerepel a díjkimutatásban, hogy kell értelmezni, és hogy hol találhatod meg a sajátodat.

    frissítve: 2023. március 24.
  • Családi költségvetés ellenőrzése mobiltelefonon

    Ezek az appok segítenek költségvetést készíteni, hogy képben legyél a pénzügyeiddel

    Sokféleképpen lehet spórolni, de ha nem látod, hogy mire megy el a pénzed, akkor nehezen tudsz jó döntéseket hozni. Szerencse, hogy ma már számtalan lehetőség áll rendelkezésedre a tökéletes terv elkészítéséhez.

    frissítve: 2023. január 9.
  • Paypal logó

    A PayPal segítségével sokkal nagyobb biztonságban leszel a netes vásárlásoknál. Megmutatjuk hogyan

    Hallottál már a PayPalról, de nem tudod neked miben segít? Szeretnéd használni, de inkább utánanéznél mi is ez valójában? Vagy csak szeretnél még többet megtudni arról, hogyan működik a PayPal rendszere? Jó helyen vagy, ugyanis mi összeszedtünk neked mindent, amit a PayPalról tudni érdemes.

    frissítve: 2022. december 26.
  • Bankkártyán számok

    Milyen titkokat rejt egy bankszámlaszám és egy bankkártyaszám?

    A legtöbb ember bankban tartja a pénzét, ehhez pedig saját, egyéni bankszámlaszám tartozik. Azonban nem egyértelmű mindenki számára, hogy ennek a hosszú számsornak mi a funkciója. Megmutatjuk hogyan épül fel a bankszámlaszámod, mit rejtenek a benne szereplő számok és hogy mit tudhatsz meg akár mások bankszámlaszámából.

    frissítve: 2022. december 5.
  • simple

    Bemutatjuk, hogy a bankfüggetlen Simple appot miért kell mindenkinek a mobilbankja mellé feltelepíteni

    Ha szoktál moziba menni, online ételt rendelni vagy fizetős helyen parkolni és mindent szeretnél kényelmesen egy appból elintézni, akkor a Simple neked készült. Az applikáció ennél még sokkal több mindent kínál. Megmutatjuk, hogy neked hogy tudja kényelmesebbé tenni a mindennapjaidat.

    frissítve: 2023. március 21.
  • Revolut bankszámla vállalkozóknak

    Revolut Business: már a céges deviza átváltásokon és külföldi utalásokon is spórolhatsz

    A Revolut az üzleti bankszámlák helyett is kínál már alternatívát, igazodva vállalkozásod igényeihez. Ha gyakran utalsz más országokba, többféle devizában tartanál pénzt vagy egyszerűen egy mobilról könnyen kezelhető ingyenes céges számlát szeretnél, akkor a Revolut Business jó választás lehet. De megfelelhet egy második céges számlának is. Megmutatjuk, hogy kinek érdemes ilyen számlát nyitnia és azt is, hogy milyen gondjaid lehetnek vele.

    frissítve: 2023. február 27.
  • Revolut bankkártya és applikáció

    Revolut: megmutatjuk hogyan teszi könnyebbé az életedet és hogyan használd ingyen 2023

    Szeretnél ingyenes számlavezetést, bankkártyát, készpénzfelvételt és átutalást? Ha igen, akkor jó helyen jársz, mert a Revolut a megoldás. A Revolut mindezt - és még sok minden mást is - egyben tartalmazza. Emellett devizaváltásban, befektetésekben, kriptovaluta váltásban és egyéb befektetésekben is számíthatsz rá. Az ingyenes szolgáltatásai miatt több százezren használják idehaza, de nem csak ez jelenti a fő előnyét, hanem a mobilappjának szolgáltatásai, melyet így egyben egyetlen hazai bank sem nyújt. Részletesen bemutatjuk, hogy miért érdemes a Revolutot választanod és őszintén szólunk arról is, hogy milyen buktatói vannak. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2023. május 20.
  • curve

    Curve: csak ez kell nálad legyen, hogy pénzt spórolj és visszamenj az időben (2023)

    A Curve alkalmazással itt a lehetőség, hogy lecseréld bankkártyáidat, még többet takaríts meg vásárlásaiddal és még az időben is visszamehetsz. Az új pénzügyi alkalmazás egyedülálló feltételeket kínál, melyekre neked is érdemes odafigyelned.

    frissítve: 2022. december 31.
  • Azonnali átutalás indítása laptopról

    Azonnali utalás 2023 - minden, amit érdemes róla tudnod

    A 2020-as év egyik legnagyobb pénzügyi újdonsága lett Magyarországon az azonnali fizetési rendszer. Milyen változásokat hozott ez számodra? Hogyan könnyíti meg a pénzügyeidet? Összegyűjtöttünk minden fontos információt, amit érdemes tudnod az azonnali utalásról. Megtudhatod, hogy milyen utalásokra vonatkozik és hogy mikre figyelj oda.

    frissítve: 2023. február 25.
  • Wise logó

    Wise – Így lesz sokkal olcsóbb a nemzetközi utalás és átváltás

    A bankok és pénzváltók erős versenytársra találtak. A Wise (korábbi nevén Transferwise) egyedi módon kerüli ki a nemzetközi utalások lehúzós díjait és magas banki devizaátváltási költségeket. Sokkal gyorsabb utalásokat és középárfolyamot kínál, ráadásul a számlavezetés is ingyenes. Revolutosoknak is érdemes Wise számlát nyitni. Megmutatjuk miért és hogy hogyan tudod a legjobban kihasználni a szolgáltatásaikat.

    frissítve: 2023. május 11.
  • Egy férfi bankkártyával vásárol egy külföldi boltban

    DCC - Ez a legnagyobb lehúzás külföldi bankkártya-használatkor (2023)

    Amikor idegen országba utazol, turistaként általában a lehető legtöbb módon megpróbálnak lehúzni. Tehetik ezt akár az autóbérlő cégek, utcai árusok, vagy taxisok, de sajnos ma már olyannal is találkozhatsz, ha nem vagy elég szemfüles, hogy észre sem veszed az átverést. Pontosan így történik a lehúzás a dinamikus devizaváltás - más néven DCC - során, amikor a bankkártyádat használod külföldön. De mi is ez, és hogyan kerülheted el?

    frissítve: 2023. március 19.
  • A lány hitelkártyával vásárol a laptopján

    Így tudsz pénzt spórolni a hitelkártyáddal!

    Bizonyára hallottál már a hitelkártyáról. Talán azt is tudod, hogy óvatosan kell bánni vele, mert túlzott használatával könnyű eladósodni, beleesni egy folyamatos hitelkeret-használatba, márpedig az ilyen típusú hitelek kamata igen magas. Azt azonban nem mindenki tudja, hogy okosan használva a hitelkártyát nemcsak, hogy nem adósodsz el, de még spórolni is tudsz. Megmutatjuk hogyan.

    frissítve: 2023. február 25.
  • Mobilról végzett bankszámla nyitás befejezése és 5 csillagos értékelése

    Bankszámlanyitás - erre figyelj oda, hogy a legjobb számlád lehessen 2023-ban

    Egy bankszámlával egyszerűbben tudod kezelni a pénzügyeidet, és sok olyat el tudsz intézni akár a mobilodról, ami máshogy nem menne. Ha az első számládat nyitnád meg vagy a meglévő bankodat váltanád le, akkor neked szól az útmutatónk. Sok hasznos tanácsot adunk a bankszámlanyitás folyamatáról és a választásban is segítünk, hogy megtaláld a legjobb számlacsomagot. A szelfis számlanyitást is megmutatjuk az összes banknál képekkel is. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2023. május 28.
  • Ingyenes készpénzfelvételt csinál egy nő az ATM-nél

    Ingyenes készpénzfelvétel – minden, amit tudnod kell róla (2023)

    2014. február 1. óta kérhető az ingyenes készpénzfelvétel havonta 150 000 forint összegig legfeljebb két részletben. Ahhoz viszont, hogy ez valóban ingyenes legyen, több dologra is oda kell figyelned, mert nem mindenkire és nem minden bankszámlára vonatkozik. Havonta akár több ezer forint veszteséget is jelenthet, ha nem ismered a feltételeket. Lépésről lépésre megmutatjuk hogyan tudod ezt a kedvezményt kihasználni. Sőt mutatunk majd pár olyan bankszámlát, amivel sokkal többet ki lehet venni ingyenesen. Vágjunk is bele!

    frissítve: 2023. május 17.
  • Bankszámlaválasztásra biztató tábla

    Így tudod kiválasztani a legjobb bankszámlát

    „Az egyik bank, olyan, mint a másik, ugyanazt nyújtják, ugyanazt tudják. Ahol valamilyen költség alacsonyabb, ott majd lesz egy másik díj, ami magasabb, és végül ugyanannyit fizetek.” Gyakran hallhatunk ilyeneket, ez viszont nem így van. Egyrészt a költségeket tekintve évi több tízezer forintos különbség is lehet a bankszámlák között, illetve vannak olyan bankok, amelyek mobilbankjával szinte bármit elintézhetünk és láttunk olyat is, ami nagyon nehezen kezelhető és jóval kevesebbet tud, sokaknak ez is választási szempont. Másoknak az a fontos, hogy legyen a közelben bankfiók vagy bankautomata. Segítünk a választásban.

    frissítve: 2023. március 20.
  • Bankkártya amit egyéni vállalkozók is igényelhetnek a bankszámlához

    Bankszámla egyéni vállalkozóknak - kalkulátor és feltételek

    Olyan egyéni vállalkozó vagy aki nem áfakörös? Netán a kata adózást választottad? Van egy jó hírünk! Nem kell drága céges bankszámlát nyitnod, hanem egy elkülönített lakossági számla bőven elég. Segítünk megtalálni a legolcsóbb ajánlatot és elmondjuk, hogy mire figyelj oda.

    frissítve: 2022. augusztus 26.